Édes, édes fűszersók Toszkánából, Provance-ból

Annyira kell a szervezetnek, hogy az 5 alapíz közül egyet miatta fejlesztettünk ki. De ez még csak az első lépés volt a Via Salarián: a zöldfűszeres, virágos, citromos, levendulás házisó sokaknak ma már a hatodik ízt jelenti. Akár csokis süteményben is.

Sp11_salt2.jpg

Ahány alkalom, annyi házisó: bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, fokhagyma, citromhéj, levendula – mind mehet bele, persze nem egyszerre. Ráadásul a fűszersók segítenek elkanyarodni a napi (túlzott) sóbeviteltől az ízek irányába, ami egészségünkre: a vízháztartásra, a szívre és a vérnyomásra is jó hatással van. Mindemellett tudnunk kell azt is, hogy a só fontos szervezet számára, egy egészséges felnőttnek ajánlott napi sómennyiség  kb. 1 csapott teáskanálnyi (kb. 3 csipet) só, gyerekeknek és időseknek ennél kevesebb. Intenzív mozgás, fokozott izzadás, kánikula esetén pedig a folyadékbevitellel párhuzamosan kicsit nőhet a sóbevitel is - tehát nyári limonádékban nemcsak a cukornak és a friss citromlének, hanem egy pici sónak is helye van. (A só bevitele a tömegtermeléssel ugrott meg és vált problémává, amikor a természetes sókon kívül a különböző tartósított, félkész, konyhakész termékekből, majd a sós rágcsálnvalókból is rengeteg plusz sót kezdtünk el bevinni: erre érdemes odafigyelni). 

A fűszersókat inkább a kész sült/főtt/grillezett ételekre szórjuk, hogy frissen bomoljanak ki ízeik, csokis és más sütemények tésztájába pedig belekeverjük, teasütemények tetejét ízesítjük velük -, ahogy a nevükben is benne van: ők nem szimplán sók, hanem karakteres fűszerek. A virágok, a levendula, a citromhéj és a különböző zöldfűszerek kellemes, hosszan csengő izgalomban tartják ízlelőbimbóinkat: egy fűszersóval meghintett muffin, pite vagy teasütemény esetén pl. először jön a tészta édessége (csokissága), aztán a tengeri só finom, lágy íze (mely mentes a jódozott konyhasó éles felhangjaitól), végül a zöldfűszerek, a levendula, a citromhéj aromái pezsdítik nyelvünket… Nem beszélve arról, milyen remek gasztroajándék egy üveg, saját kezűleg komponált fűszersó!

Készítés egyszerűen, aprítógéppel:

1. Pár szál friss, tetszőlegesen választott fűszernövényt – rozmaring, kakukkfű, bazsalikom – csipegessünk bele az aprítóba.

2. Tegyünk rá kisebb mennyiségű (kb. fél bögrényi) kristályos tengeri sót.

3. Mixeljük addig, amíg a fűszernövények teljesen összeolvadnak a sóval.

4. Ezután véglegesítsük a só mennyiségét és röviden mixeljük össze. (Mindenképp minőségi, tengeri vagy hegyi sót használjunk.)

5. A kész fűszersót terítsük tepsire vagy egy tálba és egy éjszakán át meleg, száraz helyen szárítsuk.

6. Másnap már adagolhatjuk is a házi fűszersós üvegecskékbe…

Toszkánai & provanszi fűszersók, házilag:

Toszkána:

1. 1-2 fokhagymát késlappal roppantsunk össze, hámozzuk meg, közepüket vegyük ki (keserű lehet).

2. 1-2 csapott evőkanál kóser vagy tengeri sóval jól aprítsuk össze a fokhagymát (Sally a videóban kóser sót használ, mivel szerinte ennek az íze igen jól közvetíti a fűszernövények aromáit).

3. Vágjunk hozzá kb. fél bögrényi friss fűszernövényt: zsályát és rozmaringot. Aprítsuk össze a fokhagymával és a sóval.

4. Terítsük tepsire és egy éjszakán át szárítsuk meleg, száraz, szellős helyen.

Provance:

Ugyanezzel a technikával, de rozmaring, kakkukfű, csombor és szárított levendula keverékét használva csodás „provanszi fűszersót” készíthetünk, mely képes mesés ízvilágokba emelni a legegyszerűbb keserűcsokis süteményt is…

Sópótlás, finom ízekkel>>

Az ízek gasztro-pszichológiája>>

Sp11_salt3.JPG(A kép forrása>>)