Az olasz konyha szégyene a hawaii pizza? Trend-körkép.

Vallomással kell kezdenem: nem szeretem a hawaii pizzát. Egyszerűen azt gondolom, az ananásznak semmi köze a pizzához, nem is értem, mit keres rajta. Mindenesetre utánajártam, ki találta fel ezt a pizzafajtát, a poszt végén pedig az is kiderül, mit szólnak az olaszok ehhez az egészhez.

hawaii_pizza.jpg

A hawaii pizzának sem Hawaiihoz, sem Olaszországhoz semmi köze, ami így együtt már egy elég erős felütésnek tűnik egy poszt esetében. Ígérhetem, lesz még durvább is...

Szóval a hawaii pizzát egy Sam Panopoulos nevű kanadai görög (!!) étteremtulajdonos találta fel 1962-ben. Képzeljük magunkat a korba: a fél világ ukulele-mániában él, Hawaii nem sokkal korábban, 1959-ben lett az Egyesült Államok tagállama, Észak-Amerikában pedig minden menő, ami valamiképp a szigethez köthető.

Fiatal, kezdő pizzéria tulajdonosként valami tuti különlegességet szeretnénk alkotni, nem is kell sokat töprengeni talán, hogy rádobjuk a sonkára az ananászt, hátha... És a dolog működik.

Valahogy így eshetett a dolog az ontarioi Chathamben található Satellite Restaurantban. Az alig 100 ezer lakosú kanadai kisváros szinte Detroit külvárosának számít, hiszen csak 80 kilométerre fekszik az amerikai metropolistól.

Az eredeti recept

A pizza egy ekkora kanadai kisvárosban 50 éve igazi különlegességnek számított, a hawaii pizza meg pláne. Az eredeti recept egyébként csak sonkát, ananászt, paradicsomszószt és sajtot tartalmazott.

Sam Panopoulos (a jobbra látható képen) a gyors és hatalmas sikeren felbuzdulva megpróbálkozott a hawaii burger elterjesztésével is, ám azzal már nem járt sikerrel (talán mert a burger tradicionális észak-amerikai étel, és a közönség nehezebben fogadta el az újdonságot).

A hawaii pizza mindenesetre igazi világsiker lett, olyannyira, hogy például Ausztráliában az eladott pizzák 15 százaléka az.

Egy őszinte nagykövet

A hawaii pizza diadalútja persze nem mindenkinek tetszik. Mást ne mondjunk, ott van Olaszország egykori londoni nagykövete, aki még 2004 februárjában szokatlanul éles kirohanást intézett a szigetországban működő „pizzériák" és az olasz konyha megcsúfolása ellen, amire a hawaii pizzát hozta fel példaként.

„Ha egy szakács ananászt tesz egy pizzára, akkor a végeredmény nagyon messze van a hagyományos olasz íztől, amit a mozzarella, a paradicsom, a bazsalikomlevelek és esetleg egy kis darab ajóka ad" – nyilatkozta Luigi Amaduzzi.

„Még az olasznak tartott pizzák is – amelyeknek szalámi vagy prosciutto van a tetején – mind új kreálmányok. Némelyüket nem szeretem, mert az én ízlésem inkább hagyományos. Az étel művészet. A kreativitásról kellene szólnia, de csak bizonyos határokon belül" – tette hozzá a nagykövet (a következő képen jobbra).

Semmi köze az olasz konyhához

Luigi Amaduzzi azonban a nyilatkozgatásnál is tovább ment, a tekintélyes The Guardian című lapba cikket is írt, melyben részletesebben is kifejti, miért tartja az olasz konyha megcsúfolásának a hawaii pizzát és társait.

Ebben kifejti, hogy megérti az érdeklődést, ami a hawaii pizzával kapcsolatos megsemmisítő véleménye keltett, és természetesen senkinek sem akarja megszabni, mit egyen, csak azt az egyet szeretné elérni, hogy az ilyen ételt ne nevezzék olasznak, mert semmi köze az itáliai konyhaművészethez.

„Az ananászos vagy currys pizza semmivel sem olaszabb, mint amennyire angol lenne mondjuk a csokis steak. Az élelmiszeriparban túl sokakat csak a gyors meggazdagodás érdekel, így aztán a végeredmény néha az, hogy az olasz éttermek olyan fogásokat vesznek fel az étlapra, amiknek semmi köze az olasz konyhához. Miként bizonyos indiai ételek egész egyszerűen nem léteznek az indiai gasztronómiában, úgy például a bolognai spagetti is ismeretlen Bolognában."

(...)

Az ananászos pizzától indultam, végül még egy gondolatot szeretnék hozzátenni: az integráció minden európai nép érdeke, de ennek nem szabad egyben homogenizálódást is jelentenie. A nemzeti kultúránk közös érték, és mindent meg kell tennünk, hogy megőrizzük minden vonását, és ebbe az ételek is bele tartoznak" – írta Luigi Amaduzzi, 2004-ben Olaszország londoni nagykövete.

A hawaii pizza tehát ezek szerint nem olasz étel – ettől természetesen még lehet szeretni, csak éppen fogadjuk el, hogy az olasz gasztronómiához nem sok köze van.

Őszi tésztaszósz

Így őszre megérnek a csonthéjasok, amiket különösen jó dolog, ha saját kezűleg tudunk gyűjtögetni. Legyen az akár dió, mogyoró, mandula. Persze, megpucolni már fele ennyire nem vicces, főleg, ha az ember keze a dió héjától szinte fekete lesz. Persze egy diós szószhoz nem előfeltétel, hogy saját magunk szedjük a hozzávalót.

dios_peszto.jpg

Keverjünk össze 150 g diót néhány evőkanál olívaolajjal, szórjunk bele parmezánt és egy-egy csipet paprikát, szerecsendiót, egy fokhagymagerezdet összenyomva és egy kis citromlevet. Majd az egészet pépesítsük, tulajdonképpen egy diós pestot készítünk. 

A 400 g valamilyen rövid tésztához, 4 evőkanál diós pesto, 5 evőkanál olívaolaj, 2 paradicsom (héj- és magmentesen), 2 evőkanál reszelt parmezán, zsálya, rozmaring (ezek lehetnek akár friss levelek felaprítva), só és bors kell.

Amíg a tészta fő, egy nagy serpenyőbe tegyük bele a diókrémet 3 evőkanál olajjal. 1 perccel az előtt, hogy a tészta készre fő, szűrjük le, tegyünk félre egy kis főzővizet, aztán a tésztát keverjük a diókrémbe, ha nagyon ragad, tegyünk hozzá egy kicsit a vízből. Vágjuk fel a paradicsomot és adjuk a tésztához a parmezánnal és a fűszernövényekkel. Jól forgassuk össze és már kész is van.

A pesto egy másik változatában készülhet bazsalikommal és vajjal is. A tésztaszósz pedig egy tejszínes indítással, ehhez adagolva a pestot. Néhány napig eláll a hűtőben, úgyhogy, ha ízlett készíthetünk még egy adagot, vagy fagyasszuk le, és akkor egy hónapon belül újra készíthetünk egy igazi őszies tésztát. 

A főzővíz csínja-bínja

Ki gondolná, hogy a forrásban lévő víznek ennyiféle fajtája lehet, ezeket mind meg lehet különböztetni, és mindegyik másra jó, ha főzésről van szó. A tészták kapcsán gyakran említjük a receptekben, hogy a „tésztát forrásban lévő vízbe tesszük, és megfőzzük". Az sem mindegy, hogy ez a víz mennyire forr.

forro_viz.jpg

A tésztához a kifejezetten lobogó forró víz a jó, ami azt jelenti, hogy a buborékok folyamatosan jönnek a felszínére, és akkor is forrásban marad, ha kevergetjük, vagy beleteszünk valamit, folyamatosan gőzölög és a forrás hallható. Tehát a tésztát és a blansírozott zöldségeket kell ilyen vízbe tenni, hogy utóbbiak megőrizzék színüket.

Csak a teljesség kedvéért megemlítem, hogy amikor csak simán forr a víz, már nagy buborékok szállnak fel az aljáról, és gőzölög, ilyenkor jó beletenni a zöldségeket, különösen a gyökér vagy gumós fajtájúakat, hogy megfőjenek. Ez előtt, amikor a forrás még csak épphogy megkezdődik, sok kicsi buborék van a felszínen, ilyenkor a legjobb a mártásokat besűríteni, mert nem fröcsköl összevissza, mint amikor teljes erejéből forr.

De mennyi ideig főzzük ebben a jól lobogó forró vízben a tésztát, hogy pont jó, azaz 'al dente' legyen? Ma már Magyarországon is egyre többen szeretik így a tésztát, régebben inkább a túlfőzés volt jellemző. (Persze, ha valaki úgy szereti jobban, tegye, amit a szíve diktál.) Érdemes figyelembe venni a csomagra ráírt főzési időt, de nem mindig kell hinni neki, inkább vegyünk le 2-3 percet belőle, de legfőképpen kóstoljunk, és tudjunk róla, hogy ha a vízben hagyjuk, és nem szűrjük le rögtön, akkor abban tovább fő, illetve, ha szószhoz öntjük, annak a hője és nedvessége szintén puhít rajta.

Egy hozzászólásban azt olvastam, hogy az olaszoknál az volt a szokás, hogy falhoz vágták a spagettit, ha ragadt, akkor jó volt, ha leesett tovább kellett főzni. :) Hogy igaz-e vagy sem, nem tudom, mindenesetre kérdés, ma melyik háziasszony csapkodná tele a konyhája falát tésztával. :D

Aztán még az az igazi, ha tálalás előtt a tányért is felmelegítjük egy kis forró vízzel, így igazán jó meleg marad a forrón belemert tészta.

Szemembe ment az étel

Monica Carvalho, svájci születésű fotós és digitális művész Berlinből - nagyon szeret a szem számára kihívást jelentő vizuális játékokat gyerekkora óta. Amióta sajátos művészetében ki is élheti szenvedélyét, előszeretettel készít olyan fényképeket, amelyeknél a cél, hogy a szemünk megakadjon rajtuk, hogy kicsit elgondolkodjék az agy, hogy is van az adott felvétel. Mit is látunk valójában. Most is készült egy ételeket tartalmazó szürreális sorozata, természetesen erőteljes és profi fotós utómunkával, mellyel szeretne másokat inspirálni, más szemszögből láttatni. Neked hogy tetszik az efféle vizuális játék az ételekkel, fotókkal?

the-eye-cing-on-the-cake-5dad7a4d5adf8_880.jpg

eye-ce-cream-5dad7a09e539b_880.jpg

a-dessert-to-d-eye-for-5dad79fc33b9e_880.jpg

saucy-lips-5dad7a3abbc8b_880.jpg

lip-glass-5dad7a16a4df1_880.jpg

sweet-tooth-bis-5dad7a45388a3_880.jpg

Meggyes, túrós sült tészta

Éppen vidéken látogattam meg a szüleimet, és egy gyors édes, túrós tésztát akartam összedobni nekik, amikor Apukám lement a pincébe, és felhozott pár üveg befőttet. Amint megláttam az üvegeket, már tudtam, hogy akkor én most feldobom egy kicsit ezt a túrós tésztát. :-) Készítettem meggyszószt, és egy időre sütőbe dugtam minden hozzávalót. ;-)

meggyes-turos_sult_teszta_kesz-700_1.jpg

Hozzávalók: 

  • 150 g Gyermelyi Vita Pasta spagetti
  • 2 ek Gyermelyi búzafinomliszt
  • fél üveg meggy befőtt
  • 2 ek cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3 dl tej
  • 200 g túró
  • 1 ek margarin

Elkészítés: 

A tésztát kifőzzük.

A meggyet két deciliter tejben elkezdjük forralni, közben egy kis tálban lisztet és tejet keverünk össze. Utóbbit a már forrásban lévő meggyhez adjuk, összekeverjük, adunk hozzá cukrot, és hagyjuk besűrűsödni. A meggyszószhoz adjuk a túrót, majd összeforgatjuk a tésztával, és egy margarinnal kikent, lisztezett sütőformába öntjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon 25 percen át sütjük.

Jó étvágyat!

Készítsünk az édes tészta mellé káposztalevest tejföllel. :-)

- KockacZukor -

Hétsajtos spagetti

Aki szereti a sajtot, annak ez a recept maga a mennyország, amint megláttam, gondoltam lecsapok rá, mert gyengéim a finom sajtok. Ugyanakkor nem biztos, hogy minden sajtot egyszerű beszerezni a hozzávalók közül. (Érdemes kirándulást tenni főzés előtt egy sajtüzletbe vagy delikátba.) Lehet helyettesíteni, a lényeg, hogy legyen közte lágyabb, puha sajt és legyen keményebb, erőteljesebb ízű is.

sajtos.png

Hozzávalók:

2 evőkanál vaj
1 evőkanál extra-szűz olívaolaj
Kb. 5dkg pancetta (húsosabb baconnel is megoldható)
5 dkg Taleggio sajt (puha, pikáns tehénsajt; helyettesíthető camembert vagy más aromás sajtokkal)
5 dkg Bel paese sajt (zsíros, lágy sajt; mozarellával helyettesíthető)
5 dkg Gorgonzola
5 dkg Fontina sajt (félkemény, zsíros sajt; könnyen olvadó sajttal érdemes helyettesíteni,
Ementáli, Gruyere)
5 dkg mascarpone
5 dkg füstölt vagy friss ricotta
2 dkg reszelt parmezán
¾ bögre habzóbor (fehér)
1 fokhagymagerezd
fehérbors
1 evőkanál finomra vágott petrezselyem, esetleg snidling
1 csomag spagetti (fél kg.)

Elkészítés:
Egy nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat és hozzátesszük az olívaolajat, majd a pancettát. Addig pirítjuk kevergetve, amíg a pancetta elkezd barnulni (kb. 5 perc). Majd a serpenyőt levesszük a tűzről és mindent kiveszünk belőle, 1 kanál zsiradékon kívül. Félretesszük. A serpenyőbe beletesszük a 7 sajtot, a bort, az összepréselt fokhagymát, borsot és folyamatosan kevergetjük, míg a sajt el nem olvad és egységes, puha nem lesz. Addig főzzük, míg a sajt buborékolni kezd. Bőséges vizet forraljunk a tésztához, sózzuk. Majd tegyük bele a tésztát, főzzük meg, kevergetve, hogy ne ragadjon össze. Ha kész, tegyük a tésztát egy tálba, öntsük rá a sajtot, keverjük össze és végül szórjuk meg petrezselyemmel (vagy apróra vágott snidlinggel). A sok sajt miatt ugyanakkor érdemes valamilyen könnyű salátával vagy sovány hússal tálalni.

A citrom, ha kezeletlen héjú - néhány praktikus tipp

Amikor múltkor egy húsos ételhez citromos szószt/szaftot készítettem, amit tésztával ettünk, akkor gondolkodtam el rajta, hogy milyen sok mindenbe is jó ez a már régen nem egzotikus gyümölcs, ami mindennapos része lett az életünknek, az étkezésünknek. Nagyon jól hasznosítható a konyhában, ráadásul a benne lévő sok C-vitamin miatt nagyon egészséges is. Mármint, ha sikerül kezeletlen héjút találnunk.

citrom_reszelo.jpg

Nagyon frissítő és igazán pikáns ízt adhat sok szósznak, mártásnak, ha adunk hozzá egy kis citromlevet vagy citromhéjat. Na, de hogy érdemes például a héjat reszelni, hogy ne legyen kesernyés?

Az egyik tanács az, ha van kézi reszelőnk, akkor ne a gyümölcsöt mozgassuk a reszelőn, hanem fordítva, a reszelőt a héjon, így jobban is látjuk, mit csinálunk, nem „borotváljuk" kétszer ugyanazt a foltot, és nem vágunk bele a fehér, keserű héjba. A másik ok, hogy így könnyebben összegyűjthető a lereszelt forgács, nem hullik szerteszét a reszelő alatt. Persze ezt nagyobb méretű eszközzel már nehéz megvalósítani. Abban az esetben marad az odafigyelés.

Ha egy recept csak citromlevet ír elő, akkor sem érdemes a héjat kidobni, hiszen a lereszelt héjat mélyhűteni is lehet, ha teáskanálnyi adagokban kis csomagocskákba fóliázzuk, a levegőt jól kinyomkodva, akkor ezeket egy zipzáras hűtőtasakban a fagyasztóba tehetjük, akár három hónapra, így később is felhasználhatjuk, ahelyett hogy kidobnánk.

Végül, hogyan facsarjunk ki a lehető legtöbb citromlevet, már ha kézzel futunk neki a dolognak? Ne félbe vágjuk, hanem szeletekre a citromot, ráadásul úgy, hogy a közepét körbevágjuk. Így sokkal több gyümölcsfelszínhez jutunk, amiből szó szerint akár csavarással kifacsarhatjuk a levet, mint a vizet egy mosott ruhából.

Chips torta?

Luke Vincentini, tortaművész áll leejtős kreálmányaira bukkantunk az Instagramon. Desszertjei extra finomak, de ez neki már nem nagy szám, így extra módon ráment a külcsínyre is a belbecs mellett. Az élethű és díjnyertes kreatív formatorta az, amelyik nem tortának néz ki első ránézésre, na, ez a kihívás abszolút sikerült neki, szerintünk eddig a nekünk tetsző legjobban. #tortatrend

artist-creates-hyper-realistic-cakes-inspired-by-objects-and-fruits-5d8869bba7a50_880.jpg

artist-creates-hyper-realistic-cakes-inspired-by-objects-and-fruits-5d8869afa51b4_880.jpg

artist-creates-hyper-realistic-cakes-inspired-by-objects-and-fruits-5d8869b5a64b7_880.jpg

artist-creates-hyper-realistic-cakes-inspired-by-objects-and-fruits-5d8869a2cf11c_880.jpg

Forrás: Instagram

Ne félj a surimitől

Nem harap, hisz nem is rák. Semmi köze hozzá, valami sneci van aromásítva rákízűre, viszont egy szép rákocskás, garnélás pastát akár tönkre is tehet, ha spórolásból surimit teszünk hozzá, úgy, ahogy hallal sem szoktuk keverni a rákos ételeket.

surimi_1.jpg
Tehát, ha nem dőlünk be az átlátszó rák-image-nek, akkor szabad a pálya, lehet vele csinálni bármit. Megmondom, mit érdemes. Tapasztalatból tudtam, ha kicsire vágom, akkor szétolvad és az íze is elmegy, ezért a rákrudacskát hosszában vágom kétfelé, majd rádobom az olíva és vaj keverékében kis lángon melegedő félbevágott fokhagymákra, hozzáteszek pár csípős zöldpaprikakarikát, vagy valami ilyesmit, aztán továbbra is lassún (ha feltekered, a surimi elengedi azt a kevéske kis ízét is) kicsit megpirítom – ekkor, ha lett volna otthon vodka, valószínűleg meglocsoltam volna, majd lazán flambírozom, de nem volt, ezért ezt csak képzelem -  aztán fellocsolom egy kis főzővízzel, majd egy kis tejjel, esetleg tejszínnel, végén, ha van otthon valami zöld (újhagyma, snidling, stb), akkor egy keveset ráaprítok, illetve nyilván a parmezán sem tesz rosszat neki. Én itt csak egy pár karika zöldpaprikáig jutottam.

A surimi így ernyedt rongycafatokként pihenget a tésztánkon, kicsit, mintha egy szétszedett sushit applikáltunk volna rá, és lehet élvezni a kicsit kényes állagát is, szóval, nem kell félni a surimitől, csak máshogy kell vágni. :)

Persze nyilván mást is lehet vele csinálni. Ti mit csináltok vele különben?

Csirkés csusza

Néhány napja éjszaka rettenetes dörgésre és villámlásra ébredtem hajnali háromkor. Több ablakban is láttam fényeket, sokan felriadtak az erős hangokra. Nem aludtam ki magam, az egész napom kótyagosan telt. Este korgó gyomorral értem haza, de nem volt kedvem és erőm bonyolultat készíteni, így egy finom egytálétel mellett döntöttem. Amíg sült a sütőben, én fél órára le is dőltem...

csirkes_csusza_1_kesz-700_1.jpg

Hozzávalók:

  • 200 g Gyermelyi csusza tészta
  • 400 g csirkemell
  • 60 g vaj
  • 3 dl tejföl
  • 200 g reszelt sajt
  • 1 csokor petrezselyem
  • bors

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük. A csirkemellet kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, és forró serpenyőben, vajon, pirosra sütjük. A reszelt sajtot a tejföllel, a felaprított petrezselyemmel és a hússal együtt a tésztával összekeverjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, és beleöntjük a tésztaegyveleget, tetejére még reszelt sajtot szórunk. Előmelegített sütőben 180 fokon 30 percig sütjük.

Jó étvágyat! 

A főétel mellé javasolok egy könnyű frankfurti levest. :-)

- KockacZukor -

Trend: hámozd meg a hámozhatatlant

Különös trend terjeng a neten, azon gyümölcsök, zöldségek lecsupaszításáról, amelyeket egyébként nem szoktunk meghámozni. Egyesek élnek-halnak ezért, már Youtuberek is szakosodtak erre a területre, itt van mindjárt egy bejegyzés, amit több mint 3 millióan néztek már meg arról, hogy milyen különösen néznek ki meghámozva például az eper vagy a szőlőszem. Én is meg szoktam hámozni egyébként a grapefruitot a belső hártyájától, mert keserű, de ennél durvább dolgokra nem vetemedtem. :)

dyd4v_cuwaezk3m.jpg

Klikk a videóra:

Tojásos tarhonya ínycsiklandozó bacon ropogóssal

Készíts gyorsan és egyszerűen fantasztikus egytálételt a családnak. 

Leves pennével

Ha levestészta, akkor nem csak cérnametéltből áll a világ. Szerencsére. Véletlenül sem szeretném bántani a sokak által kedvelt fajtákat, mert van, aki meg éppen enélkül a tészta nélkül nem tud elképzelni egy jó vasárnapi húslevest, de nekem túl vékony, és túl könnyen „kiszökik" a kanálból például a cérnametélt. Nézzünk körül, milyen egyéb lehetőségek vannak még.

penne_leves.jpg

Némely helyen írják, hogy a spagetti is alkalmas levestésztának, ha feldaraboljuk. Valóban. Bár soha nem éreztem eddig rá késztetést. Ahogyan például a pennére sem gondoltam, mint alkotóelemre, pedig nem egy nemzetközi receptben látható hasonló. Ezt a receptet talán érdemes kipróbálnotok, nekünk bevált:

Hozzávalók:

  • ¾ bögre répa
  • ¾ bögre zeller
  • ½ bögre hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál friss petrezselyem
  • 4 ágacska kakukkfű
  • 17 dkg csirkemell
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 bögre tejszín
  • 1 és ½ bögre penne
  • 2 bögre húsleves lé
  • 2/3 bögre borsó

Fűszerek: só, bors, fél teáskanál zsálya, 2 babérlevél
2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olívaolaj
½ bögre száraz fehér bor

Elkészítés:

- daraboljuk fel a hagymát, a répát és a zellert is, keverjük össze őket, majd a tegyük bele az összenyomott fokhagymát
- vágjuk vékony csíkokra a csirkét, sózzuk, borsozzuk
- pirítsuk meg a csirkét egyenletesen, szép világosbarnára, majd pároljuk 5 percig, mikor kész, tegyük félre a húst, de tartsuk meg az edényt
- tegyük vissza a főzőfelületre, elég olaj legyen az alján, hogy elfedje, ha meleg adjuk hozzá a zöldségeket és a zsályát, ízesítsük sóval, borssal
- süssük, gyakori kevergetés mellett, amíg megpuhulnak a zöldségek
- ha a hagyma átlátszóvá vált, tegyük hozzá a vajat, és olvasszuk fel, adjuk hozzá a lisztet, kevergessük
- öntsük bele a bort, tegyük bele a kakukkfüvet és a babérlevelet, tejszínt és a húslevet, forraljuk fel
- tegyük vissza a fazékba a csirkét, tegyük bele a tésztát, újraforrásig, aztán főzzük alacsonyabb lángon 15-20 percig időnkénti kevergetés mellett, amíg megpuhul a tészta és a csirke
- vegyük ki a kakukkfüvet és a babérlevelet, kóstoljuk meg a fűszerezést, aztán tegyük hozzá a petrezselymet és a borsót
- további 3-5 percig főzzük közepes lángon
- ha kész, tálaljuk

Lecsós tészta

Soha nem tudok ellenállni egy jó kis fúziónak. Elismerem, hogy a lecsós tészta nem egy világrengetően innovatív ötlet, de valakinek ki kellett próbálnia. Nem a kedves olvasó dolga, hogy kockáztassa az ebédjét légből kapott ötletekért. :)

lecsos_1.jpg
Ahogy nő a tapasztalatom, a lecsó is egyre finomabb lesz, már nem a különféle disznószármazékok helyes és túlnyomó arányaiban látom a siker kulcsát, hanem pl. a paprika helyes megválasztásában – nyár végén nem ritka, hogy fonnyadt kápiát árulnak lecsópaprika árban. Ilyenkor érdemes bevásárolni. A kápia ízben gazdag, édes, savanyú, intenzív, ráadásul gyönyörű élénkpiros színt kölcsönöz a lecsónak. A lecsópaprika használatát már a minimum felé tolom, egyszerűen silány íze van, addig jó, amíg észrevehetetlen. A lecsó amúgy is híres a variálhatóságáról – tojásos, rizses verzióit soha ki nem állhattam.

Persze nem voltam igazi radikális szintetizátor, mert nem pennét vagy rigatonit hívtam a tésztához, hanem egy jól kézre eső, szinte magától értetődő - szabálytalan négyzetlapocskákból álló - csuszatésztát. De annyit azért megtettem, hogy egy serpenyőben némi olívaolajon két átnyomott fokhagymát és csilit melegítettem, aztán ráborítottam a csuszatésztát, majd apróra vágott bazsalikomot, mentát, rá egy diónyi vajat, egy kanál főzővizet, és hagytam pár percig összeérni ezt az olaszos gondolatot.
Szervíroztam, majd a tetejére lecsót szedtem. A piros lecsólé szépen összefolyt a tészta fokhagymás, vajas, olajos zsírjával, és együtt kifejezetten kellemes ízű fogást adtak. Tehát semmi akadálya annak, hogy ha csak egy fél adag lecsó maradt otthon, némi fokhagymás csuszatésztával örvendeztessük meg.  :)

Olajat a vízbe vagy sem? Mi az új trend?

Végre fény derült a miértre. Lehet, hogy mások számára ez egyértelmű volt, de én sokáig nem voltam tisztában azzal, hogy miért is ne tegyünk olajat a tészta főzővizébe. Vannak, akik így csinálják, vannak, akik úgy, ki-ki ragaszkodik a módszeréhez.

f5ddff92e5631d5f88212e2a8da1d717.jpg

Valaha én is hallottam, ami ma már közkeletű, hogy azért kell olajat tenni a vízbe, hogy a tészta ne tapadjon össze. És valóban, ez hasznosnak is tűnt, bár ha nem szósszal készült, akkor a leszűrés után, ha egy kicsit hűlt, mégis egy összeállt csomag lett belőle.

Aztán persze ugyanígy sok helyen olvastam, hallottam, hogy nem szabad olajat a vízbe tenni. De miért is? Mit árthat? Most egy cikkben végre felfedeztem a magyarázatot, ami meggyőzőnek tűnik, és talán másnak sem volt a dolog egyértelmű és világos, hogy akkor a szósz, úgymond lecsúszik a tésztáról, nem tud úgy megtapadni a felszínén, mintha simán vízben főzzük. Így a tészta nem szívja be, nem veszi át igazán az ízeket. Így tulajdonképpen a gasztronómiai élményből veszítünk.

Az összeragadást pedig úgy akadályozhatjuk meg, hogy a főzés első pár percében kevergetjük a vízbe dobott tésztát. Ugyanis az első néhány percben oldódik le a keményítő a tészta felszínéről, így ha a tészták ilyenkor egymáshoz érnek, összeragadnak, és gyakorlatilag együtt főnek meg.

Az ízek igazi összekeveredéséhez azt is érdemes tudni, hogy forró tésztát (nem leöblítettet) forró szósszal kell keverni. A leöblítés a kihűtésen kívül azért is rossz ötlet, mert lemossuk vele a tészta felszínén maradt kis keményítőt, ami egy kicsit megsűríti a ráöntött szószt. Sőt tojásos tésztaszószok esetében azért sem árt egy kis főzővizet megőrizni, mert ha ezt belekeverjük a szószba, mielőtt hozzátennénk a tésztát, akkor a tojás nem ugrik össze nekünk „rántottává", amikor hozzáér a forró tészta.

Az öblítés csak tésztasaláták esetében képzelhető el, és a szokás egyáltalán onnan eredhet, hogy régen nem 'al dentére' főzték a tésztát, hanem sokkal puhábbra, és a hideg vízzel kvázi sokkolták, hogy ne legyen pépes.

Soha ne törjük össze főzés előtt a hosszú tésztákat!

Spagetti vénboszorkány módra

A Spagetti vénboszorkány módra tulajdonképpen egy carbonara alaprecept, amit cukkinival megbolondítunk.

zucchini-carbonara-b_id_14b010fe_b_lecker_w_610_cg_c.jpg

Mivel a feltét gyorsan elkészül, először a tésztát teszem oda főni. A nagy kérdés, mennyire legyen sós a víz. Alaphelyzetben lehet nagyon, mint a tenger Szicília partjainál, hiszen a víz döntő többségét úgyis leszűrjük, de azért nem árt vigyázni (hogy miért, az majd később kiderül).

Már lobog a víz, amikor elkezdem megcsinálni a feltétet (egy tésztablogon az ilyesmit nyilván nem kell külön hangsúlyozni, de azért néha nem árt elismételni: a tésztát nem törjük el, egyben tesszük a vízbe).

Hozzávalók:

  • Fokhagyma egészben (mert lusták vagyunk összevágni; mert ki lehet szedni a gyereknek, aki általában nem szereti; mi viszont igen, különösen a krémes belseje miatt. Addig pirítom, amíg az egyik oldala barna nem lesz.)
  • Háromfajta hús (prosciutto, ham, bacon)
  • 100 gramm tészta / fő
  • 10-15 dkg hús / fő
  • 10-15 dkg cukkini / fő
  • 700 ml tejszín (esetleg lehet egy része tej)

Amikor a tészta bekerül a lobogó vízbe, érdemes belehúzni, hiszen alig pár percünk marad, és az időzítés ebben az esetben (is) fontos. A tésztát al dentére főzzük, hiszen egybeforgatjuk majd a szósszal, ahol tovább fő még egy kicsit.

Amikor a sonkának színe lett, a fokhagyma pedig szép barna, jöhet a lényeg, a cukkini (jó sok), egyenesen rá a húsra és a fokhagymára.

Miközben a tészta puhul, a cukkini pedig szépen összefő a sonkával és a fokhagymával, gyorsan előkészítem a tejszínt. Kerül bele három tojássárgája, petrezselyem és sok (SOK) bors. Majd 2-3 kiskanál vegeta, ételízesítő – ha egy olasz rákérdez, letagadjuk, nem vitás... A tejszínbe belereszeljük a sajtot (a legjobb persze a parmezán, de ha már van, amit nem árulunk el a képzeletbeli olasznak, akkor az az, hogy mi mást használtunk), és ezzel a szósz része kész is.

A tésztát leszűrjük (egy kis vizet benne hagyunk), majd az egészet összeöntjük, és egy kicsit még hagyjuk összefőni. Nem sokáig persze, elvégre nem rántottát készítünk, de a gázon eltöltött kis közös idő csak a javára válik.

Immár csak a tálalás van hátra (és a jó étvágy), nekem pedig annyi, hogy eláruljam a recept kényes részét, az pedig a só. Amivel ebben az esetben azért érdemes különösen vigyázni, mert a háromféle sonka miatt könnyen túl sóssá válhat a spagettink. Ráadásul utánasózni sem szeretünk, szóval ez ennél a receptnél trükkös pillanat.

De szerintem simán megéri, mert egy gyorsan elkészíthető, egyszerű, de nagyon finom tésztaétel a jutalom.

Jó étvágyat! :)