Így ettünk mi – Pastrami

Ha tészta, akkor muszáj legalább egyszer elmenni a budai Pastramiba, amely egyike a nem túl sok igazán európai étteremnek a fővárosban. A napokban alkalmunk adódott benézni: a végeredmény egy több mint három órás ottlét és egy tonhalas-paradicsomos spagetti.

Pastrami 2.jpg

A Pastrami megnyitása óta intézménnyé vált Budán, aminek több jó oka is van. Mindenekelőtt természetesen a felszolgált ételek minősége és a kiszolgálás európaisága. Mindemellett nem elhanyagolható tényező a jó megközelíthetőség (a III. kerület Lajos utca közel van az Árpád hídhoz, de busszal és autóval is könnyen oda lehet jutni, ráadásul még parkolóhelyet is egész jó eséllyel találhatunk a közelben), és az egyszerű, de kulturált környezet.

Egy baráti beszélgetésre ültünk be minap, hétköznap este volt, ennek megfelelően a forgalom is erősen hullámzó, akadtak meglehetősen üres periódusok, de olyan is előfordult, hogy majdnem tele volt az alsó szint. Mindez csak azért fontos, mert egy hely felkapottságát és minőségét aligha lehet jobban lemérni egy hétköznap esti forgalomnál.

Úgy esett, hogy kettőnk közül csak én ettem tésztát, így tehát a mai beszámoló egyételes lesz, de őszintén szólva nem is nagy baj, mert én alapból nem szoktam végigenni az étlapot, és ezzel nem vagyok egyedül. Szóval a Pastrami ezen este egy esélyt kapott, lássuk, hogyan élt vele!

Tonhalas-paradicsomos spagetti

Némi töprengést követően (mert az ember fontolja meg, mit eszik este) a tonhalas-paradicsomos spagetti mellett döntöttem. A nagyszerű rizottó-variációk (van dél-francia vargányás; céklás, kecskesajtkrémmel és ruccolával; valamint zsályás sütőtökös) erős konkurenciát jelentettek, de végül győzött a kíváncsiság: vajon mit sikerül kihozni a legegyszerűbbnek tűnő variációból?

Jelentem, a végeredményt felemásnak éreztem.

Kiszolgálás és tálalás

A kiszolgálás rendben volt, a pincér udvarias, de nem tolakodó (tudom, háklis vagyok, de két dolgot utálok: ha percekig kell próbálkoznom, amíg észrevesznek, illetve ha nem hagynak nyugodtan enni), a megfelelő ütemben érkezett és kérdezett. A megrendelt ételek gyorsan elkészültek.

Egy másik mániám (akad pár) az ételek hőfoka. Azok közé tartozom, akik gyűlölik, ha egy étel elhűlt, olyankor nem csak az evéstől megy el a kedvem. Nos, itt ezzel nem volt gond, a tonhalas-paradicsomos spagetti tökéletes állapotban érkezett.

A tészta

A tésztára egyetlen rossz szót sem szólhatok, bár az én ízlésemnek egy leheletnyit lehetett volna roppanósabb, de igazság szerint ez csak kötözködés, mert bőven a hibahatáron belül volt.

A mártás

Ami a tonhalas-paradicsomos mártást illeti, ott azért több kérdőjel maradt bennem. Egy kicsit távolabbról nekifutva (de tudatosan kerülve a filozófiát): én azért járok étterembe, hogy olyasmit egyek, amit én nem, vagy nem úgy tudok elkészíteni.

Az elvárás tehát vonatkozik egyfelől az alapanyagra, másfelől az elkészítés módjára, az ízvilágra – röviden: azt várom, hogy meglepjenek, hogy felkapjam a fejem és az első gondolatom az legyen, megyek és megkérdezem a szakácsot, hogyan csinálja.

Na, ez hiányzott most.

Egy pillanatig nem állítom, hogy ne lett volna finom, de az sem lenne igaz, ha azt írnám, hogy egy itáliai kis falu főterének barátságos éttermébe repített az első falat. Nem repített sehova, maradtam Óbudán, ami nem baj, csak kár.

Konkrétan rendeléskor arra vágytam, hogy majd roppan a paradicsom a fogaim közt, hogy kicsit halszerűbb a tonhal (és még véletlenül sem kezdek azon filózni, hogy konzerv-e...). Még egyszer mondom, ízre nem volt vele gond, az érzelem és a lendület viszont hiányzott belőle.

Végítélet: 2 csillag

A fentiek fényében talán érthető a 2 csillag, aminek csak azért nem örülök, mert egyrészt ennél többet vártam (akár korábbi tapasztalataim alapján is), másrészt szerintem többet is tudnak.

(Értékelésünk spártaian egyszerű, nem dobálózunk tucatnyi csillaggal, megelégszünk hárommal, mert egyszerűek vagyunk, mint egy igazán jó tészta.
Csillag nélkül: Ha fizetnek se!
1 csillag: elmegy, sok szódával
2 csillag: megfelelő
3 csillag: frenetikus)