Sümegi Vár - Várcsárda

Már két napja csak zuhogott és esett, és csepegett. A nyaralásunk alatt úgy 10-15 fokot esett a hőmérséklet, és a szalmakalap, napszemüveg, szoknya együttese helyett, mackónadrág, zokni és pulcsi lett a mindennapi viselet. Hamar meguntam a bezártságot, és úgy döntöttem, hogy ha esik, ha fúj, mi elindulunk. Sümeg várát néztük ki célpontnak, és mivel még egyikőnk sem járt itt, kíváncsiak voltunk, még ha közel két órát kellett is utaznunk.

1-700.jpgFotó: KockacZukor

Esőben indultunk, de ahogy Keszthelyhez közeledtünk, kiderült az ég, elállt az eső, és mire Sümegbe értünk, már a napsugarak is előbújtak.

A Sümegi Vár igazi lovagi játszóház. A gyerekek harcba szállhatnak a hétfejű sárkánnyal, párnacsatázhatnak, lovagolhatnak, állatokat simogathatnak, történelmi kisfilmeket nézhetnek, íjászkodhatnak, kereshetnek tűt a szénakazalban, megmászhatják a várfalakat, beszélgethetnek varázslóval, megnézhetik tűztáncosok előadását, szóval igazán remek hely.

Persze a sok játék után nem csak a kicsik, de a nagyok is megéheznek.

5-700.jpgFotó: KockacZukor

A vár lábánál található Várcsárdába tértünk be egy késői ebédre. Első látásra beleszerettem az udvari diófákba, amiknek az árnyékában megpihenhettünk. A felszolgálók középkori öltözékben mosolyogtak, és mi is nagyokat, mert egész idő alatt lovagok és lovasok térültek, fordultak a csárda mellett.

7-700.jpg

11-700.jpg

6-700.jpgFotók: KockacZukor

Az étlapon leginkább hagyományos magyar ételek, vadak, halak, szárnyasok szerepeltek. A húslevesük olyan finom volt, amitől a könnyem is kicsordult. Nagyanyám levesére emlékeztetett. A főételek olyan hatalmasak voltak, hogy legalább a felét el kellett csomagoltatnunk. A cigány pecsenyém kakasszalonnával koronázott három szelet húst és köretet jelentett.  De igazán akkor derültünk nagyot, amikor a nyolc éves Csongimanó elé tették a torony magasságú sült húsait a párolt káposztával és a petrezselymes krumplival. Csongor lovag – mert a várban fakardot és lovagi rangot is szerzett – erősen próbálkozott megbirkózni a mennyiséggel, de hamar megállapítottuk, hogy ehhez a feladathoz még nőnie kell. :)

2-700.jpg

3-700.jpg

10-700.jpg

9-700.jpg

8-700.jpgFotók: KockacZukor

A rosé illatos volt, a sör gyöngyöző. A cigányzene kellemesen ringatott minket, és bár a csárda csordultig volt vendéggel, mégis meghitten tudtunk magunk lenni, egymásra és az ételre figyelni.

Az árak megfelelnek az átlag budapesti áraknak, és így, a nyaralás alatt megengedtük magunknak a kényelmet.

A várba a belépők ára csípősebb, de a családosoknak biztosítanak egy kis kedvezményt. Ugyanakkor annyi a látnivaló és a program bent, hogy semmiképpen ne hagyjátok ki!

 

Elérhetőség:

Sümegi Vár

8330 – Sümeg, Várkert

 

Weboldal:

www.sumegvar.hu/hu/enne-inna-aludna/varcsarda

 

Telefon:

+ 36-87-550-166

+36-87-550-167

 

- KockacZukor -