Japanica

Bár a fővárosban élek, jellemzően nem megyek olyan helyekre, ahova a turisták járnak. Csak akkor járok a Citadellán vagy a Várnegyedben, ha egy vidéki vagy külföldi vendégemnek akarom megmutatni a város szépségeit, és csak akkor megyek be a Bazilikához is, ha azt remélem, a turistaszezonnak már vége. Nos. Ehhez képest így a nyár közepén - turisták ide vagy oda - én mégis a Japanica-ban kötöttem ki egy hétvégi ebédre, és amennyire tartottam a sok embertől, annyira élveztem azt a pár órát, amit a városközpont éttermében tölthettem.

1_46.jpg

Csodasüti Japánból: esőcsepp torta

Itthon még mindig abszolút újdonságnak számít, a világon pedig mostanság söpör végig legújabb gasztro trendként a Japánban már évek óta fogyasztott sütemény, az esőcsepp torta. A süticsoda nem az ízéről és a benne található tápanyagokról híres, hiszen gyakorlatilag íztelen, és teljesen kalóriamentes. Az esőcsepp torta valójában az érdekes textúráról, látványról szól. Ennek a zselés, kocsonyás állagnak az eléréséhez stabilizátornak algából készült agart használnak és mindössze egyetlen további hozzávaló kell még a tortához: forrásvíz. A jellegzetes esőcsepp formát nem volt könnyű elérni, hiszen hosszú hónapok kísérletezésével fejlesztették ki a megfelelő víz-agar arányt az alkotók. A torta amúgy így is nagyon sérülékeny, csodás alakját mindössze 30 percig őrzi meg szobahőmérsékleten, utána a vízcsepp torta cunami tortává változik. Gyakran tálalják erősen pörkölt szójabab porral és barna cukor sziruppal leöntve. Te megkóstolnád?

31-raindrop-cake_w1200_h630.jpg

2655304.jpg

raindrop-cake-today-20160404-tease_703cecc4b2748070220c4ffedc44bcc7.jpg

 

A világevő lány 10 bűnbeesése

Melissa Hie a neve annak a világevő lánynak, aki a mintegy 284 ezer követőt számláló Instagram oldalán közvetíti, hogy az elmúlt években, a Világot körbejárva milyen ételkülönlegességeket (elsősorban édességeket) kóstolt. A képek ugyanazon fotóbeállításban készülnek: előtérben az adott város nevezetes étele a hölgy kezében tartva, háttérben a tájjal, városrészlettel. Melissa 2009-ben kezdett utazgatni, nem sokkal rá indította útjára blogját is. Nézzük most végig a világevő lány 10 édes bűnbeesését gyönyörű fotóin! Jó utat, jó étvágyat! :)

1. Rózsa Gelato - Párizs

food-around-the-world-sweets-travel-girl-eat-world-25-57230277addf7_605.jpg

Ötcsillagos mélabú egy tál levesben

Mindannyian ismerjük az érzést, amikor hirtelen megcsap az elmúlás, a visszafordíthatatlan szele, amikor egy pillanatra kiesünk szerepünkből és megérezzük, mennyire viszonylagos ez az egész. Pár percig utazunk ezen a furcsa, fájdalmas folyón, kisebbnek érezve magunkat annak bármelyik csöppjénél… Különösen így, ősszel.

Kitcho-Arashiyama.jpg

Sötétben az igazi? Gasztro-élmények a mélyben

Miért izgalmas sötétben enni, miért sokasodnak a sötét éttermek világszerte? És a fény elvételével vajon nem ugyanoda szeretnénk-e eljutni, mint a látvány maximumra fokozásával: átvágni az érzékek gátját és az ízek útján elmerülni a tilosban, az ismeretlenben? Lautrectől Perzsián át érzéki kortárs főzőperformanszokig tapogatóztunk...

Blind Dinner01.jpg

Toptojás: a legjapánabb

Tamagoyaki, vagyis festői japán tojástekercs, számunkra totálisan ismeretlen készítési technikával és hozzávalókkal. Azért belevágtunk:

tam05.jpg

Ramen BANG

fire-ramen-kyoto.jpg

„Pakolj el! Maradj ülve! Ne sikíts, ne balhézz!” – záporoznak az A4-esekre nyomtatott utasítások egy kyotói ramen-bárban a megrendült gasztroturistra, aki kétségbeesetten próbál lépést tartani a séf kezében repkedő lapokkal egy merőkanál leves és a felcsapó lángok között. Minden óvintézkedés ellenére Travel Channelt megszégyenítően teljes az extázis: a helyi etikett szerint becopfolt hajú, lesterilizált hölgy folyamatosan és lelkesen reagál, bár a delejes ramen-show legalitásával kapcsolatban akadnak kételyei. A végén pedig – elragadtatását kifejezendő – a távolkeleti asztali etikett szerint hangosan szürcsölve keretezi a kalandot: az élmény by all means „megérte a terrort…”

A maradék művészete: a bento

bento-pasta02.jpg

A bento látszatra egy jópofa ételhordó doboz, melyről lehetetlen levenni a szemünket, főleg, miután kinyitottuk és elénk tárul a sokszor szó szerint mesés belső. A Japánban hagyományosan vasútállomásokon árult, útravaló falatokat rejtő dobozoknak ma tömegek hódolnak világszerte, különböző trendek határozzák meg az ebédre szánt harapnivaló színkompozícióját és elrendezését, melyet bento-versenyeken zsűriznek. Lényeg a lényeg, a bento a végtelen konyhai kreativitás terepe mindenkinek, aki utál ételt kidobni: biztosak lehetünk benne, hogy a bentóban újjászülető maradékok nem válnak a szemetes martalékává, akár gyerekeknek, akár felnőtteknek alkotunk. 

Zaru Soba

zarusoba.JPG

Nagyszerű élmény otthon japán tésztákat készíteni, főleg mert nem akkora ördöngősség, viszont nagyon más ízvilág. Világevő most már a tévében is segít.

Az ételhez be kell szerezni várhatóan pár dolgot a kedvenc ázsiai boltból, de talán megéri, mert ezek nem nagyon specifikus alapanyagok, hanem sok japán fogáshoz kellenek, azaz nem marad meg feleslegesen a fel nem használt mennyiség, lehet további kísérletezgetésre használni.

A soba (ejtsd: szoba) a néhány híres japán tészta egyike. Hajdinalisztből készül, ennek köszönheti barnás színét. Előfordul hidegen és melegen is, előbbi esetben mártogatják valamilyen szószba (mint ebben az alapreceptben is), utóbbi esetben általában forró leves betétjeként szolgál.

Folytatás és recept a Világevőn >>>

Nagyszerű élmény otthon japán tésztákat készíteni, főleg mert nem akkora ördöngősség, viszont nagyon más ízvilág. Világevő most a tévében is segít.

 

Az ételhez be kell szerezni várhatóan pár dolgot a kedvenc ázsiai boltból, de talán megéri, mert ezek nem nagyon specifikus alapanyagok, hanem sok japán fogáshoz kellenek, azaz nem marad meg feleslegesen a fel nem használt mennyiség, lehet további kísérletezgetésre használni.

A soba (ejtsd: szoba) a néhány híres japán tészta egyike. Hajdinalisztből készül, ennek köszönheti barnás színét. Előfordul hidegen és melegen is, előbbi esetben mártogatják valamilyen szószba (mint ebben az alapreceptben is), utóbbi esetben általában forró leves betétjeként szolgál.

Folytatás és recept a Világevőn >>>

http://vilagevo.blog.hu/2012/08/21/zaru_soba_azaz_hideg_japan_hajdinateszta-salata