Steamboo

A reggeli két órás cukorterheléses vizsgálat megviselt. Hiányzott a reggeli, a tea, a kávéról már ne is beszéljünk. Attól a tömény szőlőcukros italtól pedig, amit bele kellett töltenem a gyomromba, két órán át szédelegtem. Komolyan gondolkodtam azon, hogy szólok a nővéreknek, adják oda az ellenszert. Aztán miután a vérvételek is megtörténtek, elővehettem végre a szendvicsemet. Fél perc alatt eltüntettem.

Miután az apró szendvicsem nemigen töltötte meg a gyomromat, és nem állt vissza a szervezetemben a megbolygatott rend, az utam a Belvárosi (Hold utcai) Piac felé vettem. A Steamboo-ról, Szabó Győző bisztrójáról már rengeteget olvastam, így végre meg kellett tapasztalnom, milyen is ez a kis hely, és, hogy vajon mit tud.

9_9.jpg

1_23.jpg

GMO aranyrizs: aranyat ér vagy a sátán eledele?

Béta-karotinnal turbózott rizsről van szó, amit A-vitaminhiányos területekre fejlesztettek ki genetikai módosítással. Megvizsgáljuk a csodagyereket, majd alap-tudnivalókat összegzünk vezető hazai genetikusok segítségével, incl. „best of Duda professzor”, akitől azt is megtudjuk, hogy a baktériumok nem szexelnek, hogy a búza egy abnormális növény, hogy a hazai malacok is génmódosított koszton élnek és hogy olyan tökéletes az immunrendszerünk, hogy azt már szinte lehetetlen fokozni – ezzel szemben GMO-témában fennáll agymosottságunk veszélye. A jó hír viszont az, hogy lehetséges átprogramozni magunkat felnőttkorban is, bár nagyon rajta kell lenni a dolgon.

golden2.jpg

Színes nyári rizskeverékek, házilag...

... amiket aztán előkaphatunk a tudatunk legmesszibb sarkába száműzött téli hónapokban, hogy legalább ízében-zamatában újra magunkba töltsük a forróságot és a napfényt! 

Sp17_risotto_ss.jpg