Utolsó (de tényleg) bűnözés a diéta előtt

Nem tudom, ki kezdett már el rágyúrni a nyári strandfazonra, de aki az alábbi receptet elolvassa, az bizonyosan meggyőzi magát arról, hogy ráérünk még a diétával. Ráadásul csak két hozzávaló kell hozzá, valamint egy titkos harmadik, de azt csak a bejegyzés végén árulom el:
  • Mogyoróvaj
  • Csokoládé
  • És a titkos harmadik összetevő
homemadepeanutbuttercups-640x424_1.jpg
Amikor először kóstoltam mogyoróvajat, valami olyan tömény, édes ízre számítottam, mint amilyen a mogyorókrém, de csalódnom kellett, mert a mogyoróvaj teljesen natúr, cukormentes cucc, amit ebben a nasiban prímán kiegészít az olvasztott édes csoki. Mindössze annyi a teendőnk, hogy előkészítünk papírkapszlival kibélelt muffin formákat, amelyekbe belecsurgatunk egy adagnyi olvasztott csokit, majd megvárjuk, míg megdermed (hűtőbe is tehetjük pár percre).
Ezután jön a mikróban kissé folyósra melegített mogyoróvaj réteg. A muffinsütőt most tényleg tegyük be úgy tíz percre a hűtőbe, mert a mogyoróvaj nehezebben dermed vissza. Zárásként következik még egy réteg olvasztott csokicsorgatás, és jöhet a hűtőszekrény a végleges összedermesztésre. Amikor keménynek tűnik az édességünk, kivesszük a muffinkapszlikból, és tányérra téve kínáljuk. Nem túl alakbarát, az tény, de mint mondtam, én kóstoltam, és tényleg egyből az jutott az eszembe, hogy ráérek még a diétával. Na, és hogy mi a titkos harmadik hozzávaló? Hát Te, kedves olvasó, aki jóízűen elmajszolod a kanapén, ebben a cudar rossz időben. :)
 
filledpeanutbutter-640x424_1.jpg

 Forrás: http://www.fifteenspatulas.com

Illatos fahéjas kocka

A fahéjat a hideg időre tartogatom. A forró csoki tetejét, a kakaót, a kávét, a sült almát szórom meg vele. Nagyon erős fűszer, így óvatosan kell vele bánni. Most egy olyan sütikét hoztam nektek, amiből nem spóroltam ki a fahéjat. Az illata átjárta a lakást, alig vártuk, hogy megsüljön.

190930-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Gyümölcskenyér gazdagon

A nálunk jellemzően aszalt gyümölcsökkel és csokoládéval gazdagított püspökkenyér már az ókori Egyiptomban is ismert volt. A piramisok mélyén talált leletek szerint szinte biztos, hogy ezek a sütemények tartalmaztak fenyőmagot, mazsolát, gránátalmamagot. A középkorban 1300 körül említették először, amikor egy német püspök ezzel kedveskedett a híveinek. Természetesen azóta nagyon sok fajtája kialakult, a világ különböző pontjain különböző fűszerekkel, gyümölcsökkel készítik.

191121-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Lelkiismeretfurdalás-mentes torta - videó blog

Szüreten jártam a hétvégén, és ahogy az szokás ilyenkor, az ebéd "terülj-terülj asztalkám" volt megrakva minden jóval, sós, húsételek, és édességek végtelen sorával. A kedvencem egy könnyű gyümölcsös, túrós torta volt, aminek a receptjét elkértem, és most elhoztam nektek. A tortához nem használtam lisztet, se cukrot, és a tejtermékek laktózmentesek.

191027-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Meggyes, túrós sült tészta

Éppen vidéken látogattam meg a szüleimet, és egy gyors édes, túrós tésztát akartam összedobni nekik, amikor Apukám lement a pincébe, és felhozott pár üveg befőttet. Amint megláttam az üvegeket, már tudtam, hogy akkor én most feldobom egy kicsit ezt a túrós tésztát. :-) Készítettem meggyszószt, és egy időre sütőbe dugtam minden hozzávalót. ;-)

meggyes-turos_sult_teszta_kesz-700_1.jpg

Hozzávalók: 

  • 150 g Gyermelyi Vita Pasta spagetti
  • 2 ek Gyermelyi búzafinomliszt
  • fél üveg meggy befőtt
  • 2 ek cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3 dl tej
  • 200 g túró
  • 1 ek margarin

Elkészítés: 

A tésztát kifőzzük.

A meggyet két deciliter tejben elkezdjük forralni, közben egy kis tálban lisztet és tejet keverünk össze. Utóbbit a már forrásban lévő meggyhez adjuk, összekeverjük, adunk hozzá cukrot, és hagyjuk besűrűsödni. A meggyszószhoz adjuk a túrót, majd összeforgatjuk a tésztával, és egy margarinnal kikent, lisztezett sütőformába öntjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon 25 percen át sütjük.

Jó étvágyat!

Készítsünk az édes tészta mellé káposztalevest tejföllel. :-)

- KockacZukor -

Ribizlis grízpuding

Annyira megviselt a Chernobyl című film – aminek az öt részét egyben akartam megnézni – hogy a harmadik rész után fel kellett állnom, és megráznom magam, a lelkem egyensúlyára volt újra szükségem. Hát persze hogy kimentem a konyhába, és gyorsan készítettem egy édes, savanyú édességet. Lélekgyógyítóra sikerült. :)

190727-2.jpgFotó: KockacZukor

Nyári mentes szilvás

Ó, ha tudnátok, milyen finom lett! Illetve nyomban készítsétek el, mert annyira finom lett! :D Cukormentes, gluténmentes, laktózmentes, (de) tele van gyümivel és ízzel. Jövő héten ismét elkészítem. :D

190718-2.jpgFotó: KockacZukor

Gesztenyés, szezámos tészta

Emlékszem, hogy amikor kicsi lány voltam, Apukám a cukrászdában mindig gesztenyepürét vásárolt nekünk. Ez egy édes gesztenye desszert volt hatalmas adag tejszínnel. Erre emlékezve készítettem most nektek egy finom tésztaételt gesztenye, szezámmag és vörös áfonya hozzáadásával.

190625-2.jpgFotó: KockacZukor

Mangós nyári diétás torta – videó blog

Habkönnyű, diétás, gyümölcsös, csodaszép. A nyár egyik legjobb desszertje. A fák árnyékában, társaságban, vagy csak a sötétített szobában egy jó film mellett, mindegy. Minden alkalomhoz kiváló választás.

190623-2.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Kecskesajtos, piros lekváros gyors pite

Nagyon gyorsan nagyon finomat, ropogósat, különlegeset, illatosat. A leveles tésztával kimeríthetetlen az ötletek tára. A kecskesajt és piros bogyós lekvár együtt pedig nyerő páros. Készítsd el  te is ezen a csodás napon. :)

190614-2.jpgFotó: KockacZukor

Csokis desszert édesburgonyával – lépésekben

Vácon, a Duna parton sétáltunk, és egy folyóparti étteremben ebédeltünk. Nem kértem desszertet, mert nagyon tele voltam, de mikor hazaértünk, egymásra pillantva tudtuk, hogy hiányzik valami édes. Gyorsan elkészítettem ezt a fincsi krémes sütit... :)

190601-3-2.jpgFotó: KockacZukor

Kurkumás, kesudiós, banános vega falatok – videó blog

Annyira különleges ez az ízvilág, hogy megkóstoltatom akivel csak tudom. Mindenki furán nézegeti először a formátlan tésztára kent krémes desszertet, de aztán mindenki elismerését fejezi ki, hiszen érdekesnek, finomnak tartják. Te se hagyd ki, és készítsd el.

190623-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók:

  • 1 db Gyermelyi tojás
  • 3 db közepes banán
  • 1 bögre zabliszt (lehet gluténmentes)
  • 2 ek reszelt gyömbér
  • 1 tk kurkuma
  • 120 g natúr kesudió
  • 2 ek agavé szirup
  • 2 ek kókuszolaj
  • 1 ek vanília aroma
  • 1 ek víz

Elkészítés:

A banánokat egy tálba tesszük, összenyomkodjuk, majd hozzáadjuk a tojást, a kurkumát, a gyömbért, és zablisztet, és masszává keverjük. Egy sütőpapírt teszünk egy tepsire, és egy evőkanállal kupacokat merünk a tepsibe ebből a masszából. A kupacok közepére mélyedéseket csinálunk. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt kisütjük. Hagyjuk kihűlni.

A kesudiót, az agavé szirupot, a kókuszolajat, a vaníliát és a kevés vizet összeturmixoljuk. Majd a krémet a kisült falatkák tetejére merjük. Hagyjuk kicsit szilárdulni a tetején a krémet.

Jó étvágyat!

Készíts velünk túrós csigabigát is!

-KockacZukor-

Felfújt palacsinta

Szerintem nemigen van olyan ember kishazánkban, aki ne szeretné a palacsintát. Legfőképpen édesen esszük, bár az ínyencek már a sós változattal is brillíroznak. Most egy pufók változatot hoztam nektek. Mi a beltéri nyílászárók mázolására szánt hétvége során lelkesen ettük, és mind felfaltuk.

190518-2.jpgFotó: KockacZukor

Török citromos búzadara kocka

Mindig idegenkedtem a rózsavíztől vagy rózsaolajtól, amit keleti és déli konyhák szívesen használnak a desszertjeik elkészítése során. A mai napig nem tudom megenni az ezzel sütött édességeket. Természetesen vannak sütijeik, amiket enélkül is el lehet készíteni, Ilyen ez az érdekes citromos, búzadarás, vaníliás török kocka.

190504-2-2.jpgFotó: KockacZukor

A húsvéti kihagyhatatlan kedvenc

A húsvéti pihenés napjait egyrészt olvasásra és a természetnek szenteltem, no és annak, hogy kordában tartsam magam, és csak módjával faljam a finom ünnepi eledeleket. Persze mindig van, aminek nem tudok ellenállni, mint ez diós, krémes répatorta... :)

190411-2.jpgFotó: KockacZukor

Fehércsokis kókusz fészek, avagy: ahová tojhat a nyúl :)

Húsvétváró cukiságot ajánlunk! Neked szól, ha szereted a kókuszt, és ha hiszel benne, hogy igenis a nyúl tojja a hímes tojásokat. :) Még mielőtt igazán belekezdenél a sütésbe, már el is készül, ez garantált. Nem azt mondom, hogy ez legyen a fő attrakció a Húsvéti asztalon, de vendégvárónak, és a megfáradt, korgó gyomrú locsolóknak bizonyosan kellemes meglepetés lesz.

coconut-nests-dessert-for-easter-648x1024_1.jpg

Hozzávalók:

  • 4 tojás fehérje
  • 1 evőkanál cukor
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 csomag (kb 125 gramm) kókuszreszelék
  • 1/2 csésze fehér csokoládé, olvasztva
  • Mini cukorka vagy csoki töltetű színes tojás

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 150 fokra. Halványan olajozz ki egy mini muffin tepsit. A tojások fehérjét keverd el a cukorral és a sóval, majd a kókuszreszelékkel. Adagolj a masszából a muffin tepsi mélyedéseibe. Kissé nyomkodd bele kanállal, hogy a sütőforma oldalához tapadjon. Süsd kb. addig, míg világosbarnára pirul a teteje. A sütőből kivéve hagyd magára néhány percet, majd kanál segítségével óvatosan szabadítsd ki a kis kókusz fészkeket a sütőformából, és hagyd rácson teljesen kihűlni. Ezután adagolj olvasztott fehér csokit egy nyomózsák segítségével a fészkek közepébe, majd ültess beléjük mérettől függően 3-4 szem színes tojás cukorkát. Ha van egy szép virágos kínáló tálad, azon nagyon szépet mutat, tedd a barkák mellé az asztalra (ha mered, mert pár perc és nem sok marad). ;)

macaroon-coconut-nests-669x1024_1.jpg

Forrás: http://inspiredbycharm.com

süti beállítások módosítása