Tyúkanyó túrósa

A nagymamáknak van egy különleges képességük: néha százfelé tudnak szakadni. ;-) Vigyáznak az unokára, játszanak vele, telefonálnak, közben takarítanak, a szomszéd hogylétéről érdeklődnek, no és persze sütnek-főznek. Édesanyám, aki a testvérem révén már nagymama is, a múlt hétvégén olyan finomat sütött, hogy a receptet már az első szelet befalása után leírattam vele. Itthon én is elkészítettem, majd kicsitől, nagytól is bezsebeltem a dicséreteket. :-) 

tyukanyo_turosa_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  • 7 kanál Gyermelyi búzafinomliszt
  • 100 g puha vaj
  • 500 g túró
  • 2x2 dl tejföl
  • 7 tojás sárgája
  • 7 tojás fehérje
  • csipet só
  • 7 kanál cukor
  • 1 citrom héja
  • fél citrom leve
  • 1 tk sütőpor
  • barack befőtt

Elkészítés:

A hozzávalókat (túró, tejföl, vaj, tojássárgája, cukor, citrom héja, citrom leve, sütőpor, majd a liszt) összekeverjük, kivéve a tojásfehérjét. A fehérjéket – egy csipet sóval - habosodásig keverjük géppel, majd ezt is hozzáforgatjuk a túrós masszához. Kivajazott magas tepsibe töltjük a masszát. Barack befőttet szeletekre vágunk, és a túrós sütemény tetejére rendezzük. Előmelegített sütőben 180 fokon körülbelül 45 percen át sütjük.

A tepsi süteményt a család azonnal elfogyasztotta.

Jó étvágyat!

tyukanyo_turosa_2_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Édesanyámmal már vargabélest is készítettem, szerintem Te is szereted!

 

- KockacZukor -