Brokkolis, kókuszos krémleves masni tésztával

Az élet ad, majd elvesz. Éljünk meg és élvezzünk mindent akkor, amikor éppen történik, mert pillanatok alatt változhat meg az egész életünk.  Ha egyszer csak olyan hírt kapunk, amit végig kell gondolnunk, és fel is kell dolgoznunk, kezdjünk el egy könnyű főzőcskézést a konyhában. Számomra mindig lecsendesedést adott ez, amikor lelassulhattam, és rendezhettem közben az érzéseimet is.

181127-2.jpgFotó: KockacZukor

Paradicsomos, humuszos, csirkés masni

Mindig nagyon lelkesen látogattam az adventi vásárokat, legyen az Budapesten, vidéken vagy külföldön. Ugyan a fa alá valót nem itt szereztem be, de a hangulat, a forralt bor, az illatos ételek, a vidám arcok és ünnepi fények mindig elvarázsoltak. A fővárosban, a Szent István Bazilikánál már ünnepi hangulat van, látogassatok el ti is a térre.

181121-2.jpgFotó: KockacZukor

Bazsalikomos pulykamell

Bontottam egy üveg vörösbort, de nem tetszett az íze. Ez mégse vette el a kedvem a főzéstől, főleg mert tudtam, hogy a vendégem, akit várok, hoz majd valami különleges nedűt. A bacon és fokhagyma illata átölelte a konyhát, az ízek összeértek, majd különleges társaságban egy különlegesen mély vörösbor mellett elcsendesedett a napunk...

181109-2.jpgFotó: KockacZukor

Szalámis tepsis tészta

Szokták mondani a lányoknak, hogy „most már férjhez mehetsz", ha sikerül finomat főzniük. Úgy tűnik, a mai naptól én is férjhez mehetek, ízlett a főztöm a vendégeknek. :-)

181103-2.jpgFotó: KockacZukor

Fütyülős tészta

Neked is azt mondták a szüleid gyerek korodban, hogy majd ha répát eszel fütyülni is megtanulsz? Felnőtt fejjel ez az üzenet nagyon bugyutának hat, ugyanakkor aranyos is. Mindenesetre azt elérték a szüleim, hogy a levesben főtt répát megegyem. Mára a répa fogyasztásom oka nyilván nem az, hogy a fütyülési technikámat csiszoljam, ugyanakkor tudom, hogy a benne lévő vitaminok jót tesznek a bőrömnek és hajamnak, segítik a belső szervek tisztán tartását, csökkentik a keringési betegségek kockázatát. Nem utolsó sorban pedig finom, édeskés íze emeli az ételek élvezeti értékét.  

180916-2.jpgFotó: KockacZukor

Bazsalikom pesztós orsó - vlog

Egy egyszerű, de nagyszerű recept ez, könnyen beszerezhető hozzávalókkal. Gyorsan elkészíthető, de olyan ízkavalkádot rejt, ami után biztosan elégedetten töltöd majd az ebéd utáni sziesztát.

180930-2.jpg

Fotó: KockacZukor

 

 Hozzávalók:

  • 150 g Gyermelyi VitaPasta orsó
  • 2 nagy csokor friss bazsalikom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 20 g fenyőmag
  • 1 tk só
  • 1 tk bors
  • 3/4 bögre reszelt parmezán
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 dl olívaolaj
  • 3/4 bögre dió
  • 15-18 szem koktélparadicsom
  • 8-10 szem mini mozzarella
  • 1 bögre reszelt sajt

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

A bazsalikomot, a fokhagymát, a fenyőmagot, a sót és borsot, a tejszínt, valamint a parmezánt és az olívaolajat egy konyhai robotgépben pürésítjük. 

A koktélparadicsomokat félbe vágjuk.

A még forró leszűrt tésztát és a bazsalikom pesztót összeforgatjuk. A félbevágott paradicsomokat hozzáadjuk, majd a mini mozzarella golyókat és a reszelt sajtot is.

Már tálalható is!

Jó étvágyat!

Inkább brokkolis masnit készítenél dió mártással? Nézd meg ennek a receptnek a videóját is, és készítsd el velünk!

-KockacZukor-

Sült paradicsomos, tojásos tészta zabbundás parizerrel

Egyik szombaton nagy vihar volt Budapesten. Én éppen repcsin ültem, amit az eső és szél miatt nem engedtek be a Budapest Airport-ra. Egy óra körözgetés után újabb háromnegyed órába telt letenni a pilótának a gépet. Olyan örömujjongást, és felebaráti-ölelgetősdit én még soha nem tapasztaltam, mint aznap éjszaka landolás után. Annyira megviselt ez a több órás aggódás, hogy még másnap se volt erőm kimozdulni a lakásból. Hát abból készítettem ebédet, amit itthon találtam. :-)

180903-2.jpgFotó: KockacZukor

Sütőtökös, mézes tészta pirított dióval

Igazi őszi tésztaétel ez. A napsütéses délelőtti játszóterezés után hazaérve, gyorsan elkészül, a gyerekek is imádni fogják, hiszen édes. A sütőtök és méz miatt vitamindús, a tészta tápláló, a dió pedig az étel textúráját is izgalmassá teszi, hiszen ropogni fog a szánkban a gusztusos és illatos falat.  

180911-2.jpgFotó: KockacZukor

Paradicsomos, csicseriborsós, sajtos tészta

A régi baráti körünk egy tagja az utóbbi években kimaradozott a találkozóinkról. Ugyan az okát nem tudtam, és nem firtattam, de hiányoltam őt. Pár napja, mint derült égből villámcsapás, újra előkerült, és megbeszéltünk egy találkozót a többi baráttal együtt, nálam! Kicsit kétségbeestem, mert időm nem volt vásárolni, és komoly vacsorával készülni, de a régi-új csapat ezt az egyszerű, de nagyszerű ételt is lelkesen fogyasztotta. :)

180825-2.jpg Fotó: KockacZukor

Tonhalas, olajbogyós penne

Ugyan nincs kétségem afelől, hogy még szeptemberben is jó időnk lesz, mégis úgy érzem, hogy a nyárnak hamarosan vége. Reggelente már ősz illata van a lehűlt levegőnek, a szabadságokról is jönnek vissza dolgozni a kollégák. De amíg még meleg van és hivatalosan nyár, addig megosztok veletek egy 10 perces könnyed tészta receptet.

180824-2.jpgFotó: KockacZukor

Karfiolos, diós tészta grillsajttal

Jajj, hát ez a karfiol és dió kombó valami mennyei. Megbolondítva egy kis chilivel és szezámmagolajjal. Imádom! Most grillsajttal készítettem, de természetesen süthető hozzá tetszőleges hús, kolbász, egyéb rántott zöldség is! Próbáld ki te is, nem fogsz csalódni! 

180816-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Babos, paradicsomos tészta sült kolbásszal

Ez a nyár a nagy zuhik és fülledt órák váltakozásával kezdődik. Ma kétszer indultam el itthonról, de mindkétszer elkezdett ömleni eső, mire összeszedtem magam. Úgy döntöttem, maradok, és itthon ebédelek. Tartalmas, laktató, testes ízekre vágytam, és gyorsan! ;-)

180602-2.jpgFotó: KockacZukor

Csípős csicseriborsós pulyka bryndzával

Szedd magad időszak van: szedd magad eper, szedd magad levendula...  Legszívesebben mindenhova mennék, "szedegetni". Már június elején gyönyörű meggyet és cseresznyét eszünk, és óriási dinnyéket vihetünk haza. Imádom ezt a kánaánt, de vajon mi marad belőle a nyár végére? :-) Gyorsan főzök egy ízletes, könnyű ebédet, mielőtt felfalok egy tál epret és cserkót.

180602-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Epres, joghurtos tésztasaláta

Középiskolában diákmunkára „ítéltek” a szüleim. A nyári zsebpénzemet a családomtól távol, egy-másfél havi munkával kerestem meg. Nagyon nyűgös időszak volt, de felkészített a szülőktől és testvértől távoli mindennapokra, az egyetemi évekre. Ma már az ötéves unokahúgomnak próbáljuk elmagyarázni, mit is jelent a pénz, hogy mennyi munkából mit lehet megvásárolni, vagy hogy miért is kell az a malacpersely. A következő recept pénztárcakímélő, mégis mennyei, igazi nyári ízvilág, kicsiknek és nagyoknak is ízlik!

180525-2.jpgFotó: KockacZukor

Tészta articsókával és parmezánnal

Hálás vagyok a szüleimnek és nagyszüleimnek, mert meghatározott, és több lettem az általuk átadott értékektől, mintáktól, és a sokoldalú, mindenre nyitott konyhaművészetüktől, amiről akkor még nem is tudták, hogy művészet. :) Erre a szintre már a mi generációnk emelte a tudást, amit átadtak. :D Ez az articsókás, parmezános tészta is művészi értéket képvisel nálam, készítsd el velem. :)

180525-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Rukkolás csirke zöldséges tésztával

Végre egy kis esti kimenő. Végre egy kiülős éjszakai program, és végre egy kis rosé vagy éppen roséfröccs - a nyár elmaradhatatlan „kelléke”. Egész nap futkostam, főztem, logikáztam; megérdemlem a kikapcsolódást.
A napi teendőkbe, menet közben is belefért ez a gyorsan elkészíthető, ízletes ebéd. Lehet, hogy mielőtt este elindulok, még egyszer belekanalazok majd. :D

180512-2.jpgFotó: KockacZukor