Kreatív házi sajtbefőttek

Az olívaolajban, fűszerágakkal, itt-ott megvillanó borsszemekkel csábító „sajtbefőttek” fantasztikusan finomak, elég drágák és mindig túl kevés van egy üvegben. Viszont házilag, saját fűszerezéssel is elkészíthetjük őket: kísérletezzünk szabadon a marokkói citromos-olívabogyós, sült kápiapaprikás vagy akár mazsolás-aszalt fügés variációk között.

mar07.jpg

A sajtbefőtt készítésénél kevés könnyebb, fantáziadúsabb spájzos tevékenység létezik:

1. Válasszunk egy lágyabb tehén/kecske/juhsajtot, aminek szerkezete lehetővé teszi, hogy a sajt könnyen beszívja a fűszerek aromáját.

2. Tervezzük meg az összképet: a sajtot vágjuk kis kockákra, nagyobb háromszögekre, esetleg korongokra.

3. Tervezzük meg az ízt: az olívaolaj és kiskanálnyi só alap, mivel a sajtot ebben tartósítjuk. A szemcsés tengeri só a legjobb, de ajánljuk a belőle készült finom házi fűszersókat is, sokat adnak az ízhez. (A recept megtalálható „Spájz” rovatunkban.) Ezen kívül szükség van fűszerágakra, lehetőleg frissekre: rozmaring, oregánó, kakukkfű, tárkony, bazsalikom, kapor, stb., persze vagy-vagy alapon: a fűszerezést úgy alakítsuk ki, hogy minden sajtbefőttünknek legyen egy határozott karaktere. Ezért inkább ne keverjük a zöldfűszereket, valamint vigyázzunk, hogy a fűszerágakat mosás-tisztítás után jól szárítsuk meg, mielőtt az üvegbe kerülnek.

4. Szükség van aprított zöldfűszerekre is, ez esetben jó a szárított: egy mediterrán mix általában működik.

5. Kell még bors, melyet szemesen és frissen őrölve is javaslunk a sajtbefőttbe tenni: a fekete szemesbors mellett a többféle borsot tartalmazó keverékek és a piros rózsabors is remek választás – a rózsabors különösen jól illik a fehér sajtokhoz és igen dekoratív.

mar06n.jpg

6. De nem kötelező mindig, mindent borssal csinálni. Fantasztikus sajtalkotásokat készíthetünk pl. köménnyel: a köménymagokat kissé pirítsuk meg, mielőtt az üvegbe tennénk, utána megtörhetjük mozsárban, de használhatjuk egészben is.

7. A fokhagyma is elengedhetetlen: darabolva/reszelve és egész gerezdekben is javasoljuk használni.

8. A fokhagyma mellett feldobhatjuk a kompozíciót más hagymakülönlegességekkel is, mint pl.Frank Júlia tárkonyos gyöngyhagymájával, ami remek fűszer (szintén megtalálható „Spájz” rovatunkban>>).

9. Hogyan varázsoljuk még egyedibbé sajtalkotásainkat? Grillezett kápiapaprikával, például. Gyönyörű a színe, karakteres az íze: úgy süssük meg, hogy a héja egy kicsit megpörkölődjön, aztán vágjuk hosszú csíkokra és mehet az üvegbe. A kápiapaprika mellett természetesen a napon aszalt paradicsom is jellegzetes sajtbefőttbevaló. A mediterrán ízek rajongóinak kihagyhatatlan a sós marokkói citrombefőtt (a receptet ld. „Spájz” rovatunkban) és a fekete olívabogyó tökéletes párosa: valószínű ez lesz sajtbefőttjeink királynője. Tegyünk minden befőttesüvegbe az üveg nagyságától függően 3-4 db érett sós citromot és jó sok fekete olívabogyót karikákra vágva és egészben is. Gazdagítsuk ízlés szerint üvegenként 1 zöldfűszer-ággal, pl. kakukkfűvel és persze fokhagymát is tegyünk mellé. A sózással vigyázzunk, mert a marokkói citrombefőtt is sós és a sajt is lehet az, úgyhogy ez esetben nincs már szükség plusz sóra. Ha még „tengeribbé” szeretnénk varázsolni az ízélményt, gazdagítsuk üvegenként 1 db szardellafilével és pár szem kapribogyóval.

mar12.jpg

10. Kísérletezzünk finom édeskés ízekkel is, ne csak sósakkal, ezekhez persze édesebb ízű sajtot válasszunk. Egy édes görög bor vagy akár Tokaji mellé mi lehetne emlékezetesebb, mint pl. egy saját készítésű, mazsolás-aszalt fügés sajtdesszert… Az édes kompozíciókba tehetünk lefaragott narancshéjat, mandulát, aszalt vörösáfonyát is (vagy-vagy alapon), amellett, hogy a kiskanálnyi tengeri só és a bors ez esetben sem maradhat ki az üvegből. Egy lágyabb ízű zöldfűszer-ággal még magasabb szintre emelhetjük művünket (pl. citromfű), de gyümölcsökről lévén szó, kísérletezhetünk fűszervirágokkal is, mint pl. szárított levendula. További fűszerezés tekintetében szóba jöhet még az ánizs, a vanília, a fahéj, a citrombors, a gyömbér: minden, amit gyümölcsökhöz el tudunk képzelni. A fontos az, hogy a zöldfűszerek, fűszerek ne elnyomják a gyümölcs aromáját, hanem harmonikusan illeszkedjenek hozzá. Engedjük szabadjára fantáziánkat: biztos, hogy egy idő múlva meglesz egzotikus, édes sajtbefőttünk házi receptje.

11. Zárásként öntsük fel a sajtkompozíciókat olívaolajjal az üveg pereméig, jól zárjuk le és már mehet is a spájba. Felbontás előtt min. 2 hétig érleljük. Kiváló gasztroajándék is lehet, és ha a sajtot ki is halásztuk már az üvegből, a finom, fűszeres olívaolaj salátaalapként vagy csak úgy, reggeli mártogatósként még sokáig működik. Nem beszélve arról, hogy az így eltett sajtcsodákhoz már tényleg csak egy maréknyi tésztát kell kifőzni, az illatos-fűszeres sajttal összekeverni, friss snidlinggel/petrezselyemmel megszórni, és már nyúlhatunk is el egy pohár fehérborral, messzi szigetekről álmodozva…

mar10.jpg(Képek: Pinterest)

Finom kiegészítő, akár sajtokhoz: édes-csípős thai chiliszósz>>

Egzotikus házi cseresznyemustár>>