Da Mario

damario.jpg

A Nagy Imrétől a Szovjet Hősi emlékműhöz vezető utcában, ott, ahol az úttest meredeken mélygarázsba fordul, egy hónapja nyitott meg a Da Marion nevű olasz étterem, amit valamiért mindenki azonnal kipróbált, talán Mautner Zsófi általam utólag felfedezett cikke miatt >>>

Kifejezetten visszafogott, korrekt étterem, mintha csak a genfi tó partján ülnénk, itt már nem azt kell bemutatni, mennyire olaszok vagyunk, hanem, hogy mennyire értünk a stílushoz, a minőséghez. Valóban az étkészlettől a tapétáig minden rendesen letisztult, főleg sötétbarna és fehér.

Ennek ellenére nem turistaárban dolgoznak, hanem csak minőségi étterem-árban, és a választék sincs túlfújva, bár nem is kicsi. Mindazonáltal a kánikulára tekintettel a pasták közt csak egyetlen szimpatikusat találtam: egy paradicsomos –tonhalas papfojtogatót (strozzapretit). A nagyjából negyedórás várakozás alatt megfigyelhettem, hogy gyakorlatilag csak bennfentesek ülnek körülöttem, egyik irányba a tulaj, a másik irányba a chef és a cukrász tárgyalnak (Allessandro, David és Mario), mögöttem két beszállító falatozik, a harmadik boroskartonokat cipel. Minden bizonnyal a délután fél ötös időpontnak tipikusan így kell telnie egy békebeli olasz vendéglőben.

A pincérlánnyal igyekeztem letárgyalni egy pohár vörösbort a pastámhoz, ami nem bizonyult egyszerűnek, nem tudta, hogy milyük van, és mennyibe kerül, végül rálegyintettem egy deci merlot-ra, ami persze egyáltalán nem illett a pastámhoz, nem is volt különösebben finom és drágább is volt a nagyjából előrejelzettnél.

A pastával azonban nem voltak ilyen gondok. Jó mély tésztástányérban érkezett, nem is tűnt soknak, nem is volt az. Ami fontos, az nagyon el volt találva. A strozzapreti szinte roppant, annyira tökéletes állaga volt, tele energiával, a paradicsomszósz világító piros paradicsomízű volt, a tonhal mogyorónyi szilánkokban megőrizte friss üde ízét (merthogy ilyen is van neki – persze ez a hazai tonhalkonzervekből nehezen kikövetkeztethető), és ha jól érzékelem sok radikális délolasz olívaolaj is volt rajta, amitől csillogott és hihetetlen élénk íze lett. Pont jó volt – se több, se kevesebb. Ami nekem újdonság volt ebben a receptben, a nagyon is jelenvaló, nagyon is szívesen látott friss petrezselyem – azt köszönöm.