Így ettünk mi – Leonardo és a tenger gyümölcsei

Horvátország egyike a magyarok kedvenc nyári úticéljainak, ami nem meglepő, hiszen közel van és – bár olcsónak nem neveznénk – kigazdálkodható árak várják a nyaralókat. Arra voltunk kíváncsiak, vajon van-e jó olasz(os) étterem Trogir környékén. Jelentjük, van.

Leonardo cím.jpgEgy estebéd azért is jó döntés, mert nincs nagy tömeg

Ha már jószerencsénk (és pénztárcánk) Horvátországba vezérelt egy rövid nyaralás erejéig, nem állhattuk meg, hogy ki ne próbáljuk, milyen tészta (ebben az esetben pizza is) várja az érkezőket.

A mai étteremkritika tehát Trogir közeléből, Okrug Gornjiból érkezik, a helyszín pedig a Leonardo étterem.

Tudományos alapossággal közelítettünk a kérdéshez, ami annyit tesz, hogy a neten előre felderítettük, hová érdemes elmenni, melyik éttermet ajánlják a legtöbben (a Tripadvisor a barátod!), és ezzel az információval felvértezve vágtunk neki a délután közepén elfogyasztott tésztaebédnek.

Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy már előző este is megpróbáltunk bejutni az étterembe, de ez vacsoraidőben igazán nem egyszerű dolog, kint várakoznak az emberek az étterem előtt arra, hogy bebocsátást nyerjenek. Az amúgy is szűk utcán ez bizony megnehezíti a közlekedést, úgy tűnik, nem csak mi derítettük ki, hogy jó étteremről van szó, pedig van a közvetlen közelben két-három másik is, de sehol nem látszik ekkora lelkesedés.

este 11-kor.jpgMég este 11-kor is van forgalom

Délután ez a feladat sokkal egyszerűbbnek bizonyul, amikor a turisták tömegei még a napon süttetik a hasukat. Mi a miénket már igencsak felkészítettük egy késői ebéd, korai vacsora kombóra. A tengerparton pedig mi mást választhatna magának az ember, mint pizzát és tésztát a tenger gyümölcseivel.

Pizza frutti di mare

Hát ez a pizza köszönő viszonyban nincs az otthon ezen a néven elénk tálalt ételekhez, ugyanis itt nem sajnálják róla az alapanyagot, nem két-három árva rák vagy egy-egy kósza kagyló lelhető fel csak a tetején, hanem úgy rendesen, emberesen meg van pakolva, hallal, rákkal, kagylóval, polippal és olajbogyóval.

A tésztája is pont jó, vékony, puha, ugyanakkor a karimája ropogós. A sajt is bőséges, jó alap a herkentyűk alá. Egyébként az egész pizzakészítési folyamatot végig lehet nézni, mert a teraszon sül kemencében, és a szakácsok nyitott térben pakolják rá a sok ínycsiklandó összetevőt.

pizza 1.jpgFinom, ropogós tészta, bőséges feltéttel

Spagetti tenger gyümölcseivel

Ha már összehasonlítunk, akkor ne álljunk meg félúton, gondoltuk, és belendítettünk egy spagettit is – ugyancsak tenger gyümölcseivel.

Noha a tészta az előételek sorában szerepelt, de ez egyáltalán nem látszott meg a mennyiségen. Rendes adag, főfogásnak való ételt kaptunk, bőséges szószban. Ahogy a pizzára, úgy a tésztára is igaz volt, hogy nem sajnálták belőle az összetevőket, a tészta állaga is jó volt.

Egyetlen megjegyzésem, hogy szívesen vettem volna valami kis plusz ízt, valami különlegességet a tésztában, de ilyen éppenséggel nem volt. Azonban ez lehet, hogy már csak az én kekeckedésem, mert egyébként nagyon rendben volt.

spagetti.jpgEgy erős átlag, pluszpont a feltétért

A pizza, ami nincs is

Veszünk egy nagy levegőt, és bevalljuk, hogy a társaságunkban lévő kiskorú lelkes rajongója a hawaii pizzának (amiről egyszer a Londonból távozó olasz nagykövet felháborodottan jegyezte meg, hogy ilyen állat nem is létezik, és ebben csak egyetérteni tudunk vele – de hát lehet egy gyerekkel vitatkozni?), legyen szó akár Budapesten házhozszállításról vagy a tengerpartról.

Az ő pizzája esetében is igaz volt, ami a tengeri herkentyűsre, hogy nem csak kis sonkakockák voltak rajta elszórva néhány ananász darabbal mutatóban, hanem rendes szelet sonkák, mint egy mediterrán vagy pármai sonkás pizzán, legalábbis jobb helyeken. Így azért mindjárt más gasztronómiai élményt nyújt még egy hawaii pizza is.

Végítélet: 2,5 csillag

A Leonardo nem hazudtolta meg jó hírét (és az előtte kígyózó sort), mert a pizza nagyon, a tészta pedig simán finom volt. Persze mindent a helyén kell kezelni, azaz csak az étterem kedvéért nem utaznánk több száz kilométert, ám figyelembe véve azt, hogy egy tengerparti, turistákra specializálódott helyről van szó, több volt, mint megfelelő.

Külön szólni kell a kiszolgálásról, mert bár aki este megy, az készüljön fel arra, hogy sokat kell majd várni (noha a sorokat boszorkányos ügyességgel tüntetik el a pincérek, ám az asztalnál már értelemszerűen más a helyzet), a hangulat a sok vendég ellenére családias, a pincérek kedvesek, felismerik a visszatérő vendéget, ottlétünk alatt folyamatosan ment a fotózkodás.

Ami viszont erős negatívum, hogy nem lehet kártyával fizetni, azaz készpénzzel felszerelkezve menjünk, különben rohangálhatunk bankautomatát keresgélve (személyes tapasztalat...).

Aki tehát Trogirban vagy környékén nyaral, feltétlenül látogasson el a Leonardóba (Okrug Gornji 2,5 kilométer Trogirtól, rendszeres hajójárat is van a két település között, gyakorlatilag két budapesti metrójegy áráért átvisznek 20 perc alatt), és nem jár rosszul. 

Nem úgy, mint mi Trogirban, ahol ráfaragtunk – de erről majd egy másik alkalommal.

(Értékelésünk spártaian egyszerű, nem dobálózunk tucatnyi csillaggal, megelégszünk hárommal, mert egyszerűek vagyunk, mint egy igazán jó tészta.
Csillag nélkül: Ha fizetnek se!
1 csillag: elmegy, sok szódával
2 csillag: megfelelő
3 csillag: frenetikus)