Áfonyás muffinkenyér

A kislányom marokszámra eszi az áfonyát. Ennek részben örülök, mert egészséges, abból baj nem lehet, ha chips evés helyett áfonyázik. Sőt. Na de ki győzi ezt finanszírozni?! 600-700 forint egy kis tálka áfonya, amit 5 perc alatt beburkol... ezért örültem meg ennek az áfonyás muffinkenyérnek, ami kiadósabb finomság, benne a kedvenc gyümölcsével, mégis élvezheti akár néhány napig is. :)

Hozzávalók:

  • 1 csésze kristálycukor
  • 1/2 csésze sózott vaj
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál vanília kivonat
  • 1 csésze tej
  • 2 csésze finomliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 2 csésze áfonya (friss és fagyasztott is jó)

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Egy kisebb tepsit papírozz ki. Keverd el a vajat és a cukrot, majd jöhetnek a tojások, vanília és tej. Legyen szép sima a massza. Ezt követően jöhetnek a száraz összetevők, csomómentesre kikeverve a nedves alapanyagokkal. Az áfonya következik, óvatosan keverd a krémbe spatulával, aztán öntsd szilikon kenyérsütő formába, és süsd kb 1 órán át. Ha kész, hagyd hűlni 10 percig, mielőtt kiveszed a formából. isteni csemege, másnap behűtve is nagyon finom, úgy kissé frissítő is. :)

img_5357.jpg

Forrás: http://www.frugalmomeh.com

Lazacos, cukkinis frittata

A minap belázasodtam estére. A nyár közepén. Hazaértem, letettem a cuccaimat, már este hatkor lezuhanyoztam, és erőtlenül vízszintesbe helyeztem magam. Megfáztam. A kánikulában! Ilyen az én formám. Két napig tartott. Le kellett mondanom egy baráti vacsit, emiatt nagyon mérges voltam. Majd másnap egy következő talit is...  Soha nem voltam nyáron beteg. Vigasztalódnom kellett valami kedvemre való finomsággal.

180608-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Főzőiskola: padlizsánkrém

Millióféle padlizsánkrém recept kering a neten, de én még mindig csak 1 igazán jót kóstoltam életemben. Mert bizony igenis el lehet rontani, nem mindenkinek magától értetődő, hogy mitől/hogyan lesz igazán finom. Sztárséfünk, Vomber Frigyes most megmutatja lépésről lépésre lenti videónkban, hogy - mindenféle fakszni és divatos extra hozzávaló nélkül - hogy lesz a legfinomabb. Készítsd el velünk te is. :)

masteszta_fozoiskolapadli.jpg

jiji.jpg

Gasztro Oscar 2018: a világ legjobb éttermei

Bilbaóban, Baszkföld fővárosában kihirdették a világ legjobb 50 éttermének rangsorát.

oops_i_dropped_the_lemon_tart.jpg

Fitt kókuszos reggeli

A Balaton partján egy kávézóban ejtőztünk a hétvégén. Kókusztejes kávét kértünk, növényi tejszínhabbal, és kókuszos paleo sütit rendeltünk mellé. Annyira jól esett a sok kókusz és a tóparti szellő, hogy hazaérve felvetettem, készítek én is egy kókuszos desszertet, hogy vihessünk belőle a partra a következő napokon is. Hát persze, hogy mindenkinek tetszett az ötletem. :)

180602-2_2.jpgFotó: KockacZukor

Színes útravalók

Autóval vagy busszal indulsz nyaralni? Hosszú lesz az út? A retro szendvicseket nem mindenki kedveli, helyette inkább gyors falatkákra, változatos ízekre, büntetlen nasikra vágynak, hogy ne legyen olyan egyhangú az utazás gasztronómiai szempontból sem. :) A lentiekből te is bátran szemezgethetsz, ezek nálunk jól bevált csemegék. :) Neked mi a kedvenc útravalód? Ajánlj kommentben!

freggies.jpg

img_4851.jpg

Forrás: https://wholefully.com

Mindenmentes epertorta - vlog

A következő recept egy olyan édességről szól, amelynek az elfogyasztása során nem kell attól tartani mennyit hízunk majd tőle, mekkorára nő a fenekünk, hogy az ételallergiánk gondot okoz.. hogy bűntudatunk lesz utána. Egy olyan édesség receptje ez, amit a csodálatos magyar eper tesz ízletessé, illatossá. Imádom!

180526-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Tojásos krémek reggelire – lépésekben

Nem tudok otthonról reggeli nélkül elindulni. Muszáj ennem valamit... sőt, nem egyszerűen csak valamit. Korábban kelek azért, hogy valamirevaló reggelit készítsek a még alvóknak, vagy éppen csak magamnak. Majd leülök az elkészült finomság és a kávém mellé, és kényelmesen fogyasztom el. Lehet, hogy késésben vagyok, de ez engem nem érdekel. Reggeliznem mindig békésen és nyugalomban kell.. . utána is ráérek rohanni. :D

180603-8-2_2.jpgFotók: KockacZukor

Szőlő, mint vendég a grillpartin

Édesapukám nagy gonddal ápolgatta a kertet gyerekkoromban, így nekem az volt természetes, hogy minden idényzöldség frissen, onnan érkezik a konyhába. Szőlőt is termesztettünk, persze csak saját fogyasztásra, keveset. Esténként lemetszett nekem egy-két édes fürtöt a tévénézéshez. <3 Sajnos az én kertemben szőlő nincs, ezért a piacról kell beszereznem ezekhez a különleges, szőlővel gazdagított grill csirkenyársakhoz... elfogyasztásukkor jó lesz visszagondolni a gondtalan gyermekévekre. :)

ffb7753bebb60b9b4f73429986c9b1d8.jpg

Hozzávalók:

  • apróra vágott csirkemell
  • szőlő
  • a páchoz:
  • olívaolaj
  • fokhagyma
  • friss oregánó
  • friss rozmaring
  • citromlé
  • bors
  • az elkészült nyársakra mézet is csorgathatsz

Forrás: https://www.foodnetwork.com

Fantasztikus: igazi minden, csak miniben!

Ha valami igazán éééédeset szeretnél látni, de úgy minden értelmében, akkor nézd meg az olimpiai aranyérmes Jennifer Ziemons cukrász és tortaművész miniatűr sütishowját, ahol minden valódi, csak egészen piciben. Működő miniatűr konyha valódi mosogatóval és folyó vízzel, sütni képes incifinci sütő, és persze édes, apró sütik és torták, amelyek szintén valódiak, csak egy "picit" kisebben, mint a megszokott. Irigylem a kézügyességét, türelmét, és a gyerekeit is, számukra igazi álomvilág lehet ez. :)

paci.jpg

Forrás: 5 minutes craft

Babos, paradicsomos tészta sült kolbásszal

Ez a nyár a nagy zuhik és fülledt órák váltakozásával kezdődik. Ma kétszer indultam el itthonról, de mindkétszer elkezdett ömleni eső, mire összeszedtem magam. Úgy döntöttem, maradok, és itthon ebédelek. Tartalmas, laktató, testes ízekre vágytam, és gyorsan! ;-)

180602-2.jpgFotó: KockacZukor

Dinnye pizzaaa

Csodaegyszerű, csodaötletes, csodafrissítő. Lepd meg barátnőidet a hétvégi csacsogáshoz görögdinnye pizzával, ami nem csupán a szeletelés módja miatt kapta ezt a nevet, hanem mert igazi, változatos feltétekkel készítheted. Amivel nem lehet mellélőni, azok a különféle bogyós gyümölcsből, mentával készült feltétek, akár némi gyümölcsszósszal, de ínyencebbeknek ezt a fetás-olívabogyós-balzsamecetes verziót ajánlom, fenséges. Ha kevés lila hagymát is morzsolsz rá, a mennyekbe repíted a dinnyeszeletet és a vendégedet is. :)

watermelon-pizza1271.jpg
https://www.skinnytaste.com

Csípős csicseriborsós pulyka bryndzával

Szedd magad időszak van: szedd magad eper, szedd magad levendula...  Legszívesebben mindenhova mennék, "szedegetni". Már június elején gyönyörű meggyet és cseresznyét eszünk, és óriási dinnyéket vihetünk haza. Imádom ezt a kánaánt, de vajon mi marad belőle a nyár végére? :-) Gyorsan főzök egy ízletes, könnyű ebédet, mielőtt felfalok egy tál epret és cserkót.

180602-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Hideg áfonyakrémleves

Ha csak a levegőt kapkodod ebben a tikkasztó párás hőségben, számodra is üdítő és valóságos életmentő ebéd lehet egy finom áfonyakrémleves. Az egyébként arany áron mért áfonya már elérhetőbbé vált, ha szerencséd van, nagyobb akcióknál betárazhatsz belőle, hogy a fagyasztóban várja, mikor éhezel meg rá. :) Csodás a színe, üde az íze, új életre kelsz a hűvösségétől, én semmi mást nem tudok elképzelni most, ami ennél jobban esne. :)

blueberry-soup-3c.jpg

Hozzávalók:

  • 70 dkg áfonya
  • víz
  • 1 dl tejföl
  • 2 dl tejszín
  • 4 dkg liszt
  • 1 db szegfűszeg
  • 1 csipet cukor vagy kevés édesítő

Elkészítés: a megmosott áfonyát vízben (amennyi épp ellepi) tedd fel főni, majd pár perc forrás után zárd le, és törd át. A héjat én eltávolítom szitán átszűréssel, így lesz igazán krémes és sima, lágy a leves. A gyümiléhez adj 7 dl vizet, a fűszereket, és főzd 10 percig, kevés édesítővel erősíthetsz az édességén. Néhány perc forralás után keverd bele a tejszínt, a lisztet és a tejfölt. Zárd el, keverd csomómentesre, és hagyd hűlni. Amikor már szobahőmérsékletű, beteheted a hűtőbe, hogy frissítőre hűljön.

Forrás: https://www.lemontreedwelling.com

Anthony Bourdain: a világ a tányéron túl

A június 8-án tragikusan elhunyt séf, műsorvezető előtt nemcsak konyhák: emberek, kultúrák nyíltak meg. Nem félt a legkevésbé trendi közösségekben forgatni, átélt bombázást, de a propaganda által felépített előítéletek széthullását is. Volt, akit bebörtönöztek a műsorában készült interjú után, bár Jason Rezaian, a The Washington Post iráni irodájának ex-vezetője állítja, Bourdainnek semmi köze hányattatásaihoz, épp ellenkezőleg: olyan dolgokra irányította rá a figyelmet, melyek messze túlmutatnak egy tányér ételen.

ab1.jpg

Savanyú tojásleves kolbász chipsszel

Nyár van, és mehetnékem van. Nő létemre száguldanék, de nem mindig a paripa hátsó ülésén. Valaki árulja el nekem, hogyan fogok megtanulni motorozni motor nélkül? De miért vennék motort, ha nem tudok motorozni? Elszürcsölök egy levest, hátha segít megtalálni a megoldást. :-)

1806602-2.jpgFotó: KockacZukor