Pastaparádé a Chefparade-ban



Mivel én már a legtöbb tésztareceptemet megfőztem, ezért úgy döntöttem, mások konyháiba fogok elnézni. Ennek első változata az, hogy bekéredzkedtem a Chefparade Főzőiskola régóta nagy sikerrel futó pastaparádé kurzusára (>>>).

Jó félórás késéssel kezdünk, végül a három hiányzó egyáltalán nem fut be. Kedves fiatal srác a szakácsunk, Péter András, tavaly érkezett haza nyolc év olaszországi szakácskodás után, elég határozott elképzelései vannak az olasz konyháról és a tésztaételekről. Bele is vágunk azonnal, mindenféle alapművelettel kezdjük, paradicsomhámozás, hagymaszeletelés, ezeket sem árt megtanulni. A srác olyan szinten profi, hogy ha szeletelni kezd – elképesztő sebességgel - akkor soha oda nem néz, nehogy véletlenül elvágja az ujját.



Közben nem mindig tudjuk pontosan, mit miért csinálunk, a fenti dolgok pl. egy paradicsomszószhoz kellenek, de képtelen vagyok rájönni, hogy a háromféle tervezett étel közül, melyikhez kell paradicsomszósz. Végül persze megtudom, de az elejéről kicsit hiányzott valami összefoglaló – talán a csúszás miatt.

Amúgy jól van összerakva az együtt töltött három óra. Először feltesszük a hosszan fővő dolgokat, pl. paradicsomszósz, aztán meggyúrjuk a tésztákat, majd elkészítjük a töltelékeket, és végül nekiállunk tésztát nyújtani.



Laza kézzel adagolom a szerecsendiót és a borsot, így az első kóstolásnál kiderül, hogy a ravioliba szánt spenótos rikottás töltelékem pszichedelikus szer lett véletlenül, de akkor már nincs visszaút. Ezen kívül tele vagyok sikerélménnyel, mindennel én leszek kész először, amit nem tudok hová tenni, mert főzőiskolában általában csak ügyetlenkedni szoktam.

A felhasznált alapanyagok korrektek, a zöldség – spenót, bazsalikom – kifejezetten szép, egyszer akad csak fenn a szemem, amikor a körtét flambírozzuk, és András a kezembe nyom egy Napoleonos üveget, amire nem is olyan kisbetűkkel az van ráírva, hogy „ízesített vodka”. Lehet gondolni, hogy úgy is elég belőle az alkohol, de akkor mit is teszünk a tésztaszószunkba? Brandy-aromát? De, meg egyáltalán, mi vehetne rá engem, hogy bármiféle célból egy ilyen üveghez nyúljak?



A legnagyobb poén mégis a tésztagyúrás, nyújtás, amitől világéletemben idegenkedtem, mintha itt akarnám meghúzni azt a vékony határvonalat, ami elválaszt egy igazi háziasszonytól. Most azonban bedobtak a mélyvízbe és kiderült, hogy tésztát gyúrni tiszta élvezet, önfeledten kreatív, néhol taktilisan erotikus élmény, igaz a tésztagépekkel nem könnyű boldogulni, az eredmény viszont lenyűgöző – eleinte nem is gasztronómiailag, hanem építészetileg, anyagismeretileg, hogy ezt az anyagot ilyen egyszerű összetevőkből készítettem a saját kezemmel.

Amikor a gnocchit kezdtük volna kifőzni, akkor ért a legszomorúbb csalódás – nem vigyáztam eléggé a tésztagombócomra, otthagytam a gyúróasztalon, és amikor érte-mentem, hogy felhasználjam, már csak egy hatalmas begyúrt maradéktömböt találtam, a takarítónéni nem várta meg, míg elmegyünk, előredolgozott, és lenyelte az én alapanyagomat is  - így én a szakácséval dolgozhattam tovább, ami minőségileg valószínűleg előrelépés lehetett, de mindenképp rosszul érintett a saját kézimunkám elvesztése.



A végén három tészta került ki a kezünk közül. Egy paradicsomkockákkal és barnított vajjal leöntött spenótos-rikottás ravioli (ezt brutálisan elszerecsendió- és borsoztam), egy szimfonikus, komplex petrezselymes csirkés canelloni tepsiben sütve – ehhez kellett a paradicsomszósz, és egy körtés gnocchi, amihez az ízesített vodkát használtuk. Ez utóbbi külön érdekelt, amióta az Il Basilicatóban ugyanennek a receptnek az ehetetlenül unalmas változatát kóstoltuk. Elégedetten állapítottam meg, hogy ez a változat sokkal ízletesebb, nem a recepttel van baj.

Persze nem tudtuk mind megenni, sőt a sok kóstolgatás után pár falatnál több nem ment le a kész kajákból, viszont így legalább napokra elegendő olasz minőségi kajával értem haza, sőt a szemfülesebb háziasszonyok egy csomó meggyúrt, félkész tésztát is hazavittek, így nekik a gasztronómiai fejlődésen kívül eléggé konkrét hasznot is hajtott az esemény.
 

Nostro Gastronomy



A Krúdy utcában találtam egy új kis helyiséget, már a méretei és a berendezés is valamiféle bizalmat ébreszt, ez itt nyilvánvalóan nem egy beruházói gondolat szülötte, hanem egyértelműen gasztronómiai ihletettségű jelenség.