Made in Pasta

Molnár Zsolt főszakács közvetlensége meglepett. Nemigen tapasztalom ezt a nyílt és egyben befogadó, kedves kommunikációt itthon, főleg nem, ha a háttérmunkára, az alapanyagokra, és egyéb kulisszatitokra kérdezek rá. Valójában rákérdeznem se kellett, mert Zsolt olyan őszinte szeretettel mesélt nekem a Made in Pasta-ról, hogy nagyon hamar elvarázsolt a világuk.

2017-06-26-17-02-40.jpg

Hecserli, Budapest szívében

Már a kis fűszeres és kávézó neve is utal arra, hogy mire számíthat az ember, ha belép: természetesen hazai kistermelők, biogazdák magas minőségű termékeire. Engem mindig nyugalommal és bizalommal tölt el, ha megtudom egy-egy termékről, hogy azt családi kis vállalkozások, vidéki manufaktúrák, kézműves szakemberek készítették. Annyira hamisak már a közértben kapható élelmiszerek, hogy ha tehetném, én már csak és kizárólag ilyen delikáteszbe járnék megvásárolni, amire a konyhámnak szüksége van. A Hecserliben közel ötszáz fajta bio vagy kézműves termék található: laktóz- glutén- és szójamentes, valamint kókuszalapú termékek, olasz tészták, fűszerek, szószok, zöldségkrémek, lekvár- és mézkülönlegességek, kézműves borok, sörök, pálinkák, kistermelői sajtkülönlegességek, minőségi húskészítmények, bio gyümölcslevek.

1_33.jpg

Jamie olasz étterme a Budai Várnegyedben

Jamie két éttermét először Londonban látogattam meg. Kíváncsi voltam, hogy túlhájpolják-e, vagy tényleg annyira jó, ahogy én is reméltem a tévében, újságokban, könyvei által, fotókon keresztül megtapasztaltak alapján. Londonban nem csalódtam, azóta is lelkesen mesélem az ételeivel, éttermeivel kapcsolatos élményeimet. 

3_27.jpg

De jó ez a DIÓ

Egy pénteki napon sétáltam hazafele a belvárosban, amikor megpillantottam ezt a kis üzletet, amibe akkor – mert siettem és dolgom volt – csak bekukucskáltam. Azonnal kíváncsivá tett, és mivel még napokkal később is eszembe jutott a hely, ezért felkerekedtem, és elmentem újra.

2017-03-17-14-55-02.jpg

2017-03-17-15-25-53.jpg

A másik (a legjobb) bolt

Mielőtt elindultam volna a Wekerlén működő csemege üzletbe, rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Össze is írtam néhányat, amelyek mentén kifaggathatom kicsit a boltvezetőt, érdeklődhetek, eligazítást kérhetek. Ehhez képest Fábi (a tulajdonos, Willmann Fábián) - miután hellyel kínált - azonnal bevont az üzletben zajló belső átalakítási, frissítési, tökéletesítési terveibe, és mintha én is a család része lennék, megoszthattam a saját véleményemet a döntésre váró kérdések kapcsán.

2017-02-24-14-50-55.jpg

2017-02-24-14-51-36.jpg

2017-02-24-14-51-49.jpg

Budapest első "spagettigombócdája"

Igen. Spagettigombóc. A Mamma Sferico üzletvezetőjének elmondása szerint a tulajdonosban megszületett az ötlet, aztán összeült Serényi Zsolttal, a Tetovált Séffel, aki segített megalkotni a gombóckákat, majd kóstoltattak, teszteltek, és aztán megnyitottak.

2017-01-20_15_21_47.jpg

2017-01-20_15_19_54.jpg

Milyen egyszerű gondolat, és milyen nagyszerű: a tésztát apró darabokra törik, összekeverik sertés-, marha-, csirkehússal vagy lazaccal – illetve árulnak vega változatot is –, majd tojás segítségével gombócokat formálnak belőle, és kisütik.

Persze ezt a folyamatot neked nem kell kivárni, előtted már a kész gombócok sorakoznak, azokból választhatsz. Ne ijedj meg, nem lesz kemény és ehetetlen a tészta. Kívül éppen csak finoman ropog, belül puha a gombóc. Bár az eddigi kritikák szerint a gombócok meghatározó ízét a szószok adják, szerintem önmagukban is ízletesek, sőt, imádnivaló falatkák. A szószok persze színessé teszik az ízvilágot, ez kétségtelen. Választhatunk tejszínes spenót, vadas, édes curry, francia sajtmártás, távolkeleti hoisin, olasz paradicsomszósz, stb. közül. Van tizenhárom féle mártásuk, amiből ott helyben egy időben mindig hatot kínálnak. Az én kedvenc kombóm a csirkés spagettigombóc – curry szósz – pirított mogyoró - koriander, és a lazacos spagettigombóc – francia sajtmártás voltak. Kérhetsz kis adagot, amiben öt darab, vagy nagy adagot, amiben hét gombóc van. Helyben is megeheted, de csomagolnak is neked, és magaddal viheted.

2017-01-20_15_15_56.jpg

2017-01-20_15_16_11.jpg

2017-01-20_15_16_34.jpg

2017-01-20_15_21_08.jpg

2017-01-20_15_21_32.jpg

2017-01-20_15_15_36.jpg
Az üzletvezető és az eladó hölgy is nagyon kedves és türelmes volt, látszott rajtuk, hogy egy olyan kis csapat, akiknek tényleg szíve ügye a hely, a vevő, a portéka. ;-) Bár egy kicsit csúsztak a nyitással, még 2016-ban, év végén pezsgőt nyitottak, és most, mint fiatal vállalkozás várják a vendégeiket. Nagy terveik vannak, amiknek van is létjogosultsága a fővárosi gasztro világban. A jó ötlet, a kiváló ízek, a kellemes tálalás, a vidám és lelkes csapat mindig szívesen fogadott szín a palettán.

A tésztáik durum tészták, és egy adag lazacos gombóc olasz paradicsommártással mindössze 500 kcal, vagyis az egészséges életmód követői se idegenkedjenek tőlük. :-) A tésztagombócok mellett lehet kérni rizsgombócot is, ugyanilyen szósz feltétekkel.

2017-01-20_15_19_02.jpg

2017-01-20_15_18_07.jpg

2017-01-20_15_19_33.jpg

2017-01-20_15_17_50.jpg

Irány a "spagettigombócda", kóstold végig a kínálatot!

Elérhetőség:

Mamma Sferico

1053 Budapest

Múzeum krt. 41.

Nyitva:

Minden hétköznap 11-18 óra között.

https://www.facebook.com/mammasferico/

- KockacZukor -

A Presto

Már november óta karácsonyi hangulat van a belvárosban. Eljött az ideje annak, hogy mi is körülnézzünk. Sajnos amilyen kíváncsian mentünk, annyira gyorsan távoztunk is. Nagyon sokan voltak, nagyon drága volt minden étel, ital és ajándéktárgy. Viszont a pocakunk korgott, így már útközben keresnünk kellett egy helyet, ahol ehetünk valami finomat. Éppen az Opera mellett jártunk, amikor megpillantottuk az A Presto-t, és be is tértünk.

2016-12-03_16_23_36.jpg

Perfetto Italian Kitchen

Nincs olyan ember, aki ne szeretné a kemencében sült lapos "kenyeret", vagyis a pizzát. A paradicsom, a bazsalikom, a hal és a sajtok az olasz gasztronómia építőkövei – ahogy azt a Perfetto Italian Kitchen weboldala bemutatja. A Perfetto egyrészről nyugodt étterem, másrészről egy gyors kiszolgálású hely, klasszikus olasz ízeket kínálva.

15078558_1462697630411032_505704665418639517_n.jpg

Pasta Bar

A hétvégén olyan igazán őszies ősz volt. Kicsit hűvös, mégis simogató, napsütéses, zöld, bordó és barna színű, napszemüveges, sálas, kesztyűs, friss és tiszta. Meg is beszéltem a barátnőmmel egy szombati talit, sétát, dumcsit, ebédet és mozit.

2_29.jpg

HelloHal (Fishbar)

Nagyon szeretem a halételeket, de csak ritkán eszem házon kívül, hiszen egy romantikus vagy üzleti vacsorához nem nagyon illik a szálkák horgászása a halhúsból. Amikor megtaláltam ezt a kis helyet, az első öröm, amit látatlanban is okoztak nekem, hogy szálkamentes halakkal dolgoznak; nem kell a halcsonttal foglalkozni.

1_28.jpg

Központ Bisztró

Pestszentlőrincről indultam el Újpestre a múlt szombaton, mert bár Újpest számomra a „világ vége”, mégis gyakran járok arra, hiszen a kedvenc edzőtermem pont ott van. Olyan spinning órán vettem részt, ami után három napig izomlázban szenvedtem, pedig rendszeresen kerékpározom és járok az indoor cycling órákra is.

Miután a kardio és a súlyzós edzést is letudtuk, majd a wellness részlegben is töltődtünk, a pocakom olyan hangosan kezdett morogni, hogy már csak azon járt a fejem, hova lehet menni egy egészségeset, különlegeset ebédelni Újpesten. Lévén az edzőtársam született újpesti, azonnal rávágta a kérdésre a Központ Bisztró nevet.

13873228_1363322890348507_8518420174516636799_n.jpg

Kővirág

Nem olvastam semmit a Kővirágról, mert szerettem volna „befolyásmentesen” értékelni a helyet. Nem vagyok se kritikus, se séf, se különösebben képzett a gasztro területén, nem vagyok a hely tulajdonosainak se ismerőse, se alkalmazottja, ugyanakkor jó szemem van a széphez, a stílusoshoz, és egyszerű, hétköznapi emberként is meg tudom ítélni, hogy amit ettem, ahol ettem, az más volt-e, mint a többi, jobb volt-e, mint a többi, adott-e, nyomot hagyott-e.

Egyetlen dolog iránt vagyok elfogult, és az a Balaton, akár annak északi, akár déli partjáról beszéljünk.

2016-06-17_13_36_26.jpg

Vicky Barcelona

Nekem az étterem nevéről azonnal a Woody Allen rendezte film, a Vicky Christina Barcelona jutott eszembe, hiszen a filmet háromszor is megnéztem. Hogy miért? Mert annyira üdítő volt a szereplők életének lazasága, a környezet, amiben játszódik, a mediterrán élet, és a szellemesség, a komikum.

1_26.jpg

Ramenka, „a szürcsölde”

Szürcsöldének neveztem el a helyet, hiszen mást se csináltam itt az első ebédem során, mint szürcsöltem: a leves levét, a tésztát, a fafülgombát, a zöld leveleket. Na jó. A húst és rákot nem szürcsöltem, mégiscsak volt tehát, amit rágtam és haraptam. ;-) Mindenesetre az első alkalom igencsak vicces volt. Bénáztam a nagy fakanállal, a pálcikákkal, közben pedig nevettem, és éreztem, hogy ez most valami új végre, és biztosan sokáig bennem marad az élmény.

1_25.jpg

DiétABC

A táplálék allergiások egyre növekvő számban, az egészséges életmód követői, a diétázók, szerintem mind-mind annak örülnének legjobban, ha nem kéne nézegessék az élelmiszerek leírásait, hanem egyszerűen csak az szerepelne rajtuk, hogy „mindenmentesek”. Én már egy ideje azzal kísérletezek az otthoni főzőcske során, hogy ezt megvalósítsam, illetve tényleg a szervezetet legkevésbé megterhelő élelmiszereket vásárolom.

Nemrég találtam rá a DiétABC-re a 3-as Metró Ecseri úti megállójától két lépésre. Kicsit aggódva mentem be az üzletbe, mert bár nem jártam náluk ezelőtt, tudtam, hogy ha nagy a kínálat, és mindent megtalálok egy helyen abból, amit rendszeresen használok, akkor a pénztárcám kiürülhet...

1_24.jpg

La Bottega

Az internet egy közösségi oldalán találkoztam a delikátesz oldalával. A kiposztolt fotók láttán azonnal tudtam, hogy el fogok látogatni hozzájuk.

12512422_1264237863590344_167806365565330654_n.jpg

süti beállítások módosítása