A spanyolok és a tészta: kincs, ami alig van

Tulajdonképpen a nagy rejtélyek egyike, hogy miért nem terjedtek el igazán Spanyolországban a tésztaételek. Minden adott volt hozzá, és mégis: aki járt már Spanyolországban (vagy éppen most ott nyaral), az alighanem meglepve tapasztalja, hogy a szokásos olasz spagetti-pizza tengelyen kívül (azok is általában felejthetők) hiányoznak a helyi specialitások.

cím canelons.jpg

Jómagunk nem kevés éve már, hogy hosszabb időt Spanyolországban töltöttünk, ahol a legendás tapason és az imádott tengeri herkentyűkön kívül (némi túlzással) két dolog tűnt még fel: hogy a helyiek (Baszkföldről és Madrid környékéről van szó) mindenhez kenyeret esznek, illetve hogy a tészta mintha hiányozna az étlapról.

Folytatva múltkor megkezdett, a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit feltérképező sorozatunkat (az előző részben arról volt szó, milyen csodás tésztákat és pizzákat lehet enni Szlovéniában az olasz határ közelében, például Piranban) ma Spanyolországba látogatunk, megpróbálva segíteni a már ott lévő, vagy az oda készülő tésztaimádóknak.

Pedig jól indult

Nos, Spanyolországgal kapcsolatban rossz hírünk van: ha valaki nem kíváncsi arra, hogyan készítik az olasz tésztákat és pizzákat a spanyolok (és saját tapasztalatunk szerint jobban teszik, ha nem kíváncsiak, mert nagyon nehéz igazán jó olasz éttermet találni), ellenben vágyna valami helyi különlegességre, az nincs könnyű helyzetben.

A jelenség oka tulajdonképpen elég rejtélyes, hiszen a rómaiak idejében az Ibériai-félsziget a birodalom egyik éléskamrájának számított, jó sok gabonával. Mindez ugyanakkor történt, amikor Szicília is hasonló helyzetben volt. Tudjuk, mi történt ott, hogyan születtek meg a fantasztikusnál fantasztikusabb tésztaételek, Ibériában viszont ez a forradalom elmaradt.

Botcsinálta történészként csak találgatni tudjuk az okát, talán a széttagoltság (ma is nagyon nehéz egységként kezelni a spanyolokat, ők maguk nem is nagyon teszik), inkább különböző népcsoportok összességéről beszélhetünk, így pedig elég nehéz egységes gasztronómiát kialakítani.

Visszatérve a tésztához, ha valaki igazán jó olasz éttermet szeretne találni, akkor Katalónián kívül igencsak vastag fába vágta a fejszéjét. Így aztán akkor járunk a legjobban, ha az olasz éttermeket elkerüljük. De akkor mit együnk?

Két tippünk is van, az alábbiakban ezeket próbáljuk meg röviden bemutatni.

A canelons

Mint már említettük, ha létezik tésztás tartomány, akkor az Katalónia. A katalán cannelloni – vagy inkább canelons, ha már katalán -, egy hagyományos, karácsonyi (egészen pontosan december 26-án fogyasztott) étel, amely azonban csak az utóbbi bő száz évben nyert polgárjogot Katalóniában.

canelons.jpg

Elterjedésének oka egyszerű: a nagy gazdasági fellendülés idején olasz, francia és svájci (az alpesi ország olasz dominanciájú részéből érkező) munkások árasztották el a régiót, és természetesen hozták magukkal gasztronómiai hagyományaikat is.

A tésztát egyébként egy francia (!) cégtől, a La Poule (A csirke) nevű vállalattól importálták, egy dobozban 16 szelet tészta volt található, és hogy mennyire nem volt olcsó mulatság, azt talán jelzi, hogy a szeleteket rózsaszín papír választotta el egymástól.

Az 50-es, 60-as években már töretlen volt a canelons diadalútja, a canelloni spanyol változata Katalóniában szinte mindenhol megtalálható, érdemes kipróbálni!

Canelones El Pavo.jpg

A fideuá

A fideuá még az arab (mór) hódítás idején terjedt el az Ibériai-félszigeten, és népszerűsége azóta is töretlen. Ami persze nem is csoda, hiszen gyakorlatilag egy paelláról beszélünk, amiben rizs helyett vékony metélt (fideuá) található. Körülbelül olyasmit kell elképzelni, mint a spaghettini vagy a vermicelli.

A paellához való hasonlatosságot növeli, hogy tenger gyümölcseivel, azaz rákkal, tintahallal, kagylóval, polippal, készítik, az is igaz, hogy a paellában gyakran megtalálható hús (mondjuk csirke) itt nem kötelező darab.

Természetesen a fideuá esetében is akad az étel születését övező legenda, rögtön kettő is. Az egyik szerint a tengeren dolgozó halászok felejtettek el magukkal paellának való rizst vinni, így kénytelenek voltak a náluk lévő tésztából rögtönözni, míg a másik változat szerint egy hajószakács kényszermegoldása volt a fideuá, lévén a kapitány folyton rizst főzetett vele, amit a tengerészek viszont már erősen untak, így próba szerencse alapon született meg az étel, ami aztán jelentős sikert aratott, bár a szakács további sorsáról most hirtelen nem tudunk több információval szolgálni...

Azóta viszont a fideuá igazi specialitássá vált, elsősorban Katalóniában és Valenciában, mi több, főzőversenyeket is rendeznek.

fideuá.jpg

A tészta durumlisztből készül, minél vékonyabb, annál jobb és a hossza se nagyon haladja meg az 5 centit, de ennek a fele is bőven jó. Elengedhetetlen egy jó halalaplé, továbbá a sofrito, ami tulajdonképpen hagyma és kis leves összepárolása, majd jöhet bele a lereszelt paradicsom, végül az egészet addig főzzük, amíg a paradicsom leve elpárolog.

Amikor kész a levünk, akkor a tésztát paellaedényben megpirítjuk, és innen már egyenes az utunk, ugyanúgy folytatjuk, mintha rizottót készítenénk, azaz a tésztát felöntjük az előre elkészített lével, egészen addig, amíg az meg nem puhul.

Fontos, hogy a feltétet utólag tesszük rá, azaz nem kell összefőzni a tésztával, és az sem baj, ha a polip, kagyló, rák, azaz a mindenféle tengeri herkentyű nem nyomja el a tésztát, hiszen a főszereplőnk mégis a tészta.

Röviden összefoglalva tehát: ha valaki Spanyolországban nyaral, vagy oda tervez utat, és nagy rajongója a tésztának, akkor elsősorban a fideuát ajánljuk, de akkor sem jár rosszul, ha a canelons mellett dönt.

Az olasz éttermeket viszont ha teheti, kerülje el.