Krumplis krémleves csipet tésztával

Indián nyár, napsütés. Imádom. Azt már nem annyira, hogy az autót műszakiztatni kellett vinni, annak pedig végképp nem, hogy okmányirodába is mehettem egy új forgalmiért. Én nagyon igyekeztem mosolyogni az ügyintéző hölgyre, de ő lényegében rám se nézett. Az orra alatt morgott, motyogott, elsőre semmit nem értettem abból, amit mondott. Arra jutottam, hogy biztos rossz napja van, így jobb, ha felveszem a szótlan, komor hangulatát én is. Pár pillanat múlva mégis meggondoltam magam. Megdicsértem a vicces tollát, amivel dolgozott, és továbbra is kedvesen mosolyogtam jégkisasszonyra. A világvége hangulat nem változott. Befejezte az ügyintézést; nyomtatott, ragasztott, végül aláírt. Jó munkát kívánva elköszöntem. A szomszéd ügyintéző helyette visszaköszönt.

A hangulatomat mégsem rontotta el a hatóság ügyintézése. Tudtam, hogy egy órán belül illatozik majd a levesem, és én továbbra is mosolyogni fogok. :)

Krumplis krémleves csipet tésztával 2 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

 Hozzávalók: 

  •          15 dkg Gyermelyi csipet tészta
  •          3 szelet bacon
  •          50 dkg burgonya
  •          50 dkg vöröshagyma
  •          7 dl tyúkhúsleves
  •          7 dl tej
  •          2 dl tejszín
  •          2 ek. vaj
  •          petrezselyem
  •          parmezán
  •          só, bors 

A pesto mártáshoz: 

  •          1 csésze aprított petrezselyem
  •          2 fokhagymagerezd
  •          10 dkg fenyőmag
  •          2 ek. aprított bazsalikom
  •          8 dkg frissen reszelt parmezán
  •          2 dl olívaolaj
  •          fehér bors 

 

Elkészítés: 

A pesto mártáshoz szükséges hozzávalókat egy mixerben összedolgozzuk. 

A bacont, a burgonyát és a hagymát kockákra vágjuk. A bacont forró serpenyőben megpirítjuk, majd hozzáadjuk a vajat, a burgonyát és hagymát. Hozzáöntjük a húslevest, a tejet, felforraljuk, majd tovább főzzük. Beletesszük a csipetke tésztát, és hagyjuk tovább főni. Belekeverjük a tejszínt, és még 5 percen át főzzük. Hozzáadjuk a petrezselymet is, és 2-3 evőkanállal a pesto mártásból. Tálaláskor parmezánnal szórjuk meg, és fokhagymás kenyeret teszünk mellé. Hmmmm. ;)

Krumplis krémleves csipet tésztával 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Ugye milyen jó ötlet ez a leves a vasárnapi ebédhez?

Leves receptet itt is olvashatsz:

http://masteszta.blog.hu/2014/05/14/sultsargarepa_kremleves_rizsszem_tesztaval 

 

- KockacZukor -

 

süti beállítások módosítása