Sütőtökös bundás

Bundás kenyér, hmmm, milyen jó kis retro hétvégi reggeli! Hányszor ébredtem arra gyerekkoromban, hogy a szomszéd ház konyhájából áttekergőzik az én szobámba az illata. Persze rögtön kipattantam az ágyból, és rendeltem is reggelire. Anyukám pikk-pakk összedobta. Ő a vastagon szelt kenyérre esküdött, a sok-sok tojásra, amelyben alaposan eláztattuk a szeleteket, majd bő olajba süllyesztettük őket. Én már némiképp reformosítottam, vagyis vékonyra szelt toast kenyérből készítem, amelyet gyakran sütikiszúrókkal formákra, csillagra, szívecskére szaggatunk a gyerekkel. :) Majd gyors forgatás a tojásban, és jöhet a serpenyő, amelybe csak néhány csepp olajat csepegtetek. Hasonló elv szerint készül ez a sütőtökös bundás is, ami ellenállhatatlan, édeskés beütésű lesz, ha kisült.

pumpkin-french-toast-1_1.jpg

Egész tojás helyett csak tojásfehérjével operál a recept, ezzel is diétásabb az eredmény, és én is e szerint próbáltam. Némi pürésített sütőtököt keverünk a tojáshoz, fűszereket, és megúsztatjuk a masszában a kenyereket, aztán kisütjük. A forró toast szeletekre kevés vajat pottyantunk, úgy még istenibb. Legyen ez a szombat reggelid! Így október elején biztosan sokak kamrájában lapul valamennyi sütőtök, kár lenne kihagyni. :)

Hozzávalók:

  • 2 tojásfehérje (vagy két egész tojás)
  • Fél csésze pürésített (én előzőleg megsütöttem sütőben) sütőtök
  • Kevés tejecske
  • 1/3 teáskanál fahéj
  • Incifinci cukor
  • És hát a kenyér…

Forrás: yummyhealthyeasy.com/

Gasztrocsacsacsa ciacciával

Felejthetetlen élményt nyújt egy naplementés őszi estén az olasz szüreti csemege: szeptemberben a szőlős focaccia diktálja a ritmust a toszkán asztalokon!

ciaccia_grape_cake.jpg

Beköszön az őszi pite

Életem legjobb pitereceptjét még az Éva Magazinban találtam néhány évvel ezelőtt, de sajnos elvesztettem, pedig csodásan egyszerű és nagyszerű volt.

grape-and-apple-pie_1.jpg

Csak össze kellett öntögetni mindent. Nem volt külön alsó tésztaréteg, amit bele kellett tapicskolni a formába, hanem egy folyékony, krémes állagú tésztaalapot kellett belekanalazni a pitetepsibe; arra jött a töltelék, majd újabb folyékony réteg a tetejére, és gyönyörűre sült. Csodaszép lett, és extra finom. Ha megtalálod esetleg, amire gondolok, kommentben várom, köszönöm előre is. :) Ilyen szépséges, formalyukacsos pitét persze abból a receptből nem lehetne készíteni, így másikat kerestem. Találtam is. Karácsonyra is ez alapján készítem a már hagyományossá vált fahéjas-gyömbéres almásat csillagformákkal, most pedig szilvával készítem majd el. A pite tetejéhez előkotrom a mézeskalács formás kosaramból a falevelet, és gyönyörködöm ebben az ínycsiklandó őszi végeredményben. :)

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg kristálycukor
  • 3-4 evőkanál tejföl
  • 1 tojás
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1 kg magozott szilva (a töltelék szilva helyett lehet alma is, amelyet fahéjjal, piros szőlővel vagy akár szilvával főzöl puhára előtte, így az alma csodás mélybordó színt kap)
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa
  • őrölt fahéj
  • kristálycukor

Elkészítés:

Egy tojást, a szobahőmérsékletű vajat, a cukrot és a csipet sót keverd össze. Add hozzá a sütőporral kevert lisztet és a tejfölt. Ebből áll majd össze a tészta. Néhány perc alatt össze tudod állítani, majd fél órán át pihentetni sütőben. Ha eleget pihizett, készíts a tésztából két cipóformát, és nyújtsd ki. Az egyiket nyomkodd kivajazott tepsi (piteforma) aljára. Jöhet rá a töltelék (a puhára főtt szilva vagy a szőlővel lilásra, bordósra színezett alma). A másik tésztalapot szurkáld ki a levélformákkal. A kilyuggatott tésztalappal fedd be a tölteléket. Egy-két kivágott levelet díszítésként rátehetsz a tésztára, hogy szépen kidomborodjon, ha megsült. Tojással kend le, hogy szép fényes legyen, aztán előmelegített sütőben 30 percig 180 fokon süsd. Ha kész, vedd ki a sütőből, tálaláskor porcukrot szórj a tetejére.

Fotó: bonapetit.com

Őszi sütőtökös, tojásos saláta

Ha ősz, akkor biztosan vásárolni fogok sütőtököt, amit egyszerűen feldarabolva, megsütve és mézzel megcsorgatva szeretek a legjobban. Legtöbbször sütemények készítéséhez használják, krémet készítenek belőle, muffinokhoz, tésztákhoz keverik. Most viszont arra voltam kíváncsi, hogyan használhatom egy sós étel elkészítéséhez. Egy vagány sütőtökös saláta receptet hoztam most nektek.

191015-2.jpgFotó: KockacZukor

Őszi tésztaszósz

Így őszre megérnek a csonthéjasok, amiket különösen jó dolog, ha saját kezűleg tudunk gyűjtögetni.

Cukkinis tojáskrém reggelire

A cukkini nagyon sokoldalúan felhasználható. A legjobban a zsenge, kisebb fajtáját szeretem, de a nagyobbacskák is kiválóak töltésre. Sokan savanyítják, grillezik, rántják, főzeléket készítenek belőle. Most valami egészen új módon használtam fel, és tegnap egy remek reggeliző krémet készítettem belőle. Imádom. :D

190909-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Pudingos, mazsolás tészta

Ha ősz és gyerekprogram, akkor Visegrád, a színes természet és a bob pálya. (http://www.bobozas.hu/visegrad/) Bár az érdeklődők száma igencsak nagy, és kihagyhatatlan némi sorban állás, mégis minden évben szeretjük, és eljövünk ide. A családi móka után mi más is következhetne, mint egy igazi gyerekbarát fogás: melyben gyermekkorunk mazsolája, a lágy puding, és a frissen kifőtt édes tészta desszertté nemesül. :) Finom lett.

pudingos_mazsolas_teszta_kesz-700_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók:

  • 200 g Gyermelyi 4 tojásos kagyló
  • 2 csomag pudingpor
  • 2 maroknyi arany mazsola
  • cukor vagy xilit ízlés szerint
  • 2-3 ek szeletelt mandula
  • ¾ liter tej

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

A tejhez keverjük a pudingport és a cukrot, majd felforraljuk, és megvárjuk, amíg a puding krémes lesz. Összekeverjük a tésztát és pudingot, majd hozzáadjuk a mazsolát is. A mandulaszeleteket forró serpenyőben megpirítjuk. A pudingot sütőtálba öntjük, és sütőben körülbelül 20 percen át sütjük. Ezután rászórjuk a tetejére a mandulát, és már tálaljuk is.

Jó étvágyat! 

Emlékszel még erre az édes vargabéles receptre?

http://masteszta.blog.hu/2015/02/21/vargabeles_edesanyammal 

- KockacZukor -

Életem rakott édesburgonyája

Életem rakott édesburgonyáját készítettem el pár nappal ezelőtt. Három recept hibridje ez most, amit megosztok veletek, és bátran ajánlom, mert 10 perc alatt elfogyott a teljes jénai tál a háromfős családban. (Én csak kóstolgattam főzés közben, annyit ettem belőle.) Ilyenkor mondjuk kicsit kidobott időnek tűnik az a másfél óra, amit az ember ezért a 10 perc élvezetért eltölt a konyhában, de hát a család kedvére járni mindig hálás feladat. :)

20181117_144604.jpg

Hozzávalók:

  • 2 közepes szem édesburgonya nagyon vékony karikákra vágva (ha túl sok lesz ehhez az ételhez, ne ess kétségbe, készíts a fel nem használt burgonyakarikákból chipset, én is így tettem).
  • 1 pár csirkemell vékonyra szeletelve
  • 1/4 kocka teavaj
  • 1 dobozka főzőtejszín
  • szerecsendió
  • víz
  • bors
  • kevés liszt a csirkemellhez
  • reszelt parmezán sajt
  • kolbász vékonyra vágva
  • 4 tojás keményre főzve

Hámozd meg az édesburgonyát, és vágd nagyon vékony karikákra, mintha chipset szeretnél készíteni. De tényleg vékonyra, mert nem fog átfőni rendesen. A csirkemellet mosd meg, és vékony szeletekre vágd. Sózd, borsozd a szeleteket, vékonyan hempergesd lisztbe, majd süsd elő kicsit egy kevés olajon. Csak épp annyira, hogy kérgük képződjön. Vedd le a tűzről, tedd félre. Készíts híg besamel mártást: ehhez 1/4 kocka vajat hevíts habzásig, tegyél bele kevés lisztet, majd öntsd fel egy kis doboz főzőtejszínnel. Reszelj bele kevés szerecsendiót, és szórj bele kevés sót és borsot is. Vízzel hígíthatod. Vedd le a tűzről, és hagyd kicsit kihűlni. Egy tűzálló tálba öntsd bele azt a kis olajat, amellyel a csirkét sütötted. Kend ki vele a tálat. Tegyél az aljába egy réteg vékonyra vágott burgonyát, csak éppen fedjék egymást a szeletek. Sózd és borsozd a réteget. Erre jöhet egy réteg a csirkemellből. Öntsd rá a besamel felét, majd szórd meg reszelt parmezánnal az egészet. Jöhet a következő réteg burgonya, sózd és borsozd. Erre én egy réteg vékonyra karikázott kolbászt tettem, és 4 főt tojást szintén  szeletekre vágva. Ezt is megsóztam kissé. Mehet rá a maradék husiszelet. A maradék besamel. Kevés parmezán. Küldd be a sütőbe 180 fokra, és süsd majdnem készre. Látni fogod a besamelen, amikor már szépen megszilárdult, akkor jó lesz. Ez kb 30 perc. Vedd ki a tálat, és szórj az egész tetejére kb 20 deka reszelt trappistát. Tedd vissza a sütőbe még 10 percre, hogy aranybarnára süljön az egész. Ha kész, vedd ki a tálat, és várj kicsit, hogy hűljön. Isteni lett, és nagyon-nagyon, extrán guszta, de tényleg, szerintem a gangon készített képeim is erről tanúskodnak. :) 

20181117_144600.jpg

A hónap gyümölcse: alma! 2. rész: almaboros almás csirke

Imádjuk az almát, októberben különösen, hiszen a piacon kupacokban állnak az ínycsiklandóbbnál íncsiklandóbb fajták. Üdék, pirosak, sárgák vagy éppen zöldek, némelyik mézédes, némelyik savanykás, de mind különleges. Most egy serpenyőben elkészíthető almaboros, almás csirkét ajánlunk, válassz hozzá édesebb fajtát, például gála almát. 

easy-apple-cider-chicken-skillet.jpg

Hozzávalók:

  • 4 teáskanál extra szűz olívaolaj
  • Csirkedomb filé 5-6 db
  • 1 teáskanál só
  • 1/2 teáskanál frissen őrölt fekete bors
  • 1/2 csésze almabor
  • 2 teáskanál mustár
  • 3 közepes, édes alma, melyet cikkekre vágunk
  • 2 teáskanál apróra vágott friss rozmaring

Elkészítés:

2 teáskanál extra szűz olívaolajat hevítsünk serpenyőben. Közben hintsük meg a csirkedarabokat sóval és borssal. Amint az olaj forró, helyezzük bele a csirkecombokat, és pirítsuk néhány percig. Közben forgassuk. Hagyjuk a serpenyőben, amíg átsül. Aztán vegyük ki a serpenyőből, és fóliával takarjuk le egy tányéron, hogy melegen tartsuk. Egy kis tálban keverjük össze az almabort a mustárral. Törölgessük ki papírtörlővel a serpenyőnket. Tegyünk bele 2 evőkanál olajat, és ha forró, adjuk hozzá az almaszeleteket. Jöhet rá kevés só, bors, és a rozmaring. Főzzük 5 percig, míg az almák kissé átfőnek, kezdenek arany színűvé válni. Tegyük vissza a csirkeszeleteket a serpenyőbe az almához, és öntsük az almaboros keveréket a tetejére. Hagyjuk főni 4-5 percig, amíg a folyadék a felére csökken, kissé besűrűsödik. Melegen tálaljuk, meghintve friss, finomra vágott rozmaringgal.

 Forrás: https://www.wellplated.com

Őszi diós süticsoda

Itt van a csodálatosan színes ősz. Ne zárkózzunk még be a négy fal közé, hiszen a levegő illatos és tiszta. Látványos és izgalmas kirándulás egy hétvégére a Várgesztesi vár, az Oroszlányi Bányamúzeum, és Kamanduli Szerzetesség. Irány a természet, irány a még nem látott és tapasztalt Magyarország!

180923-2.jpgFotó: KockacZukor

Sütőtökös, mézes tészta pirított dióval

Igazi őszi tésztaétel ez. A napsütéses délelőtti játszóterezés után hazaérve, gyorsan elkészül, a gyerekek is imádni fogják, hiszen édes. A sütőtök és méz miatt vitamindús, a tészta tápláló, a dió pedig az étel textúráját is izgalmassá teszi, hiszen ropogni fog a szánkban a gusztusos és illatos falat.  

180911-2.jpgFotó: KockacZukor

Chilis, chorizos, kertben beszélgetős tészta

Ugyan még váratnak magukra a hűvös őszi napok, sőt, alaposan belehúztunk a nyárba így szeptember közepére. Esténként azért már lehűl az idő; a péntek esti baráti, kerti vacsorához ezért ajánljuk, hogy készítsd elő a plédeket, és készítsd el ezt az átmelengető, chilis, chorizós pennét is. :)

chicken-and-chorizo-pasta-ls.jpg

Hozzávalók:

  • 30 dkg chorizo (vagy más ízesebb, csípős fültölt kolbász)
  • 40 dkg konzerv pari
  • 50 dkg penne vagy rigatoni tészta
  • 1 dl vörösbor
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor bazsalikom
  • 1 pohár zsíros, krémes tejföl
  • chili ízlés szerint
  • 1 evőkanál
  •  olívaolaj
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • parmezán forgácsok

Főzzük ki a tésztát. Közben vágjuk karikára a kolbászt, aprítsuk fel a chilit, fokhagymát is. Melegítsük fel az olajat serpenyőben, és pirítsuk meg benne a kolbászdarabokat. Adjuk hozzá a fokhagymát és a chilit is, és pirítsuk még egy percig. Jöhet rá a vörösbor, mellyel kissé beforraljuk, majd erre a paradicsom következik. Kb 10 percig főzzük együtt, közben sózzuk és borsozzuk. Adjuk hozzá a tejfölt is, majd a bazsalikomot, és keverjük simára a tűzön. Majd vegyük le, és forgassuk össze a kifőtt és lecsepegtetett tésztával. A tetejére jöhetnek a parmezán forgácsok.

Forrás: www.thelastfoodblog.com

Miért éppen almavaj?

Elmebaj. Miért kell almavajnak hívni egy zsírtól maximálisan mentes, gyümölcs pürét? Esküszöm, nem értem az amerikaiakat, de lendüljünk is ezen túl, mert akik már készítettek almavajat a klasszikus alma+fahéj+cukor hármasával, azoknak most itt egy kreatívabban kivitelezett, ízesebb, összetettebb verzió. Állagában továbbra is almapürére emlékeztet, de lehetőleg szemcsék nélkül, hiszen az elkészítés lényege, hogy lassan, hosszan főzzük a meghámozott, kimagozott, feldarabolt almát az ízesítőkkel, egészen addig, amíg nemcsak, hogy valószínűtlenül ízes lesz, hanem lágy, sikamlós is. Fogyaszthatod "vajként" kenyérre vagy kekszre kenve egy finom teához, kenheted tortalapra vékonyan, almalekvár jellegű tölteléknek, fahéjas-alma imádóknak pedig kiskanállal is ajánlom fogyasztani, csak úgy rá-rájárni esténként, lopva, tévénézés közben, igazán megédesíti az estét. :)

easy-apple-butter-recipe-1-of-1-3.jpg

Hozzávalók:

  • 4 kilogramm alma hámozva, apróra vágva
  • 2 csésze almabor
  • 1 csésze barna cukor
  • Pici só
  • 1 evőkanál friss citromlé
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • Szegfűszeg

Elkészítés:

Először keverd el az almát, almabort, cukrot és sót egy edényben, és főzd kb 20 percig, míg az alma puha nem lesz. Majd keverd hozzá a többi hozzávalót, és egyengesd el a keveréket egy tepsiben. Süsd 120 fokos sütőben legalább 2 órát, néha keverd meg. Akkor van kész, ha csodás, krémes, lágy. Tálald egy szép áttetsző üvegben, és várd meg fogyasztás előtt, míg langyosra hűl. :)

Forrás: http://www.foodnetwork.com

Sütőtökös szélesmetélt

Két napig nem ment otthon a fűtés, szétfagytam. Persze nem volt 20 foknál hidegebb a lakásban, de mégis jeges volt minden tagom. Előkerültek a vastag köntösök, a mamuszok, a puha takarók, és a fázást elkerülendő, sokat tettem-vettem az őszi kertben. A lehullott falevelek összegereblyézése átmelegített, na meg ez a főétel is, amit egy délutáni forró fürdő után összedobtam. A receptért azonnal oda voltam, a képek látványa pedig ámulatba ejtett, és igen: az enyém is éppen így nézett ki, leszámítva a friss petrezselymet, mert az épp nem volt otthon . :)

creamy-pumpkin-alfredo-5-of-9.jpg

Hozzávalók:

  • Szélesmetélt tészta, melyet forró, sós vízben kifőzünk
  • 6 evőkanál vaj
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 csésze sütőtök püré (előzőleg megsütöttem sütőben)
  • Kevés szerecsendió
  • 1 dobozka főzőtejszín
  • 1/2 csésze parmezán sajt

Elkészítés:

Egy serpenyőbe vajat olvasztunk, és a fokhagymát megpirítjuk. Felöntjük tejszínnel, és belekeverjük a tökpürét, parmezánt, szerecsendiót. Ha túl sűrű a keverék, kevés vízzel hígítjuk. Mehet bele a kifőtt tészta, szépen átforraljuk vele. Tálaljuk, friss petrezselymet szórhatunk rá, és még egy kis reszelt parmezánt a tetejére. Valami álomszerű. :)

creamy-pumpkin-alfredo-9-of-9.jpg

Forrás: https://www.yellowblissroad.com

Az ősz első masnitésztája

Csodás őszi színekre komponáljunk színben passzoló tésztaételt vacsorára. Egy kis melegség mindenkinek jól esik, amikor már a fűtést be kell kapcsolni, és finom, ahogy beborít a puha takaró. Lássuk az ősz első masnitésztáját, ahogy nálunk készítettük.

repasmasni.jpg

Hozzávalók: 

  • fél kg édes sárgarépa, karikákra vágva
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • tengeri só
  • frissen őrölt fekete bors
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű
  • kétharmad bögre tejszín
  • egyharmad bögre reszelt parmezán
  • plusz pár teáskanálnyi a tálaláshoz
  • fél kg masnitészt
  • fél-3/4 bögrényi a tészta főzővizéből

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A répakarikákat egy mély tálban forgassuk össze az olívaolajjal, pár csipet sóval, a frissen őrölt borssal és a kakukkfűvel. A befűszerezett répát tegyük tepsibe és süssük 45-50 percig. Ekkor vegyük ki, villával nyomkodjuk szét, keverjük át, majd újra tegyük vissza és süssük addig, amíg teljesen lágy, karamelles nem lesz. Amikor a répa átsült, vegyük ki a sütőből. Főzzük ki a masnitésztát sós vízben „al dente”, a csomagoláson lévő instrukciók szerint. Amíg a tészta fő, elkészítjük a tejszínes répakrémet. A tészta főzővizéből tartsunk meg másfél bögrényit. Egy mély tálban, turmixgéppel vagy konyhai mixerrel keverjük ki a sült répát a fokhagymával, a tejszínnel és a parmezánnal, amíg püré-állagú nem lesz. A megfőtt és leszűrt tésztát borítsuk rá a tejszínes répapürére, folyamatosan kevergetve adjuk hozzá a tészta keményítőben gazdag főzővizét, amíg a végeredmény selymes, krémes nem lesz. Reszelt parmezánnal és ízlés szerint egy kis petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk. Finom és mutatós. :)

 Forrás: http://www.recipe-diaries.com

Spenótos karalábéleves csipet tésztával

Ez az ősz nem az az ősz, amit vártam. Ez nyirkos és vizes, és hűvös és szürke. De nem színes és csillogó, illatos és simogató, mosolygós és mesélő. Vagyis túl korán jött ez a négy fal közé ragadás. Ma próbafűtést is tartottak nálunk, pedig én még nyitott ablaknál alszom. Ha pedig elkezdődött a lakásban pléddel és teával begubózós időszak, akkor illatozzon a konyha, és melegítsen fel egy finom leves. :-)

 spenotos_karalabeleves_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása