14000 éve mindenünk: a kenyér

Ősidők óta dagasztjuk, kelesztjük, sütjük kemencében, kövön, pajzson és forró földben, gőzölődhet 24 óráig vulkanikus talajban, de ropogósra sülhet akár 30 másodperc alatt is az izzó tandoor kemence mélyén. Nem vitás, a kenyér a mindenünk: történelmi gasztrotúrára invitáljuk Olvasóinkat újkőkori környezetvédők, Yuval Noah Harari és 10+1 fantasztikus vekni társaságában.

bread.jpg

Ahogy nincs egy kötelező táplálkozási forma a Föld 7,7 milliárd, eltérő klimatikus környezetben élő lakója számára, úgy nincs egy „legjobb” vagy „legegészségesebb” kenyér sem. Mindennapi betevőnk, készüljön gabonából vagy más magvakból, kelesztve vagy nem, lapos, hosszúkás, buci vagy bármilyen más formátumban, ha az adott régió minőségi alapanyagaiból, hagyományos eljárással sütötték, magas tápértékű, növényi proteinekben, energetizáló szénhidrátokban, ásványokban, vitaminokban gazdag „superfood” lesz a végeredmény. Egy ilyen kenyeret elég némi természetes zsiradékkal (hidegen sajtolt magolaj vagy természetes koszton tartott állat zsiradéka), valamint friss gyógynövénnyel/zöldséggel/gyümölccsel kiegészíteni, és már kész is az ebéd.

A kenyér jelentősége túlmutat azonban egy 21. századi ebéden: nagy szerepe volt abban, hogy itt vagyunk, twitterezünk, facebookozunk, többezer km-re repülünk weekendezni, és olyan problémákkal vagyunk elfoglalva, hogy végre mikor járhatunk volocopterrel moziba. Mi köze ehhez egy krumplis cipónak, görög pitának vagy párizsi baguette-nek? Egy 2018 júliusában publikált fantasztikus felfedezés szerint a jordániai Fekete-sivatagban, a „Shubayka1” archeológiai területen 14400 éves kenyérmaradványokra bukkantak. A lelet 4000 évvel előzi meg a mezőgazdasági forradalom korát: a sivatagi ősvekniket valószínűleg a Natúf-kultúrához tartozó pre-neolitikus, vadászó-gyűjtögető (de már állandó lakhellyel rendelkező) közösség készítette nemesítetlen árpából, alakorból, zabból és különféle gumós növényekből, amiket megőröltek, átszitáltak, és a tűzrakóhely hamujában vagy forró köveken sütöttek meg.

shubayka1_01.jpgShubayka1 régészeti terület, Fekete-sivatag, Jordánia: itt készült az őskenyér

Az ezt megelőző legrégibb, 9100 éves kenyérlelet az UNESCO-világörökség részét képező, dél-anatóliai Çatalhöyükből származik. A helyszín mindent magában foglal, amit a neolitikumi agrárközösségekhez kapcsolni szoktunk: a Fekete-sivatagi  kultúrával ellentétben – melynek tagjai a kenyeret nagy valószínűséggel csak alkalomszerűen fogyasztották –, Çatalhöyükben a kenyéralapot képező gabona (hexaploid búzafajták) már napi betevő volt, helyben termesztették, dolgozták fel és tárolták. A gabona biztosította a közösség folyamatos ellátását, így nem volt szükség állandó vándorlásra az élelem után, mobilitás egyre inkább a szociális-kereskedelmi kapcsolatrendszer fenntartása, fejlesztése miatt zajlott: a feltárások során találtak itt mezopotámiai pálmalevélből font kosarat, a Vörös-tenger térségéből származó kagylóhéjat, és több mint 100 km távolságból érkezett obszidiánt, amit tükörként is használtak Çatalhöyük lakói.

catalhoyuk_reconstruction.jpgÇatalhöyük-rekonstrukció (kép: Dan Lewandowski) 

Çatalhöyük 37 hektáron terül el a dél-anatóliai fennsíkon, a szintén legalább 5000 éve lakott spirituális központ, Konya (a 13. századi szufi misztikus, Jalal ad-Din Rumi lakhelye) tőszomszédságában. Magasabb, ún. keleti dombja 18 neolitikumi réteget tartalmaz az i.e. 7400 és 6200 közötti időszakból, míg az alacsonyabb nyugati domb az i.e. 6200 és 5200 között eltelt évezredből szolgál értékes információkkal. Valaha a Çarşamba-folyó egyik ága folyt a két domb között, a hordalékkal feltöltött talaj pedig ideális körülményeket teremtett a gabonatermesztéshez.

catalhoyuk_rekonstrukcio.jpegÇatalhöyüki nappali rekonstrukciója 

A település sártéglából tapasztott házai (ahová a tetőn keresztül lehetett bejutni) kényelmesnek mondhatók, rendelkeznek tűzhellyel, művészi szimbólumokban (bika, ősanya-motívum) gazdagok. Çatalhöyüköt fénykorában 8-10000-en is lakták, érdekesség, hogy építészete hosszú ideig társadalmi egyenlőséget tükröz: fennállásának nagy részében nem különböztethetők meg kivételezett – uralkodói, papi kaszthoz tartozó – rétegek gazdagabb, kényelmesebb házai. Vannak ugyan házak, melyek alatt több sírt találtak és valamivel díszesebbek, de ezek inkább közösségi-spirituális centrumok szerepét tölthették be, a gabona mennyiségi elosztásával a jelek szerint nem voltak kapcsolatban. Az egyenlőség nők és férfiak között is fennállt, nem mutathatók ki különbségek a lakók táplálkozását, egészségi állapotát illetően. Később azonban úgy tűnik, áttolódtak a hangsúlyok, csökkent a spirituális jelleg, megjelentek a gabona mennyiségéből, elosztásából adódó különbségek, egyúttal vélhetően magasabb rendű társadalmi osztályok gazdagabb otthonai. Az 1960-as évektől folyó kutatások sorban mindenre fényt derítenek, idővel biztos arra is, hogy 2000 év után pontosan miért (klimatikus változások, a források kimerülése, túlnépesedés?) ürült ki az egykor virágzó város.

catalhoyuk_rekonstr4.jpgA test mulandó, a lényeg fejben van...

A korai Çatalhöyük lakói számára azonban nagyon fontos volt a spiritualitás, halottaikat (a közösség vezetőit, bölcseit legalábbis) házaik alá temették, a fejet, mint a legfontosabb testrészt, egyes korszakokban leválasztották. Egy feltehetően családalapítóként tisztelt személy gipszbe vont koponyáját például az egyik ház fő tartóeleme alatt találták meg: a közösség védelmi céllal helyezhette őt itt nyugalomra. A çatalhöyükiek otthonaikat gazdag, jellemzően vörös-fekete színű, elvont szimbolikájú képekkel díszítették, nívós kerámiák és csodás, agyagból készült anyaistennő-szobrok, a későbbi korokban pedig rézszobrok kerültek elő a helyszínről. Szenzációs lelet az egyik ház falára vörös okkerrel 9000 éve festett, (egyesek szerint) „tékép” is, mely a szomszédos Hasan Daği vulkán kitörésének idején készült (a zölden hullámzó tájból mintegy 1000 m-re kiemelkedő Hasan-hegytől szállították az értékes obszidiánt Çatalhöyükbe).

catalhoyuk_terkep_rekonstr.jpgTérkép, vulkánkitörésre vagy más veszélyre való figyelmeztetés?

A település lakói a búzán és a hidegtűrőbb árpán kívül hüvelyeseket termesztettek, juhot és kecskét tartottak, halásztak, vadásztak, valamint almát, pisztáciát, és mandulát gyűjtöttek be a természeti forrásokban dúskáló környékről. Mivel aktuális téma, érdemes kiemelni tisztaságukat, környezettudatosságukat is: házaik belső falai az ottlévő tűzhely ellenére nem voltak elszenesedve, eszerint a lakók sűrűn vakolták-dekorálták őket újra: egyes falfelületeken nem kevesebb, mint 450 réteg vakolatot azonosítottak. A belső térben padkákkal, szintkülönbségekkel szeparálták el a „tiszta” (evésre, alvásra, közösségi életre szánt) és „nem tiszta” helyiségeket, a háztartási szemetet pedig folyamatosan gyűjtötték, égették, majd hamuval takarták be. A tápláló étrend mellett Çatalhöyük fejlett higiéniája lehetett az oka az itt élők kiváló egészségének. (Ha a çatalhöyükiek 21. századi nyomait keressük, először talán a számos pre-iszlám szokást gyakorló, anatóliai származású aleviknél érdemes körülnézni. Bár kb. 20 millióan élnek Törökországban, a közösséget a radikálisabb muszlim felfogásban hívők jó esetben ignorálják, rosszabban az alevik agressziónak is ki vannak téve. A toleranciát, testvériséget, békét és elfogadást hirdető csoportban nők és férfiak egyenlőek, a nők a közösségben fontos szerepet töltenek be, tanulhatnak, hivatást választhatnak. Az alevi szertartásokon az iszlámban egyedülálló módon mindkét nem mindenféle korú képviselője együtt vesz részt, nők és férfiak együtt járják a darutáncot – a daru, a gém és más vízimadarak az agrárforradalom évezredei során nemcsak Anatólia, de a Mediterráneum és Európa központi szimbólumai voltak.)

crop_circle_tourism5.jpgGabona community napjainkban: feltöltődésre vágyók élvezik a búzaföld energiáját az angliai Wiltshire-ben, a gabonakör-turizmus központjában

A neolitikumi mezőgazdasági forradalmat, ill. egyeltalán a mezőgazdaságot a kb. 115000 éve kezdődött legutóbbi alpesi jégkorszakban, a Würm-glaciálisban 14500 éve indult felmelegedés tette lehetővé. A lágy klímának köszönhetően a vad gabona- és árpafélék elterjedtek a Közel-Keleten: ezeket gyűjtögették, őrölték és sütötték őskenyérré a jordániai Natúf-kultúra képviselői. A felmelegedést 12800 éve azonban egy hirtelen, drámai esemény – frissen közzétett kutatások szerint kisbolygó- vagy üstökösbecsapódás – szakította meg, 1000 évre újból jégkorszaki körülményeket teremtve a Föld északi féltekéjén. Legalább 120 eurázsiai és észak-amerikai faj, köztük a mamut és a masztodon ekkor halt ki vagy „kezdett” kihalni, mivel 11700 éve, a melegedés újraindulásával a Homo Sapiens is friss erővel vágott bele világhódító turnéjába, és e tevékenysége közepette több faj kihalásához aktívan hozzájárult. A mintegy 1000 évig tartó, „fiatalabb driásznak” hívott visszahűlés ugyanolyan hirtelen ért véget, mint ahogy elkezdődött, és míg a kezdetekre már elég pontos magyarázat áll rendelkezésre, a vég kérdésében még számos teória verseng egymással.

A zimankó elmúltával, a 11700 éve indult felmelegedés tehát kedvező környezetet teremtett a melegigényes növények, magvak elterjedéséhez. Ettől kezdve párezer év alatt a gabonafélék, ill. Dél-Amerikában a kukorica, a Távol-Keleten pedig a rizs szervezett, tudatos termesztése az addig intim kisközösségekben élő Homo Sapiens létszámának ugrásszerű növekedését, a társadalom radikális átalakulását hozta magával: ez az ún. neolitikus forradalom. Az egy helyben maradás, a gabonával való bánásmód megtanulása révén átszerveződött az élet: a gabona életciklusához szabott lét stabilitást, kiszámíthatóságot eredményezett, a jó klíma, a termékeny ártéri talaj és a mezőgazdaság érdekében megzabolázott folyók (Tigris, Eufrátesz, Indus, Sárga-folyó) minden szempontból új mederbe terelték az emberiség történelmét.

De az éremnek két oldala van: korunk egyik leginspirálóbb gondolkodója, Dr. Yuval Noah Harari előadásaiban az agrártársadalmak „sötétebb arcára” is rá szokott világítani. Szerinte először is nem az ember hódította meg a gabonát, hanem a gabona hajtotta igába a családias hangulatban gyűjtögető-majszolgató, a lét folyamára évmilliókig nem túl nagy hatást gyakorló főemlőst – a Homo Sapienst. A gabonaforradalom robbanásától kezdve ezen főemlős ugyanis napjait (sok helyen máig) e sokáig szintén elhanyagolható perjeféle ültetésével, öntözésével, begyűjtésével, nemesítésével, tutujgatásával tölti. A magántulajdon előretörésével, a társadalmi osztályok szétszakadásával a ranglétrán alul lévő, lelküket a földeken kidolgozók a történelem során jó esetben megkapták a nekik járó hányadot és nem haltak éhen, viszont lelkesen szolgáltathatták be a kötelező kvótát papjaiknak és vezetőiknek, akik cserébe nem sanyargatták őket (halálra), illetve évente párszor sörrel és némi harapnivalóval rendezték a számlát, hogy búzarabszolgáik csendben maradjanak. Békében, lehetőleg tudatlanul éldegéljenek a társadalom peremén, míg a döntéseket mindenféle mítikus sztorikra (ld. lent) hivatkozva uraik meghozták róluk, helyettük. Hát nem volt kellemesebb szabadon vándorolni, bogyókat, gombákat gyűjtögetni, és este, a tűz fényénél összebújni? 

Úgy tűnik, a társadalmi egyenlőtlenség az agrárforradalom elkerülhetetlen következménye: a gabonatermesztésből adódó bőség és felesleg túl csábító lehetőségeket csillantott fel az ember előtt, egyesek számára lehetővé vált az elosztás kézben tartása, a hatalom megőrzését a felhalmozott (korszerű technológiára, védelemre, katonai erőre beváltható) többleten túl a Harari által „közös sztoriknak” hívott manipulációk biztosították. Mégis, ha ez a semmitmondó perje és a „nem túl fontos” főemlős nem botlik egymásba a történelem egy klimatikusan kedvező pillanatában, akkor ma több mint valószínű nem sokmilliós metropoliszokban terveznénk az irodánkból gombnyomásra carbonarát főző robotkuktát és a marsi kolóniát, hanem (Harari megfogalmazásában) „törzsi káoszban” leledzenénk. Miért? A történész véleménye szerint a Homo Sapiens legkülönlegesebb tulajdonsága, ami miatt meghódította a világot, az egymással fizikai kapcsolatban nem lévő, nagy létszámú csoportok közötti kooperációs készség. A konkrét jelenben létrejövő együttműködés más emlősök, főemlősök kisszámú, egymással szoros kapcsolatban álló egyedei között is lehetséges, de a nagyszámú, egymással fizikailag nem érintkező, egymást közvetlenül nem ismerő közösségek (akár elvont célok, ideák miatti) kooperációja kizárólag a Homo Sapiens sajátja.

babylon_hanging_gardens.jpgBabiloni függőkertek: a csatornaépítés magasiskolája 2600-2800 éve. Az ókor 7 csodája közül az egyik akár Babilonban, akár Ninivében volt, páratlan szaktudásról tanúskodott. Épülésekor az agrártársadalmak már 7000 éve szelidítették a folyókat.

Harari interpretációjában az agrárforradalom kezdetén egy ilyen együttműködés nyitotta meg a lehetőségek kapuját az addig kisközösségekben élő embercsoportok előtt: a folyószabályozás kérdése. A folyó, mint a bőség folyama kötötte össze a partján kialakult gabonatermesztő településeket, a vele kapcsolatos problémák azonban – az egyaránt éhezéssel járó aszály és áradás – nem szűntek meg egyik vagy másik klán területének határán. A partmenti népeknek nem volt más választása, fel kellett vállalniuk folyószabályozás-témában az együttműködést: Harari szerint ez volt az összetett társadalmak, birodalmak felé vezető első nagy lépés. Párhuzamot is von a mával: úgy véli, napjainkban az információ és a tudományos-technológiai potenciál a közös folyam, mely mindannyiunkat összeköt, és mivel ez a folyam a digitális korban nem ismer határokat, a belőle fakadó kérdéseket és problémákat (nukleáris konfliktus elkerülése, klímakatasztrófa elkerülése, biotechnológia fejlődésének iránya) is kizárólag globális attitűddel lehet megoldani. Ezt persze nem úgy képzeli el, hogy egy utópisztikus „világpárt” kerül hatalomra és az egyetemes jó érdekében elintéz mindent, hanem úgy, hogy a világon minden képviseleti egység, a legnagyobb parlamenttől a legkisebb önkormányzatig fókuszál ezen témákra, és megoldásokat hoz egy, a jelennek és a jövőnek hasznos, globális stratégia mentén.

wheat_harvest_ethiopia_jim_richardson.jpgEtióp arató (kép: Jim Richardson)

Az agrártársadalmakban kialakult egyenlőtlenséggel kapcsolatban azért megállapítható, hogy – mint Çatalhöyük példája is bizonyítja – nem rögtön, és nem minden társadalomban váltak a gabonaföldeken dolgozók sanyarú sorsú jobbágyokká, akik egész életükben a megváltó halál után beígért mennyországot várják. A folyamat lépésről lépésre, többezer év alatt zajlott le, később is voltak enyhébb és drasztikusabb formái. Nagyot ugorva az időben, a papság által szervezett reneszánsz-kori Európa gazdagabb részein (pl. Pó-vidék) nem éltek rosszul a földművesek: a számos katolikus vértanú és szent napján például tilos volt a munka, így relatíve sok szabadidővel rendelkeztek, amikor összejöttek, ünnepeltek. A betakarítás és a télre való felkészülés lezártával, a tavaszi munkálatok kezdetéig pedig voltaképp szabadok voltak: ez az időszak szintén a zene, a tánc, a sötétben elsuttogott mesék, és persze a szerelem időszaka volt. Természetesen a paraszti létnek is megvoltak a maga árnyoldalai, nem mindegy, hogy napjainkban hogyan interpretálunk (át) egy kevéssé ismert, a maga törvényei szerint élő, tisztának, puritánnak, természetközelinek tűnő, ugyanakkor rengeteg szenvedéssel, irigységgel, intrikával, tragédiával teli világot, ami akár földi pokol is lehetett a benne élők számára, főleg, ha a földbirtokosok vagy a hatalmat gyakorlók azzá tették. Mint tudjuk, Kelet- és Közép-Európában kifejezetten nehezen adta meg magát a földbirtokosi rendszer: amikor pl. hazánkban az állítólag felvilágosodott 18-19. században, több lépésben a kötelező oktatás bevezetéséről volt szó, sok birtokos szívta a fogát, mivel egyeltalán nem volt érdekük, hogy a parasztgyerekek tanuljanak. Eredetileg azért került a tanítás kezdete lehetetlenül korai, a gyerekek, tinédzserek biológiájával, melatonintermelésével egyeltalán nem korreláló időpontra, hogy az iskola végeztével rögtön mehessenek a földekre dolgozni. Milyen távolinak tűnik ettől a çatalhöyüki egalitárius társadalom...

seshat_goddess_inventor_of_writing.jpgSeshat, a bölcsesség és az írás khemiti (egyiptomi) istennője, az írás megtermetője. Nevét a csillagászattal, a földméréssel, az építészettel és a matematikával is összefüggésbe hozzák.

A természet ritmusára lüktető mezőgazdasági kultúrákban érthetően a gabona életciklusához rögzültek a legfontosabb éves ünnepek: a mai „halottak napja”, pünkösd-sávuót, a karneváli időszak, a nagyböjt, februárban a fény ünnepe, ősszel a zsidó újév, jom kippur, a vidám, sátras szukkot, és még hosszan sorolhatnánk. Ezen események sokezer év távlatában, más néven vagy más vallások égisze alatt, de lényegében nemigen változtak. Rendkívüli súllyal esett latba a gabona (rizs, kukorica) alapú társadalmakban az írásbeliség: az információ rögzítése a rendszer fenntartása miatt alapvető fontosságú volt, így a szóbeli információátadás mellett egyre inkább a leírt adat játszott döntő szerepet abban, hogy ezen közösségek később nagykultúrákat, birodalmakat alakítottak ki. Felértékelődött a tudás: a „tollforgatók”, időt számon tartók, csillagászathoz értők minden kultúrában a legmagasabb szinten álltak, hiszen ezen információk alapján lehetett elvégezni a termésre vonatkozó kalkulációt is. A generációkon át gyűjtött ismeretek pedig lehetőséget adtak az elemzésre és a fejlődésre – e folyamat napjainkban is zajlik.

Az agrártársadalmakban a folyószabályozás és sok más innováció mellett meghatározó lépés volt, amikor a keletlen laposkenyér mellett a világ megismerte (először valószínűleg véletlenül) a kelesztés folyamatát, miszerint ha egy, az előző sütésből megmaradt kenyérdarabot hozzáadunk az aktuális tésztához és hagyunk neki egy kis időt, akkor a tészta mennyisége megsokszorozódik, és így még többen lakhatnak jól. A gabonatermelő közösségek hamar kidolgozták a maguk módszereit: lehúzott sörhabbal, szőlőmusttal, borba áztatott búzakorpával indították be a tészta erjedését. Harari is egyetért azzal, hogy ha nem zajlott volna le ez a folyamat, és kisközösségek továbbra is egész nap bogyót gyűjtögettek volna az erdőben, az emberiség létszáma nem tudott volna megsokszorozódni, és nem alakultak volna ki azok a komplex rendszerek – városok –, ahol a nagy létszám miatt felvetődő társadalmi kérdésekre (elosztás szempontjai, aránya, kinek mi a joga, szerepe) időről időre választ kellett adni. A dolgok jelenlegi állása szerint, ha az emberiség nem tanult volna meg a gabonával bánni, azok a problémák sem merültek volna fel, melyekre adott megoldások továbbszőtték történelmünk fonalát. (Egy elmélet szerint a gabona, mint komplex szénhidrát fogyasztása konkrétan, biológiailag is megnövelte az emberi agy kapacitását.)

És hogy a városok környékén hullámzó gabona-, rizs- vagy kukoricaföldeken túl mi tartotta össze az egyre népesebb közösségeket? Különös dolog, humán kvalitás, de Harari szerint a közös vallás, hit valamiben adta meg azt a pluszt, amitől ezen társadalmak olyan gigantikus birodalmakká terebélyesedtek, mint pl. a Római Birodalom. Ezt nevezi a történész „közös sztorinak”, mely legyen bármi, ha elegen hisznek benne, képes emberek sokaságát összetartani és kooperációt kiváltani bizonyos eszmék, célok érdekében. Ilyen emberiséget formáló történet az összes világvallás, Ma’at 42 törvénye, a tízparancsolat, a védák, a sagák, Romulus és Remus, a mezoamerikai kultúrákban Quetzalcoatl, az inkában Viracocha legendája, az, hogy „Róma mindenek felett”, hogy „hitetleneket ölni nem bűn, sőt, kötelesség”, vagy hogy „Huitzilopochtli napistent jól kell lakatni az áldozatok vérző szívével, hogy megmeneküljünk a sötétségtől”. Közös sztorijaink közé tartozik a buddhává válás képessége és az odavezető nemes nyolcrétű ösvény, hogy „Krisztus a szeretet”, hogy egyes kultúrákban a nőknek le kell fátyolozni magukat, a futball és az olimpia, mint globálisan értett és űzött játékok, a cégek, a vállalatok, és a tőzsde, mint megfoghatatlan, mégis létezőként kezelt entitások, a nemzetközi szervezetek (ENSZ, Világbank, Nato...), az emberi szabadságjogok és a demokrácia, de a fasizmus, a kommunizmus és a nacionalizmus is.

creation4.jpgEgy új kor hajnalán? Gastronews 2050: ilyen lesz a jövő tésztája>>

Számos példát lehetne még említeni az emberiséget formáló történetekre, melyek máig alapot adnak egy majd' 8 milliárd lakosú bolygó működéséhez azzal, hogy a világ legtávolabbi pontjain élőket motiválják együttműködésre egy közös eszmébe vetett hit által – ezen „sztorik” persze nemcsak építeni, de rombolni is képesek, mint ahogy az együttműködés sem mindig pozitív előjelű, hiszen a háború, a népirtás vagy egy atombomba ledobása szintén nagyfokú kooperációt igényel. Harari szerint az ember különlegessége ugyanakkor abban is áll, hogy nemcsak létrehozza ezen történeteket, hanem igen gyorsan „váltogatni” is tudja őket, gondoljunk csak az elmúlt két évszázadot formáló sztorik sokféleségére: bonapartizmus, nacionalizmus, imperializmus, kommunizmus, fasizmus, kapitalizmus, war on drugs, flower power, demokrácia, EU, Brexit, #metoo. Történelmünk egyik legidőtállóbb sztorija szerinte egyébként nem más, mint a pénz, ugyanis ezt a tulajdonképpen fiktív (nyomtatott formában, ill. ma már egyre inkább csak adatként létező) „valamit” globális csereeszközként még mindig mindenki elfogadja, akkor is, ha a másik világképét gyökeresen el is utasítja. Ha a gabonaalapú társadalmak nem jöttek volna létre a maguk népességével, egyre kiterjedtebb kommunikációs, kereskedelmi igényeivel, akkor miért lett volna szükség egy olyan általános érvényű csereeszközre, mint a pénz, ill. az azt megtestesítő banki eszközök?

 „50 kenyérkülönlegességgel a világ körül”: a CNN Travel 2019 októberében készült listájából válogattunk 10+1 szokatlan, vagy szokatlanul vonzó kenyeret a világ gabona/rizs/kukoricatermelő régióinak színpompás kínálatából:

sangak_iran.jpg

1. Sangak: Irán

Kihívóan lengedező, leopárdmintás kenyérpalacsinták: vágyaink netovábbja így, munkaidőben… Az elegáns lepényeket forró köveken sütik ki, fogyaszthatók önmagukban vagy perzsa reggeliként, ha friss, sós sajttal és zöldfűszerekkel töltjük meg őket.

tigriskenyer_hollandia.jpg

2. Tigriskenyér: Hollandia

Úgy látszik, a bársonymancsúak iránti rajongás kenyérszelekciónkat is befolyásolja: a „tigriskenyér” pazar mintája úgy alakul ki, hogy a nyers cipókat sütés előtt rizsliszt, szezámolaj, víz és élesztő keverékével kenik meg. Az ellenállhatatlan végeredmény az USA-ban, pl. San Franciscóban is széles rajongóbázissal rendelkezik.

navaho_langos.jpg

3. Navaho lángos

A navaho indiánok kenyere valójában nem annyira ősi, egy kolonizációs tragédiából született: amikor 1864-ben kiszorították őket arizónai szülőföldjükről, Új-Mexikóban kötöttek ki, ahol azonban nem volt alkalmas a környezet az általuk megszokott zöldségek, babfélék termesztéséhez. Az állam által biztosított búzalisztet, zsiradékot és cukrot felhasználva ezért álltak át a képen látható, olcsó lángoskenyérre, mely máig a családi, baráti összejövetelek elengedhetetlen kelléke, a közös múlt gasztroszimbóluma.

appam_sri_lanka.jpg

4. Appam: Sri Lanka

Dél-Indiában is népszerű ez a szuperlight, erjesztett rizslisztből és kókusztejből készült, tányérformájú kenyér. Legjobb frissen, forrón elropogtatni, de ha valami tartalmasabbra vágyunk, kérhetjük beleütött tojással (amire rengeteg chilipasztát pakolnak), és többféle curry-vel is.

non_uzbegisztan.jpg

5. Non: Üzbegisztán

Gondolkodás nélkül hatalmas „oui”-t sikoltanánk erre a fényes, briósszerű kenyérre. Az üzbégeket a tandoor sütő mestereinek tartják, a fővárostól, Taskenttől a 3000 éves, a Selyemúton központi szerepet játszó, UNESCO-világörökség részét képező Szamarkandig igen széles a választék ropogós vagy épp rugalmasabb textúrájú, lapos és kevésbé lapos, tekert, csavart, mintás kenyerekből. A nont gyakran tápláló feketeköménymaggal hintik meg.

proja_szerbia.jpg

6. Proja: Szerbia

Bevalljuk, nem kóstoltuk még déli szomszédunk kedvenc kukoricakenyerét, ami így kockákra vágva inkább sütire hajaz. Tartalmas húsételekhez, ragukhoz, pörköltekhez ajánlják elsősorban.

shaobing_eszak-kina.jpg

7. Shaobing: Észak-Kína

A gabona intenzív íze csapja meg azt, aki a ropogós szezámhéjon áttörve eljut a tésztáig. És sokan eljutnak. Profi shaobing-pékek addig nyújtják, hajtogatják, püfölik a tésztát, míg 18 vagy több rétegű nem lesz. Édes és sós kiegészítőkkel is fogyasztható, kedvelt kísérői a fekete szezámpaszta, a füstölt hús és a szecsuáni paprika.

crumpets_uk.jpg

8. Crumpets: Nagy-Britannia

Puha, lyukacsos tésztarétegek közé lágy vajpatakok áramlanak… Ezen kívül gyümölcsdzsem és 65%-os (!) tejszínkrém (clotted cream) egészíti ki a száz százalékosan brit gasztroélményt. A korongokat kelt tésztából készítik, olajozott, rácsos sütőn sütik meg, majd tálalás előtt újra átpirítják, hogy igazán telt ízű, karamelles legyen.

pane_carasau_sardinia.jpg

9. Pane carasau: Szardínia

Az áttetsző (becenevén) „kottapapír” kenyér a szigeti izolációban fennmaradt, különleges szárd hagyományokhoz hűen tartalmaz egy csavart: amikor a tészta a kemencében sülve felfújódik, kiveszik, kettéválasztják, és újra megsütik. Ez lesz a végleges pane carasau, mely akár hónapokig is eláll – fontos szempont egy hegyvidéki pásztorkultúrában, ahol a pásztorok sokat voltak távol otthonuktól.

Szardínia a világ legegészségesebb régióinak (Blue Zones) egyike, ahol nemcsak a nők, de a férfiak is hosszú életűek>>

Sorsok fonalát szövi a világ legritkább tésztája Szardínián>>

Szingli vagy? Ez a Te (szárd) tésztád!>>

marraqueta_chile.jpg

10. Marraqueta: Chile

Nem véletlenül olyan ismerős a kenyér külleme: ősét a 19-20. században Chilében letelepedett európaiak hozták magukkal, az idők során vette fel végleges formáját. A marraqueta legfontosabb ismérvei a puha, vaníliaszínű belső és a ropogós, de nem túlsütött külső. Utóbbit úgy érik el, hogy a forró sütőbe egy tál vizet tesznek, így a kenyerek voltaképp gőzben sülnek meg. Chilében, ha egy jól szituált családba baba születik, ez a mondás járja: „nació con la marraqueta bajo el brazo”, azaz: „marraquetával a hóna alatt született”.

hobz_tal-malti_malta.jpg

+1: Ħobż Tal-Malti: Málta

És ha már a kenyérrel kapcsolatos mondásoknál tartunk, Máltán – ahol a zamatos helyi olívaolaj kimártogatására tökéletesített, régen közös kemencékben sütött, kovászos Hobz tal-Malti uralkodik –, ha valaki arra kíváncsi, hogy egy szóban forgó személy valójában milyen természetű, így kérdez: „x'ħobz jiekol dan?”, szó szerint: „milyen (fajta) kenyeret eszik?”.

Tűzmorzsák jégországban: így készül az izlandi gejzírcipó>>

A béke berber kenyere: gasztrotours Észak-Afrikában>>

Ismered Lahart és Ashnant? Párezer éve volt egy vitájuk, vajon hogy döntöttek a sumér istenek?>> 

Természetesen ma is léteznek olyan közösségek, akik nem vettek részt a gabonaforradalomban, ennek ellenére lakhelyükön, ahol jellemzően évezredek óta élnek, kiváló életmódot, táplálkozást folytatnak. A táplálék mennyiségi korlátai miatt azonban nem véletlenül nem ők lettek azok, akik tömegek kooperációján alapuló birodalmakat hoztak létre a termékeny félhold térségében, a Mediterráneumban, Ázsiában, Közép- és Dél-Amerikában. Napjainkban, mint azt a „legegészségesebb bélflórájú” hadzákkal vagy a „legegészségesebb szívű”  tsimanékkal kapcsolatos kutatások bizonyítják, rengeteget tanulhatunk tőlük, főleg az egészséges életmód területén.

(Képek: CNN Travel, Pinterest)

Copyright 2019 © Havasi:live