Tészták a sütőből

Nagyon szeretem a serpenyőben gyorsan összedobható, mégis ízes és szaftos dolgokat. Ugyanakkor, ha van egy kis plusz időnk, amit a főzésre tudunk fordítani, akkor a sütőben, akár csak rövid ideig, összesütött dolgoknak nagyon jó íze tud lenni.

szarvacskás.jpeg

Most két olyan tepsis tésztát szeretnék megosztani, ahol egy nagyjából fél órás sütőbeli tartózkodással lesz kész az étek. Ezért mindkettőnél érdemes arra odafigyelni, hogy ne főjön túl a tészta, mert még sülni is fog, szósz alatt.

A receptek Giada De Laurentiis művei.

Csirkés szarvacska tepsiben

Hozzávalók:

1 mérce szarvacska tészta
2 evőkanál olívaolaj
Fél mérce csirkemell, felkockázva
½ fej hagyma, apróra vágva
1 gerezd fokhagyma, reszelve
1 darabos paradicsomkonzerv
1 mérce feldarabolt mozarella
1 csokor petrezselyem, felaprítva
¼ teáskanál só
¼ teáskanál bors
¼ mérce zsemlemorzsa
¼ mérce reszelt parmezán
1 evőkanál vaj és még amennyi kell a tepsi kikenéséhez

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

Forraljuk fel a sós vizet, majd főzzük a tésztát körülbelül 5 percig. Majd szűrjük le, és tegyük egy nagy keverőtálba.

Közben tegyünk egy serpenyőbe olívaolajat, dobjuk bele a csirkét, és főzzük kb. 3 percig. Ez után tegyük bele a hagymát és a fokhagymát, kevergessük, főzzük még körülbelül 5 percig, amíg a hagyma megpuhul, a csirke pedig átsül.

Ha elkészült keverjük a tésztához, öntsük rá a paradicsomot, a mozarellát, a petrezselmyet, sót és a borsot. Jól keverjük össze, aztán tegyük a kivajazott tepsibe. Közben egy kisebb tálban keverjük össze a zsemlemorzsát és a parmezánt, majd a keverékből tegyünk a tésztára. (Aki nincs oda a zsemlemorzsától az ilyen ételek tetején, az nyugodtan kihagyhatja, ahogy én például a rakott krumpliból is mindig kihagyom.)

Tegyünk az egész tetejére kis vajdarabkákat, majd tegyük a sütőbe, amíg megpirul, körülbelül fél órára.

Penne sült zöldséggel, tepsiben

penne.jpeg

Ez utóbbi étket nyáron kicsit könnyebb és olcsóbb elkészíteni friss zöldségekkel, de azért ilyenkor is megtalálhatók az összetevők.

Hozzávalók:

2 piros paprika, vvékony csíkokra szeletelve
2 cukkini, felkockázva
2 tök (kisebb) szintén felkockázva
4 fej gomba, felszeletelve
¼ mérce olívaolaj
1 fej hagyma, szeletekre vágva
1 teáskanál só
1 teáskanál bors
1 evőkanál provence-i vagy olasz fűszerkeverék
½ kg penne (tollhegy) tészta
3 mérce marinára szósz
1 mérce reszelt fontina sajt (valamilyen puha, zsíros sajt)
½ mérce reszelt, füstölt mozarella
1 és fél mérce zöldborsó (fagyasztott, kiolvasztva)
¼ mérce reszelt parmezán, és még egy kicsi a tetejére
2 evőkanál vaj

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Egy sütőpapírra dobjuk rá a zöldségeket (paprika, cukkini, tök, gomba, hagyma) meglocsolva egy kis olívaolajjal és a zöld fűszerekkel. Süssük, amíg megpuhul, nagyjából 15 percig.

Közben főzzük meg a tésztát, de ne teljesen, nagyjából 6 percig. Ha elkészült, szűrjük le.

Egy nagy keverőtálban keverjük össze a tésztát és a zöldségeket, a marinára szószt, a sajtokat a borsót, fél teáskanál sót és fél teáskanál borost. Forgassuk össze az egészet, míg a szósz jól eloszlik.

Tegyük a tésztát egy kivajazott tűzálló tálba vagy tepsibe, tegyük rá a maradék parmezánt, és a vajdarabokat. Süssük, amíg megpirul, nagyjából 25 percig.