Fertőző az elhízás?!

Jó lesz a mikrobákkal jóban lenni: egy 2014-es kutatás szerint az emésztőrendszerünkben élő sok billió mikroorganizmus korántsem alárendelt státuszban képzeli el létét a gazdaszervezettel (velünk), hanem egyfajta „partner organizmusként” étvágyunkat, hangulatunkat közvetlenül manipulálja annak érdekében, hogy megkapja, amit akar…

microbes3.jpg

Késő délután, elönt a forróság, leizzadva kaparászunk az íróasztal-fiókban. Merre vagy… Ujjunk végre beleütközik az ismerős, sima felületbe, fellélegzünk: pár perc múlva egy más világban járunk.

A kérdés, amit egy 2014-es mikrobiológiai kutatás feszeget, az, hogy voltaképp ki vagy mi kívánja a nassot, ami megnyugtat és továbblendít a napi kríziseken? Vagy épp (látszólag) krízismentes állapotban honnan ered a végzetes erő, ami még a pizsamánkból is ki tud kergetni egy hideg téli estén, hogy munícióért a sarki éjjel-nappaliba rohanjunk? És vajon egyetlen, oszthatatlan egységről van-e szó, amikor a napi nasit (hambit, chipset, kekszet, gumimacit vagy úgy általában magát az evést) kívánó önmagunkról beszélünk? Valójában: ki akar enni, miért pont azokat a dolgokat kívánja, amiket és vajon az elhízást el tudjuk-e kapni és át tudjuk-e adni másnak úgy, mint egy influenzát? 

Bármily skizoidnak tűnik, a szóban forgó kutatás szerint a válasz az első kérdésre: „nem”, nem egy oszthatatlan egységről van szó, nem csak „mi” kívánjuk a nassot, azt viszont, ahogy hangulatilag egyre kritikusabb állapotba kerülünk, ha nem kapjuk meg, biztos, hogy „mi” éljük át...

A kísérletsorozat rámutatott, hogy táplálkozás tekintetében egy intenzív, kétoldalú viszonyról van szó, ami áll a gazdaszervezetből (belőlünk), valamint a gazdaszervezet bélflóráját alkotó, mintegy 100 billiónyi mikroorganizmust működtető mikrobaközösségből – az emberi mikrobiomból – ami saját jóléte, táplálékigénye és preferenciái szerint követeli magának kedvenceit, függetlenül attól, hogy ezzel a gazdaszervezetnek jót tesz-e.

Mint kiderült, vannak a mikrobiomnak olyan elemei, akik a „barátaink”, tehát jót tesznek egészségünknek, immunrenszerünknek, hangulatunknak (ilyen pl. a Lactobacillus casei vagy a rostokért rajongó Bifidobacteria), és vannak, akik „nem a barátaink”, vagyis rombolják mindezek állapotát (jellemzően a cukrot, zsírt, gyorsan felszívódó szénhidrátokat kívánó közösségek: a kívánás alapja az érzelmi kielégületlenség, a rossz hangulat, az impulzushiány, amit az adott étel bevitelével kívánunk megszüntetni).

Természetesen a harmónia és a békés együttélés lehetséges, írásunk végén rátérünk, hogy a kutatás szerint milyen az a mikrobaközösség, akivel „érdemes” együtt élni és hogy hogyan törekedjünk arra, hogy szervezetünkben ők kerüljenek túlsúlyba.

microbes2.jpg(Kép: Pinterest) 

Támadnak a mikrobák!

(A továbbiakban Joe Alcock, Carlo C. Maley és C. Athena Aktipis 2014 augusztusában, az onlinelibrary.wiley.com-on publikált cikkét vesszük alapul.) 

A kutatócsoport nem a helytelen táplálkozás „helytelenségét”, hanem a helytelen táplálkozásra kényszerítő erőket vizsgálta, azt, hogy valójában mi vezet a tömeges elhízáshoz és annak összes kapcsolt népbetegségéhez?

A kifejezetten biológiai okokat kereső kutatás szerint a számunkra egészségtelen vagy egészségtelen mennyiségű tápanyagokat sokszor „nem mi akarjuk, hanem a mikrobák”, és amennyiben a sóvárgó mikrobacsoport nem kapja meg a maga vágyott csemegéjét, akár aljas trükköket, idegrendszeri kényszerítő eszközöket is képes bevetni. Ezt a kutatók szépen úgy fogalmazták meg, hogy a „gazdaszervezet és a gazdaszervezet bélflórája közötti evolúciós konfliktus a gazdaszervezet manipulációjába torkollik”.

Egyben hangsúlyozták, hogy a kutatás tárgya egy lehetséges új út: magyarázat az evési zavarokra, az egyes ételek iránt rendszeresen fellobbanó sóvárgásra, a „csillapíthatatlan” cukoréhségre és úgy összességében az elhízásra, mint népbetegségre. Hozzátennénk, hogy bár abszolút biológiai a megközelítés és a cikkben is cáfolnak olyan közismert teóriákat, amik szerint az elhízást az „akaraterő hiánya” okozza vagy hogy bizonyos ételektől azért függünk, mert egyszer régen, az emberiség története során az adott tápanyagból hiányt szenvedtünk (ami finoman szólva komolytalan) – ezzel együtt mégsem rázhatjuk le magunkról a felelősséget és kenhetünk ezentúl mindent a mikrobákra. A „minden mindennel összefügg” elve alapján ugyanis vannak eszközeink, amikkel törekedhetünk az egészségre és a harmóniára, a mindenkit kielégítő win-win helyzetre: táplálkozásunk, így bélflóránk alakítása a mi kezünkben van.

elie_m2.jpgÉlie Metchnikoff, a probiotikomok Sir Lancelotja már a 20. század elején hangsúlyozta, hogy a rossz bélflórát "le lehet cserélni" egy jobbra (ld. lent: probiotikumok)

A 2014-es kutatás részletei, eredményei:

  1. Emésztőrendszerünk mikrobái készek manipulálni a gazdaszervezetet (minket) azért, hogy a számukra szükséges tápanyagokat megkapják. Az emberi mikrobiom – mikrobáink összessége – nem felettes szervként, hanem partnerként, olykor pedig kihasználható tápanyagcsatornaként tekint ránk.
  2. A kényszerítés több módon zajlik: amennyiben mikrobáink egy csoportjának szüksége van egy adott tápanyagra, sóvárgást idéznek elő bennünk az ezt tartalmazó ételek iránt. Egy másik módszer, hogy olyan ételek bevitelére sarkallnak minket, melyekből felvett tápanyagokkal versenytársaikat nyomhatják le. Egy harmadik pedig, hogy depressziót, hangulatromlást idéznek elő bennünk, amíg az általuk kicsikarni kívánt (gyakran cukros, zsíros, gyorsan felszívódó szénhidrátban gazdag) tápanyaggal nem próbáljuk meg kezelni a lehangoltságot.
  3. Hogy elérjék céljukat, mikrobáink előszeretettel játszanak a jutalmazás és a jóllakottság élményével: ha kell, céljuk elérése érdekében hangulatmódosító anyagokat (toxinokat) termelnek, nem riadnak vissza ízlelőreceptoraink befolyásolásától sem, végső soron pedig akár a bolygóideget (nervus vagus) is „túszul ejthetik”: ez a legfőbb összekötő szál agyunk és emésztőrendszerünk között.
  4. A különböző mikrobacsoportok kedvenc csemegéit is sikerült lokalizálni. A Prevotella a szénhidrátért, a Bifidobacteria a rostokért, a Bacteroidetes pedig a zsírokért rajong. Egyes mikrobák ezen felül alkalmazkodtak a különböző embercsoportok táplálkozási szokásaihoz is: a japánok bélrendszerében például egy, a tengeri hínár megemésztésére specializálódott bélbaktériumot találtak, olyan afrikai gyerekeknél pedig, akik elsősorban ciroklisztből készült táplálékon nevelkednek, külön baktérium felel a cellulóz lebontásáért. A bélflóra összetételére a táplálék minősége is döntő befolyással van. A sok fehérje és húsétel a bélflórát a coli baktériumok (Eschericia coli) javára tolja el, a gombákkal egyensúlyt tartó tejsavbaktériumok száma ilyenkor jelentősen csökken (Wiki).
  5. A mikrobák hangulatmódosító hatását elsősorban állatokon (egereken) tesztelték: az eredmények szerint egyes mikrobák jelentős idegrendszeri hatást gyakoroltak a gazdaszervezetre, egyes esetekben félénkséget, visszahúzódást vagy nyugalmat, másokban épp ellenkezőleg: aktivitást, éberséget, nagyobb állóképességet, a fáradékonyság csökkenését idézték elő. A Campylobacter jejuni pl. kifejezetten veszélyes hangulatmódosítónak bizonyult: egerekben minden esetben fokozta a szorongást, ami a kutatók szerint előrevetíti annak a veszélyét, hogy emberi szervezetben is előidézheti ugyanezt. Egy hasonló, nem túl „szimpatikus” mikroorganizmus pedig a fájdalomreceptorok stimulációjával manipulált, megpróbálva beavatkozni a fájdalmat csökkentő mechanizmusokba, azaz fájdalomban tartani minket, amíg meg nem kapja, amit akar. Emberekkel folytatott kísérletekben a „csoki után sóvárgó” és a „csoki után nem sóvárgó” csoportok közül, annak ellenére, hogy a kísérlet alatt ugyanúgy táplálkoztak, a „csoki után sóvárgók” vizeletének eltérő volt a mikroorganizmus-összetétele. A Lactobacillus casei azonban jól vizsgázott: a kísérletek kimutatták, hogy az alapból lehangolt kísérleti alanyok hangulatát is jelentősen javította.
  1. Táplálkozási szokások, testsúlyszabályozás: értük nagyrészt a fent említett bolygóideg, a nervus vagus felelős, ha ezt manipulálják, könnyen kibillenhetünk az egyensúlyból. A bolygóideg emésztőrendszerünk mintegy 100 millió idegsejtjét köti össze az aggyal, blokkolása kóros testsúlyvesztéssel, míg egyes neurokemikáliák termelődése (ami nem hiányzik a mikroorganizmusok repertoárjából) farkasétvággyal, testsúlynövekedéssel járhat. A bolygóideg és az agy kapcsolatát, az éhség- és testsúlyszabályozást azonban, mint azt sokan tudják, pozitívan befolyásolja a mozgás, a napfény, a rendszeres, minőségi emberi kontaktus és a természetes probiotikumokban gazdag étrend (ld. lent).
  2. A kísérletek arra is rámutattak, hogy olyan fontos hangulatszabályozó hormonoknak, mint az „örömhozó” dopaminnak és szerotoninnak is van emésztőrendszeri forrása. Egyes bélbaktérium-tenyészetek dopaminszintje (Escherichia coli, Bacillus cereus, Proteus vulgaris, stb.) a kísérlet során vett minták szerint 10-100-szorosa volt az emberi vér dopaminszintjének.
  3. A táplálékmennyiség visszafogása, az ésszerű kalóriacsökkentés is pozitívan hathat szervezetünk egyensúlyára: a kísérletek során bebizonyosodott, hogy a túlevés, a felesleges kalóriabevitel csökkenti a mikroba-diverzitást: a bélrendszerünkben jelen lévő mikrobák sokféleségét és ez negatív hatással van a bolygóidegre, következésképp a táplálkozási szokásokra, az éhségérzet szabályozására és a testsúlyra. A felesleges energia ugyanis lehetőséget nyújt egyes mikrobacsoportoknak, hogy túltermelődjenek és eluralkodjanak, kiszorítva ezzel más mikrobákat, így egysíkúvá, kevésbé változatossá téve a bélflórát, ami a lehető legrosszabb.

Hogyan építsünk egészséges bélflórát?

- Törekedjünk a bélflórát alkotó mikrobák diverzitására, sokféleségére. A kísérletek több irányból igazolták, hogy minden szempontból (éhségérzet, hangulat, testúly, vércukorszint-szabályozás) a sokféle mikrobacsoportot tartalmazó, „multikulti” bélrendszer a nyerő az emberi szervezet számára, ezt kell létrehoznunk. A változatos mikroba-összetétel biztosítja, hogy az egyes mikrobacsoportok között kiegyenlítettek legyenek a viszonyok, ne legyen olyan aránytalan elbillenés egyik csoport javára sem, ami csökkentené a diverzitást és egyfajta „monopolhelyzetet” hozna létre egy (erőszakos és egészségromboló) mikrobacsoport javára.

- Vigyázzunk arra, hogy milyen külső hatásokat engedünk érvényesülni, ha táplálkozásunkról van szó.

Mint említettük, a kutatás biológiai, és nem társadalompszichológiai jellegű volt, azonban tény (ahogy az a Kék Zónák „szuperszeniorjaival” kapcsolatos kutatásból is kiderült), hogy az egy családban élők vagy a kollégiumi szobatársak étkezési szokásai törvényszerűen összemosódnak, így sajnos hatalmas esély van a közös elhízásra, egészségkárosodásra is. Egy 12067-es létszámú csoporton végzett kísérlet szerint az elhízási esélyek 57%-kal nőnek, amennyiben a vizsgált személy baráti köréből előzőleg elhízott valaki. Bár mindez logikusnak hangzik, a 2014-es kutatás egyik legérdekesebb és legdrámaibb felvetése mégis az volt, hogy vajon az egymással élők közös ételpreferenciái miatt a bizonyos ételek utáni sóvárgás – és ezzel együtt az elhízás – fizikailag „fertőzhet-e”, tehát az egymással szoros kölcsönhatásban élők szervezetében a táplálkozást egészségtelen irányba módosító mikrobaösszetétel biológiailag is jelen van-e, „közössé válik-e”. A felvetés végül beigazolódott: az ugyanabban a közösségben élőktől vett mikroba-minták minden esetben jelentős hasonlóságot mutattak, azaz alapjában véve tényleg „fertőző” az elhízás.

Mint a kutatás kimutatta, az egy családban vagy lakóközösségben élők meghatározó módon hatnak egymás táplálkozási szokásaira, ételpreferenciáira, és persze globálisan az életmódhoz való hozzáállására is. A kísérletsorozat arra is rávilágított, hogy ha egy közösségben van olyan domináns személy, akinek az egészségtelen (egy-egy mikrobacsoport által provokált) táplákozási szokásai meghatározzák az egész közösségét, akkor a károsan egyoldalú bélflóra a többi családtagban (lakótársban) is jelen lesz és fizikailag kimutatható lesz: az ő bélflórájukból származó mikroba-mintákban ugyanazokat a tápanyagokat „kényszerítő” mikrobák lesznek túlsúlyban, mint a domináns személyében.

Ez alapján, ha belegondolunk, a biológiai, lelki, társadalmi szint nem választható el egymástól: általában minden a minket körülvevő közegre vezethető vissza, közösségi kontaktusaink úgy tűnik, még bélflóránk tekintetében is döntőek. A Kék Zónák százévesen is szuperegészséges lakói beleszülettek egy ősi, traumáktól mentes, kiváló életformába. Ahol ez a fonál megszakadt, tudatosan kell visszaépíteni, akár a szüleinktől, nagyszüleinktől látott-tanult táplálkozási és életmódbeli mintákkal való szakítással. A szakításnak persze nem kell radikálisan, őket megsértve történni: inkább találjuk meg, építsük ki azokat a közösségi szálakat és mechanizmusokat, amelyek mentén velük együtt változhatunk, hiszen az egészséges táplálkozás nem valami merőben új elsajátítását jelenti, hanem sokkal inkább annak az optimális használatát, amink van (visszanyúlva például a 20. század világháborús traumáit megelőző, kiegyensúlyozott, puritán paraszti táplálkozás elemeihez).

healthy_teens.jpgA jó is lehet ragadós (kép: Pinterest) 

- Az életmódbeli mechanizmusok átszervezésénél tudatosan törekedjünk arra – és talán ez a legnehezebb –, hogy szeretetünket ne kalóriahalmozással, cukorral, zsírral vagy magával az evés aktusával, a bőség prezentálásával, folyamatos „etetéssel” fejezzük ki. Önkéntelen dolog ez, de megvannak a szintjei. Nem teszünk jót senkinek, ha az együttlét momentumait kizárólag az evéshez és főleg bizonyos (cukros, zsíros) ételekhez kapcsoljuk. Hiába akarjuk sütiztetéssel, csokiztatással, a hús mértéktelen nyomatásával gondoskodásunkat kimutatni, a dolog rosszul is elsülhet – gyerekeknél például olyan egészségtelen táplálkozási minták rögzülhetnek, amikkel aztán egész életükben küzdenek, a szakadatlan diétázás jojóeffektusától szenvedve. Próbáljuk meg az együttlétből fakadó boldogsághormonokat más forrásból biztosítani, áthelyezve a hangsúlyt az aktivitásra, a közös programokra, a kimozdulásra. Megfontolhatjuk a „3 kanál, hogy megszeresd” fogást is, akár nemcsak gyerekeknél (Karcsúsodj, ne diétázz! Párizsi gasztrotippek).

- Szintén nehéz kérdés a „dominanciáé”. Próbáljuk analitikusan, higgadtan átgondolni, kik vannak hatással ránk, azoknak milyen az életmódja, táplálkozása, és hogy nem akarunk-e nekik önkéntelenül (akár saját egészségünk rovására) megfelelni. Ha úgy találjuk, igen, változtassunk: zárkózzunk el az egészségtelen főzési, táplálkozási, életmódbeli követelményektől (vagy vélt követelményektől) akkor is, ha úgy érezzük, nagy a nyomás a megfelelésre. Ha konfliktusok árán is, de az egészség felé való elmozdulásból mindenki profitál, a váltás „sokkja” pedig jelentősen csökkenthető, sőt, a folyamat akár élvezetessé tehető, ha nem egyedül, hanem olyan társaságban, közösségben hajtjuk végre, amiben a negatív mintát hordozó félnek kell alkalmazkodnia a többiekhez, tehát dominánsból egyenrangúvá válnia. Nem beszélve arról, hogy a domináns fél részéről az egészségtelen minta elvárása felénk nagyfokú önzés, mivel ebben az is benne van, hogy őt minden körülmények között „el kell látni”, akkor is, ha a kisujját sem mozdítja a saját egészségéért. Ki várhatja ezt el a másiktól? 

probiotics.jpg(Kép: Pinterest)

Mik a probiotikumok?

Olyan, a természetben jelen lévő mikroorganizmusok, melyek elfogyasztva pozitív, egészségfejlesztő, harmonizáló hatással vannak bélflóránkra és így szervezetünk egészére. A kifejezést 1980 óta használják szélesebb körben, a koncepció bevezetése Élie Metchnikoff (1845-1916) orosz zoológus nevéhez fűződik, aki állította, hogy a bélrendszerünkben élő mikrobák „függése” a bevitt tápláléktól lehetővé teszi azt, hogy a bélflórát károsító mikrobákat a táplálkozás megváltoztatásával lecseréljük hasznos, a bélflórára pozitív hatást gyakorló mikrobákra (Wiki).

A normál bélflóra előnyei:

- A mikroorganizmusok segítik a nyálkahártya védelmét

- Enzimtermelésük révén részt vesznek a tápanyagok emésztésében 

- K és B-vitaminokat termelnek

- Segítik a nyomelemek felszívódását (kalcium, vas, magnézium)

- Védik a nyálkahártya-sejtek épségét, elősegítik regenerációjukat

- Az immunrendszert ellenanyag-termelésre késztetik: mint a témában sokasodó kutatások bizonyítják, az immunrendszer állapota nagyban függ bélflóránk egészségétől

A bélflóra számára egyértelműen jótékony mikroba-csoportot a Bifidobacteriumok és a Lactobacillusok jelentik, de ide tartoznak az Eubacteriumok is: tejsavtermelésük révén gátolják a kórokozók, baktériumok, vírusok, gombák, paraziták szaporodását.

Természetes probiotikum-források, amikkel jót tehetünk bélflóránknak:

Minden, ami erjesztett, savanyított: kefír, író, aludt tej, kovászos uborka, kovászos kenyér, hordós káposzta, savanyúságok (elsősorban a hagyományos erjesztési eljárással készültek, nem az ecetesek).

A kovászos uborka és az erjesztett káposzta leve szintén elsőrangú gyógyír a bélflórára.

Léteznek probiotikumokat tartalmazó sajtok is: gouda, feta, cheddar, brie, Gruyère, edami, ementáli, caciocavallo, kecskesajtok és persze a parmezán. Köztudottan hasznosak a Lactobacillus és Bifidobacterium-törzseket tartalmazó joghurtok, a kiváló bélflórával rendelkező, Európa karcsúsági listáján előkelő helyen álló bulgároknak például saját történelmi probiotikumuk van Lactobacillus Bulgaricus néven, az őt tartalmazó joghurtos italokat napi szinten fogyasztják.

Tartalmaznak probiotikumokat egyes vajak is, ezeket egyébként intenzív színükről, ízükről rögtön megismerjük: finomak, zamatosak, a többi hosszan erjesztett élelmiszerhez hasonlóan egyszerűen „jól esnek”. Ezért imádjuk a puritán, minden turbózástól mentes nápolyi pizzát is, aminek kovászos tésztája minimum 1 napig érik, de ide tartozik a hosszan kovászolt parasztkenyér és a Paillasse is, az említett érlelt sajtokról nem beszélve: a hosszú érlelési idő minden tápanyag esetében meghozza az eredményt, nemcsak egészségünknek tesz jót, de az ízeket is kibontja: természetes, hogy az évezredek alatt kialakult eljárásokkal sokkal finomabb és táplálóbb ételek készülnek, mint egy gyors, tömegtermelést célzó eljárással.

Az ázsiai konyhákban a szójatej, a szójajoghurt és más fermentált (erjesztett) szójabab-termékek, illetve a fermentált halból készült termékek tartják karban a bélflórát (ismert japán ételek a miso-paszta, a vele készült miso-leves vagy a tempeh), sőt, a világot már különböző, probiotikumokkal dúsított csokik is hódítják. Világkonyhát kedvelőknek a koreai savanyított káposztát, a „kimchit”, az orosz „kvaszt” (fermentált céklaléből készült ital) és a fantasztikusan finom indiai „lassit” ajánljuk, ami talán mangó lassi formában a legjobb (nálunk is kapható egyes helyeken). 

Rengeteget tehetünk bélflóránk egészségéért rostdús, növényközpontú, Kék Zónás-típusú táplálkozással is, mivel a rostok méregtelenítenek, kisöprik belőlünk a toxinokat, nem mellékesen a zöldségek, magvak, gyümölcsök kellő mennyiségű vitamint, ásványt is biztosítanak. 

Ajánljuk:

Kutatások szerint a világ legegészségesebb bélflórájával egy tanzániai törzs, a hadzák rendelkeznek: Hadza-diéta: egy tanzániai törzs mentheti meg a világot?>>

Edd magad százévessé! Így élnek a "szuperszeniorok">> 

Speciális diétával gyógyítható lesz a cukorbetegség?>>

Karcsúsodj, ne diétázz! Párizsi gasztrotippek>>

Főzd-edd magad szexire!>>

>>>>> 

Pár, a témához kapcsolódó alapfogalom (forrás: Wikipedia):

Bélflóra: az emberi (és állati) emésztőrendszerben élő mikroorganizmusok összessége, mely az emberi mikrobiom legnagyobb részét alkotja. Testünkben  mintegy 100 billió mikroorganizmus található, ami egy nagyságrenddel nagyobb a testet alkotó emberi sejtek számánál (vagyis emésztőrendszerünkben 100 mikrobára jut 1 emberi sejt). Ezen mikroorganizmusok a test szerveire emlékeztető anyagcsere-tevékenységet folytatnak, ezért egyesek „elfelejtett szervként” emlegetik őket. (…) 300 és 1000 közötti számú mikroba-faj él a belekben. A kutatások arra mutatnak, hogy a bélflóra és az emberek között nem egyszerű, békés együttélés, kommenzalizmus van, hanem mutualisztikus kapcsolat.

Mik a mikrobák? 

Apró, egysejtű organizmusok, melyekből akár milliónyi elfér egy tű hegyében. A földi élet legrégibb képviselői, 3,5 milliárd éve vannak jelen bolygónkon. Nélkülük nem tudnánk táplálkozni, emészteni vagy lélegezni, ezzel szemben ők valószínűleg vidáman meglennének nélkülünk. Mikrobák nélkül nem nőnének növények, a szerves anyagok nem bomlanának le és jóval kevesebb oxigén lenne a Földön. A baktériumokat is a mikrobák közé soroljuk, ők is egysejtű, pár mikrométeres mikroorganizmusok, szervezetünkben tízszer annyi van belőlük, mint emberi sejt. /Rajtuk kívül a mikroorganizmusok közé tartoznak még a vírusok, a gombák, az algák, a protozoonok, a planktonok, az extrém hőmérsékletet tűrő „ősbaktérium” archeák, a protiszták (egyfajta gyűjtőnév), a bélférgek, valamint egyes csoportosítások szerint a súlyos neurodegeneratív betegségeket okozó prionok./  

A patogén (kóros, beteg) bélflóráról:

Ha az egyensúly zavart szenved és működése felborul, a bélflórában egyébként is jelen lévő kórokozó baktériumok, gombák, vírusok, paraziták szaporodásnak indulhatnak. Ha a baktériumok aránya kóros irányba tolódik el, valamint az egymással és a gazdaszervezettel szimbiózisban élő mikrobák mellé patogének, vírusok, gombák, paraziták települnek be, akkor „diszbakteriózisról” vagy „diszbiózisról” beszélünk.

A bélflóra egyensúlyát kibillenthetik az antibiotikumok, a savlekötők, a szteroidok, a fogamzásgátlók és más hormontartalmú szerek, ezen kívül károsíthatja a tartós székrekedés, a helytelen táplálkozás, a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás.

A bélflóra összetételére a táplálék minősége is befolyással van. A sok fehérje és húsétel a bélflórát a coli baktériumok (Eschericia coli) javára tolja el, a gombákkal elsősorban egyensúlyt tartó tejsavbaktériumok száma ilyenkor jelentősen csökken.