Mindenmentes mákos, meggyes - vlog

Nyár, és napsütés és illatos eső, és eper és cseresznye és meggy, és könnyű ételek. Imádom! Készítsünk együtt egy cukormentes, gluténmentes, édes, meggyes, mákos desszertet! 

180526-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

 

Magos zabpalacsinta mediterrán túróval

Annyira hiányzik a bringázás, hogy azt hiszem, a hétvégén leviszem a negyedikről, és felfedezem a Duna-part itteni részét. Van a lakás mellett egy kis erdős, patakos rész, azon is végigtekerek majd. :D Sajnos arra még nem jöttem rá, hogyan pakolom be a mini autómba a cangát. Félek, nem is lehet, még akkor sem, ha mindent leszerelek róla. Csomagtartóra lesz szükségem, ha szállítani akarom a kerékpárt. Megvan a következő projekt... az autós bicikliszálló csomagtartók tanulmányozása. A bringázás utánra szánt finomságot már előre leteszteltem, most megosztom veletek, próbáljátok ki ti is, remek visszatöltés a lemerült szervezetnek. :)

180419-2.jpgFotó: KockacZukor

Cheddar sajtos zabropogós füstölt chilivel – lépésekben

Végre napsütés, végre tavasz. Remeteszőlősön madárcsicsergésre kelve, nyilván csak a természet lehetett az irány. Ha pedig erdő, akkor a sétát érdemes összekötni egy kis állatsimogatással a Budakeszi Vadasparkban, majd egy finom ebéddel a Stadt vagy Gesztenyés nevű éttermekben Budakeszin. És hogy legyen nálunk menet közben is egy kis rágcsálnivaló, süssünk cheddar sajtos zabropogóst, amit magunkkal tudunk vinni. :)

1804407-2-kesz.jpgFotók: KockacZukor

Mindenmentes húsvéti torta – lépésekben

Nagyon aggódtam amiatt, hogy vajon húsvétkor milyen idő lesz... esik-e majd a hó, és még mindig nyolc réteg ruciban és csizmában járunk-kelünk, vagy megérkezik, és marad is a tavasz, napsütéssel és madárcsicsergéssel. Hogy a húsvétot a családdal tudjuk-e kint a szabadban, a kertben tölteni, vagy bent ragadunk a négy fal között. Úgy tűnik ebben az évben a tél átadta a helyét a melegnek, ami nyújtózik, nyújtózkodik, és próbálgatja az erejét már. :-)

kesz_logo-800_1.jpgFotók: KockacZukor

Kitchen of Health

Ahány ember, annyiféle napi ritmus, táplálkozási szokás, mozgáskultúra, testalkat, egészségi állapot, szokás, családi minta, életkor, lakókörnyezet, munkakörnyezet, cél. Még az is más és más, hogy ki mit lát szépnek, mit talál vonzónak a külalak, és össz-megjelenés szempontjából magán vagy másokon.

10_16.jpg

Mindenmentes csokis meggyes

Tegnap egy olyan barátnőmmel mentünk kirándulni, akivel mindketten nagyon odafigyelünk az egészséges életre, legyen szó testmozgásról vagy minőségi táplálkozásról. Készítettem a túránkra egy olyan édességet, amit lelkiismeret furdalás nélkül, sőt lelkesen ehettünk egy-egy pihenőnél. Finom, egészséges, laktató. Szeretem.

mindenmentes_csokis-meggyes_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

DiétABC

A táplálék allergiások egyre növekvő számban, az egészséges életmód követői, a diétázók, szerintem mind-mind annak örülnének legjobban, ha nem kéne nézegessék az élelmiszerek leírásait, hanem egyszerűen csak az szerepelne rajtuk, hogy „mindenmentesek”. Én már egy ideje azzal kísérletezek az otthoni főzőcske során, hogy ezt megvalósítsam, illetve tényleg a szervezetet legkevésbé megterhelő élelmiszereket vásárolom.

Nemrég találtam rá a DiétABC-re a 3-as Metró Ecseri úti megállójától két lépésre. Kicsit aggódva mentem be az üzletbe, mert bár nem jártam náluk ezelőtt, tudtam, hogy ha nagy a kínálat, és mindent megtalálok egy helyen abból, amit rendszeresen használok, akkor a pénztárcám kiürülhet...

1_24.jpg

Csak 3 hozzávaló: gluténmentes Nutellás brownie

Tudom, már megint Nutella... De úgy megörülök mindig, ha látok egy új receptet, és bízom benne, hogy te is velem együtt örülsz. :) Pláne, hogy ez egy gluténmentes süti, és sajnos egyre több ismerősömnél jelent ez problémát. Sőt, úgy döntöttem, hogy noha én nem vagyok rá érzékeny, de kipróbálom magam is, milyen pozitív hatásokat okoz a szervezetemben, ha megvonom egy időre a gluténmentes élelmiszereket. Szerencsére kedvencemet, a Nutellát nem kell kizárnom az étkezésekből, ugyanis ő abszolút jó fiú ebből a szempontból. Ez a három hozzávalós brownie recept pedig annyira egyszerű, hogy valójában csak két hozzávaló kell hozzá. A harmadik hozzávaló Te leszel, aki jó ízűen elfogyasztod majd. ;)

eefef.jpg

NoGlu és a Hideg Nyalat

A kolleganőm a minap búcsúzott el tőlünk, és kezdett új munkahelyen másnap. A búcsúbulira cukormentes sütivel készült, ami isteni finomra sikerült, és mind elfogyott. Pár hete leánybúcsún voltam, ahol a csajok szinte sikongattak örömükben, amikor megtudták, hogy a süti diétás. Egy barátommal vacsorázni mentem egyik este a belvárosba, és amikor az étlapot nézegettük, elmesélte, hogy a tejtermékek felfújják, rossz a közérzete tőlük, így próbálja kerülni azokat az ételeket és élelmiszereket, amik tejet tartalmaznak. Ki a cukrot, ki a tejet kerüli, de egy biztos: egyre többen étkeznek tudatosan.

Szerencsére ma már nem csak káros bogyókkal tudjuk a cukrot helyettesíteni, és az egészséges táplálkozás már szinte a mindennapjaink része. Nem sok ember tud lemondani az édességről, így amikor azt hallja, hogy van egy hely, ahol megehet egy szelet süteményt vagy egy tál fagyit anélkül, hogy lelkiismeret furdalása legyen, vagy az az egészségét veszélyeztetné, előbb-utóbb úgyis elzarándokol erre a mágikus pontra.

Így voltam én is a NoGlu Cukrászdával. Mivel nyár van, és fagyiszezon, ezért úgy gondoltam, hogy írok is nektek róla pár sort.

2015-07-04-11-49-10.jpg

KÖLES étterem - a gluténmentes konyha

Tudom, milyen nehéz az ételallergiában szenvedőknek, ezért tartottam fontosnak elmenni a KÖLES-be, Budapest első reform és gluténmentes éttermébe. Egy kis missziónak éreztem, hogy felhívjam a lisztérzékeny – és egyéb tekintetben tudatos életmódot folytató – emberek figyelmét erre a kis helyre.

15_2.jpg

Egy pénteki napon látogattam el Rita, a gasztroblogger és Krisztina, a táplálkozási tanácsadó éttermébe, ahol nem csak a vidám, világos és barátságos belső, hanem a kedves tulajdonosok mosolya is maradásra bírtak. Minél többet beszélgettem velük, annál hálásabb voltam azért, hogy rájuk bukkantam, hiszen igazán egyedi, amit felépítettek. Az étterem főfalán megörökítették mindazt, amivel azonosulnak:    

13_2.jpg

Az étterem belső világa, a design apró kis elemei is megfogtak, lásd ezt a – természetesen – kölessel töltött lámpát:

4_7.jpg

21_2.jpg

A KÖLES-ben azért az íz az úr, na meg persze az egészség!

3_9.jpg

Én csirkepaprikást ettem gluténmentes tésztával. Olyan volt, mint nagymamám és anyukám főztje. Annyira hiányzott már! :-) A túrórudi torta, mintha tényleg túrórudiból készült volna. A bodzabogyós-mentás szörp, Krisztina szavajárása szerint a „2.0-ás bodzaszörp” még sokáig emlékeimben élő élmény lesz.  

1_12.jpg

24_1.jpg

Látogasd meg Te is őket! :-)

 

KÖLES étterem:

1071 Budapest, Kertész u. 41.

 +36-1-400-8967

http://www.koleskonyha.hu/

Facebook:

https://www.facebook.com/Koleskonyha?fref=photo

 

- KockacZukor -

 

süti beállítások módosítása