Vodkás tésztaszósz

Nemrég felfedeztem egy receptet egy angol nyelvű honlapon, ami igen érdekesen hangzott, ráadásul még finomnak is tűnt, ami nem hátrány. Gondoltam, a hétvégén elkészítem, azonban végül nem kotta szerint dolgoztam, de így is egy igen finom, ráadásul saját kreációjú szósz jött ki belőle.

cím_3.jpg

Akkor jöjjön is a recept, amiben érdekesen keveredik, de nagyon kellemes, krémes egységet alkot a paradicsom és a tejszín. Hagymát, fokhagymát megfuttatok olíva olajon, majdnem barnulásig, aztán ráöntök egy paradicsomkonzervet, és felvágok kockákra 3 friss paradicsomot is. Ezt az egészet összefőzöm, egy kis sóval, borssal, piros paprikával ízesítem.

1_2.jpg

Amikor összefőtt a paradicsomos szósz, hozzáöntöm a tejszínt, belelöttyintek egy kis vodkát, majd teszek bele petrezselymet és bazsalikomot. Nekem elég sűrűre sikerült, úgyhogy nem kellett sűríteni, ha valakinek mégis hígabb lesz, akkor egy kanál liszttel besűrítheti. Mielőtt elzártam volna, reszeltem még a szószba egy kis sajtot is, hogy tartalmasabb és krémesebb legyen.

2_2.jpg

3_2.jpg

Mindeközben megfő a tészta, ami nálunk fusilli volt, de akár penne is lehet. Nyakonöntöm a szósszal és tálalom.

Nekünk ízlett!