Cukorborsós, rókagombás csirke tarhonyával

Ajánlok Nektek néhány családi programot a nyár utolsó napjaira a Balatonon. Ha a déli parton pihentek, akkor pattanjatok bringára, és bicajozzatok el a Balaton partján Zamárdiba, a kalandparkba (www.zamardikalandpark.hu). Találhattok itt gyerekpályákat, junior pályákat, felnőtt pályákat, kipróbálhatjátok a szabadesést, vízi dodzsemezhettek, kisvonatozhattok, és még sorolhatnám. Ha pedig az északi parton nyaraltok, akkor látogassátok meg Szentbékkállán a kőtengert (www.balcsi.net/helyek/szentbekkalla). Persze ebédet is főzhettek együtt. Mondjuk ezt a receptet. :-)

cukorborsos_rokagombas_csirke_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Csirkecomb tarhonyás céklasalátával

A hétvégén a Tisza-tavat bringáztuk körbe. Közel 70 km-t tettünk meg. Én nem vagyok egy rendszeresen bringázó ember, de az utóbbi időben igen sokat pattantam bringanyeregbe. Az első utak rövidek voltak, 30 km körüliek. Ezeket a távokat kicsit növeltük a Balaton partján, ahol már 50 km fölé is merészkedtem. Természetesen a hátsóm sajgott is két-három napon át, amin persze a szilikonos ülés sem segített. Kicsit megijedtem, amikor megtudtam, hogy milyen hosszú is lesz ez a tó-kör, de belevágtam. Ugyan az utolsó kilométerek már nem mentek az átlag 20-25 km/h-s sebességgel, sőt, inkább csak a túlélési ösztön hajtott, de azért büszke voltam magamra, hogy ezt is megcsináltam. Megérdemeltem hát a finom vacsorát. ;-) 

csirkecomb_tarhonyas_ceklasalataval_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Pulykás, lencsés tarhonya paradicsomszósszal

A minap azt a feladatot kaptam, hogy írjak pár sort magamról, amit a legfontosabbnak gondolok. Mindig azt hittem, hogy sima ügy, én jól bánok a szavakkal, egy ilyen feladat nem foghat ki rajtam. Rosszul hittem. Csak néztem a fehér képernyőt, és nem tudtam honnan kezdjem, hogyan kezdjem, hogyan is mutatnám be magam teljesen idegenek számára. "A fotóim beszélnek helyettem..." - ennyivel el akartam intézni, de sajnos ez így nem felelt meg. Annyira törtem a fejem, hogy egy idő után inkább felálltam, és kimentem a konyhába, hogy elkészítsek egy saját receptet.

pulykas_lencses_tarhonya_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Medvehagymás tarhonya szezámolajban sült csirkével

A Nagy-Hárs-hegyi kilátóhoz kirándultunk ma. A párom komoly iramot diktált felfelé, vagyis a hétvégi testmozgás - a tegnapi bringázás után - kipipálva, és a pipa bevésve. :-) A kilátóból csodálatos volt a látvány, a nap sütött, a bogarak zümmögtek, egy csapat fiatal éppen tüzet rakott és szalonnát sütött a kilátó lábánál, tehát minden idilli volt. :) Hazaérve azonnal a konyhába igyekeztünk, korgott a gyomrunk. Bizony örültünk, hogy már a kirándulás előtt elkészítettem a meleg ételt, és már csak neki kellett látnunk... :-)

1_kesz_700.jpg
Fotó: KockacZukor

Gyerekek kedvence - a tarhonyás hús

Pláne, ahogyan a nagypapa csinálja... Persze amit a nagypapa csinál az alapból finom (mert nagypapa igazi mágus a konyhában, a pitéiről ódákat zengenénk, ha ez nem egy sütis blog lenne...), de a tarhonyás húsa kifejezetten nagy sláger.

cím_2.jpg

Borjúmirigy erdei gombával és házi tarhonyával



Dél körül mostanában beírom a facebookba, hogy Márgál, és megnézem, mi az aznapi menü, mert Gál Attila azt találta ki, hogy becsületkasszás vendéglátással hozza közelebb az utca emberéhez az amúgy nem éppen olcsó gourmet-konyhát, amit a Király utcai éttermében visz.

Tésztavadászat a Nagycsarnokban



Jó ideje igyekszünk elhinni, hogy a magyar konyhának is fontos szereplője a tészta, hogy nekünk van saját tésztakultúránk, és meg is szavaztuk Magyarország kedvenc tésztáját. Ha ez így van, akkor biztosan készítenek tésztákat az egyszerű magyaros helyeken is - a mediterráneumban az ilyen kikötői kifőzdékben készítik a legzsírosabb, leglaktatóbb pastákat.

Gyömbéres-spenótos tarhonya

Mautner Zsófi bevallja, hogy gyengéd szálak fűzik a tarhonyához, aminek mi csak örüln tudunk, pláne, hogy egy csokorra való receptet is kínál hozzá, valamit linkgyűjteményt és a tarhonyás receptversenyt.

A tarhonya



A tarhonyáról gyerekkoromban csakis a targonca tudott eszembe jutni, de legalább szerettem. A tarhonya még az avas üzemi zsírból is kihozta a legjobbat – egyszerűen jól állt neki az előpirítás, meg az olcsó paprikapor – ez ilyen szocializmusálló étek – nyilván nem ez volt az első gasztronómiai vészkorszak, amit túlélt.

süti beállítások módosítása