Így lett világsiker a tészta

A tészta igazi, megkérdőjelezhetetlen világsikere a 20. században jött el. Ekkor veszítettek jelentőségükből a korábbi kisebb manufaktúrák, alakultak ki a nagy, automatizált rendszerek – és ekkor vezették be azokat az újdonságokat, melyek lehetővé tették az elterjedést.

tészta szemből.jpg

Minisorozatunk első részében megnéztük, mi köze Marco Polónak kedvenc ételünkhöz (és ami köze van, az úgy van-e, ahogy a legenda tartja), jártunk Kínában és jöttek az arabok is. Aztán jött a (tészta szempontjából nem is olyan sötét) középkor, miközben kiderült az is, milyen szerepet játszott a tészta a villa elterjedésében. Legutóbb pedig annak néztünk utána, mikor és hogyan került paradicsom a tésztára.

Így jutottunk el a 20. századig, ami a tészta igazi világsikerének korszaka. A sors furcsa (ámde magyarázható) fintora, hogy mindez nem az olaszoknak, hanem az Egyesült Államoknak köszönhető.

A tészta ugyanis valójában a tökéletes termék: olcsó, praktikus, sokáig eláll, nagyszerűen lehet csomagolni és még sorolhatnánk. És az amerikaiak tették tökéletessé. Azoknak, akik ezt első olvasásra túlzásnak tartják, vannak érveink.

A csomagolás

A 20. század elején találták fel az átlátszó celofáncsomagolást, és ezzel párhuzamosan terjedt el a félkilós kiszerelés is. Korábban Itáliában és Európa többi részén ládában vagy egyszerűen papírba tekerve árulták a tésztát, általában 2-2,5 kilós kiszerelésben. Márpedig ez nem volt se praktikus, se higiénikus, viszont legalább drága volt.

Az amerikaiak viszont fontosnak tartották, hogy a termék higiénikus, olcsó és praktikus legyen, ami végül lehetővé tette a tészta világsikerét.

Két nevet érdemes itt megemlíteni. Az egyik Pasquale Ippolito, aki 1903-ban Clevelandben alapította meg cégét, az Ideal Macaroni Company-t, és Emanuele Ronzonit, aki 1915-ben hozta létre a nevét viselő céget, amely egyébként a mai napig működik.

Utóbbi 1881-ben érkezett meg egy kis olasz halászfaluból, a csodás nevű San Fruttuosóból az Egyesült Államokba és 1892-ben, tizenévesen már társtulajdonos volt egy tésztagyárban, mielőtt megalapította volna a saját vállalkozását.

1937, a fordulópont

1937-ben Milánóban mutatta be a Braibanti nevű cég azt a gépsort, amellyel gyakorlatilag automatizálták a tésztagyártás teljes folyamatát, kezdve a búzaszemek kiválasztásától a víz adagolásán keresztül egészen a szárításig.

Mivel Európában már nagyon érződött a II. világháború előszele, az öreg kontinens gyárosainak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy a tésztagyártás reformjával foglalkozzanak.

Az amerikai gyártók viszont lecsaptak a lehetőségre, megvették a prototípust és odahaza tökéletesítették. Nem sokkal később már elképesztő mennyiségű, és rendkívül jó minőségű terméket tudtak előállítani.

Ezzel megkezdődött a tésztagyártás ipari korszaka. A II. világháború előtt Olaszországban több mint 2000 kis üzem működött, értelemszerűen egyik sem volt akkora, hogy képes legyen érdemben kilépni a világpiacra.

Az amerikaiak szerepe a búza miatt is megkerülhetetlen. Nem csak hogy az Egyesült Államok a világ legnagyobb búzatermesztője, az ottani termés gluténban gazdag, így nagyon jó tésztaalapanyag. Olaszország és az Egyesült Államok – e két ország nélkül ma aligha lenne a tészta az, ami.