A főzővíz csínja-bínja

Ki gondolná, hogy a forrásban lévő víznek ennyiféle fajtája lehet, ezeket mind meg lehet különböztetni, és mindegyik másra jó, ha főzésről van szó. A tészták kapcsán gyakran említjük a receptekben, hogy a „tésztát forrásban lévő vízbe tesszük, és megfőzzük". Az sem mindegy, hogy ez a víz mennyire forr.

forro_viz.jpg

A tésztához a kifejezetten lobogó forró víz a jó, ami azt jelenti, hogy a buborékok folyamatosan jönnek a felszínére, és akkor is forrásban marad, ha kevergetjük, vagy beleteszünk valamit, folyamatosan gőzölög és a forrás hallható. Tehát a tésztát és a blansírozott zöldségeket kell ilyen vízbe tenni, hogy utóbbiak megőrizzék színüket.

Csak a teljesség kedvéért megemlítem, hogy amikor csak simán forr a víz, már nagy buborékok szállnak fel az aljáról, és gőzölög, ilyenkor jó beletenni a zöldségeket, különösen a gyökér vagy gumós fajtájúakat, hogy megfőjenek. Ez előtt, amikor a forrás még csak épphogy megkezdődik, sok kicsi buborék van a felszínen, ilyenkor a legjobb a mártásokat besűríteni, mert nem fröcsköl összevissza, mint amikor teljes erejéből forr.

De mennyi ideig főzzük ebben a jól lobogó forró vízben a tésztát, hogy pont jó, azaz 'al dente' legyen? Ma már Magyarországon is egyre többen szeretik így a tésztát, régebben inkább a túlfőzés volt jellemző. (Persze, ha valaki úgy szereti jobban, tegye, amit a szíve diktál.) Érdemes figyelembe venni a csomagra ráírt főzési időt, de nem mindig kell hinni neki, inkább vegyünk le 2-3 percet belőle, de legfőképpen kóstoljunk, és tudjunk róla, hogy ha a vízben hagyjuk, és nem szűrjük le rögtön, akkor abban tovább fő, illetve, ha szószhoz öntjük, annak a hője és nedvessége szintén puhít rajta.

Egy hozzászólásban azt olvastam, hogy az olaszoknál az volt a szokás, hogy falhoz vágták a spagettit, ha ragadt, akkor jó volt, ha leesett tovább kellett főzni. :) Hogy igaz-e vagy sem, nem tudom, mindenesetre kérdés, ma melyik háziasszony csapkodná tele a konyhája falát tésztával. :D

Aztán még az az igazi, ha tálalás előtt a tányért is felmelegítjük egy kis forró vízzel, így igazán jó meleg marad a forrón belemert tészta.

Olajat a vízbe vagy sem? Mi az új trend?

Végre fény derült a miértre. Lehet, hogy mások számára ez egyértelmű volt, de én sokáig nem voltam tisztában azzal, hogy miért is ne tegyünk olajat a tészta főzővizébe. Vannak, akik így csinálják, vannak, akik úgy, ki-ki ragaszkodik a módszeréhez.

f5ddff92e5631d5f88212e2a8da1d717.jpg

Valaha én is hallottam, ami ma már közkeletű, hogy azért kell olajat tenni a vízbe, hogy a tészta ne tapadjon össze. És valóban, ez hasznosnak is tűnt, bár ha nem szósszal készült, akkor a leszűrés után, ha egy kicsit hűlt, mégis egy összeállt csomag lett belőle.

Aztán persze ugyanígy sok helyen olvastam, hallottam, hogy nem szabad olajat a vízbe tenni. De miért is? Mit árthat? Most egy cikkben végre felfedeztem a magyarázatot, ami meggyőzőnek tűnik, és talán másnak sem volt a dolog egyértelmű és világos, hogy akkor a szósz, úgymond lecsúszik a tésztáról, nem tud úgy megtapadni a felszínén, mintha simán vízben főzzük. Így a tészta nem szívja be, nem veszi át igazán az ízeket. Így tulajdonképpen a gasztronómiai élményből veszítünk.

Az összeragadást pedig úgy akadályozhatjuk meg, hogy a főzés első pár percében kevergetjük a vízbe dobott tésztát. Ugyanis az első néhány percben oldódik le a keményítő a tészta felszínéről, így ha a tészták ilyenkor egymáshoz érnek, összeragadnak, és gyakorlatilag együtt főnek meg.

Az ízek igazi összekeveredéséhez azt is érdemes tudni, hogy forró tésztát (nem leöblítettet) forró szósszal kell keverni. A leöblítés a kihűtésen kívül azért is rossz ötlet, mert lemossuk vele a tészta felszínén maradt kis keményítőt, ami egy kicsit megsűríti a ráöntött szószt. Sőt tojásos tésztaszószok esetében azért sem árt egy kis főzővizet megőrizni, mert ha ezt belekeverjük a szószba, mielőtt hozzátennénk a tésztát, akkor a tojás nem ugrik össze nekünk „rántottává", amikor hozzáér a forró tészta.

Az öblítés csak tésztasaláták esetében képzelhető el, és a szokás egyáltalán onnan eredhet, hogy régen nem 'al dentére' főzték a tésztát, hanem sokkal puhábbra, és a hideg vízzel kvázi sokkolták, hogy ne legyen pépes.

Soha ne törjük össze főzés előtt a hosszú tésztákat!