Tojáskrémmel töltött csirke mangó-avokádó salsával

Nagyon szomorú, de ma már az avokádót és mangót szinte olyan áron meg lehet vásárolni, mint a szép őszibarackokat. Egyre többször használom is őket a főzéseim során, és dobom fel velük a megszokott ízeket kicsit. Most egy nagyon gyors, de ízletes receptet hoztam nektek.

200915-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Gombás, tejfölös húsgolyók - lépésekben

A kisfiam első „igazi” felnőtt étele, amit felfalt, az a húsgolyó volt. Azóta rendszeresen készítek, és a lelkesedése nem múlik. Ugyan gombát még nem adok neki, a tésztát is csillogó szemekkel falja, még ha annak nagy része a földön is köt ki.

201014-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Karácsonyi szívecskék

Bár úgy tűnik, idén sem lesz fehér karácsonyunk, az én lelkemben viszont az igazi téli hideg megérkezésével azonnal betoppant az ünnep érzete is, így kipróbáltam egy új karácsonyi sütike receptet még december elején. Bevallom, hogy az illata elindította bennem a gondolatokat annak kapcsán, hogy - mivel igazán dekoratívak - akár ajándékba is szánhatom ezeket a finomságokat, a jóbarátoknak. <3

201121-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Vöröslencse, brokkoli krémleves pirított mandulával

Néha nagyon jól esnek a húsmentes, egészséges krémlevesek, főleg, ha van egy kis csavar is az ízvilágban. A pirított mandula nagyon sok édes és sós étel díszítőeleme lehet, és ugyanígy a tarhonya is használható az étel szépítéséhez. Természetesen az ízeket is feldobják. 

200723-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Avokádós, zöldborsós krémleves kéksajttal

Azaz egy igazi zöld egészségbomba, fenséges ízekkel. A hétköznapokból elvesztek a napsugarak, vagyis nekünk kell a fényt az életünkbe csempésznünk. Minden, ami jót ad nekünk, legyen az egy leves, vagy egy leves miatt kapott mosoly megéri a rövidke kis munkát a konyhában, és meghozza a napsütést a lelkünkbe. :-)

201128-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Töltött padlizsán cannellonik

Egy mennyei, egészséges, húsmentes étel következik, amit a túró és parmezán tartalmassá, a paradicsom és padlizsán ízletessé, egészségessé tesz. Én köret nélkül tálaltam, de természetesen egy jó ropogós baguettel, vagy frissen főzött tésztával is isteni.

200908-2.jpgFotó: KockacZukor

Fahéjas csirkecombok gyümölcsös tésztával – videó blog

Különleges, ünnepi kombó a sós és édes párosítása, a húst gyümölccsel tálalni. Ritkán készítem én is, de ha megfőztem, hamar elfogy a tányérokról. Kellemes ünnepekre készülődést kívánok!

201115-2.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Uborkás, sajtos nasi

Ezt a pogácsát a kisfiam ihlette. Előfordul ugyanis, hogy az elé pakolt finom falatok közül csak és kizárólag a savanyú uborkát eszi meg. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ennél azért táplálóbb és laktatóbb ételt is meg kéne egyen. Vagyis azt találtam ki, hogy a savanyú uborkáját belecsempészem egy ízletes sajtos pogiba...

201115-2_2.jpgFotó: KockacZukor

Tárkonyos bab skót tojással

Soha nem szerettem a zöldbabot, sem főzelékben, sem rakottasan, sem párolva, sem sehogy. Szükségem volt egy igazán jó receptre, aminek az elkészítése után ennek a főzeléknek mégis a rajongójává válhatok. Erre a receptre egy nemrég vásárolt gasztrokönyvben találtam rá, és csak ajánlani tudom mindenkinek!

201109-2.jpgFotó: KockacZukor

Mogyorókrémes kávé desszert

Kávé desszert, de csak azért, mert kávéval elropogtatni a legjobb. :-) Nem használok túl gyakran édesítetlen mogyorókrémet, de most „szembe jött” a közértben, és mindenáron velem akart tartani. Nem bántam meg a találkozót, két napja okoz ízörömet ez az isteni édesség a reggeli kávém mellett. :-)

200915-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Krumplis tojáslepény - lépésekben

Egy baconos, cheddar sajtos sült krumplis receptet akartam készíteni, de amikor neki akartam kezdeni, nem találtam a cheddar sajtot a hűtőben. Mint kiderült, a család megette... Így újra kellett terveznem a mai ebédet. Amikor pedig megláttam a kacsazsírt és tojást a hűtőben, megnyugodtam, mert tudtam, hogy sajt nélkül is isteni finomat varázsolok az asztalra...

201030-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Őszi almás csirkemell

Pontosan emlékszem, hogy amikor kicsi lány voltam, a szüleim a télre mennyi mindent raktak el – savanyúságot, lekvárokat, paradicsomlevet, lecsót. És soha nem maradhatott el több láda alma, amiből naponta ettünk. Reszelve, szeletelve, harapva, sajttal, süteményben. De soha nem használta Édesanyám hús mellé, pedig az aszalt szilvát elővette néhány receptnél. Vagyis ezt az új kombinációt nekem kellett felfedeznem. Igazán finom lett, máskor is elkészítem.

201109-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Egzotikus egytál rizses csirke – videó blog

Mert néha muszáj az ízeket kicsit felpörgetni, és ropogós zöldségekkel teli egészséges ételt készíteni. A szezámolaj, a teriyaki szósz, a mangó, és pirított szezámmag út a biztos sikerhez. ;-)

201018-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Szezámos rágcsa

Elérkezett az idő a kisfiam életében, amikor már nem hajlandó megenni az üveges bébi ételeket, és folyton azt enné, amit mi, felnőttek. A szezámos ropogósommal - számára "rágcsa" - sem lehetett másként. Megevett két egész tallért, és másnap is kért belőle, ami nála annak az elismerése már, hogy finom, amit eszeget. Apróság, de nagyon büszke voltam magamra. :)

201026-2.jpgFotó: KockacZukor

Cheddar sajtkrémleves vajon sült pritaminpaprikával

Egy szombati délelőtt bekopogott a szomszédom azzal, hogy éppen fánkot süt, szeretem-e. Mosolyogtam egy nagyot, és mondtam neki, hogy igen, és nagyon régen nem ettem már. Visszaszaladt a lakásába, és egy tányéron négy darab gyönyörű illatozó bucit hozott nekem. A következő gondolatom az volt, hogy ehhez a finomsághoz már csak egy isteni levest kéne főznöm, és királyi lesz az ebédem. A cheddar sajtkrémlevessel és sült pritaminnal tényleg fenséges lett.

201023-2.jpgFotó: KockacZukor

Lekváros, kakaós desszert mandulával

Nem szeretem az olyan sütiket, amikben nincs krém, sőt... egy krémes sütiből inkább csak a krémet eszem meg, de a tésztáját nem. :D Egyetlen olyan desszert van, amiben egy csipet krém sincs, mégis bármikor szívesen fogyasztom; ez a lekváros, kakaós sütike. A lekvár nem egy réteget tesz ki, hanem a tésztába van belekeverve, így lesz puha, ízletes a végeredmény. :)

201024-2.jpg

Fotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása