Marco Polo nyomában: Európa első tésztái

Felidézzük a Pasta con le Sarde születésének pillanatát, közben Marco Polót is a helyére tesszük a tésztagasztronómia hosszú és bonyolult történetében: felfedjük, mi lapult valójában az első európai world tracker tarisznyájában Ázsiából hazatérve 800 éve, merthogy az a valami az amerikai gasztromarketing állítása ellenére nem Kínából hozott száraztészta volt, ma már biztos.

pcls01.jpg

Amikor i.sz. 827-ben Asad ibn al-Furat letette finom bőrcsizmás lábát Siracusa kikötőjében, szakácsai eléggé kétségbe voltak esve. Asad ugyanis éhes volt. A legenda szerint a pompás arab flotta büszke legénysége fejvesztve futkosott fel-s-alá Szicília termékeny földjén, mire kisütötték, mi is legyen ebédre. A csapat egyik fele a hegyekbe rohant vadon termő édesköményt, ribizkét, fenyőmagot szedni, míg a másik fél a kikötőt ostromolta, gyors és bő szardíniafogásban reménykedve. Amikor minden együtt volt, a helyi alapanyagokat a hajón tárolt száraztésztával kombinálták: így született meg a „Pasta con le Sarde”, Szicília egyik leghíresebb, egyben Európa első, a Nyugat-Római Birodalom összeomlása utáni sanyarú korhelyleves-korszakot felváltó, finom fogása (ma együtt említendő a Pasta alla Normával, természetesen).

Bár akadnak logikai kérdőjelek a történetben, egy tányér Pasta con le Sarde egy hitelesen lepattant tengerparti kiskocsmában képes ezeket felkiáltójelekké egyenesíteni. Egyébként sok kételyünk nincs: a száraztésztát – ahogy azt a Pasta alla Norma történetéről szóló bejegyzésben is kifejtettük – sok más finomsággal együtt az arabok (mórok) vezették be Európában. Csakhogy az eredeti (?) történet szerint a „pasta-saga” kiindulópontján, Szicília földjén a tésztához való durumbúzát még a punok (karthágóiak) vetették el az i.e. 1. évezred során, a belőle származó friss tésztát pedig vígan falatozták már a görögök, az etruszkok és a később mindenkit leigázó rómaiak is. És írtak is róla rendesen, hosszas gasztronómiai és dietetikai eszmefuttatásaikban (kivéve az etruszkokat, akiktől ravioli-vágót ábrázoló féldombormű maradt ránk, írásos feljegyzések azonban nem). De jöttek a leleményes arabok az i.sz. 7. században a Gibraltári-szoroson át, felvértezve a világ tudásával (főleg perzsa és alexandriai forrásból), és megpillantva Szicília napfényben lengedező búzamezőit, lelki szemeik előtt rögtön száraztésztát gyártó üzemek sokasága nőtt ki… (A logikai kérdőjel persze ott van, hogy akkor mit keresett Asad hajóján eleve a száraztészta – de ne vesszünk el a részletekben.)

Ennél nagyobb fejtörést okozott a tésztatörténelem kutatóinak Marco Polo és az ő egyértelműnek sokszor nem mondható kijelentései. Mint tudjuk, a 13. századi őstrekker 17 évig állt Kublaj kán szolgálatában, keresztbe-kasul utazta Ázsiát, majd 1298-ban fogságba esett, élményeit pedig a börtönben diktálta le egy pisai lovagregény-írónak, Rustichellónak. Ezt a változatot mások aztán saját ízlésük szerint írták át, egy Pipino nevű szerzetes például az eretneknek tartott gondolatokat egyszerűen kihagyta vagy – mondjuk így – „saját szemszögéből interpretálta”…

Caravan of Marco Polo_Catalan Atlas 1375.jpgMarco Polo karavánja: Katalán Atlasz, 1375 

Mindenesetre az, hogy a tésztát Marco Polo „kínai utazásai során fedezte fel Európa és a világ számára” abszolút kitaláció, ráadásul ki is derült, kik követték el: az 1920-as években az észak-amerikai tésztagyártók lapja, a „The Macaroni Journal” szerkesztői tollán szárad a dolog. Marco Polo feljegyzései épp a tészta ily késői felfedezésének ellentétét bizonyítják: azt írja, hogy az általa „Keleten” kóstolt tészták „vannak olyan finomak, mint amilyeneket Itáliában oly sokszor evett: mint a vermicelli és a lasagna…” Az állításnak mégis van némi valóságalapja: Marco Polo hozott Európába tésztát, de korántsem durum- vagy lágybúzából, hanem egy sokkal különlegesebb alapanyagból: „farina di alberi-ből”, vagyis „fán termő lisztből” készültet. Utazásai során ugyanis Szumátrára is eljutott, ahol – ezek szerint – már évszázadokkal ezelőtt készítettek a keményítőben gazdag majomkenyérfa (vagy a szágópálma) termésének lisztjéből tésztát, és ez felcsigázta az egzotikumokra érzékeny Marco Polo érdeklődését…

farine de uru.jpgFarine de 'Uru: a majomkenyérfa lisztje, mely tápláló és gluténmentes. A majomkenyérfa termését sokan a jövő táplálékának tartják (http://globalbreadfruit.com/). 

Laska: Selyemúton vadszamár-levestől lebbencsig>>

Tésztafőzés, "szicíliai keresztanya-módra">>

Olasz gasztrokarnevál: készítsd el Itália kedvenc reneszánsz farsangi tésztáját!>>