A győzelem íze

kale-projekt.jpg

Feltárjuk a kel titkait: az I-II. Világháborúban a „Győzelem kertjeinek” sztárja volt, (újra)felfedezésére 2012-ben, Párizsban mozgalom indult. Gondolatzáró receptünk két őszi energiabajnok, a leveles kel-sütőtök páros diadala.

kale03.jpg

Olcsó, igénytelen, tele van vitaminnal, ásványi anyaggal, antioxidánssal, erősíti a látást és a tányéron is jól mutat: röviden így összegezhetjük a leveles kel lényegét. Negatívumok: elfeledett, mellőzött – legalábbis Európában –, nem trendi, de úgy tűnik, ez változóban van. Élettani hatásait méltatták kelták, rómaiak, görögök, a középkorban több fajtáját termesztették és csemegeként is szívesen fogyasztották.

Hatóanyagai:

- A, C, E, K és B6-vitamin

- Ásványok: mangán, vas, réz, kálium

- Lutein (E161b): egyfajta karotinoid, a C-vitaminhoz hasonlóan erős antioxidáns, javítja a látást, elősegíti a sejtek megújulását, az öregedés ellen hat

- Növényi fehérjék, élelmi rostok: miattuk remek húspótló

victory gard01.jpg

Mivel olcsó és igénytelen, viszont rendkívül tápláló, az I. és a II. Világháborúban, a „Győzelem kertjeiben” (Victory Gardens) biztos helyre tett szert a burgonyával, borsóval, hagymával, káposztával egyetemben. Ekkor a mezőgazdaságban dolgozók nagy részét a frontra vitték, ezért Anglia, USA, Németország és Kanada kormánya felszólította a lakosságot, hogy műveljenek meg minden szabad földet, beleértve a magánterületeket és a közparkokat is. Megaveteményes lett többek között a Hyde Park Londonban, az elegáns Riverside Drive New Yorkban és a Golden Gate Park San Franciscóban: a „Győzelem kertjeinek” száma az I. Világháború végén meghaladta az ötmilliót. Ma, Michelle Obama fehér házi veteményesének köszönhetően reneszánszát éli a közösségi kertmozgalom Amerikában.

mrsobamasgardenbookcover.jpg

A háború elmúltával, a békeidők bősége Európa nagy részén sajnos lesöpörte a leveles kelt az asztalról. 2012-ben azonban, Párizsban élő kel-mániás amerikaiak egy csoportja úgy döntött, belép a csilik, licsik, sashimik által uralt gasztrotérbe, és újra méltó helyére emeli a nép egyszerű zöld gyermekét: így indult útjára a „Kel-projekt” Franciaországban. The Kale Project>>

The-Kale-Project-Paris.jpg

Az alapító, Kristen Beddard 2011-ben költözött a gasztronómia fővárosába, ahol azon kapta magát, hogy a megálmodott párizsi piacozásokon sehol sem találja kedvencét: meglepő, de Párizs abszolút kelmentes övezet volt. Az azóta eltelt két évben teljes erőbedobással kampányolt a leveles kel mellett dinamikusan növekvő csapatával, ami igen jót tett a kel, és a kel-aktivisták által propagált egészséges, fantáziadús, de nem túlbonyolított táplálkozás népszerűségének országszerte. Ráadásul, a kel megéri a pénzét: kel-farmot alapítani nem túl nagy befektetés és energiaráfordítás, az egészséges táplálkozás korában viszont több szinten is számíthatunk a megtérülésre: akkor is, ha csak magunknak vagy egy kisebb közösségnek, és valószínű akkor is, ha nagyobb volumenben termesztünk. Hozzátesszük azt is, hogy a francia kel-közösség: aktivisták, kel-nagykövetek, farmerek, alapítók és szimpatizánsok oktatási és étkeztetési projekteket is vezetnek, olykor az amerikai és a kanadai kel-csapattal együttműködve. Gyerekek becsábításához a kel-univerzumba pl. ezeket a tippeket, elkészítési módokat javasolják, ld. itt>>

A Kel-projekt céljai:

1. A leveles kel szezonban legyen elérhető a francia piacokon, egészségboltokban, bevásárlóközpontokban.

2. A párizsi éttermek vegyék fel a leveles kelt étlapjukra.

3. A franciák ismerjék meg a leveles kel komplex élettani hatásait.

4. A Kel-projekt népszerűsítése egész Franciaországban.

kale01.jpg

Lehetetlen ellenállni a kelnek, ha ellátogatunk a Kel-projekt guszta weboldalára. A receptek, hasznos infók, lelőhelyek mellett jópofa, közösségi ötleteket is tálalnak, mint pl. a Az országos kel-nap október 2-án vagy a Légy te is kel-hős-kezdeményezés, mindez interaktívan, live-streaminggel, Twitterrel, Youtube-bal, Facebook-közösséggel, ami kell. Gondoltuk volna, hogy leveles kellel szuper saláta (naranccsal, gránátalmával, fenyőmaggal), pesto, gazpacho, turmix, chips, tükörtojás, sőt, csokis-keles süti (a képen) is készíthető?

pappardelle-with-butternut-squash-kale.jpgHogy ne tűnjünk részrehajlónak, keles tészta-receptünket egy jóval exkluzívabb forrásból, az amerikai Saveur magazintól kölcsönöztük, ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne pofonegyszerűen megvalósítható.

 

Szélesmetélt sütőtökkel, dióval és leveles kellel, pirított vajban

Hozzávalók:

- Személyenként 8 dkg minőségi szélesmetélt (pl. Gyermelyi 8 tojásos)

- 1 kisebb sütőtök megtisztítva, feldarabolva, magjait kanalazzuk ki

- Tengeri só, frissen őrölt feketebors vagy színesbors-keverék

- 1 bögrényi dióbél, durvára törve, előzőleg sütőben kissé megpirítva

- 3 bögrényi friss, lecsipegetett kel-levél (ha leveles kelt nem találunk, használjunk fodros kelt)

- Olívaolaj

- 15-20 dkg sótlan vaj

 

Elkészítés:

1. Közepes fokozatra melegítsük elő a sütőt.

2. A sütőtök-darabokat forgassuk meg olívaolajban, sózzuk-borsozzuk – mi egy kis rozmaringot és/vagy kakukkfüvet, valamint pár csepp mézet is javaslunk rá. Terítsük alufóliára vagy sütőpapírra és süssük kb. 30-40 percig.

3. A tésztát főzzük ki forró, sós vízben „al dente”.

4. Egy nagy serpenyőben, közepes lángon forrósítsuk fel a vajat, várjunk, amíg kissé megbarnul és bugyogni kezd, dobjuk rá a leveles kelt, sózzuk-borsozzuk, kevergetve fonnyasszuk 1-másfél percig. (Vigyázzunk, hogy a vaj nehogy megégjen.)

5. Merjük át a tésztát a serpenyőbe egy kis tésztavízzel együtt, szórjuk bele az illatozó, fűszeres sütőtököt és a pirított diót. Jól keverjük össze és tálaljuk.

 

Bon appétit et bonne santé!

 

Még több hasznos infó a kelről>> 

Keles könyvek>>

Még több fenséges őszi tészta>>