Articsókás, baconos tészta – videó

Az articsókával először Olaszországban találkoztam. Antipastiként, előételként szolgálták fel nekünk az olívabogyó, szárított paradicsom, és sajtok mellé. Akkor is már az olajos, kissé savanykás változatot kóstoltam, és meg is maradt bennem az ízélmény. Természetesen az articsókát nem csak előételként lehet fogyasztani. Hoztam is nektek egy jó kis tésztás receptet.

190209-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  • 180 g Gyermelyi VitaPasta penne
  • 2 db Gyermelyi tojás
  • 1 üveg olajos articsókaszív
  • fél citrom leve
  • 100 g kockázott bacon
  • 3 ek teavaj
  • 2 dl zsíros tejszín
  • 50 g reszelt parmezán
  • bors, só

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük. Az articsóka szíveket félbe vágjuk, illetve negyedeljük. Egy serpenyőben vajon megpirítjuk a bacont, majd miután megpirult, kivesszük a bacont a serpenyőből. A tejszínt összekeverjük a tojások sárgájával, a serpenyőbe öntjük, és folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a parmezánt is. Sózzuk, majd borsozzuk. Hozzákeverjük az articsókát, majd egy rövidke főzés után hozzáöntjük a citromlevet, és összeforgatjuk a tésztával a szószt. Ezután szórjuk meg a ropogós baconnel is.

Jó étvágyat!

Készíts a receptünk alapján kelkáposztás, sonkás spagettit mogyoróval. Nem fogod megbánni! ;-)

-KockacZukor-

Bazsalikomos pulykamell

Bontottam egy üveg vörösbort, de nem tetszett az íze. Ez mégse vette el a kedvem a főzéstől, főleg mert tudtam, hogy a vendégem, akit várok, hoz majd valami különleges nedűt. A bacon és fokhagyma illata átölelte a konyhát, az ízek összeértek, majd különleges társaságban egy különlegesen mély vörösbor mellett elcsendesedett a napunk...

181109-2.jpgFotó: KockacZukor

Szalámis tepsis tészta

Szokták mondani a lányoknak, hogy „most már férjhez mehetsz", ha sikerül finomat főzniük. Úgy tűnik, a mai naptól én is férjhez mehetek, ízlett a főztöm a vendégeknek. :-)

181103-2.jpgFotó: KockacZukor

Chilis, chorizos, kertben beszélgetős tészta

Ugyan még váratnak magukra a hűvös őszi napok, sőt, alaposan belehúztunk a nyárba így szeptember közepére. Esténként azért már lehűl az idő; a péntek esti baráti, kerti vacsorához ezért ajánljuk, hogy készítsd elő a plédeket, és készítsd el ezt az átmelengető, chilis, chorizós pennét is. :)

chicken-and-chorizo-pasta-ls.jpg

Hozzávalók:

  • 30 dkg chorizo (vagy más ízesebb, csípős fültölt kolbász)
  • 40 dkg konzerv pari
  • 50 dkg penne vagy rigatoni tészta
  • 1 dl vörösbor
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor bazsalikom
  • 1 pohár zsíros, krémes tejföl
  • chili ízlés szerint
  • 1 evőkanál
  •  olívaolaj
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • parmezán forgácsok

Főzzük ki a tésztát. Közben vágjuk karikára a kolbászt, aprítsuk fel a chilit, fokhagymát is. Melegítsük fel az olajat serpenyőben, és pirítsuk meg benne a kolbászdarabokat. Adjuk hozzá a fokhagymát és a chilit is, és pirítsuk még egy percig. Jöhet rá a vörösbor, mellyel kissé beforraljuk, majd erre a paradicsom következik. Kb 10 percig főzzük együtt, közben sózzuk és borsozzuk. Adjuk hozzá a tejfölt is, majd a bazsalikomot, és keverjük simára a tűzön. Majd vegyük le, és forgassuk össze a kifőtt és lecsepegtetett tésztával. A tetejére jöhetnek a parmezán forgácsok.

Forrás: www.thelastfoodblog.com

Gyors gombás, parmezános tészta – vlog

A vaj, gomba és fokhagyma együtt annyira nyerő íz-hármas, hogy ha ezt még parmezánnal és császárszalonnával is tupírozzuk, akkor nincs akit - már az illatával - ne lehetne levenni a lábáról. Hát mit is mondhatnék még? Irány a konyha, varázsoljunk! :D

180422-2-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Zöldséges, kókusztejes, csirkés ragu pennével

Eljutottam arra a pontra, amikor a testem megálljt parancsolt. Olyan sokat dolgoztam és aztán munka után is dolgoztam, jöttem és mentem, intézkedtem, hogy az egyik nap hazaérve összerogytam, este nyolctól egészen másnap délig aludtam. De még ez se volt elég a szervezetemnek. Megbetegedtem, és napokig vízszintesbe kényszerültem. Szünetet és megálljt kért a testem, ha már a fejem nem tartott egyensúlyt és mértéket. Gyógyító ebédre volt szükségem.

kesz_logo-800.jpgFotó: KockacZukor

Csirkés, zöldbabos ragu tésztával

Az utóbbi két hetem úgy telt, hogy az azt megelőző rendszeres edzések kimaradtak, egyszerűen nem volt két órányi szabadidőm sem elmenni a terembe. Múlt vasárnap már dühös lettem magamra, és a kevés időre, de sok teendőmre, hogy annyira belehúztam szombaton a munkavégzésbe, hogy vasárnapra biztosan el tudjak menni súlyokat emelgetni. Persze a szombati napomba a főzés már nem fért bele, így az edzés után farkaséhesen kellett elkészítenem ezt a csodafinom ebédet. Alig vártam, hogy kész legyen. 

csirkes_zoldbabos_ragu_tesztaval_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Gombás, fokhagymás, paradicsompürés penne

Holnap elutazom. Na nem túl messze, de visszatérek az egyetem-városomba, Szegedre, ahol már olyan rég jártam, hogy már  nem is tudom, mikor is.. :-) Meglátogatom a „ló farát”, remélem be tudok menni az egyetemre, feleleveníteném szívesen az emlékeimet. Barátnőzök, gyerekezek, lazulok, alig várom. Pakolnom kell, nemigen van időm bonyolult főzőcskéhez most. De az alábbi recept olyan gyors és annyira finom, hogy ezt még elkészítem ma vacsira.  

gombas_fokhagymas_paradicsompures_penne_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Hústorta almás-fahéjas tészta körettel

Mindig úgy tervezem a szabadságaimat, hogy nagyon pihenni fogok. De annyira és olyan nagyon, hogy újjá is születek közben. Aztán persze soha nem jön ez össze. Mindig eszembe jut, hogy a szabadság alatt mi mindent intézhetnék. Ha pedig külföldre utazom, akkor reggeltől estig megyek és megyek, és rácsodálkozom a világra, inspirálódok, aztán ágyba zuhanok. Hol van az a hely és környezet vajon, ahol teljesen ki tudnék kapcsolni, és legalább két-három napig el tudnék engedni mindent, ami miatt nem tudok nyugton maradni?

hustorta_almas_tesztaval_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Paradicsomos pulykaragu grillezett padlizsánnal

Könyökfájás? Miért venném komolyan? Nevetséges. Még rá is edzettem. Hiba volt. Hiba volt nem komolyan venni, és hiba volt tovább terhelni. Mára annyira fáj, hogy elaludni is csak fájdalomcsillapítóval tudok, és a hajam se sikerül copfba fogni, de még a pohár tartása is nehezemre esik. Csonthártyagyulladás. Pihentetni kell. Na, de hogy pihentessem a jobb kezem, ha jobb kezes vagyok, és mindenhez szükség van rá? Még jó, hogy tegnap már főztem egy finom pulykaragut..

ragu_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Gesztenyepesztós tészta

Tényleg bárhonnan betoppanhatnak új emberek az ember életébe. És tényleg igaz, hogy amire az ember a gondolatait irányítja, amin agyal, ami igazán foglalkoztatja, ahova az energiái összpontosulnak, ott valami elindul. Valami megmozdul egyszer csak. Az én életembe az engem foglalkoztató témában kompetens emberek érkeztek innen – onnan. Megértettem, hogy az élet mit akar ezzel mondani, és ráléptem a „sárga útra”.  Megyek arra, amerre visz. ;-)

gesztenyepseztos_teszta_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tojáskrémes tésztasaláta roppanós zöldségekkel – lépésekben

Nálam töltött egy hétvégét a húgom és a négyéves kislánya. Mivel vidéken élnek, a pici még nem tapasztalta a BKV buszokat, a metrót, a sok embert, így minden apróságra rácsodálkozott: honnan jön a hang a buszon, miért mondják be, hogy becsukódik az ajtó, a metrónak miért van ablaka, ha nincs is kilátás, az aluljáróba miért szállt be a galamb – vajon az anyukáját keresi-e? Ahogy mondani szokták.. „megzabáltuk” volna a kis Manót. :-) De inkább összeütöttünk valami gyorsat és finomat. :-)

tojaskremes_tesztasalata_roppanos_zoldsegekkel_kesz-600.jpgFotók: KockacZukor

Curry-s csirke pirított magvakkal

Ha családi hétvége - és végre magam mögött hagyhatom kicsit a főváros zaját - akkor irány az őszi erdő Tolnában és Baranyában, és azon belül is mondjuk Óbánya, a Váraljai parkerdő, vagy Máré vára, esetleg Sötét-völgy. Ugyan mára eleredt az eső, ha a következő hétvégéken még kisüt a nap, ki ne hagyjátok az ősz színeit és illatait. Persze ha már recept, és ebéd vagy vacsora, akkor a konyhai sütés-főzés illatától is tutira mosolyogni fog a család.

currys_csirke_piritott_magvakkal_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Ananászos csirkeragu tésztával – lépésekben

Egy barátom keresett meg nemrég egy fotózás miatt. Azóta már el is kezdtük, sőt be is fejezzük nemsokára a közös projektet. Munka közben persze beszélgetünk, mesélünk egymásnak történésekről, élményekről. Legutóbb éppen egy színházi előadást dicsért nekem. Olyan lelkesen mesélt, hogy felkeltette az érdeklődésemet a Belvárosi Színház repertoárja iránt. Színházra vágyom, egy finom vacsorával előtte! :-)

6-600_5.jpgFotók: KockacZukor

Spenótos, mozzarellás tészta – lépésekben

Volt egy olyan időszakom, amikor nagyon akartam fogyni, de annak ellenére, hogy alig ettem valamit, egy gramm se ment le rólam. Azóta persze tanácsot kértem, utána jártam, és tudom, hogy a megfelelő tápanyagbevitel nélkülözhetetlen a fogyáshoz is, és egy jól kialakított étrend mellett előbb indulnak meg lefele a kilók, mint az alig evés mellett. A Gyermelyi Vita Pasta tésztái tojás nélkül, speciális, magas minőségű durum őrleményből készülnek, a spenót tele van vitaminokkal, az emésztésre, a hasnyálmirigy működésére jó hatással van, nagy mennyiségű vasat tartalmaz. Érdemes elkészíteni a következő receptet!

1_kesz-600_1.jpgFotók: KockacZukor

Paprikakrémes, fetás tészta - lépésekben

Egy lakás berendezéséhez – a kisebb átalakításokon kívül – nélkülözhetetlen egy férfi segítsége, főleg, ha éppen nincs férfi a háznál. Így, ha a barátok közül valaki önként jelentkezik, és tud fúrni, faragni, illeszteni, szerelni, szállítani és összerakni, az hatalmas kincs a mai világban. Egy vendégágyat cipeltünk nemrég haza, és eltartott egy darabig azt a negyedikre felvinni, majd összeszerelni. Én közben főztem egy finomat, amit elégedetten fogyasztottunk el a fárasztó munka után. :-)

7_kesz-600.jpgFotók: KockacZukor