Pompás ételek (maradék) kenyérből

Leves, ragu, zöldségkrém, halas egytál és desszert: a szikkadt kenyér újjászületik és bearanyozza a fagyos téli napokat világszerte…

pappa-al-pomodoro.jpg

Anyaszószok és apáik: a hollandi-saga

Az öt „anyaszószt” az európai konyha megreformálójának, Auguste Escoffier-nek köszönhetjük. A szószcsalád mára számos gyermekkel és unokával gyarapodott (köztük, mint kiderült, egy „magyar  mártás” is van). A rövid ideig bolygó hollandi szintén Escoffier révén került a top 5-be, most őt vesszük górcső alá, miközben a nemzetközi gasztronómiát máig meghatározó, történelmi lábasok mélyén kavarunk…

hollandaise.jpg

Gasztroszótár: a „roux”

A hollandi mártástól a béchamelig minden szósz visszavezethető egy „anyaszószra” az öt közül. A roux pedig meghatározó a végeredmény szempontjából, mint ahogy más kultúrák ételeinél az autentikus konyhakémia elsajátítása úgy általában. Az igaziból egészséget, élvezetet egyaránt nyerhetünk.

roux_dark.jpg

Róma legjobb pastái

Van élet az Örök Városban a „spaghetti alla carbonarán” és a „tonnarelli cacio e pepén” túl is. A válogatás 12 év tapasztalatából született és nagy önfegyelemmel szűkült le a befutókra, melyekből ötöt idézünk. „Egyenként is megérik a repjegyet” – írja a kollekció szerzője, Katie Parla (bonappetit.com).

sophia_loren_pasta.jpg

Konyhakémia: 8 hasznos tipp

Tudomány és tradíció a tűzhelyen találkozik, ezt bizonyítják újszerű, elfeledett vagy annak vélt eljárások, melyek segítségével a maximumot hozhatjuk ki a fűszerekből, hozzávalókból. A módszereket egészségügyi szempontból is górcső alá vettük, írásunk végén pedig részletesen kitértünk a helyes tésztakészítési technikákra is.

chem2.jpg

Filléres főzéstippek: lehet olcsón jót?

Mit lehet kihozni 20 deka párizsi árából és mi van akkor, ha történetesen csak „egészségtelen” fehér kenyérre telik? Hogyan tarthatjuk fenn a potenciát olcsón, trükkök és tabletták nélkül, és hogyan tudnánk normalizálni botrányos viszonyunkat a halhoz? Osztottunk-szoroztunk, boltok hátsó polcain kotorásztunk, segítségül hívtuk a hindukat és Bálint gazdát… és alkottunk.

slow-cooker-split-pea-soup-3.jpg

Főzd-edd magad szexire!

Nyárköszöntő konyhatrükkökkel, ízbombákkal falatozzuk magunkat bikinibe, éhezés, tápanyagmegvonás, jojó-effektus nélkül, elmerengve különböző életkorok karcsúsági kihívásain, és hogy valójában mennyire kell nekünk a hús. Az elméletet egy időspórolós, „3 az 1-ben” eljárással demonstráljuk, fúziós, görög-provance-i balzsamos zöldségeken.

sexy_cooking2.jpg

Izomsaláták, izomrizottók a ringben

Tele energiával, élettel, proteinnel – elfeledett, gladiátorok étlapjáról ellesett hozzávalókkal, autentikus indiai és olasz főzéstechnikákkal vetjük bele magunkat az egészségért folytatott küzdelembe.

wrestlers1.jpg

Angyalok karcsú pastái (tésztadiéta olasz módra)

Olaszországban a húsvét hétfőt Pasquettának, „húsvétocskának” vagy „Angyalok Hétfőjének” hívják és természetesen a „pasta al forno”, azaz a tepsis tészta sem maradhat ki az ünnepi menüből vagy a piknikes kosárból – számos más finomság mellett, melyekkel kapcsolatban nem csak a fogások egymásutánját, hanem az olasz étkezés évezredek óta formálódó rendszerét, egészségre gyakorolt hatásait is megvizsgáltuk. (Igen, az autentikus tésztakészítési eljárás betartásával lehetséges tésztával fogyni: a tésztadiéta nem álom!)

putto3.jpg

Csúcstészta, húsdarálóval

Veneto tésztájával, a bigolival átélhetjük a tökéletes al dente-feelinget, miközben „reneszánsz minimál” villák, nyüzsgő piacok, fenséges articsóka-halmok hullámoznak el a szemünk előtt…

pasta_bigoli.jpg

Csúcsegészség: brokkolis diópesto

Két fantasztikus pesto-alapanyag egyesülése, íz & tartalom ordít a tányérról. Egyszerűen nem értjük, miért teszik sokan feketelistára a brokkolit: az egyik legfinomabb detoxikáló zöldség.

br11.jpg

Hétköznapi luxus: pisztáciapesto

Díjnyertes recepten mutatjuk be az emberiség 78000 éves kedvencét, és hogy mi történik, amikor a rugalmas durumtészta vajjal, némi keményítőben gazdag főzővízzel és a Babiloni Függőkertek egyik ékességével: pisztáciával lubickol egy serpenyőben.

Pistachio_sauce.jpg

Mit ne tegyél a tésztával?

5 dolog, amit érdemes elkerülni tésztakészítéskor és pár, amit kifejezetten nem. Különös tekintettel a szósz sűrítésére és a tészta párosítására más hozzávalókkal. Akár földrajzi alapon.

pasta.jpg

Borsó, a főzeléken messze túl…

Vidáman ropogtatjuk az első borsószemeket, de milyen opciót nyújthatnak a levesen, a főzeléken és a borsós omletten túl? Miért kiváló sűrítő a borsó és hogyan lesz belőle ízletes asztali mártogatós vagy egzotikus, meleg saláta percek alatt? Lerántjuk a leplet a borsó „titkos” hiányosságáról is, ami persze nem végzetes hiba.

Sp14_bors11.jpg

Fogyjunk együtt, tésztával: válasz a Napló riportjára

10.jpg

2013-ban szomorú statisztikák láttak napvilágot: Európában a magyar a „legelhízottabb nemzet”, legalábbis ami a kóros túlsúlyosságot illeti. Ahogy azt a TV2 nemrég sugárzott „Napló” c. műsora is alátámasztotta egy jó példával: tészta, egészség és fogyás mégis járhat kéz a kézben, ha a szükséges minimumra vesszük az alapanyagok mennyiségét (minőségét nem), nyitottak vagyunk pár új főzési technikára, valamint képesek vagyunk kezelni az adagokat és érzelmeinket, melyek boldogító, akár gyermekkorunkat idéző ételekhez kapcsolódnak. A tészta önmagában nem oka az elhízásnak, sőt – ahogy a Naplóban egy csinos, egészségtudatos hölgy is kifejtette –, ő az Olaszországban töltött pár hónap alatt 4 kilót fogyott, és szinte csak tésztát evett. Megmutatjuk, hogyan lehetséges ez.