#mutimitiszik a suliban?

Suliba te mit csomagolsz a gyerkőcnek inni? Kutatások szerint borzasztóan keveset isznak a gyerekek egy tanítási nap során, így fokozottan fontos lenne ügyelni arra, hogy csomagoljunk nekik innivalót, és buzdítsuk őket annak elfogyasztására. Sokan a vízre esküsznek, mint a legjobb, legtermészetesebb szomjoltó, de vannak, akik engednek a gyerkőc csábításának, és cukros üdítőkkel indítják őket útnak. Ez utóbbiakról mondani sem kell, mennyire egészségtelenek, nem csupán a fogakra nézve, de ezen üdítők rejtett cukortartalma felpörgetheti a gyerekeket, nehezítve ezzel, hogy nyugalmasan végigkoncentrálják a tanítási órát. Ha már gyümölcslében gondolkozol, mert a kisfiad/ kislányod ki nem állhatja a víz íztelenségét, készíts saját magad italt a számára, amelybe tudod, mi kerül bele: semmi más, mint egészséges gyümölcslevek és friss gyümik, mint ebbe a Gyümölcs puncsba, kifejezetten gyerekeknek. Frissítő ital szimplán gyümölcsből és vízből, könnyen elkészíthető, egészséges és ízes szomjoltó.

147621d1243f1f0d26adb061e065b34d_1.jpg

Hozzávalók:

  • ½ csésze facsart szőlőlé
  • ½ csésze almalé
  • ½ csécse narancs vagy répalé
  • Néhány szem fagyasztott piros bogyós gyümölcs

A leveknek mind hozzáadott cukor nélküli, bio leveket javaslunk. A fenti recepttől persze nyugodtan el lehet térni, hiszen számos ízes és egészséges zöldség vagy gyümölcslé áll rendelkezésre, amelyekből príma italok készíthetők. A fenti arányokkal is nagyon finom változat készíthető, mely az ízeken kívül még antioxidánsokban, vitaminokban is gazdag lesz. És ha már ősz, egy isteni must ital sem elvetendő! ;)

Szexi gasztro: törj a csúcsra természetes afrodiziákumokkal!

Lendülj formába pezsgő ízekkel, érzéki hozzávalókkal. Nem minden „superfood” segíti a libidó szárnyalását, mutatjuk, melyik igen.

km_2019_maj_20.jpg

Kevesebb cukor & só, maximum élvezet: fogyj, és fedezd fel az ízeket!

Meglepő, de a húsvétig tartó húsmentesség remek alkalom gasztronómiai érzékeink fejlesztésére. Kalandozunk az ízek birodalmában, felfedezzük a „fémest”, a „termikust”, a „zsibbasztót” és az umamit, megmutatjuk, pontosan hogyan számolhatjuk ki az élelmiszerek cukor- és sótartalmát, és hogy mit lehet az eredménnyel az ízek világában kezdeni.

2019_03_11_max_iz.jpg

Lencse chips

Folytatva piknik étkek ajánlónkat, ezúttal egy nagyon izgalmas rágcsálnivalót ajánlunk nektek: magas fehérjetartalmú, gluténmentes, magas rosttartalmú, vitaminban gazdag, egészséges ropogtatnivaló. Gyorsan elkészül, mehet is a piknikkosárba! :) Édes paradicsomos az alapízük, aromás bazsalikommal, emellett gyulladáscsökkentő kurkuma is van bennük. Háromszög formájuk miatt nachos-ra hajaznak, és csodafinomak! Bár vörös lencsét kell használni a receptben, a kis chipsek narancsos színét a kurkuma, a paradicsompüré és a paprika adja.

tomato-basil-lentil-chips-1024x1024.jpg

Hozzávalók:

  • 140 gramm vörös lencse
  • 4 evőkanál paradicsompüré
  • 1 karika vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál füstölt fűszerpaprika
  • 1/2 teáskanál kurkuma
  • 1/2 teáskanál cayenne bors
  • 2 evőkanál almabor
  • 1 evőkanál juharszirup
  • csipet só és bors
  • 180 ml víz
  • 1 evőkanál szárított bazsalikom

A lencsét áztasd éjszakára sós vízbe. Öblítsd le, majd tedd turmixgépbe. Tedd bele az összes hozzávalót, majd turmixold pépesre. Öntsd a keveréket zsírpapírral bélelt tepsibe, szépen egyengesd el vékonyan az alján. Süsd 190 fokon, kb 30 percig. Vedd ki, hagyd állni 10 percig, ha megsült. Majd vágd csíkokra, aztán háromszögekre. A kész chipseket süsd újra további 5-10 percig szárazra 170 fokos sütőben. Elképesztő egy ötlet! :)

Forrás: https://www.nestandglow.com

„Simply the Best”: a 79 éves Tina Turner tippjei az élethez

Két éve még az eutanáziát fontolgatta, idén már a róla szóló musical bevezetésében vett részt, októberben megjelent új önéletrajzi könyve, megkapta a Grammy-életműdíjat, és egy átfogó dokumentumfilm is készülőben van. Mi az időtlen bombázó titka?

2018_11_27_simply_the_best_tina_turner_79.jpg

Meghan Markle-nak tilos a tészta!

Beilleszkedni a brit uralkodói családba nyilvánvalóan kompromisszumokkal jár. De vajon igaza van a gasztro-diplomáciában Erzsébet királynőnek? És mi az ő „édes titka”?

2018_10_29_meghan_markle-nak_tilos_a_teszta.jpg

Egy „magyaros” olasz tészta: ferricelli

Hazai ízeket idéző finomság a délolasz konyha legavatottabb szakértőitől, a basilicatai „nonnáktól” egy titkos hozzávalóval, amiben szintén bővelkedünk.

2018_10_08_egy_magyaros_olasz_teszta_ferricelli.jpg

DNS-teszt a közértben?!

Egy új fejlesztés genetikai információink alapján figyelmeztet, hogy az egészséges életmód jegyében mit tegyünk a kosárba.

2018_07_30_dns-teszt_a_kozertben.jpg

Snack, energiaszelet, thai ínyencség: ezen éltek, erre vágytak a barlangból megmenekült „vadkanok”

A nemzetközi mentőakció keretében először kimentett fiúk a kórházban egy jó tál ételről, de nem a világhírű Pad Thai-ról álmodoztak... Hogyan élték túl a barlangban töltött 17 napot és milyen finomságra vágytak?

pad_kra_pao2.jpg

Egészség, minőség: hétköznapi csúcsgasztro Vomberg Frigyessel

Több mint tíz éve zajlik hazánkban a gasztroforradalom: összesen öt Michelin-csilllag Budapesten, Bocuse d’Or sikerek, világszínvonalú tudás, kreativitás, választék. Bár sokszor halljuk, lehetetlen a fine diningot a mindennapok szemüvegén keresztül nézni, mégis feltesszük a kérdést: profitálhatnak a csúcsgasztronómia eredményeiből azok, akik csupán igényes táplálkozásra törekszenek a magánéletben, a családban, és erre szeretnék tanítani gyerekeiket is? Vomberg Frigyes séf, gasztroszakértő, a Bocuse d’Or hazai csapatainak szakmai trénere szerint nem a csillivilli konyha a lényeg, vagy hogy főzelékből mosolygós arcocskákat rajzoljunk a gyereknek…

2018_04_09_egeszseg_minoseg_vomberg_f.jpg

Goodbye, rántás: gasztroforradalom a magyar menzán?

Mi a „szupermenzás” borsófőzelék és a rántott hús titka? Hogyan befolyásolják gyermekkorunk ízei a felnőttkori egészséget? El lehet kerülni a „kihipózott” élelmiszeripari termékekeket? Mitől, és mitől mégsem „új” a reform menza? Csúri Csabával, a Hungast beszerzési igazgatójával a Hazai Alapanyagok a Magyar Menzán (HAMM) program kapcsán beszélgettünk.

2018_03_26_goodbye_rantas.jpg

Reggelik a CrossFit Openre

Elindult a CrossFit Games Open. Aki tudja, miről van szó, olvasson tovább, mert nekik mutatunk 3 hasznos és okos reggelit, hogy jobban sikerüljenek a WOD-ok. A megfelelő táplálkozás itt is kulcskérdés. Figyelni kell a bevitt tápanyagokra, a magas fehérjebevitelre, természetesen minőségi szénhidrátra is szükség van, hiszen minden erőt bele kell adni egy-egy feladatba. Aki délutánra időzíti a 18.2-t, reggelire próbálja ki valamelyik verziót, de akár rendszeresítheted is, mint CrossFitter napindító étkezés - a Gamestől függetlenül. 

"Clean"

fbeb92b7a978cd3a_paleo-bowl-main.jpg

Az elsőnek a "Clean" nevet adtam, hiszen valóban "felvételről" van szó, tápanyagfelvételről, ami még tiszta is. Az omega-3 zsírsavakban és fehérjében gazdag, alacsony szénhidráttartalmú, 335 kalóriás reggeli kevesebb, mint 10 percet vesz igénybe, és eszméletlen látványos is. Feltölti a reggeledet, na meg téged is, ebédig simán kibírod, és izmaid is kapnak minőségi táplálékot.

Hozzávalók:

  • 2 friss tojásból tükörtojás
  • 2 vékony szelet füstölt lazac
  • 1/2 csésze ruccola
  • 1/4 érett avokádó kockára vágva
  • fél citrom leve
  • őrölt bors

"Muscle Up"

0ce05ce6_metabolism-smoothie.jpg

Kalciumban gazdag görög joghurt (elvégre szükség van az erős csontokra is), fehérjebomba és minőségi zsírok a mandula és canellini bab jóvoltából, naná, hogy Muscle Up lett a neve! Brokkoli, ami könnyű de tápláló szénhidrátforrás, és némi immunerősítő C-vitamin by eper. Fahéj is van benne, ami fokozza az anyagcserét. Kb 345 kalória egy ilyen kombó, 30 gramm fehérjével, és 8 gramm rosttal, ami nem rossz választás.

Hozzávalók (mindent turmixolj össze):

  • 1 poharas natúr görög joghurt
  • 8-10 szem mandula
  • ¼ csésze bab (konzerv)
  • ¼ csésze brokkoli rózsáira szedve
  • 1 csésze eper
  • ½ csésze zöld te
  • 1 teáskanál lime
  • ¼ teáskanál fahéj


"Snatch"

2e5d90d7_egg-avo-main_1.jpg

Ez a reggeli gyakorlatilag mindennel szakít, ha már Snatch. A cukorral, a nagy mennyiségű szénhidráttal (bár önmagában az a CrossFittereknek nem jó, így például némi pufirizst elrágcsálhatsz mellé). Fehérje és omega 3 támad benne viszont, abból bőséggel, érett avokádó és néhány főtt tojás az alapja, kevés friss petrezselymet szórj még rá, gyorsan kész van, finom is.

Forrás: https://www.popsugar.com/

 

Lewis Hamilton más szemmel: vegánság, palacsintaőrület

A négyszeres Formula-1 világbajnok 2017 szeptembere óta olyat tesz, amit azelőtt soha: hétvégente gátlástalanul palacsintázik. Hamilton a versenyszezon közepén jelentette be, hogy véglegesen töröl étrendjéből minden állati eredetű táplálékot, nem kis aggodalmat keltve: mi lesz a versenyzéshez szükséges tesztoszteronnal, fehérjével, vassal, D-vitaminnal?

2017_11_27_lewis_hamilton_mas_szemmel.jpg 

Nézz a szomszéd szemébe, és egyetek egy jó babot!

A hosszú életre vonatkozó legújabb kutatás szerint döntő, hogy naponta mennyi időt töltünk valódi, szemtől szemben zajló kommunikációval. Ha ehhez egészséges gasztronómia is társul, máris jó úton járunk, hogy remek szellemi-fizikai állapotban éljük le 70-en túli évtizedeinket – ahogy teszik ezt egy különleges szigeten, a világ egyetlen helyén, ahol a férfiak ugyanolyan hosszú ideig élnek, mint a nők. Kifejezetten aktuális ez ma, a Kedvesség Világnapján, ami 1998-ban indult el Japánból és azóta meghódította a világot. Egy szomszédoláshoz kiváló fehérbab-leves receptjét is megosztjuk, aminek fő ízesítője nem más, mint egy szép, zamatos alma…

2017_11_13_nezz_a_szomszed_szemebe_es_egyetek_egy_jo_babot.jpg

Fokhagymával fertőzések (és démonok) ellen

Strigoi, moroi, lemures, egui, gaki, preta: minden kultúrának megvannak a maga „éhes szellemei”, szerencsére létezik egy multifunkcionális orvosság a természet patikájában, amivel távol tarthatjuk a sötéten tomboló erőket.

garlic_wreaths.jpg

Október 2.: a Gandhi-diéta világnapja

Obama egyszer úgy nyilatkozott, ha választhatna a világ vezetői közül, akkor példaképével, Mahátma Gandhival ülne le egy vacsorára. „Bár biztos nem lenne valami nagy lakoma” – tette hozzá. A békeharcos születésnapját elsősorban az „Erőszakmentesség Világnapjaként” tartjuk számon, Gandhi élete során azonban a táplálkozásra vonatkozóan is több irányelvet megfogalmazott. Ha nem is étkezünk 100%-osan Gandhi-módra, pár pénztárcakímélő fogással sokat tehetünk vonalainkért, emésztésünkért, vércukorszintünk stabilitásáért, bőrünk, hajunk szépségéért és nem utolsósorban a mindennapi vitalitásért.

dhal3.jpg