Mini Buddha

Találkát beszéltem meg egy barátommal a városközpontba a tűzijáték vasárnapjára. Mindezt úgy, hogy a stresszes és lótifuti hétköznapok során teljesen kiesett, hogy nemzeti ünnepnap lesz, és a főváros hangosabban lüktet majd, mint egyébként.

Szombaton egész éjszaka esett. Még reggel is. Ki se akartam kelni az ágyból. Végre friss volt a levegő, imádom hallgatni az eső kopogását, érezni a vizes föld szagát. Hálás voltam a kényelmes ágyért, a vasárnapért, az esőért, az életemért. Egészen addig ebben az emelkedett állapotban tudtam maradni, amíg beértem a Deák térre. Csak akkor jöttem rá, miért is ez nagy tömeg, lökdösődés, turisták, nyüzsgés.

Szürke arccal fogadtam a barátomat. Csak azon kattogott a fejem, hogy hova meneküljünk. A gyomrom korgott, nem tudtam két egész összefüggő lépést tenni. A hozzám legközelebbi lépcsőre fel is ugrottam, és a Buddha Miniben találtam magam.

1_35.jpg

Ez az egyszerű és kicsi hely első ránézésre tetszett.. de annyira éhes voltam, hogy félek, a kedves mosolyom, amit a felszolgáló lányra villantottam, inkább „most azonnal adj enni” grimasznak hatott.  Mondjuk a lány se nem mosolygott, se nem harapott vissza, inkább a „hulla fáradt vagyok, minek örüljek” állapotában lehetett.

2_36.jpg

A rendelés során először alapot választ a vendég, majd jöhet a szósz, és a feltétek. Én rizstésztára pad-thai szószt kértem, marhahúst, fafül gombát, szezámmagot, zöldségeket, ananászt, kesudiót. Az ebédem öt perc múlva gőzölgött előttem. Az illata annyira fenséges volt, hogy a szagelszívó zaját sem vettem már észre, és mire hozzáláttam a gépet le is kapcsolták.  

3_30.jpg

Mivel az ínycsiklandó étel hamar elkészül, így tervezheted az étkezésed kényelmesen beülősre, de rohanásban elvitelre is. A Buddha thai wok és sushi bár ízei egyszerre adnak nyugalmat és pezsgést, egyszerre leszel jóllakott és elégedett az ételeik elfogyasztása után.

4_28.jpg

A thai szakácsok által alkalmazott wok főzéstechnológiának köszönhetően minden fogás tápanyagokban gazdag. A hely nem csak a húsevőknek kedvez, de a glutén- és laktózérzékenyeket valamint a vega és vegán ételeket kedvelőket is széles választék várja, és akár a diétázóknak is érdemes betérni hozzájuk.

5_27.jpg

Én úgy faltam azt az ízletes, isteni tésztát, mintha még soha nem ettem volna ilyen jót – és tényleg kiváló volt, imádtam. A barátom csak mesélt, jól esett a társasága, ergo hálás vagyok azért, hogy az ünnepnap tömege elől ebben a thai wok bárban találtunk menedéket. :D

Elérhetőség:

http://www.buddhaoriginal.hu/

- KockacZukor -