Makaróni: örök körforgás, színház és pingvinek...

Perzsiában hosszútésztás levest mindig hó elején, változások, új időszakok kezdetén ettek, míg az antik görög Dél-Itáliában a temetések, a búcsú eledele volt a „macaria aionia”. A makaróni világa színesebb, mint gondolnánk, az istenitől az obszcénig terjed – utóbbi vonás a római népszínházak trágár hősétől, Maccustól kezdve a reneszánsz falánk Pulcinelláján át az angol bábszínház sztárpárosáig (Punch & Judy) az utcai szórakoztatás alapja volt. Korunk népszerű süteménye, a makaron, valamint egy kivételes frizurával rendelkező pingvinfaj is felbukkan a makaróni szinte kibogozhatatlan őstörténetében.

macaroni-penguin.jpg

Leszögezhetjük, hogy a makaróni (maccheroni) gyűjtőfogalom, mely nem csupán hosszú, üreges vagy lapos tésztát jelöl, hanem szinte bármilyen tésztát, például rövid csőtésztát is. Így lehetséges, hogy a legendás 15. századi séf, Maestro Martino kezei alatt született maccharoni alla siciliana hosszú, spagettiszerű tésztából, a maccharoni alla romana pedig lapos metéltből (fettuccine) készült, míg más források makaróniként jelölik a gnocchi-szerű, gömbölyű felületű szaggatott tésztákat is. Ez megmagyarázza azt, hogy a makaróni hogyan tudott parmezánfelhőbe burkolózva legördülni Bengodi, a „bőség földjének” parmezánhegyéről Boccaccio Dekameronjában, ami ugyebár hosszútészta esetén technikailag nem lenne lehetséges.

A történelmi morzsák ellenére a makaróni-név eredete az idők homályába vész. Nem olyan tiszta ügy, mint a „pasta” (tészta), amit mindössze 2 lépésben lenyomozhatunk:

- a mai olasz szó gyökere a latin paste, melynek jelentése nemes egyszerűséggel „nyers tészta” vagy „sütemény”

- a latin szó pedig egy még régibb görög kifejezésből, a magőrleményből és vízből készült, sóval meghintett tésztát jelölő pastosból ered (mint írtunk róla, a rómaiak a friss tészta készítését az i.e. 1. évezred során Szicílián élt karthágóiaktól és görögöktől tanulták, míg a szárított tészta kultúráját Európában az i.sz. 8-9. szd-ban a Szicíliában és Andalúziában letelepedett arabok honosították meg, szóval Marco Polónak minden kétséget kizáróan nem volt köze az európai tésztatörténelem kezdeteihez)  

Az idők előrehaladtával a különböző pastákat formájuk szerint nevezték el: a maccheroni a vermicellivel (gilisztácskák) egyetemben már 13. századi, itáliai zsidó forrásokban felbukkan. Többen logikusnak vélik, hogy a maccheroni is a latinból, mégpedig a „maccare” (összezúzni, ütni, törni) igéből származik, ami a tészta gyúrására utal. A mai olaszban is lekövethető ez a jelentés, pl. törmelék: „macarie”, őrölt mandulából készült sütemény: macaroon”.

macaroons.jpg

A makaronnak nem sok köze van a makarónihoz - látszólag

A makaróni isteni felfogása szintén görög eredetű és Homérosz korára vezethető vissza, az ekkor használt ógörög nyelvben a macarios jelentése ugyanis „áldott” volt. Amikor az i.e. 1. évezred során, még a rómaiak előtt Szicília nagy része görög fennhatóság alatt állt, feljegyeztek egy vékony hosszútésztával készült levest, amit kifejezetten temetések alkalmával fogyasztottak és „macariának” vagy „macaria aioniának”: „az áldottak örökkévaló eledelének” hívtak. A szokás annyira beivódott Szicíliába, hogy még egy 16. századi modenai orvos, Ortensio Lando Olaszország csodáiról szóló könyvében is szerepel: „…és ha a szelek nem csalnak meg, eléred majd Szicília gazdag földjét, ahol a maccheronit eszik, ami az üdvözülésről kapta nevét…” (Forrás: A Guide to the most Notable and Monstrous Things of Italy) 

PunchJudy.jpg

 A „Punch & Judy” ma is népszerű az angol gyerekek körében 

Mint említettük, a makaróninak vulgáris vonatkozásai is vannak: a Római Birodalomban a nép legalsó osztályainak szánt utcaszínház hőse az obszcén tréfáiról híres Maccus volt, ezer évvel később, a középkori Itáliában pedig még mindig „macchare”-nak hívnak minden esetlenkedő, „pojáca alakot”.  A reneszánsz utcaszínház sztárja, a tomboló, telhetetlen Pulcinella maszkjának neve is „macco”, és elmaradhatatlan kellékei közé tartozik a makarónival megpúpozott tál és a nagykanál (talán innen származik a mondás: „nagykanállal habzsolja az életet”). A kanál egyben náspángolásra szolgáló eszköz is volt Pulcinella kezében, amivel jól odasózott mindenkinek, aki meg akarta fékezni. Alakja az idők során szó szerint utcáról utcára terjedt Európában, míg végül elérte a viktoriánus-kori Angliát is, ahol az utcai bábszínház máig népszerű „Punch & Judy”-jában testesült meg.

Pasta_Mac club.jpg

A „Makaróni Klub” egyik tagjának korabeli karikatúrája (Forrás>>

A makaróni és a pojácaság nem túl fennkölt kapcsolata legnyilvánvalóbban a 18-19. századi Anglia (bátran sznobnak nevezhető) társadalmában jelenik meg. Ebben az időben mindent, ami olaszos vagy olasz eredetű volt – legyen az egy harsány ruha, kiegészítő, álarc, étel vagy akár pózoló, „pojácáskodó” modor – „jobb körökben” illett visszataszítóan giccsesnek tartani és lenézni: szinte követelmény volt megbotránkozásunkat a kellő modorban kinyilvánítani. A megbotránkozás tárgyát pedig, akikre ezen nem épp úri tulajdonságok illettek, „macaroninak” titulálták. Azonban a dzsentlmenek, akikre ráaggatták e kitüntetőnek nem nevezhető címet, sem hátráltak meg: még vadabbul hódoltak az itáliai kifinomultságnak és érzékiségnek – merthogy számukra meg ezt jelentette minden, ami olasz –, és 1760-ban, Londonban csakazértis megalakították az elhíresült „Makaróni Klubot”. A klubtagok stílusa és elszállt hajviseletei olyan mély nyomot hagytak a felháborodott Anglián, hogy 19. századi hajósok „macaroninak” kereszteltek el egy addig ismeretlen, feltűnő frizurájú antarktiszi pingvinfajt (ld. fent).

ashe-reshte.jpg

Aashe reshteh tésztával, lencsével, babbal (Forrás>>)

Bár sokszor sajnos úgy tűnik, a mai Irakot és Iránt semmi nem köti össze, a makaróni erre is rá tud cáfolni. Ugyanis mind az ősi Irakban, mind Perzsiában – az ókori Görögországhoz hasonlóan – a hosszútészta szimbolikus jelentéssel bírt: alakjánál fogva a végtelent, ember és emberiség állandóan változó, elmúló és megújuló körforgását jelenítette meg, így valami új kezdetekor és elváláskor egyaránt fogyasztották. Az ősi Irak és Irán (Perzsia) területén „rishtának” vagy „restehnek” hívták a hosszútésztát: a tésztás leves hagyományos neve máig ash-e-resteh”, amit kiemelt alkalmakkor ash-e pushteh-pa”-nak (zarándoklevesnek) hívnak és a mekkai zarándoklat előtt vagy akkor fogyasztják, amikor a család gyermekei elhagyják a szülői házat, hogy szerencsét próbáljanak a nagyvilágban...

Laska: Selyemúton a vadszamár-levestől a lebbencsig>>

Testvérek édes-krémes tésztája>>

Lasagne: luxus & megtisztulás>>

(Forrás>>)