A bolognai a legnépszerűbb

Egy brit felmérés szerint legtöbben állandóan ismétlődő ételeket esznek, nagyjából öt fogás rotálódik, így van, amiből egy hétre kétszer is jut. A listát a bolognai spagetti vezeti, utána jönnek a sültek, a kolbász és krumplipüré.

teszta_bolognai_spagetti_1047255_4803.jpg

Ennek egyik oka nyilván, hogy hétköznap nem jut túl sok idő egy teljes fogás elkészítésére, a bolognai, legalábbis, ha nem a hosszan érlelt szószra gondolunk, egy gyorsan elkészíthető étel. Persze rengeteg egyéb tésztaételről írtunk már, amit szintén nagyon gyorsan el lehet készíteni, de a felmérésből az is kiderül, hogy az emberek jelentős része a főzőműsorok és az egyébként a neten is elérhető receptözön ellenére sem nagyon mernek kísérletezni.

Sőt 55% ugyanazt eszi, amit tíz évvel ezelőtt, ehhez már nem kis monotóniatűrő-képesség is kell. Ha már az időtényezőt említettük: az 1000 megkérdezett 46%-a mondta azt, hogy azért nem főz, mert nincs rá ideje. Aki mégis készít valamit, azok 30%-a kevesebb mint 20 percet tölt sütéssel vagy főzéssel.

Miközben egyre-másra nyílnak a főzőiskolák, 49% azt mondja, hogy főzőtudása átlagos, 18%-é átlag alatt van. Így legtöbben ahhoz ragaszkodnak, amit már el tudnak készíteni, a repertoár pedig úgy tűnik nem túl bőséges. Persze, amit ismerünk, az már megy rutinból és tudjuk, hogy ízleni fog. Az emberek majd 30%-a pedig mindössze háromhavonta próbál ki valami új receptet.

Azt már régen kimutatták, hogy vásárlás területén a szokások rabjai vagyunk, ezért is szeretné egy-egy üzlet vagy márka megfogni magának a vevőket, mert utána jó eséllyel hosszú időbe telik, vagy valami erőteljes ingernek kell bekövetkeznie, hogy valaki váltson. Úgy tűnik így van ez az étkezés és a főzés területén is.

Ha Magyarországon végeznének hasonló felmérést, a bolognai alighanem azon a listán is előkelő helyen szerepelne, hiszen, ha magyarul rákeresünk a bolognai szósz vagy a bolognai spagetti receptre több tízezer találatot kapunk, és minden étteremben megtalálható ez a tészta.