Akarsz velem kicsit „kukszu”?

Felhívás egy keringőre, amit, ha házassággal végződik, ismét guksuval ünnepelhetünk meg. Persze Csoszonban kivégeztek volna érte – vagy mégis voltak kivételek, akik számára megnyíltak a legelzártabb paloták kapui is?

01.jpg

Sok példát hoztunk már arra, hogy a világot, és ezen belül az emberi életet váltakozó ciklusokként felfogó kultúrákban a gabona, és a belőle készült fő termék (a kenyér mellett), a tészta szimbolikája igen gazdag – ezen belül is elsősorban a hosszútészta inspirálja az embert évezredek óta. A tésztaszálak a Földközi-tenger térségétől a Közel-Keleten át Ázsia legmesszibb sarkaiig a változás: egy életszakasz vége, a következő kezdete fordulóján főnek és zuhannak, főleg különböző tartalmas levesekbe olyan kiemelt alkalmakkor, mint a búcsú, a hosszabb időre szóló elválás – ekkor Perzsiában (mai Irán) pl. hagyományosan ash-e pushteh-pa, vagyis zarándokleves szerepel az étlapon –, és mint említettük egyik bejegyzésünkben, Indiában is egy különleges, édes-krémes tésztával ünneplik meg a testvérek egymás iránti szeretetét, elkötelezettségét minden évben Rakhi Purnima  ünnepén (seviyan kheer >>).

Az árnyalt szimbolika lehet, hogy nem suhan át azok fején, akik bulizni indulnak Szöulban egy laza péntek estén és közben bedobnak egy guksut valamelyik tésztashopban: Dél-Korea „partitésztájának” neve (janchi guksu) ugyanis szó szerint: jan-chi (parti, összejövetel) és guk-su (tészta). Ez fokozódik aztán akár „házassági tésztává”: az esküvőkre komponált janchi guksuban a tésztaszálak a hosszú életet, a kapcsolat tartósságát, az erős kötést jelenítik meg. Sőt, ha esetleg elhangzik a kérdés: „Mikor eszünk nálad guksut?”, ne legyen kétségünk, szintén a házassági szándékra vonatkozik, mint ahogy az esküvő napja is „a guksuevés napjaként” fut Koreában. Egy tradicionális janchi guksu pedig forró, szardellával ízesített levesben vagy marhahúslevesben tálalt hosszútésztából áll, hozzá általában szezámolajból, koreai szójaszószból (ganjang), chiliporból és mogyoróhagymából készült szószt kínálnak, a leves tetejére pedig ázsiai szokás szerint még több minden: vékony csíkokra vágott sült tojás (jidan), préselt tengeri hínár (gim) és cukkini is kerül.

02.jpgJanchi guksu

A guksu egyébként „tésztát” jelent koreaiul, ezen belül is rengeteg fajtát, és nem csupán búzából – mely a 20. szd. közepétől vált csak általánossá a koreai konyhában –, hanem hajdina-, tápióka-, árpa-, szója- vagy akár mungóbablisztből készültet is: a tésztakészítés hagyománya egyes források szerint i.e. 5-6000-re nyúlik vissza. A fő guksu-kategóriák a guksu jangguk (tészta forró húslevessel), a naengmyeon (hidegen tálalt hajdinatészta), a bibim guksu (hideg zöldséges tészta), a kalguksu (szó szerint „késsel vágott tészta”, hagyományosan forró húslevesben tálalják), és a kongguksu (hideg szójatej-levesben tálalt tészta). A „myeon” és a „guksu” jelentése ugyanaz, csak az előbbi a kínaival rokon nyelvrétegből (myeon, mien, mein=tészta) , míg az utóbbi az őshonos koreai nyelvből származik.

Feltételezzük, nem túl sokan ismerik Szöul éjszakai életét, bár nem lehet izgalommentes a Han-folyó két partján elterülő megapoliszban bulizni, főleg az ultramodern feeling, az éjszakai kilátók, élményparkok és fénycsóvák szerelmeseinek, akik a városszerte mindenhol jelen lévő WiBro-hotspotoknak köszönhetően szakadatlan szélessávban élhetik éjjeleiket is.

04.jpgSzöulra leszáll az éj (Képek: Pinterest)

Tészta, vagyis guksu természetesen non-stop kapható a tésztashopokban és kifőzdékben, melyeket „phodzsangmachának” hívnak (szó szerint: „sátorral fedett szekér”): a mobil  gasztrointézmények étlapján az 1970-es évekig főleg sült veréb és rizsből erjesztett alkoholos italok (szodzsu) szerepelt, ezután bővült a kínálat tésztával, grillezett hallal, csirkelábbal, véres hurkával és makkolival (erjesztett rizsbor). Hát nem tudjuk, mennyire sikerült kedvet támasztani egy éjszakai ízvadászathoz Szöulban, mindenesetre az i.e. 18-ban „Ürjeszong” néven alapított város 21. századi, 25,6 millió lakosnak otthont adó utóda mára a világ 3. legnagyobb megapoliszává nőtte ki magát és valamiért Ázsia egyik kedvenc turisztikai célpontja, maguk az ázsiaiak: japánok, kínaiak, thaiok körében is. Talán a szélessáv, a fényshow-k, a shoppingőrület, a felhőkarcolók és az időbe belefagyott hanokfalvak összessége az, ami vonzóvá teszi Szöult, ahol természetesen UNESCO-világörökség részét képező helyekben sincs hiány, ilyen pl. a festői Changdeokgung-palotaegyüttes, melyet a Korea legmeghatározóbb dinasztiájából származó Csoszon-uralkodók építettek a dinasztia fennállása alatt (1392-1897). Korea – melyet ezalatt „Csoszonnak” hívtak – társadalmi vázát ez a pár évszázad  fektette le: szigorú konfuciánus alapok, szervezettség és bürokrácia, a társadalmi osztályok szinte áthatolhatatlan elkülönülése, az egyén alávetettsége a „köz” érdekével szemben (elvileg), a nők abszolút elnyomása (az ősi szellemhittel és a sámánizmussal egyetemben), valamint az idősek feltétlen tisztelete alkotta nagy vonalakban azokat az alapokat, melyek bemerevedésével az 1880-as évekre Korea kivívta a „remetekirályság” címet: a társadalom csupán 10%-át kitevő nemesség, a jangbanok – akik tudós-hivatalnokok is voltak egyben, és egyik fő feladatuk épp az utódok biztosítása volt, nehogy a Csoszon-társadalom kifogyjon a tanult fejekből –, mások számára elképzelhetetlen privilégiumokat élveztek, de mivel senkinek sem jutott eszébe, hogy talán a maradék 90%-ból is akadnának tanulásra érdemes tehetségek (csak épp nem vérségi alapon), így a Csoszonok is belefagytak az időbe, akár hanokfalvaik, melyek között ma turisták ezrei szelfiznek nap mint nap.

Bukchon_Hanok_Village.jpgSzöul fő látványosságai: a hanokfalvak...

still_in_changdeokgung_palace.jpg... és a Changdeokgung-palotaegyüttes (Forrás>>)

A „szinte áthatolhatatlanból” mára természetesen komoly tőkét kovácsolt a szigorúan piaci, és nem szocio-alapon működő dél-koreai filmipar: a népszerű koreai sorozatok, akár bollywoodi társaik, remekül elvannak a kimeríthetetlen témából, azaz „érzelmek viharai”, „hivatás és tiltott szerelem” a Csoszon-kor társadalmi útvesztőiben vagy élet, túlélés és ármánykodás a Csoszon-paloták elzárt világában… „A palota ékköve” rajongói talán ez utóbbi kategóriába sorolnák kedvencüket, de természetesen senkit nem akarunk megsérteni.

Na de minden dogma alól van szabadulás és kivétel: ilyen a filmben-regényben egyaránt sokszorosan megörökített, csodaszép és bámulatosan intelligens kiszeng (kb.=koreai gésa), Hvang Dzsini élettörténete. Hvang Dzsini a Csoszon-társadalom perifériáján lévő „kasztba” tartozó hölgy – kiszeng – volt, akit máig a Csoszon-kor legszebb és leginspiratívabb nőjeként tartanak számon (feltételezhetően a 16. szd. első felében élt). Gyönyörűen írt, kínai nyelvű költeményei közül nyolc, koreai nyelvű szidzso-költeményei közül öt maradt fenn, ezek árnyalt nyelvezettel, összetett szimbolikával íródtak, annak ellenére, hogy közelebb állnak a köznyelvhez és kevesebb kínai szót tartalmaznak, mint a kor koreai költeményei általában: Hvang az emberekhez akart eljutni, nekik írt. Állítólag az észak-koreai Keszong városában született egy tehetős hivatalnokcsaládban és csak azért lett belőle kiszeng, mert törvénytelen gyermek volt. Egy másik történet szerint maga választotta a kiszeng-életet, bűntudatból, mivel már fiatalkorában úgy belebolondult egy ifjú, hogy mikor megtudta, hogy Hvang Dzsini nem viszonozza érzelmeit, öngyilkos lett. Az ifjú temetésekor a koporsót a hagyomány szerint csak azután tudták Hvang Dzsini ablaka alól továbbvinni, miután Hvang ráterítette az ingét…

Hvang Dzsini.jpgA dél-koreiai színésznő, Hvang Dzsivon Hvang Dzsini szerepében. A kiszengek ugyan a koreiai társadalom perifériáján éltek, mégis összetett feladatokat láttak el: akár a japán gésák, igen magas szinten űztek mindenféle művészeti ágat (költészet, zene, tánc, képzőművészet, gasztronómia), emellett jártasak voltak a gyógyászatban és a kézimunkában is, különböző hadjáratok alkalmával a hadsereg állomásaira osztották be őket. De elsősorban az élet művészei voltak, társadalmon felettiek és kívüliek, akik hivatalosan soha nem szentelhették magukat egy szerelemnek, saját boldogságuknak: életük a jangbanok és az uralkodói udvar fényűző szórakoztatásáról szólt. A történelem mégis őket őrizte meg, sőt, Hvang Dzsini képes volt arra, amire más régóta nem: a két Koreát is egyesítette, amikor a 2007-ben a róla készült filmet kivételesen dél- és észak-koreai filmesek együtt forgatták, ez volt a második dél-koreai vonatkozású film, melyet Észak-Koreában is bemutattak.

Hvang Dzsini nem mehetett férjhez, de rengeteg hódolója volt, akik nemcsak szépségéért, hanem intelligenciájáért, költészetéért is rajongtak: számos legenda kering arról, hogy a szigorú Csoszon-társadalom legerkölcsösebb férfiúit csábította el, köztük egy híres buddhista szerzetest, aki lemondott érte a vallásról is. Egy Szo Gjondok nevű konfucianista tudós volt az egyetlen férfi, akit nem sikerült behálóznia: a tudós végül tanítványává fogadta Hvangot, aki beutazta az országot, közben verseket írt a tájról és az elvesztett szerelem fájdalmáról. Halála előtti utolsó kívánsága az volt, hogy szülővárosában temessék el egy út mellé, később itt fedezte fel sírját egykori szerelme, a költő Im Pekho. Szo Gjondokhoz írt szerelmes versét az egyik legszebb koreai költeményként tartják számon, mely olyan lefordíthatatlan hangulatfestő szavakat tartalmaz, amik az utánuk következő igék erejét hivatottak fokozni, ezáltal a transzcendenshez közelíteni a papírra vetett élményt…

Nem tudjuk, Hvang Dzsini vajon milyen tésztát evett és mennyit, de ha evett, feltehetően prémium minőségű fogások sorakoztak asztalán, legalábbis a jobb időkben, Szo Gjondok patronálása alatt. Ezek között szerepelhetett akár ún. „uralkodói tészta” (baekmyeon, szó szerint „fehér tészta”) is, mely hajdinalisztből készített hosszútésztát takar, hagyományosan forró fácánlevesben kerül az asztalra. Őszintén szólva jelen pillanatban a legbiztatóbb az lenne, ha ezt vagy legalább egy jó adag janchi guksut tálalnának fel az október elején nagy hirtelenséggel dél-koreai tárgyalóasztalhoz pattant észak-koreai delegáció és a déli „testvérek” közé, ha nem is egy eljövendő házasság, de legalább a normalitás gőzölgő szimbólumaként. Hosszútésztával, természetesen.

Tutanhamon müzlije: hódítanak az "ősgabonák">>

Vérengzőből vega: Asóka története>>

Ötcsillagos mélabú: gasztro-körforgás japán módra>>

Sötétben az igazi? Gasztro-élmények a mélyben>>