Így nem unod meg sosem az almás pitét

Életem első almás pitéje darabokra hullott, emlékszem. Kicsit akkor magam is atomjaimra estem a csalódottságtól, nem is tudom, mit ronthattam el. Azóta viszont már úgy gondolom, hogy almás pitét sütni mindenki tud, de aki nem, az a Receptajánlóban is talál útmutatót. :) Én itt és most rendhagyó módon nem egy receptet ajánlok hozzá, hanem egy különleges elkészítési módot. Ennél a verziónál nem a végén szeleteljük fel a kész süteményt, hanem kicsinyke pitécskéket gyártunk, ami bizonyosan időigényesebb eljárás ugyan, de mennyivel imádnivalóbb is!

caramel-apple-pie-cookies-2_1_1.jpg

A töltelék elkészítésénél kevés kukoricakeményítő mehet a masszába, hogy sűrűbb legyen, és biztosan ne folyjon ki. A tészta egyik felét kinyújtjuk, megkenjük baracklekvárral vékonyan, majd erre jön az almás töltelék (amelyben szebb, ha nincs szétfőzve az alma, hanem apró kockákban látható marad a sütiben). A tészta másik felével becsíkozzuk a tölteléket. Idáig szinte minden a hagyományos módon történik, ám itt előveszünk egy nagyobb pogácsaszaggatót, és kiszúrjuk a kis pitécskéinket. Mindet kivajazott, lisztezett tepsibe sorakoztatjuk, megkenjük tojással, és a szokásos módon sütjük. Ha elkészült és kihűlt, akkor porcukorral hintjük, vagy még melegen - fahéjas kristálycukorral. Álom!

caramel-apple-pie-cookies-steps_1.jpg

Forrás: http://omgchocolatedesserts.com

Reggelid, mint a királyé

Hasonló ételek eredeztethették a "reggelizz úgy..." kezdetű mondást, mert egy ilyen fogás abszolút felséges és olyan laktató, hogy csak reggelire bátorkodjon falatozni belőle az ember, akkor viszont bőséggel, mert valami elképzelhetetlen látvány- és ízorgiára számíthat. :)

crescent-bacon-breakfast-bacon-ring-1_1.jpg

Az eredeti receptet kissé módosítva, leveles tésztával készítsd el. Csak háromszögekre kell vágni a tésztát, a darabokat pedig körformában egymáshoz illeszteni. A középső körív közepére kerül majd a töltelék, majd a csíkokat behajtva, a kapott töltött tésztagyűrűt tojással lekenni, sütőbe tolni és pirulásig sütni. Gyönyörűségesen fog kinézni, és extrafinom is.

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta 8 cikkre vágva
  • 8 szelet bacon előpirítva
  • reszelt sajt
  • 3 tojásból és néhány szelet kockára vágott pritaminpaprikából, sóval és borssal készített lágy tojásrántotta
  • Némi újhagyma vagy snidling apróra vágva

crescent-bacon-breakfast-bacon-ring-collage1_2.jpg

Forrás: http://www.jocooks.com

Babos tészta változatok II.

Az első részben a sűrű, szinte főzelékszerű levesek voltak terítéken. Ma egy saláta és egy tortellini receptjét osztom meg. Egyikben sem igazán jellemző, legalábbis Magyarországon, a bab, mint összetevő.

babos_salata.jpg

Lássuk a salátát: nem egy különösebben nagy kihívás az elkészítése, mindössze meg kell főzni valamilyen kisebbfajta tésztát, majd amikor már majdnem megfőtt, akkor hozzádobni kb. 30 dkg mirelit fava vagy lima babot.

Amikor elkészült és leszűrtük, ráteszünk egy csokor felaprított petrezselymet, egy csokor megtisztított mogyoróhagymát, két evőkanál olívaolajat, 15 dkg reszelt parmezánt, egy fél teáskanál reszelt citromhéjat, sót, borsot. Az egészet összekeverjük és kész a saláta.

Babbal töltött tortellini

Ilyet a boltban nem igazán fogunk találni, ezért a tészta elkészítése is ránk marad ebben az esetben.

Hozzávalók:

3 mérőedény fehér bab
4 gerezd fokhagyma, finomra vágva
½ csokor friss rozmaring, szintén finomra vágva
4 evőkanál olívaolaj
1.5 mérőedény ricotta
Só, bors
3.5 vagy 4 mérőedény liszt
4 tojás
½ teáskanál olívaolaj
8 evőkanál vaj
1 csokor kakukkfű
Parmezán

Elkészítés:

Előző este áztassuk be a babot. Majd ezt a vizet öntsük le róla, és a babot jól ellepő, friss vízben tegyük oda főni, forraljuk fel. Majd főzzük közepes hőfokon körülbelül másfél órát, amíg a bab olyan puha nem lesz, hogy villával összenyomható.

Szűrjük le, adjuk hozzá a fokhagymát, rozmaringot, olívaolajat, ricottát, sót és borsot. Majd az egész keveréket törjük át villával. Majd tegyük félre.

Tegyük a lisztet egy gyúródeszka közepére, kis dombot alakítsunk ki belőle, a közepén egy mélyedéssel, mint egy „vulkánt", ebbe tegyük bele a tojásokat és az olívaolajat. Majd egy villával keverjük össze az olajat és a tojást, majd ha ez megvan, kezdjük belevegyíteni a lisztet is, a peremtől kifelé haladva.
Ahogy elkezd rendes tésztává alakulni a keverék, kezdjük el mindkét kézzel dagasztani. Ha összeállt vegyük le a deszkáról, lisztezzük meg, majd utána gyúrjuk tovább még kb. 6 percig. A tészta akkor jó, ha nyúlós és kicsit ragadós. Tegyük félre egy tálban pihenni, kb. fél órára.

Ha ez az idő eltelt, válasszuk szét a tésztát három azonos részre, nyújtsuk ki a lehető legvékonyabbra, majd vágjuk nyégyzetekre. Majd egy evőkanálnyi babos krémet helyezzünk a négyzetek közepébe, majd hajtogassuk össze tortellini alakba.

2db0cef57c9f8392e939030eb208047b.jpg

Forraljunk vizet, két evőkanál sóval. Ha felforrt, dobjuk bele a tortelliniket és főzzük kb. 2 percig. Közben egy serpenyőben olvasszunk vajat, ebbe tegyük az elkészült tésztát. Adjuk hozzá a kakukkfüvet, egy kis főzővizet is loccsantsunk rá. Egy percig rázogassuk nagy láng fölött. Ha elkészült tálalás előtt reszeljünk rá még egy kis parmezánt.

Babos tészta változatok I.

Bár még nincs különösebben hideg, de lassan belehúzhat a tél. Olyankor pedig nem rossz, ha olyan tápláló étel is van a tarsolyunkban, ami belülről is tud melegíteni. Ilyen alapanyag például a bab. Az olaszoknál külön kategória a babbal készülő, húsmentes tészta: „pasta e fagioli", tradicionális étel. Általában fehér vagy tarkababból készül, valamilyen rövid, például csőtésztával, szinte főzelék sűrűségű levesben.

babos_tesztas_leves.jpg

Alapvetően a földművesek eledele volt, könnyen hozzáférhető, olcsó alapanyagokból, ma már azonban erre is rengetegféle variáció létezik. Akár sűrű, leveses változatot is készíthetünk, paradicsommal vagy anélkül, de a babból és a tésztából saláta is lehet, vagy akár tortellinit is megtölthetünk vele, és persze van ahol azért a húst sem hagyják ki belőle, legalább egy pancetta erejéig. (Az utóbbi kettőről majd egy másik posztban olvashattok.)

Főleg a leveses változatokról annyit érdemes tudni, hogy vagy meg kell enni egy ültő helyünkben a teljes adagot, vagy számítani kell rá, hogy a tészta másnapra megszívja magát a lével, így egy sűrűbb ételünk lesz, az eredetinél jóval puhább tésztával.

(Előre bocsájtom, hogy a következő recept igen nagy adag lesz.)

Hozzávalók:

5 evőkanál olívaolaj
5 gerezd fokhagyma
1 kis vöröshagyma, feldarabolva
¼ teáskanál pirospaprika pehely
1 teáskanál apróra vágott, friss rozmaring
35 dkg pancetta vagy más húsos szalonna, ha valaki szeretne húst bele
5 doboz paradicsomkonzerv, (egész paradicsom, amit kézzel kell összenyomni)

1.3 kg bab
2 babérlevél
1 parmezán kérge, plusz még valamennyi reszelve az ízesítéshez
½ kg tészta
1 kelkáposzta (csak a levelek felvágva)
50 g petrezselyem
bors

Elkészítés:

Közepes lángon melegítsünk fel 3 evőkanál olívaolajat egy serpenyőben. Adjuk hozzá a fokhagymát, a hagymát, paprikát, rozmaringot, és a pancettát (amennyiben teszünk bele). Főzzük két percig, utána tegyük bele a paradicsomot is, főzzük még két percig, majd sózzuk. Adjuk hozzá a babot, töltsük háromnegyedig vízzel, tegyük bele a babérleveleket és a parmezán kérgét- Fedjük le, forraljuk fel, majd vegyük takarékra és főzzük, amíg a bab meg nem puhul. (Ez kb. másfél óra, de attól is függ, mennyire volt előtte beáztatva a bab, esetleg külön megfőzve.)

Ha megfőtt, vegyük le a fedőt, megint forraljuk fel, magas hőmérsékleten. Tegyük bele a tésztát, és főzzük, amíg 'al dente' nem lesz. Dobjuk bele a kelt, kevergessük, 5-6 perc alatt megpuhul. A levesnek sűrűnek s krémesnek kell lenni, éppen egy kis vízzel.

babos2_1.jpg

Vegyük ki a babérlevelet, a parmezánt és a pancettát, tegyünk bele reszelt parmezánt, petrezselymet, a maradék olívaolajat, sót, borsot, az ízesítéshez.

Rántott ravioli

Az amerikaiak néha tényleg képesek olyasmit tenni az európai receptekkel, amitől nekünk kicsit feláll a szőr a hátunkon, aztán vagy elcsábulunk és beleszeretünk, vagy felírjuk az amerikai kultúra alacsonyabb rendűségét bizonyító érvek hosszú listájának vége.

angelos_travs_1.jpg

Így például borzongató zsírvadász gondolat kirántani a raviolit, de odakint ez nem tabu. Sőt St. Louis egyik helyi specialitása a rántott ravioli. Marhahússal, csirkével, spenóttal és sajttal töltik, majd bepanírozzák és kirántják az ideális ropogós-nyammogós kettős élvezet garantálásához, végül szardellás-fokhagymás marinara szószba mártogatják. Szerintünk elég finom.

Húsmentes tészták

Bár foglalkoztunk már néhányszor húsmentes tésztákkal, de a jó ötletekből sosem elég. Fő a változatosság alapon pedig mindig jó egy kicsit feldobni a megszokott ízeket egy-egy új recepttel, bár néha az is elég, ha a már ismert fogást valamilyen más fűszerrel vagy elkészítési technikával bolondítja meg az ember.

spenotos_canelloni.jpg

Úgyhogy lássunk két receptet, a spenóttal és ricottával töltött canellonit és a paradicsomos, rukkolás orecchiettét.

Hozzávalók:
12 canelloni
500 g spenót
350 ricotta
70 g parmezán
1 tojás
1 gerezd fokhagyma
700 ml besamel mártás
só, bors
olívaolaj
egy kis szerecsendió az ízesítéshez.

Elkészítés:
Tisztítsuk, majd mossuk meg a spenótot.
Tegyük egy nagy tepsibe, egy adag vajjal és fokhagymával.
Majd vegyük ki a gerezd fokhagymát, sózzuk meg.
Nyomjuk ki belőle a maradék vizet, vágjuk finomra.
Egy tálban keverjük össze a lereszelt parmezánt a ricottával és a spenóttal.
A keverékkel pedig töltsük meg a canellonikat.
Egy hőálló tálat kenjünk ki vajjal.
Némi besamelt is öntsünk a tepsibe, abba helyezzük el a canellonikat. Jól öntözzük meg a tetejét is besamellel, szórjuk meg gazdagon parmezánnal. Tegyük be a sütőbe és süssük meg, egy kis színt is adva neki a végén.

Orecchiette rukkolával és paradicsommal

paradicsomos_orchiette.jpg

(A tésztát alighanem könnyen lehet helyettesíteni kis kagylóval vagy más olyan fajtával, ami rövid és jól felveszi a mártást.)

Hozzávalók:

320 g bármilyen rövid száraztészta
300 g mini paradicsom
4 marék rukkola
pecorino sajt
1 gerezd fokhagyma
1 csipetnyi őrölt vörös bors
extra szűz olívaolaj
só, bors

Elkészítés:
Forraljunk fel egy nagy fazék vizet. Közben felezzük el a kis paradicsomokat, tegyük egy szűrőbe, sózzuk meg és tegyük félre.
A rukkolát vágjuk fel. A tésztát pedig főzzük meg, kb 10 perc alatt.
Vegyünk egy nagy serpenyőt, dobáljuk bele a rukkolát, paradicsomot, Ízesítésül pedig tegyük bele az őrölt vörösborsot, a pecorinót, és a fokhagymát.
Aztán távolítsuk el a fokhagymát, dobjuk bele a tésztát, és egy kis olívaolajjal spricceljük meg.

Hétsajtos spagetti

Aki szereti a sajtot, annak ez a recept maga a mennyország, amint megláttam, gondoltam lecsapok rá, mert gyengéim a finom sajtok. Ugyanakkor nem biztos, hogy minden sajtot egyszerű beszerezni a hozzávalók közül. (Érdemes kirándulást tenni főzés előtt egy sajtüzletbe vagy delikátba.) Lehet helyettesíteni, a lényeg, hogy legyen közte lágyabb, puha sajt és legyen keményebb, erőteljesebb ízű is.

sajtos.png

Hozzávalók:

2 evőkanál vaj
1 evőkanál extra-szűz olívaolaj
Kb. 5dkg pancetta (húsosabb baconnel is megoldható)
5 dkg Taleggio sajt (puha, pikáns tehénsajt; helyettesíthető camembert vagy más aromás sajtokkal)
5 dkg Bel paese sajt (zsíros, lágy sajt; mozarellával helyettesíthető)
5 dkg Gorgonzola
5 dkg Fontina sajt (félkemény, zsíros sajt; könnyen olvadó sajttal érdemes helyettesíteni,
Ementáli, Gruyere)
5 dkg mascarpone
5 dkg füstölt vagy friss ricotta
2 dkg reszelt parmezán
¾ bögre habzóbor (fehér)
1 fokhagymagerezd
fehérbors
1 evőkanál finomra vágott petrezselyem, esetleg snidling
1 csomag spagetti (fél kg.)

Elkészítés:
Egy nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat és hozzátesszük az olívaolajat, majd a pancettát. Addig pirítjuk kevergetve, amíg a pancetta elkezd barnulni (kb. 5 perc). Majd a serpenyőt levesszük a tűzről és mindent kiveszünk belőle, 1 kanál zsiradékon kívül. Félretesszük. A serpenyőbe beletesszük a 7 sajtot, a bort, az összepréselt fokhagymát, borsot és folyamatosan kevergetjük, míg a sajt el nem olvad és egységes, puha nem lesz. Addig főzzük, míg a sajt buborékolni kezd. Bőséges vizet forraljunk a tésztához, sózzuk. Majd tegyük bele a tésztát, főzzük meg, kevergetve, hogy ne ragadjon össze. Ha kész, tegyük a tésztát egy tálba, öntsük rá a sajtot, keverjük össze és végül szórjuk meg petrezselyemmel (vagy apróra vágott snidlinggel). A sok sajt miatt ugyanakkor érdemes valamilyen könnyű salátával vagy sovány hússal tálalni.

#SourdoughSeptember paradicsomlevessel

Ünnepeljük a Sourdought Septembert, azaz a kovászos kenyerek hónapját egy finom paradicsomlevessel, melyet ezúttal cipóban tálalunk.  A #Sourdought September kezdeményezés lényege felhívni a figyelmet a kovászos kenyérre, bátorítani minél több háziasszonyt kovászos kenyér készítésére, és népszerűsíteni a kisebb, nagyobb pékségeket, amelyek kovászolt kenyereket sütnek. Mi meg is tesszük ezt, egyik kedvencünk Budapesten, Wekerlén A másik pékség, ahol minden de minden finomság kovászolva készül. :)

b39e439cb4a054a1d943be5a5cfedd15_1.jpg

A paradicsomleveshez az alábbi hozzávalókkal láss neki:

  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 kockára vágott hagyma
  • 2 gerezd apróra vágott fokhagyma
  • Konzerv (800 g) paradicsom
  • 4,5-5 dl tyúkhúsleves
  • 1 db babérlevél
  • só és bors
  • petrezselyem tálaláskor

Elkészítés:

Melegítsd fel az olívaolajat közepes lángon egy fazékban. Mehet hozzá a hagyma, párold körülbelül 5 percig, üvegesre. Majd fokhagyma, ezt addig párold, míg illatozni kezd. Jöhet a paradicsom, és a leves is, ebbe a babérlevél, só és bors, majd az egészet kb 20-25 percig lassú tűzön főzd. Közben a cipók tetejét vágd le, kend ki őket belülről vajjal, és béleld ki pár szelet vékonyra vágott trappistával. Mehetnek be a tepsibe, hogy a sajt szépen megolvadjon, és átpiruljanak kissé a cipók, ez kb 5 percig tart. Ha minden kész, tálalkáskor öntsd a levest a cipókba, a levesre szórj petrezselymet, és helyezd rájuk a cipók előzőleg megpirított tetejét is.

sourdoughseptemberlogo21.jpg

 

Forrás: Purewow.com

 

Tojásos tarhonya ínycsiklandozó bacon ropogóssal

Készíts gyorsan és egyszerűen fantasztikus egytálételt a családnak. 

Leves pennével

Ha levestészta, akkor nem csak cérnametéltből áll a világ. Szerencsére. Véletlenül sem szeretném bántani a sokak által kedvelt fajtákat, mert van, aki meg éppen enélkül a tészta nélkül nem tud elképzelni egy jó vasárnapi húslevest, de nekem túl vékony, és túl könnyen „kiszökik" a kanálból például a cérnametélt. Nézzünk körül, milyen egyéb lehetőségek vannak még.

penne_leves.jpg

Némely helyen írják, hogy a spagetti is alkalmas levestésztának, ha feldaraboljuk. Valóban. Bár soha nem éreztem eddig rá késztetést. Ahogyan például a pennére sem gondoltam, mint alkotóelemre, pedig nem egy nemzetközi receptben látható hasonló. Ezt a receptet talán érdemes kipróbálnotok, nekünk bevált:

Hozzávalók:

  • ¾ bögre répa
  • ¾ bögre zeller
  • ½ bögre hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál friss petrezselyem
  • 4 ágacska kakukkfű
  • 17 dkg csirkemell
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 bögre tejszín
  • 1 és ½ bögre penne
  • 2 bögre húsleves lé
  • 2/3 bögre borsó

Fűszerek: só, bors, fél teáskanál zsálya, 2 babérlevél
2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olívaolaj
½ bögre száraz fehér bor

Elkészítés:

- daraboljuk fel a hagymát, a répát és a zellert is, keverjük össze őket, majd a tegyük bele az összenyomott fokhagymát
- vágjuk vékony csíkokra a csirkét, sózzuk, borsozzuk
- pirítsuk meg a csirkét egyenletesen, szép világosbarnára, majd pároljuk 5 percig, mikor kész, tegyük félre a húst, de tartsuk meg az edényt
- tegyük vissza a főzőfelületre, elég olaj legyen az alján, hogy elfedje, ha meleg adjuk hozzá a zöldségeket és a zsályát, ízesítsük sóval, borssal
- süssük, gyakori kevergetés mellett, amíg megpuhulnak a zöldségek
- ha a hagyma átlátszóvá vált, tegyük hozzá a vajat, és olvasszuk fel, adjuk hozzá a lisztet, kevergessük
- öntsük bele a bort, tegyük bele a kakukkfüvet és a babérlevelet, tejszínt és a húslevet, forraljuk fel
- tegyük vissza a fazékba a csirkét, tegyük bele a tésztát, újraforrásig, aztán főzzük alacsonyabb lángon 15-20 percig időnkénti kevergetés mellett, amíg megpuhul a tészta és a csirke
- vegyük ki a kakukkfüvet és a babérlevelet, kóstoljuk meg a fűszerezést, aztán tegyük hozzá a petrezselymet és a borsót
- további 3-5 percig főzzük közepes lángon
- ha kész, tálaljuk

Ötlet kezdő pároknak

Egy fiatal pár esetében gyakori, hogy még nem igazán szereztek gyakorlatot a felek a konyhaművészet rejtelmeiben. Így nem árt, ha birtokában vannak egy-két alapvető fogásnak, arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet egyszerűen, gyorsan mondjuk egy rendes vacsorát rittyenteni az asztalra.

roasted-vegetable-mac-and-cheese-recipe-1.jpg

Nem is a konkrét recept a fontos, hiszen azzal valóban újra lehet alkotni egy-egy valakinek már bevált receptet, de ha a „hogyant" tudjuk, az sokszor még hasznosabb, hiszen a technika bármelyik másik ételnél is felhasználható majd.

Így például, ha elsajátítjuk a zöldséges tészta "hogyanját", akkor onnantól kezdve a hozzávalókat könnyen be tudjuk helyettesíteni, és bármikor megalkotni egy újabb variációt. Az étel annyira egyszerű, hogy akár annyi idő alatt el is lehet készíteni, amennyi idő alatt a tészta megfő. A zöldség lehet brokkoli, karfiol, vagy bármilyen más zöld, amit apróra vágunk és csak a folyamat utolsó perceiben keverünk hozzá az ételhez, hogy ne főjön túl.

A legegyszerűbb szósz pedig: olívaolaj, pirospaprika forgács és megpirított egész fokhagyma gerezdek. De lehet felszeletelt fokhagymával, kapribogyóval, vagy egy kis olajon megfuttatott kolbásszal vagy pancettával, vagy aszalt paradicsommal és sonkával. A parmezán helyett pedig használhatunk pecorino Romanot is. Ezek variációi rögtön vagy egy tucat különböző ételt tesznek lehetővé, ráadásul mindegyik kevesebb, mint fél óra alatt elkészül, így a párok hamar rátérhetnek a desszertre. ;)

Forrás: gimmesomeoven

Mexikói cukkini hajók

Jön a jó idő, lassan érdemes vízpartra menni, napozni, kirándulni, csónakázni, evezni. A csónakázás eszméletlen kikapcsoló és feltöltő időtöltés. Ha módodban áll csendben, nyugis tavon evezni, úgy az igazi, ha a természet megnyugtató hangjaira figyelhetsz közben. Alig várom, én minden évben járok. :) Addig is, amíg előkerülnek a csónakok, a konyhában élem ki csónakázási vágyamat, és elkészítem ezeket a mexikói cukkini hajókat.

mexican-zucchini-burrito-boats-5_thumb.jpg

Hozzávalók:

  • 4 nagy cukkini
  • 1 fekete bab konzervkukorica lecsepegtetve
  • 1 csésze főtt barna rizs
  • 1 csésze salsa szósz vagy paradicsomszósz kis borssal, sóval, chilivel fűszerezve
  • 1 piros kápiapaprika, maggal és kockára vágva
  • 1/2 vöröshagyma, kockára vágott
  • 1/2 csésze morzsolt kukorica (konzerv)
  • 1 jalapeno paprika, maggal és kockára vágva
  • 1 evőkanál + 1 teáskanál olívaolaj
  • 2 teáskanál kömény
  • 1 teáskanál chili por
  • 1/2 csésze friss koriander, apróra vágva
  • só ízlés szerint
  • 1 csésze reszelt cheddar sajt

Elkészítés:

Vajazz ki eg serpenyőt, majd tedd félre. A cukkiniket vágd fel hosszában, majd vájd ki a belsejüket és szépen öblítsd ki tiszta vízzel. Enyhén olajozd meg őket, majd tedd mélyedéssel felfelé a kivajazott tepsibe egymás mellé. Kissé sózd meg a belsejüket. Ez után hevíts olajat serpenyőben, add hozzá a hagymát, paprikát, főzd 3 percig. Tedd hozzá a rizst, kukoricát, babot, salsa vagy paradicsomszószt, chili port és a köményt. Keverj el mindent, és főzd további 5 percig, majd tedd félre a tűzről az edényt. A sütőt 200 fokra melegítsd elő. Keverj ¼ csésze koriandert és sót a masszához, majd a kész tölteléket oszd el a cukkinik belsejében. Szórd meg mindet sajttal, és fóliával  lefedve süsd 25 percig, majd a fóliát levéve további 5 percig. A sajt szép buborékos és aranybarna lesz, amikor elkészül. A tetejét a maradék friss korianderrel szórd meg tálaláskor.

mexican-zucchini-burrito-boats-_thumb.jpg

Forrás: https://www.livingrichwithcoupons.com

Édes szendvics reggelire

Amikor teázáshoz, reggeli kávé mellé szendvicsben gondolkozol, valószínűleg friss croissant jut eszedbe puha vajjal és lekvárral. Én most egy édes szendvicset ajánlok neked, amely friss gyümölcsökkel gazdagítva vitaminokkal tölt fel.

fruit-sando-31-683x1024.jpg

Hozzávalók:

  • 8 szelet fehér, puha toast kenyér
  • Tejszínhab
  • Méz édesítéshez
  • vanília kivonat
  • ízlés szerint kiwi, barack befőtt, eper, szőlő, stb.

A tejszínhabot édesítsd mézzel és vanília kivonattal. Vágd le a kenyerek szélét, kend meg őket a krémmel, majd a szeletekre vágott gyümölcsökkel töltsd meg. Nagyon finom, kóstold meg! Semmivel sem ördögtől valóbb, mint a mogyorókrémes kenyér, de mindenképpen egészségesebb. :) Ha a healthy life lebeg a szemed előtt, a tejszínhabot váltsd fel krémesre kevert túróval. :)

Forrás: http://www.thirstyfortea.com

A tökéletes sült édesburgonya

Az édesburgonya egészségesebb alternatíva, ha sült krumplit ennél, és egyben különlegesebb ízvilág is. Ha egyszer megkóstolod, garantáltan többször is elkészíted majd, no de ehhez egy bombabiztos receptre van szükséged, hogy tényleg olyan legyen, amilyennek lennie kell! Talán próbáltad már, és nem sikerült? Punnyadt lett és nem ropogós? Itt a tökéletes elkészítési mód, ezzel biztosra mehetsz! Van jobb recepted a tökéletes édesburgonyához? Oszd meg velünk kommentben!

sweet-potato-fries2.jpg

Tehát:

  1. A burgonyát meghámozod, és vékony hasábokra vágod.
  2. Áztasd be hideg vízbe legalább 1 órára sütés előtt.
  3. Szűrd le, és tedd tiszta konyharuhára száradni.
  4. Tedd műanyag zacskóba a burgonyát, és szórj a zacsiba 1 evőkanál kukoricakeményítőt.
  5. Rázd fel alaposan a zacskót, hogy mindenhol érje a burgonyát a keményítő.
  6. Só kivételével szórhatsz a zacskóba fűszert, pl. borsot vagy kakukkfüvet is.
  7. Alufóliával bélelt tepsire sorakoztasd egymás mellé a burgonyákat.
  8. Spricceld meg kevés olajjal, de tényleg csak finoman!
  9. 180 fokos sütőben süsd készre kb. 20 perc alatt.
  10. A ropogós burgonyát helyezd tálra, és most sózd meg ízlés szerint.

Forrás: http://kitchenswagger.com/

Főzőiskola: padlizsánkrém

Millióféle padlizsánkrém recept kering a neten, de én még mindig csak 1 igazán jót kóstoltam életemben. Mert bizony igenis el lehet rontani, nem mindenkinek magától értetődő, hogy mitől/hogyan lesz igazán finom. Sztárséfünk, Vomber Frigyes most megmutatja lépésről lépésre lenti videónkban, hogy - mindenféle fakszni és divatos extra hozzávaló nélkül - hogy lesz a legfinomabb. Készítsd el velünk te is. :)

masteszta_fozoiskolapadli.jpg

jiji.jpg

Miért éppen almavaj?

Elmebaj. Miért kell almavajnak hívni egy zsírtól maximálisan mentes, gyümölcs pürét? Esküszöm, nem értem az amerikaiakat, de lendüljünk is ezen túl, mert akik már készítettek almavajat a klasszikus alma+fahéj+cukor hármasával, azoknak most itt egy kreatívabban kivitelezett, ízesebb, összetettebb verzió. Állagában továbbra is almapürére emlékeztet, de lehetőleg szemcsék nélkül, hiszen az elkészítés lényege, hogy lassan, hosszan főzzük a meghámozott, kimagozott, feldarabolt almát az ízesítőkkel, egészen addig, amíg nemcsak, hogy valószínűtlenül ízes lesz, hanem lágy, sikamlós is. Fogyaszthatod "vajként" kenyérre vagy kekszre kenve egy finom teához, kenheted tortalapra vékonyan, almalekvár jellegű tölteléknek, fahéjas-alma imádóknak pedig kiskanállal is ajánlom fogyasztani, csak úgy rá-rájárni esténként, lopva, tévénézés közben, igazán megédesíti az estét. :)

easy-apple-butter-recipe-1-of-1-3.jpg

Hozzávalók:

  • 4 kilogramm alma hámozva, apróra vágva
  • 2 csésze almabor
  • 1 csésze barna cukor
  • Pici só
  • 1 evőkanál friss citromlé
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • Szegfűszeg

Elkészítés:

Először keverd el az almát, almabort, cukrot és sót egy edényben, és főzd kb 20 percig, míg az alma puha nem lesz. Majd keverd hozzá a többi hozzávalót, és egyengesd el a keveréket egy tepsiben. Süsd 120 fokos sütőben legalább 2 órát, néha keverd meg. Akkor van kész, ha csodás, krémes, lágy. Tálald egy szép áttetsző üvegben, és várd meg fogyasztás előtt, míg langyosra hűl. :)

Forrás: http://www.foodnetwork.com

süti beállítások módosítása