Új gasztrorégiók mutatkoznak be Európában

7 pályázó nyerte el az „Európai Gasztrorégió” címet és ezzel együtt a bemutatkozás lehetőségét az elkövetkező 3 évben: a nyertesek Athénban, az „Európai Gasztrorégiók Platformjának” rendezvényén vették át a stafétát Katalóniától és Minhótól. Az esemény záróvacsoráján a 2016-ban „Európa legjobb fiatal séfje”-díjjal kitüntetett Stelios Stamatis Misomikes menüjét szolgálták fel.

european_region_of_gastronomy.jpg

Az athéni rendezvény az Európai Gasztrorégiók Platformjának első ilyen jellegű eseménye volt, melyen a tavaly bemutatkozó Katalónia (Északkelet-Spanyolország) és Minho (Északnyugat-Portugália) adta át helyét Kelet-Lombardiának, az Aarhus – Közép-Dánia régiónak és a Riga-Gauja régiónak. Rajtuk kívül még 4 pályázó nyerte el az „Európai Gasztrorégió” címet: 2018-ban Galway – Nyugat-Írország és Noord Brabant (Hollandia) mutatkozhat be, 2019-ben pedig Sibiu (Nagyszeben) és a Dél-Égei régió (Görögország).

Az Európai Gasztrorégiók Platformjának fő célkitűzése az életminőség javítása, az egészséges életmód és a fenntarthatóság elősegítése Európa-szerte a gasztronómia szerteágazó eszközeivel: egy-egy régió gasztronómiai sajátosságaira fókuszáló kulturális és turisztikai projektekkel, innovatív megoldásokkal, a tagok közötti tapasztalatcserével és folyamatos párbeszéddel a platform 4 irányelvének megfelelően: átláthatóság, együttműködés, hitelesség, megvalósíthatóság.

Az esemény főszervezője és a platform háttérszervezete az IGCAT (a Gasztronómia, Kultúra, Művészet és Turizmus Nemzetközi Intézete), ami más európai intézményekkel együtt szelektálja és értékeli az „Európai Gasztrorégió” címre pályázókat. 

A 2017-ben bemutatkozó régiók:

Kelet-Lombardia

scarpinocc_di_parre.jpgScarpinocc di Parre: a Bergamóhoz közeli falucska híres "szamárfülű" raviolija, mely nevét a helyi pásztorok hagyományos, vászonból készült lábbelijéről kapta. (Kép: Pinterest)

Olaszország legnépesebb és GDP szerint leggazdagabb régiójának Trentino Alto-Adigével, Venetóval és délen Emilia-Romagnával határos része. Lombardia nevét a területet az i.sz. 6. században elfoglaló („hosszú szakállú”) longobárdokról kapta, híres többek között festői „alpesi mediterrán” tavairól (Lago Maggiore, Luganói-tó, Comói-tó, Garda-tó), művészetéről, kultúrájáról, történelméről – a középkorban például egész Észak-Itáliát hívták Lombardiának. Fővárosa Milánó, a nyertes gasztrorégió azonban nem a nyüzsgő metropolisz környéke, hanem Lombardia kulturálisan és természeti szempontból nem kevésbé jelentős keleti része Bergamo, Brescia, Cremona és Mantova központokkal. E terület felöleli az Orobie-Alpokat (Alpi Orobie, mely nevét egy régen itt élt kelta vagy ligúriai népcsoportról kapta), délen egy falatot a Pó-síkságból, és nem elhanyagolhatóan keleten egy sávot a csodás Garda-tóból. Itt, egész pontosan Brescia megyében húzódik a világhírű Val Camonica (Camonica-völgy) is, mely bolygónk legnagyobb sziklarajz-együttesének ad otthont. A pályázat szerint 15 „slow food” étterem és 23 Michelin-csillagos étterem működik Kelet-Lombardiában, a régió hagyományos, eredetvédett gasztronómiai termékeit pedig akár a 8 borösvényen végigkalandozva is megkóstolhatjuk. (East Lombardy Bid Book

Aarhus – Közép-Dánia régió

aarhus_smrrebrd_khler_spisesalon.jpgDánia nemzeti étele, a smørrebrød kortárs aarhusi interpretációban. A név valójában "vajat és kenyeret" (smør og brød) jelent, ami mára Dánia tapasává vált: a sűrű rozskenyeret ezerféleképp toppingolják az északi konyha ínyencségeivel. (Kép>>)

Ha Dánia, akkor prémium minőség, innováció és újragondolás: nem meglepően az Aarhus-régió is ezzel a címmel (Rethinking Good Food) adta be pályázatát, ami az ő olvasatukban nem „jobb” termékek előállítását jelenti (hiszen a minőség adott), hanem a gasztronómiának a „nagy egészbe” való behelyezését: az élelmiszeripar, az oktatás, az egészség, a kultúra és a turizmus összekapcsolását egy össz-európai network részeként. Az innovációnak természetesen megfelelő alapot adnak a régió hagyományos termékei: sajtok, gumós zöldségek, bogyós gyümölcsök, hal, kagyló, osztriga. Nem véletlenül idézik az Economistot az átfogó mechanizmusokat felvonultató anyagban: „Falatnyi Dánia – mezőgazdasági nagyhatalom”. (Aarhus Bid Book)

Te ennél éttermi maradékot? Dániában ez ma a trend>>

Riga-Gauja régió

amalijaandersonefoto_liveriga.jpg(Kép>>)

A régió a lett főváros, Riga környékét, valamint a Gauja-folyó éteri vidékét (Gauja Nemzeti Park) öleli fel. A hangulatos Riga Lettország legrégibb városa, kulturális-kereskedelmi csomópont a középkor óta. Ma az ország GDP-jének 54%-át adja – a pályázat szerint itt található Európa legnagyobb piaca, a Rigai Központi Piac is –, a gasztronómiát és az élelmiszeripart pedig nemrég kiemelt ágazattá nyilvánította a Rigai Városi Tanács. A régió pályázata egyszerre tükröz egyfajta puritán, északi természetességet és 21. századi kifinomultságot. Gyökereikről írva hangsúlyozzák az ősi szoláris naptár szerinti 8 fő éves ünnepet, melyek szervesen kapcsolódnak a helyi alapanyagokhoz: zöldségekhez, gyümölcsökhöz, gyógynövényekhez. Átfogó stratégiák, a fenntarthatóság, az oktatás és a környezetvédelem is helyet kap a pályázatban. (Riga-Gauja Bid Book)

További bemutatkozó régiók:

2018: Galway – Nyugat-Írország és Noord Brabant (Hollandia)

2019: Sibiu (Nagyszeben) és a Dél-Égei régió (Görögország)

stamatis_misomikes_crea.jpgStamatis Misomikes kompozíciója (kép>>)

Mint írtuk, a stafétaátadó ünnepség Athénban zajlott 2017 január végén, a görög pályázatot pedig nagyban segítette a rodoszi Stelios Stamatis Misomikes győzelme az IGCAT által 2016-ban rendezett „Európa legjobb fiatal séfje” versenyen, Katalóniában. A séf „Salas, a születés öröme” című kompozíciójával nyert, melyben 19 autentikus dél-égei alapanyagot és 19 helyi fűszernövényt vonultatott fel.

(Az összes nyertes pályázatot ld. itt>>)

2017-es gasztrotrendek>>

Látom & megkívánom: ételfotózás akkor és ma>>

Madonna kézzel szereti>>