Gasztrotrend: test-lélek tálak

Úgy néz ki, 2017-ben a csúcsra ér a tavaly indult Buddha-tál (Buddha bowl) őrület: a tál külső-belső tartalma, harmóniája éppúgy számít, mint az ősi kéztartás és az általa keltett érzések. Kiderül az is, mi köze Buddhának Hawaii-hoz gasztro-szempontból.

poke_bowl1.jpg

A globális vegetarianizmusé a jövő?

Ha 2050-ig a világ vega üzemmódba váltana, kutatások szerint évente 7 millióan kevesebben halnának meg szív- és érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, agyvérzés és a rák bizonyos fajtái miatt, az élelmiszerek előállításából, szállításából és fogyasztásából adódó légszennyezés pedig 60%-al csökkenne világszerte. Lassan egy új fogalomról: „klimatikus gasztronómiáról” beszélhetünk, ami a gyakorlatban nem valami új és radikális elsajátítását jelenti, inkább visszatérést az alapokhoz. Hazánknak minden lehetősége megvan a változtatáshoz, csak jól kellene szelektálni a bőségszaruból, amiben ugyan minden hús protein, viszont nem minden protein hús.

the-horn-of-plenty2.jpg

Zöldségen él Németország legerősebb embere

Patrick Baboumian, a „szelíd óriás” 2011-től tartja címét, ekkor lakto-vegetáriánus volt, azóta már vegán. Szerinte is ő a világ legelképesztőbb erőművésze, de meggyőződése, hogy a vegetáriánus életmódot terjeszteni kell, lebontani a sztereotípiákat.

03.jpg

Csúcson spárgával, tojással

Madame de Pompadour elegáns muskotályos szószban fogyasztotta imádott „points d’amour-jait”, népszerűség tekintetében azonban a spárga-tojás duó ma már eséllyel veszi fel a versenyt akár a világhódító avokádóval is, egy „sima” vasárnap reggeli asztalon. Spárga által ihletett gasztrofotókból, különleges asztali kompozíciókból csemegéztünk.

heneedsfood_com.jpg

Új tésztatrend: „Zoodle Pad Thai” & társai

Játékos énünket, a gasztro ludenst hívja elő az egyre terjedő cukkinipasta-trend: nemcsak hogy ennél diétásabb tészta nincs és csupán fantáziánkon múlik, hogyan tálaljuk, de elszállt konyhai eszközök iránt vonzódóknak is új kapukat nyithat meg a megvalósítás alapeszköze, a cukkini-spirálgép, alias cukkinitészta-készítő. A mozgalom a nyers vegánoktól indult ki, de gyorsan otthonra talált minden zöldre/diétára/méregtelenítésre/súlyvesztésre vagy csak szimplán újdonságra hangolt konyhában: a közösségi oldalakon millió cukkinitészta-recept kering a diós-avokádóstól (kb. ez az alap), az unortodox „zoodle pad thai-ig”. Az biztos, hogy cukkinipastával karcsúra, babaarcúra ehetjük magunkat: klorofill, rost, vitamin kart karba öltve tódul belénk, a többi pedig tényleg csak játékos kedvünkön múlik…

zucch_pad_thai8.jpg

A zöld ötven árnyalata: nyúlkajából ínyencfalat

Extra szín & íztrükkök, melyek segítségével kiélhetjük művészi hajlamainkat, pezsgő, új ízvilágot ismerhetünk meg, kiradírozhatjuk életünkből a zöldségfóbiát, fogyhatunk, szexuálisan pedig egyre jobban felpöröghetünk. Soha nem késő megszeretni, megszerettetni a zöldet: egészségünk múlhat rajta.

israeli_couscous_beets_walnuts.JPG

VegaVilág: banáncsajok, gyümölcsboom

2012 nyarán két éles szemű ausztrál úton-útfélen gyümölcsöktől roskadozó citrusfákba botlott, míg a helyiek szokás szerint a szupermarketben intézték a bevásárlást: sűrűn repültek a többezer km-ről importált hálós citromok is a kocsikba. Úgy gondolták, ez valahogy mégsincs rendben és megalapították az elárvult gyümölcsfák netes fórumát, hogy a feleslegnek legyen lehetősége eljutni a nagyvilágba, a vitamint nagyon is igénylő fogyasztókhoz. A szexi ausztrál fruitariánusok legnagyobb örömére, akiknek ugyan a banán az első, de azért a citrusokat sem vetik meg.

freelie1cr02.jpg

Itality: a raszta lélek gasztronómiája

Mózes, Jézus, Bob Marley: röviden így foglalhatjuk össze az „itality”, azaz a jamaikai raszta vegák táplálkozásának lényegét. E spirituális vegetáriánizmus mélyére hatolva kiderült, étel- és életfilozófia elválaszthatatlan fogalmak rasztáéknál, valamint, hogy kopaszon is lehetsz raszta. „Zöld színei” c. sorozatunk harmadik részében a „Livity” által hajtva egy jamaikai kiskertbe is ellátogattunk, hogy virtuálisan egyesüljünk a természettel. 

bob_marley.jpg

A zöld színei: vérengzőből vega

A történelem egyik leglátványosabb metamorfózisát valószínűleg Asóka, a híres indiai király produkálta: 180 fokos fordulattal vált állatvédővé, vegává, a tolerancia és az erőszakmentesség (ahimsa) hirdetőjévé. Persze, volt mellette pár kivételes nő is, akik elősegítették a folyamatot.

Ash_Wheel2.jpg

Húsmentes fehérjebajnokok

Energiával töltenek fel, stabilizálnják a vércukorszintet, fehérjében bajnokok és mégcsak nem is húsok. Mi a logikája a fehérjebevitelnek növényi alapon, miért tökéletes étel a pesto, a stájer babos saláta és a lencsés tészta? Utánajártunk, közben az indiai utcaséfektől egy speciális, „kétlábasos” főzéstechnikát és több egészségtippet is ellestünk. Úgy tűnik, egy tál fűszeres dhalba a világ összes táplálkozástudománya belefő...

red lent dahl3.jpg

A zöld színei: a Lény

Mi a közös Buddhában, Gandhiban, Bob Marley-ben és Frankenstein szörnyében? Minisorozatunkat a Lénnyel kezdjük, akinek alkotói sokkal kevésbé voltak romantikusak, mint gondolnánk.

FR_R De Niro.jpg

Igazi házi pesto

Csodás az íze, villámgyorsan elkészül, tele van tápanyaggal, vitaminnal, ásványokkal, tökéletes gasztroszuvenír – készítésénél valamire viszont nagyon oda kell figyelni.

pesto10.jpg