Sós vajjal készült csokis keksz – lépésekben

A horoszkópok a 2017. évre olyan sok változást ígértek, amik hihetetlennek tűntek, és mosolyogtam is rajtuk. Nem kellett volna mosolyognom, mert az év még el sem kezdődött, de már változások következtek, majd egy-két hónap után jött a következő sorsfordító történés. Újra elolvastam azokat az éves horoszkópokat, de már nem nevettem rajta, csak csodálkoztam. Kíváncsian várom az év folytatását. :-)  

kesz10-600.jpgFotó: KockacZukor

Magos kevert desszert

Idén nem utaztam el külföldre, nem pihentem tengerparton, nem jártam be messzi földek városait. Ez a „kiszakadás” nagyon hiányzik, mert csak ilyenkor tudok igazán ellazulni. Csak ha más kultúrkörbe kerülök, ha mások az utcák, a közlekedési eszközök, az ételek, a szokások, az emberek, a zene, az életstílus, stb. akkor tudok igazán magam mögött hagyni stresszt, gondot és mindent, ami az életemet jelenti. Ezzel egyidejűleg pedig belépni egy másik életbe, amelyben a létezés egyetlen célja: a töltődés és öröm. Remélem, jövőre újra lesz alkalmam távoli vidékekre utazgatni és fotózni... addig pedig itthon kalandozom, az ízek világában...

magos_bogres_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Szilvás, diós tészta

Az elmúlt időszakban Olimpia lázban égtünk, és ha tudtunk, a tévé elé ülünk. Nem igazán értem ezt az arany mániát, hiszen a világ második vagy harmadik, esetleg hetedik legjobbjának lenni is olyan teljesítmény, amire mindig emlékeznünk kell. Ha a versenyek közben azt várták tőlem, hogy főzzek is, mert ennének valami meleget, kicsit mérges lettem. Szúrós szemeim jelezték a ki nem mondott kérdésemet, hogy én is ennék valami meleget, ki megy ki a konyhába, és készít valamit, majd hozza elém? No, itt van egy finomság, aminek elkészítését mégis bevállaltam két rajt között. Mert amilyen egyszerű, olyan nagyszerű ez a szilvás, diós tészta. ;-) 

lekvaros_dios_teszta_kesz-700_1.jpgFotó: KockacZukor

Gyümölcsös mákos-diós

Két dolognak nem tudok ellenállni még fogyókúra vagy egészséges életmód mellett sem. Az egyik a még meleg és illatos kakaós csiga, a másik pedig Édesanyám diós-meggyes pitéje. Most egy olyan édességet készítettem, ami olyan, mintha az utóbbi lenne, annyi változtatással, hogy itt a tészta kapott mákot, emellett nem csak meggy, hanem körte is került a tésztába. A meleg kávém és ez a sütike... hmmm, máris csodálatosan indul a reggel. :D

gyumolcsos_dios-makos_1_kesz-700-2.jpgFotó: KockacZukor

Tészta ricottás, diós pestoval

A nagyon nagy melegekben egyáltalán nincs kedvem enni. Legszívesebben hideg joghurtos édességet, gyümölcsöt majszolok, és tömérdek mennyiségű vizet iszom. Ha a 40 fok feletti hőségekben mégis ráveszem magam, hogy főzőcskézzek a konyhában, azon is gyorsan szeretnék túlesni és eltávolodni a gáztűzhelytől. A leggyorsabb és legcélravezetőbb ilyenkor tésztát főzni pár perc alatt, és amíg a tészta fő, készíteni egy ízletes pestót hozzá. Íme a recept. ;-)

teszta_dios_ricottas_pestoval_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Kelbimbós, morzsás tészta serranoval és tejföllel

Szükségem volt ismét egy erkölcsi bizonyítványra, így a vacsora hozzávalóinak a megvásárlása előtt beugrottam a postára is. Még be sem léptem, amikor egy régen látott, de szívemhez közel álló baráttal futottam össze. Olyan jó volt megölelni és beszélgetni vele, hogy biztos több hétre feltöltött ez a véletlen találkozás. Miután elbúcsúztunk, azon gondolkodtam, hogy mennyire meghatározóak bizonyos emberek, bizonyos mondatok az életünkben. Vannak, akik jönnek és mennek, de vannak olyanok is, akikkel ha csak ritkán is találkozunk, mégis fontos és eltagadhatatlan helyet foglalnak el a szívünkben. Hálás vagyok értük. :-)

kelbimbos_teszta_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Almás, cheddar sajtos tészta saláta

El nem tudom mondani, milyen mérges vagyok amiatt, hogy nem a kezembe adják a fizetésemet, hanem bankszámlára utalják, és emiatt a bankok piócaként szívják a véremet. Belegondoltatok már abba, hogy ha lenne a munkahelyeken kifizetőhely, akkor egyáltalán nem kéne évi több tízezret kezelési és egyéb költségre kifizetni? Épp bankot váltok, mert túl soknak ítéletem a zsebemből kivett bankókat. Természetesen, „akivel” újonnan szerződtem is egy modern, legálisan működő rabló, de legalább nem bánt annyira. Mérgelődés esetén az ellenszer a konyha, és az ízletes vacsi közös fogyasztása a szívnek kedves emberekkel. :-)

almas_cheddar_sajtos_teszta_salata_1_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Sokmagvas édes tészta

Előttünk a hétvége. Szép idő ígérkezik, irány bringázni, tollasozni, vagy mondjuk bobozni Visegrádra. Felnőttként és gyerekként is isteni kikapcsolódás. Ismered a Bagolyvár Birodalom kalandtúráit? Vagy egy klassz kalandpark? Egy finom sajtos-tejfölös lángos, egy hűsítő fagylalt, pokróc, napszemüveg, szalmakalap...

No, és persze ne feledkezzünk meg az egyszerű, de nagyszerű ebédről (vacsiról), amit a lurkók is biztosan megesznek. :-)

sokmagvas_edes_teszta_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Körtés, kéksajtos, diós tészta

Egész héten a vasárnapot vártuk. Bringázni szerettünk volna végre. Amikor vasárnap a napocska nem akart előbújni, kissé megorroltunk rá, de mit sem törődve vele, felvettük a bringázós ruháinkat, az uram felpumpálta és összerakta a kerékpárokat, felvarázsolta őket a kocsi tetejére, és kimentünk a természetbe. Nagyon rég volt már, amikor cangáztam, így furcsa volt ismét két keréken gurulni. Imádtam! Napközben észre sem vettük, hogy nemigen ettünk, de este korgó gyomorral léptük át a küszöböt.

kortes_teszta_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Egybesült diós tészta

Csajos, főzőcskézős napot tartottunk az egyik szombaton. Búcsúzásnál megkérdezték a lányok, hogy mi lesz a következő tésztás recept, amit elkészítek. Éppen hazaérkező párom szerint édes tészta már régen készült, ezért erre esett a választás. :-) Számba vettük, milyen hozzávalókból lehetne elkészíteni, majd döntöttünk: legközelebb a dióé lesz a főszerep! És mivel szerettem volna egy kis csavart is tenni bele, így sült diós tészta lett belőle. :-)

dios_teszta_700.jpgFotó: KockacZukor

Tészta diós szósszal

Nemrég meglátogattam egy barátomat, aki éppen egy régi házat újít fel. A még kezeletlen és ápolatlan kertjében egy embernagyságú rozmaringbokor volt. Azonnal elkezdtem csipkedni a kis ágakat. Felfedeztem nála mentát is. Hát persze, hogy abból is magammal kellett hoznom egy csokorral.

A rozmaring nagyon különleges ízeket eredményez gorgonzolával, tejszínnel és dióval házasítva. Csodálatos barna szószt készítettem, és különleges ízvilágú ebédet varázsoltam az asztalra, mindössze 20 perc alatt. :) Bár a borokhoz nemigen értek, a hűsítő roséfröccsel biztosított volt a diófa alatti ebéd utáni lazulás. :)

tészta diós szósszal 1 kész 1000.jpgFotó: KockacZukor 

Hozzávalók:

250 g Gyermelyi Vita Pasta orsó

2 marék dió

10 dkg gorgonzola

2 dl főzőtejszín

1 ek vaj

1 csipet só

 

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

A durvára tört diót vajon megpirítjuk, majd hozzáöntjük a tejszínt, és a feldarabolt gorgonzolát. Addig kevergetjük, amíg a sajt fel nem olvad, és amíg a szósz be nem sűrűsödik. (Nekem egy icipici só kellett még bele, de óvatosan, mert a sajt már sós.) Rozmaringot szórunk bele.

A tésztát összekeverjük a diós szósszal.

tészta diós szósszal 2 kész 1000.jpgFotó: KockacZukor 

Mi a kedvenc nyári tészta ételed?

- KockacZukor -

 

Csokoládés, diós szarvacska

Hogy mi az amit a gyerkőcnek főzhetnél? Amit biztos meg fog enni, ami gyorsan elkészül, és aminek az elkészítésében a kis ember is részt tud venni? Hát persze hogy valami kakaósat! :)

Igen, tudom, hogy a gyerekkel sokszor macerás főzni, és sok türelem kell hozzá, de gondolj a dolog jó oldalára. A konyhát, és a főzőcskézés természetességét már fiatalon megismeri a lányod/ fiad, és egy szorgos, gondoskodó szülőt láthat majd a konyhában. Ha a gyerkőc fiú, őt is bátran vidd ám kotyvasztani, mert mi nők szeretjük azokat a pasikat, akik megállják a helyüket a tűzhely mellett. A pasi pedig egykor fiúcska volt, aki az édesanyja és édesapja mintájára nőtt fel.  

Javasolom azért a papír törlőkendő, a mosogató szivacs, a konyharuha előkészítését a közös programhoz..
Szkafandered is van? Hm.. meggondolandó. 

csokis szarvacska kész-1000.jpg

Fotó: KockacZukor


Hozzávalók:

500 g Gyermelyi szarvacska tészta

70 g kakaópor

70 g cukor

1 narancs reszelt héja

1 kk őrölt fahéj

300 g dió

50 g vaj

 

Elkészítés:

Főzzük ki a tésztát enyhén sós vízben. Ezután keverjük hozzá a megolvasztott vajat, a megpirított és apróra vágott diót, a fahéjat, a kakaót, és végül a narancs héját. Melegen tálaljuk.

A gyerkőc garantáltan falni fogja. ;-)

 

csokis szarvacska kész 2. - 1000.jpg

Fotó: KockacZukor

 

Érdekelnének klassz kis humoros, vagy éppen példaértékű sztorik a gyerekkel/gyerekekkel közös főzőcskézésekről. Osszatok meg velem néhányat! :)

 

- KockacZukor -

Corzetti alla salsa di noci

nocci.jpg

Van élet a pesto genovesén túl, mindjárt ott van pl. a salsa di noci, ami szintén ligúriai specialitás. Dió, parmezán, esetenként tejbe áztatott kenyérdarabok, majoranna, esetleg bazsalikom és persze olívaolaj kell hozzá, ki hogy készíti. Alapesetben pansottival kínálják, ami egy ligúr batyutészta, háromszög alakú ravioli gyakorlatilag.
A tésztaboltban azonban a corzetti volt a legfurább alakú ligúr pasta, ezért azt hoztam haza, és az üveges nocci szósz alá is az került. A corzetti nagyon kellemes kis ruganyos lapocska megfőve, a noci engem túlságosan is emlékeztet a dióstészta ízére, ezt sok fokhagymával igyekeztünk elnyomni. De még így sem igazán karakteres cucc, persze lehet hogy nem a legjobbat vásároltam.

Másrészt otthon is simán elkészíthető – recept itt >>>

Corzetti alla salsa di nocci

 

Van élet a pesto genovesén túl, mindjárt ott van pl. a salsa di nocci, ami szintén ligúriai specialitás. Dió, parmezán, esetenként tejbe áztatott kenyérdarabok, majoranna, esetleg bazsalikom és persze olívaolaj kell hozzá, ki hogy készíti. Alapesetben pansottival kínálják, ami egy ligúr batyutészta, háromszög alakú ravioli gyakorlatilag.

A tésztaboltban azonban a corzetti volt a legfurább alakú ligúr pasta, ezért azt hoztam haza, és az üveges nocci szósz alá is az került. A corzetti nagyon kellemes kis ruganyos lapocska megfőve, a nocci engem túlságosan is emlékeztet a dióstészta ízére, ezt sok fokhagymával igyekeztünk elnyomni. De még így sem igazán karakteres cucc, persze lehet hogy nem a legjobbat vásároltam.

Másrészt otthon is simán elkészíthető – recept itt

http://renidani.blogspot.hu/2012/01/dios-teszta-azaz-pasta-alla-salsa-di.html

 

Diós-mentás ravioli rókagombával



Sbotond lenyűgöző felkészültséggel mutatja be a tészta világát, ebben a receptposztban egy tökéletes házitészta-készítő videót láthatunk, Más Tésztáról ez egyszerűen nem maradhat ki. >>>

süti beállítások módosítása