Kitört a tésztagate

Vannak országok, ahol az az ember benyomása, mintha a hatóságok jó dolgukban már nem tudnának mivel szórakozni. A legfrissebb példa Kanada, ahol a „pasta" szó okozott botrányt.

tésztagate tulajdonos cím.jpg

Az eset Quebec-ben történt, ahol rövid mérlegelés után lecsapott a nyelvkommandó. A hatóság azt sérelmezte, hogy egy montreali étteremben a menüben nem franciául, hanem olaszul jelentek meg a tésztaételek megnevezései. Az olasz étteremtulajdonos (a nyitóképen is látható Massimo Lecas) bűne az volt, hogy a „pasta" szó szerepelt az étlapon.

tésztagate levél kicsi.jpgBár büntetést nem kapott az étterem néhány szóért (a levél itt látható jobbra), a szabályozás szerint a szöveges menünek legalább felének franciául kell lennie a megyében. Érdekes módon a nyelvőrök szemét zavarta a pastán kívül még az antipasti, vagyis előétel és a bottiglia, üveg jelentésű szó, ugyanakkor a pizza megnevezést nem sérelmezték.

Magyarországon is mindenki tudja, hogy a pasta mit jelent, ugyanakkor a tésztaételek maradtak tésztaételek, sőt a legtöbb olasz formának is megtaláltuk a magyar megfelelőjét is.

Ez persze sok esetben a forma alapján nem is nehéz, bár ami az árnyalatnyi finomságokat illeti, alighanem az olaszok győznének, persze ez nem is csoda a tészta hazája esetén.

Így például maradt a spagetti, a makaróni, a lasagne, a penne, de magyarosított az orsó tészta (fusilli), a masni (farfalle) és a szélesmetélt (tagliatelle).