A legegyszerűbb magyar pörkölt

A rohanás, a kevéske idő esténként, és a korgó pocakok sokszor arra ösztönöznek, hogy gyorsan elkészíthető, de kiadós vacsorákat készítsek. Amikor először készítettem ezt a tojás pörköltet, a párom egy ültő helyében, köret, kenyér nélkül az egész lábosnyit bekanalazta. Ugyan egyszer megkérdezte, hogy kérek-e.. én nevetve mondtam neki, hogy egye csak meg mindet. Húsvét után én pár napig még élvezem a tojásdekorációt, tegyetek ti is így, ne bontsátok le azonnal a barkafát és más díszítéseket, hanem hagyjátok, és nyusziskodjatok még egy kicsit. :)

190408-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Gyors spagetti kosárkák

Melyik gyerek nem szereti a spagettit? Az enyém speciel imádja, és bár eléggé válogatós, egy jó milánói makarónival biztosan le lehet venni a lábáról. A spagetti a főszereplője ennek a receptnek is.
A spagettikosárkák elkészítéséhez a gyerkőc kezeit is kölcsönvehetjük (ha odaadja). :)

spaghetti-nests-recipe-cooking-with-kids_1.jpg

spaghetti-cups-recipe-for-kids_1.jpg

  • 1 és fél csésze főtt spagetti
  • 1 tojás sárgája
  • 1 evőkanál tej

A spagettit kifőzzük, és hűlni hagyjuk. Majd elkeverjük egy tojás sárgájával, és a kevéske tejjel. A tésztát aztán kiolajozott muffin formákba adagoljuk, mintegy kibélelve vele a forma oldalát (na ehhez a csuszpájzoláshoz kell a gyerkőckéz). A muffintepsit aztán meleg sütőbe toljuk kb. 20 perce (50-60 fokos legyen mindössze), hogy finoman keményedjen, süljön meg picit a kosárka. Kiszárítani és ropogósra pirítani sem akarjuk, csak az a lényeg, hogy összeálljon és úgy maradjon, miután kivettük a formából. A kész kosárkákat ezután megtölthetjük például házi készítésű paradicsomszósszal, és kevés reszelt sajttal. Gyerekzsúrra például biztosan tökéletes fogás. :)

Forrás: sugaraunts.com

(T)rend a tányéron

Sokakat zavar, ha a tányéron összeér a köret a szaftos hússal, vagy elmosódnak a zöldség és a rizskupac határai. Az ő kedvükért megjelent egy étel-szeparációs készülék, mellyel egy csapásra megoldódik minden. Innen megrendelhető. Téged melyik  zavarna jobban? Ez a kis szilikon betét a tányérodon, vagy az, hogy esetleg szaftos lesz a krumplid a mellé halmozott pörkölttől? :)

8-5c790b55ddfdf_700.jpg

7-5c790b5425aff_700.jpg

5-5c790b50b226d_700.jpg

Forrás: Amazon

A húsvéti kihagyhatatlan kedvenc

A húsvéti pihenés napjait egyrészt olvasásra és a természetnek szenteltem, no és annak, hogy kordában tartsam magam, és csak módjával faljam a finom ünnepi eledeleket. Persze mindig van, aminek nem tudok ellenállni, mint ez diós, krémes répatorta... :)

190411-2.jpgFotó: KockacZukor

Last minute húsvéti citromos keksz – videó blog

A családi húsvét eredeti forgatókönyve használhatatlan ebben az évben, lévén úgy alakult, hogy az egyik vége és a másik vége is külföldre utazik, a közepe viszont marad itthon. ;-) Emiatt most nem is készítek nehéz krémeseket, bonyolult tortákat, de egy ízletes és ropogós citromos kekszet mindenképpen. 

190414-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  • 2 db Gyermelyi tojás
  • 1 db citrom leve és reszelt héja
  • 1 db vanília rúd
  • 200 g teavaj
  • 120 g cukor
  • 4 ek juharszirup
  • 100 g zabpehely
  • 380-400 g teljes kiőrlésű liszt
  • 1 csipet só

Elkészítés:

Egy tálban konyhai robotgéppel felkeverjük a tojásokat, hozzáadjuk a vanília kikapart belét, és a cukrot, juharszirupot, a citrom lereszelt héját és a citrom levét.

A darabolt vajat összemorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a csipet sót és az aprított zabpelyhet, majd összeforgatjuk a folyékony résszel. Ha kell még, akkor pótoljuk a lisztet. A tésztát alufóliában fél órára hűtőbe tesszük.

Ezután lisztezett lapon vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd egy formával kinyomkodjuk a kekszeket. Előmelegített sütőben, 170 fokon, sütőpapíron, vagy szilikon lapon 10 perc alatt kisütjük a kekszeket.

Jó étvágyat!

Készíts videónk segítségével csirkés, gombás frittatat!

-KockacZukor-

Fehércsokis kókusz fészek, avagy: ahová tojhat a nyúl :)

Húsvétváró cukiságot ajánlunk! Neked szól, ha szereted a kókuszt, és ha hiszel benne, hogy igenis a nyúl tojja a hímes tojásokat. :) Még mielőtt igazán belekezdenél a sütésbe, már el is készül, ez garantált. Nem azt mondom, hogy ez legyen a fő attrakció a Húsvéti asztalon, de vendégvárónak, és a megfáradt, korgó gyomrú locsolóknak bizonyosan kellemes meglepetés lesz.

coconut-nests-dessert-for-easter-648x1024_1.jpg

Hozzávalók:

  • 4 tojás fehérje
  • 1 evőkanál cukor
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 csomag (kb 125 gramm) kókuszreszelék
  • 1/2 csésze fehér csokoládé, olvasztva
  • Mini cukorka vagy csoki töltetű színes tojás

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 150 fokra. Halványan olajozz ki egy mini muffin tepsit. A tojások fehérjét keverd el a cukorral és a sóval, majd a kókuszreszelékkel. Adagolj a masszából a muffin tepsi mélyedéseibe. Kissé nyomkodd bele kanállal, hogy a sütőforma oldalához tapadjon. Süsd kb. addig, míg világosbarnára pirul a teteje. A sütőből kivéve hagyd magára néhány percet, majd kanál segítségével óvatosan szabadítsd ki a kis kókusz fészkeket a sütőformából, és hagyd rácson teljesen kihűlni. Ezután adagolj olvasztott fehér csokit egy nyomózsák segítségével a fészkek közepébe, majd ültess beléjük mérettől függően 3-4 szem színes tojás cukorkát. Ha van egy szép virágos kínáló tálad, azon nagyon szépet mutat, tedd a barkák mellé az asztalra (ha mered, mert pár perc és nem sok marad). ;)

macaroon-coconut-nests-669x1024_1.jpg

Forrás: http://inspiredbycharm.com

Piték, pasták, pestók: húsvéti gasztrokaland az olasz Riviérán

Kerekedj fel a meseszép Ligúriába, élvezd a napfény és a tenger minden ízét-zamatát, majd koronázd meg az élményt Genova messze földön híres, 33 rétegű húsvéti pitéjével, a Torta Pasqualinával!

2019_04_15_gasztrokaland_liguria.jpg

Nagymama a tányéron

Még mindig van hová fokozni és fejleszteni az ételművészetet, a jelek szerint. A csodás tányérművek egy újabbika, és számomra eddigi "leg"-je látott napvilágot, a következő instagram oldalon: jacobs_food_diaries.

1_53.jpg

A művészt elhunyt és nagyon szeretett nagymamája ihlette erre a munkára, és csodaszépet alkotott. A tányéron burgonyapüré, tészta, lila káposzta, garnélarák, tortilla kapott nagymama-külsőt. A művet a következő útravalóval ajánlja nekünk a művész: "ha van még nagymamád, aki él, vedd fel a telefont, hívd fel, látogasd meg még ma, nehogy egy napon megbánd, hogy halogatod, mint én... "

Instagram oldalán még sok inspiráló tányérművet láthatsz, érdemes arra kanyarodnod. :)

Forrás: Mashable

Margaréta desszertek, citrommal

Közeledik a tavaszi szünet, mely remek alkalmat ad közös időtöltésekre a gyerekekkel. A kislányok imádnak sütni-főzni, próbáljuk ki velük ezt a gyönyörűséget, mely amennyire egyszerűen kivitelezhető, éppen annyira látványos, szemet gyönyörködtető is. :)

lemon-flower-tart-6.jpg

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • Porcukor

A citromkrémhez:

  • 2 db tojás
  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • 2 citrom leve

Először készítsük el a tésztavirágok alapját. A leveles tésztából sütikiszúróval szaggassunk virágformákat, majd nyomkodjuk muffinsütőbe valamennyit, hogy a szirmok szépen a sütőforma oldalán túllógjanak. Toljuk 180 fokos sütőbe 5-6 percre, hogy szép világosra süljenek. Várjuk meg, míg teljesen kihűl, mielőtt kivesszük a formából. Utána jöhet a citromkrém. Ehhez verjük fel a tojásokat a cukorral, majd tegyük vízgőz fölé, ott még 10 percig verjük. Keverés közben fokozatosan belekeverjük a citrom levét. Levesszük a tűzről, és kicsit lehűtjük, majd habverővel hozzádolgozzuk a vajat is. Még folyós az állaga, töltsük habzsákba, és nyomjuk tele vele a virágok közepét. A kész virágokat díszítsük kevés porcukorral. Csodaszép, kellemes, jókedv előcsalogató sütemény. :)

Forrás: pinterest

Muzikális tésztakompozíciók

Nézegess Johann Sebastian Bach neve ihlette tésztakompozíciókat, melyet a Lafarella tésztamárka reklámkampányára készített a Bumeranq_yaradiciliq_metbexi. Ez is más tészta, tésztaművészet. :)

1-5a7d5f17e2f9e_880.jpg

2-5a7d5f3db9f49_880.jpg

3-5a7d5f659dc70_880.jpg

4-5a7d5f8763f89_880.jpg

Forrás: Boredpanda

Cukorborsós, baconos, krémsajtos tészta

Mivel olyan sokan és sokszor kérdeztek már engem, hogy tudnék-e javasolni Budapest körüli kirándulóhelyeket és programokat, készítettem egy összeállítást a megannyi szép helyről, kis és nagy kiruccanásról, kis és nagyobb költségvetésű lehetőségről a környéken. Ezek után, ha kérdeznek, már csak ezt a szinte végtelen listámat küldöm át.. Mint ahogy a receptjeimmel is megteszem ezt. ;-)

190326-2.jpgFotó: KockacZukor

Lazac a batyuban – vlog

Nincs is annál jobb, mint amikor frissen sült meleg tészta roppan a szánkban, majd ezt egy különleges ízélmény követi. A következő receptünket imádni fogod, ne gondolkodj túl sokat, a következő vacsihoz már meg is találtad az ötletet. :-)

190311-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók:

  • 2 db Gyermelyi tojás
  • 1 csomag leveles tészta
  • 150 g lazac
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csomag mini mozzarella
  • 150 g spenót
  • 1 ek fokhagymás fűszervaj
  • olívaolaj
  • bors

Elkészítés:

A lazacot fokhagymás vajjal kikent sütőtálban, olívaolajjal meglocsolva, sózva megsütjük. Miután megsült, daraboljuk. A leveles spenótot egy kis lábosban megfőzzük, és az összenyomott, aprított fokhagymával, valamint egy tojással összekeverjük, sózzuk, összefőzzük a hozzávalókat. A leveles tésztából négyzeteket vágunk, átkenjük olívaolajjal, a közepét megkenjük egy kanál spenótos keverékkel, majd ráhelyezzük a lazacot, és mozzarellát, a végén pedig a négyzet csücskeit felhajtjuk, és batyukat formázunk. A batyukat megkenjük a maradék tojással, majd előmelegített sütőben kisütjük. 

Jó étvágyat! 

Készíts velünk túrós csigabigát is, nézd meg a videónkat!

-KockacZukor-

Lasagne, még finomabban – lépésekben

Nem eszem túl sűrűn lasagnet, mert nekem soha nem elég szószos, amit készítenek. Találtam azonban egy német receptet, ami az én ízlésemnek megfelelően gondolta újra az eredeti hús-besamel-szósz-tészta kombinációt, úgy, hogy a darált hús és paradicsom szósz a hangsúlyos, amíg a lasagne mennyisége csekélyebb marad. Imádom!

190325-vege-2.jpgFotók: KockacZukor

Mexikói cukkini hajók

Jön a jó idő, lassan érdemes vízpartra menni, napozni, kirándulni, csónakázni, evezni. A csónakázás eszméletlen kikapcsoló és feltöltő időtöltés. Ha módodban áll csendben, nyugis tavon evezni, úgy az igazi, ha a természet megnyugtató hangjaira figyelhetsz közben. Alig várom, én minden évben járok. :) Addig is, amíg előkerülnek a csónakok, a konyhában élem ki csónakázási vágyamat, és elkészítem ezeket a mexikói cukkini hajókat.

mexican-zucchini-burrito-boats-5_thumb.jpg

Hozzávalók:

  • 4 nagy cukkini
  • 1 fekete bab konzervkukorica lecsepegtetve
  • 1 csésze főtt barna rizs
  • 1 csésze salsa szósz vagy paradicsomszósz kis borssal, sóval, chilivel fűszerezve
  • 1 piros kápiapaprika, maggal és kockára vágva
  • 1/2 vöröshagyma, kockára vágott
  • 1/2 csésze morzsolt kukorica (konzerv)
  • 1 jalapeno paprika, maggal és kockára vágva
  • 1 evőkanál + 1 teáskanál olívaolaj
  • 2 teáskanál kömény
  • 1 teáskanál chili por
  • 1/2 csésze friss koriander, apróra vágva
  • só ízlés szerint
  • 1 csésze reszelt cheddar sajt

Elkészítés:

Vajazz ki eg serpenyőt, majd tedd félre. A cukkiniket vágd fel hosszában, majd vájd ki a belsejüket és szépen öblítsd ki tiszta vízzel. Enyhén olajozd meg őket, majd tedd mélyedéssel felfelé a kivajazott tepsibe egymás mellé. Kissé sózd meg a belsejüket. Ez után hevíts olajat serpenyőben, add hozzá a hagymát, paprikát, főzd 3 percig. Tedd hozzá a rizst, kukoricát, babot, salsa vagy paradicsomszószt, chili port és a köményt. Keverj el mindent, és főzd további 5 percig, majd tedd félre a tűzről az edényt. A sütőt 200 fokra melegítsd elő. Keverj ¼ csésze koriandert és sót a masszához, majd a kész tölteléket oszd el a cukkinik belsejében. Szórd meg mindet sajttal, és fóliával  lefedve süsd 25 percig, majd a fóliát levéve további 5 percig. A sajt szép buborékos és aranybarna lesz, amikor elkészül. A tetejét a maradék friss korianderrel szórd meg tálaláskor.

mexican-zucchini-burrito-boats-_thumb.jpg

Forrás: https://www.livingrichwithcoupons.com

Tepsis tojás hétvégi reggelihez

Imádom a pirított toast kenyér illatát, imádom megkenni vajjal, majd szendvicset készíteni, rajta ennek a tepsis tojásnak egy szeletével. Imádom a lassú és lusta, ráérős szombat vagy vasárnap reggeleket.

190312-2.jpgFotó: KockacZukor

Immunerősítő tavaszi répasaláta

Észrevetted magadon mostanában, hogy a tavasz miatt jobban kívánod a zöldségeket? Egyszerűen jó és feltöltő erejű, ha a nehéz köreteket könnyed párolt zöldségre cseréljük, szívesebben fogyasztunk ilyenkor friss zöldfűszereket, salátákat is. Kutatások a karotinok immunerősítő hatását igazolták, ezért tavaszi újraéledéshez válaszd ezt a répának köszönhetően béta karotinban, a szezámmag jóvoltából pedig extra ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag répasalátát.

carrots-4-1.jpg

Hozzávalók:

  • 1 csokor sárgarépa
  • 2 evőkanál méz
  • 10 dkg szezámmag
  • kókuszvaj

A szezámmagot üres serpenyőben pirítsd meg, majd tedd félre. Kókuszvajon megpirítod a karikákra vagy vékony csíkokra vágott sárgarépát, majd rászórod a pirított szezámmagot, végül az egészet egy evőkanál mézzel megcsorgatod, hogy a méz szervezetre jótékony hatásait is élvezhesd ebben a pompás salátában. A látványt tovább fokozhatod, ha az új répát egészben hagyod. Akár kevés őrölt gyömbért is szórhatsz rá. :)

carrots-3-768x562.jpg

Forrás: www.livingsmartgirl.com