Soushi: sushi surranók

Az emberi leleményesség határtalan, hát nem fantasztikus, hogy mik vannak? Yujia Hu művész sushiból készítette el cipőkollekcióját. Nike, Adidas, Converse surranók is testet öltöttek lazacból, rizsből és algalapokból. Eszméletlen látvány. Érdemes elcsemegézni Instagram oldalán, mi mindent ki tud hozni sushiból.
Úgy tűnik, a sushi újabban előszeretettel ihleti meg a művészeket, egy hete szív alakú sushitortáról tudósítottunk, na az sem volt semmi. :)

content_converse.jpg
yujia-hu-edible-sneaker-shoe-shi-03_1.jpg
tl-horizontal_main.jpg

Dunsztod sincs, milyen friss!

Look, what I found! Vaoooo! :) Az instant süteményporok nagyon elterjedtek az utóbbi időben, főleg ajándékozás céljára nagy sláger, én is kaptam már, és imádtam az ötletet, meg a sütikészítés egyszerűséget is. :) Örömmel nyugtáztam, hogy már salátában is készíthető ilyen, valami elképesztő guszta látvány! Elképzelem, ahogy sorakoznak a kis színes, rétegezett üvegecskék egymás mellett az irodai hűtőszekrényben, aztán pontban 12.00-kor kivonulnak a kampányszerűen diétázó kolleginák, és mindenki elfogyasztja a maga kis kalóriaszegény vitaminbombáját. :) A videóban remek kombinációkat láthattok, de bátran rétegezzétek ti is kedvenc hozzávalóitokat!

landscape-1476991617-ghk090116yk-mason-jar-salads.jpg

Sushi torta

A Kouen Sushi Bar Thaiföldön szív alakú sushi tortával rukkolt elő, amely kívül lazac sashimi-ből áll, belseje rizs és tojás keverékéből készül a megfelelő tartás érdekében. A díszítést lazacvirágokkal oldják meg. Látványosnak látványos, igazi lájkvadász darab, de kizárólag nyers hal szerelmeseknek ajánljuk.

maxresdefault_3.jpg

Forrás: Mashable

Lánykérés avokádóval

Az Instagram fotómegosztón új trend van kialakulóban: az avokádós lánykérés. Az avokádó formája megihlette ugyanis a kreatív elméket, félbevágva és közepét kikanalazva épp úgy fest, mint egy kis ékszeres doboz, hát miért is ne vicceljük meg jövendőbelinket, és kérjük meg a kezét ilyen rendhagyó módon. :) Te mit szólnál hozzá, ha ilyenben lepnének meg az áhított gyémántgyűrűvel?

eee_5.jpg

A mindent beFEDŐ

Havonta hány tekercs alufóliát vagy folpackot használsz el különféle edények betakarására, amelyeket a hűtőbe teszel? Légy őszinte magadhoz, biztosan túl sokat. Óriási találmány ez a minden tálra ráilleszthető, rugalmas fedő, amely tökéletesen passzol, és nem engedi át a szagokat, az ételt pedig frissen tartja, és mivel nincs szükség különféle fóliák pazarlására, így a környezetünket is kíméljük vele. :)

a02e564928ce12c0ecb0f0a7d85135a4_original.jpg

Forrás: mashable

Végre itt a "ne pazarolj" kanál

Ha hétvége, akkor Nutella és nassolás, nálunk ez elmaradhatatlan. Sajnos a férjem is imádja, így valóságos közelharc alakul ki érte. Volt már olyan, hogy egész péntek éjjel arról álmodoztam, hogy szombaton ébredés után azonnal nekiesek egy üvegnek, csak úgy kanállal. Aztán amikor a konyhába csoszogtam köntösben, ért a fájó felismerés, hogy éjjel #azuramm befalta előttem. Már csak az üveg oldalán maradt némi, hagyományos szerszámmal kikaparhatatlan mennyiség. Ilyenkor rendre a kukában landol az üveg, és kisebb perpatvar alakul ki, pedig én nem is ennék sokat belőle valójában, mindössze néhány kanálkányival kibékülnék. Nekem szóló találmány így hát ez az utolsó cseppig kikaparó kanál, feltétlen be kell szereznem egyet, és neked is ezt javaslom, ha szeretnél - nemcsak Nutellából - minden, üvegben lévő cseppet felhasználni.

maxresdefault_2.jpg

 

Whirlpool okos app: Abból főz, amid van

Számos recept ajánlj ötleteket néhány konkrét hozzávaló alapján. Örülünk az ilyesminek, mert praktikus, hiszen nem kell külön bevásárolnunk egy-egy főzés előtt. De egy olyan applikáció, amely megmondja, hogy a saját hűtőnkben található ételekből mit tudnánk gyorsan összeütni, az a csodával határos. Vagy mégsem? A Whirlpool legújabb alkalmazása, a Yummly éppen ezt a varázslatot hozza el a te konyhádba is. Azonosítja a fellelt hozzávalókat, receptet ajánlj, az elkészítést pedig lépésről lépésre instruálja. Már csak egy okos sütő kell hozzá... Próbáld ki. 

whirlpool-ces-2018-7.jpg

Ételek a mennyből

Samira Kazan, az AlphaFoodie alapítója órákig képes bíbelődni egy-egy ilyen csodaszép szivárványos kompozícióval. Smoothie alapú reggelik, egészséges főételek, desszertek, mesébe illő kekszek is találhatók Instagram fotói között, melyekről szerénység lenne csupán azt állítani, hogy művésziek. Samira új dimenzióját nyitotta meg a food style-nak, ezeket az álom kompozíciókat nézegetve arra gondolunk: a mennyországában bizonyosan ilyen fogások várnak majd az asztalnál. :)

brkpj1nbrdc-png_700.jpg

baivuwfldrs-png_700.jpg

bpmfoged5rm-png_700.jpg

bubhnxefg2g-png_700.jpg

bxufv9blvji-png_700.jpg

bym5tnkfojz-png_700.jpg

d200dcb8-37e6-4ede-a762-692e8d006060-59f1e5ccf06a1_700.jpg

img_3196-59f1e60289d8e_700.jpg

Forrás: Boredpanda

Ramsay lelohasztja ételpornós vágyaidat

Az Instagram világában lehetőségünk van elérhetetlennek tűnő hírességeket megszólítani, akik ha veszik a fáradságot, a kommentelő legnagyobb meglepetésére válaszolnak is. Az alábbiakban összeszedtük Gordon Ramsay séf néhány remekbe szabott véleményezését Instagram felhasználók feltöltött ételfotói alá. Te meg mernéd szólítani Gordont, hisz ki tudja: talán neked is könyörtelenül visszaírna. :D A kommenteket a képek alatt találjátok magyarul.

gordon-ramsay-roast-amateur-cooks-twitter-11-5a01bd9c64b76_700.jpg

User: Milyen lasagnát készített a nagymamám?
Gordon: Szárazabbnak tűnik, mint a nagyanyám... aki 20 éve halt meg.

gordon-ramsay-roast-amateur-cooks-twitter-34-5a0310a6083f4_700.jpg
User: Na, hogy néz ki a vacsim, Gordon? 
Gordon: Még a kutyát sem érdekli...

gordon-ramsay-roast-amateur-cooks-twitter-14-5a01bda26accb_700.jpg

User: Mit gondolsz a reggelimhez, amit a nejemnek készítettem, a neve Jojie?
Ramsay: V Á L Á S

gordon-ramsay-roast-amateur-cooks-twitter-38-5a03143e68b50_700.jpg

User: Na, mit érzel a fincsi omlettem láttán, Gordon?
Gordon: Dühöt.

gordon-ramsay-roast-amateur-cooks-twitter-42-5a03190857318_700.jpg

User: Mit gondolsz a salátámról, Gordon?
Gordon: Az az én salátám, a Vegasi éttermemből... okostojás.

gordon-ramsay-roast-amateur-cooks-twitter-35-5a0310b2ef0de_700.jpg

User: Hogy tetszik a szülinapi torta, amit Apukámnak készítettem?
Gordon: Apukád ezek után még szóba áll veled?

gordon-ramsay-roast-amateur-cooks-twitter-1-5a01bd826b582_700.jpg

És hogy egy pozitív is legyen:

User: Mit gondolsz a vőlegényem serpenyős sertésszeletéről, Gordon?
Gordon: Menj hozzá.

Forrás: Boredpanda

Ennivaló jelmezek trendje

Aki a Halloween partyk alkalmából nem rémisztő és véres beöltözésre vágyik, hanem egy sokkal szerethetőbb, kedvesebb jelmezre, most figyeljen jól. Összegyűjtöttünk néhány saját kezűleg is gyorsan elkészíthető, különféle ételeket megformáló jelmeztervet, amelyből bátran lehet szemezgetni, akár iskolás Halloween bulikhoz, gyermekeknek is.

SALÁTA

Fő hozzávalók: háromféle zöld selyempapír, karton, ragasztó

d6db5353630d9c7ece6a3169742b5c07--food-costumes-unique-costumes.jpg

PATTOGATOTT KUKORICA ÁRUS

Fő hozzávalók: kisbaba :), de ha épp nincs kéznél, akkor egy nagy halom pattogatott kukorica is megteszi, csokornyakkendő, fehér ing, filc anyag, pattogatott kukorica, ragasztó

0089845e7e4a347adaa1ac1fe2d35549--cute-ideas-baby-ideas.jpg

SZŐLŐFÜRT

Fő hozzávalók: lila vagy zöld lufik, zöld karton

d1ba09d2f26f2536180bddd79843200f--halloween-costume-ideas-halloween-stuff.jpg

KETCHUP ÉS MUSTÁR

Fő hozzávalók: bármilyen piros és sárga ruha, a fejdísz kartonpapírból megoldható

d8b612a1b3ea0bef2a3a83afbb5efbae--food-costumes-diy-halloween-costumes.jpg

TEJ ÉS KEKSZ PÁROS

Fő hozzávalók: kartonpapír, kartondoboz, filc anyag

milkcookies.jpg

POPCORN GIRL

Fő hozzávalók: gyűrt papírok, sárga festék, ragasztó, popcornos doboz, popcorn

pop.jpg

GUMICUKOR

Fő hozzávalók: színes lufik, celofán, filctoll

2f9f0482a5bacfd084465dea286aa949.jpg

SPAGETTI

Fő hozzávalók: bézs színű vastag fonal, a villához kartonpapír és alufólia

7a9b9e2147b68e6fd7c87cee1fb333cd.jpg

Forrás: Pinterest, Boredpanda

A világ leglátványosabb Halloween tökjei

Ha már alap grimaszolós, félelmetes pofát vágó tököt tudsz faragni, figyelmedbe ajánljuk egy profi tökfaragó művész munkásságát, aki még kiskutyája, Sophie képét is tökre faragta, 3D hatással, élethűen. A fiatal művész minden évben alig várja a Halloweent, mert a sütőtökökön az ünnephez igazíthatja kreativitását. A faragványok speciális vékony pengéjű késsel, átlagosan 8 és 20 óra időtartam alatt készülnek, tehát nagyon részletgazdagok, aprólékosak. A kész alkotás viszont úgy lesz tökkkkéletes, ha nem gyertyával, hanem izzóval világítja meg belülről. Lehet gyakorolni, próbálkozni, a tökfaragásnak itthon is nagy trendje van, elő a kreativitással, és egy éles késsel, még van idő Halloween előtt. :)

my-pumpkin-carvings-over-the-years-59e85b6e4332b_880.jpg

my-pumpkin-carvings-over-the-years-59e85b874aa15_880.jpg

my-pumpkin-carvings-over-the-years-59e85b8483b3c_880.jpg

És íme néhány korábbi munka, amelyen filmhősök, és komplett mozi jelenetek kaptak helyet, lenyűgözőek:

pumpkin-spiderman-59e740fd20722_880.jpg

pumpkin-the-joker-59e7436d3ea93_880.jpg

pumpkin-batman-59e740e73ce94_880.jpg

pumpkin-optimus-prime-large-59e743af4e0f4_880.jpg

pumpkin-civil-war-59e740ea57c36_880.jpg

pumpkin-rocket-and-groot-large-59e7436ab6d03_880.jpg

Forrás: Boredpanda

Csíííííz, itt a sajtos tea!

Food trendek jönnek mennek, most megint itt egy újabb, bizarr verzió, ami honnan máshonnan is indulhatott volna, mint Ázsiából, ma viszont már az Egyesült Királyságban is kezd elterjedni, ez pedig kérem nem más, mint a "sajt-tea". De nem ám arról van szó, hogy reszelt mozzarellát küldenek a cukor után a teánkba, hanem egy igazi krémes sajtréteggel vonják be a teát. Ízre állítólag finom, mintha sajttortát innánk, vagy itallá nemesült sajt-rudacskát, bár nem tudom, ez mennyire vonzó egyébként?

sajttea1.jpg

Forrás: Mashable

Trendvacsora vízesésben

A családunkban ősszel sokat ünneplünk. Születésnapok, névnapok, évfordulók követik egymást. A szüleim 39. házassági évfordulójára a kedvenc éttermünkbe mentünk, ahová évről évre ebből az alkalomból. Épp ott mesélt nekem a bátyám egy távoli, vízesés mellé épült étteremről valahol a Fülöp-szigeteken. És valóban létezik, talán a 40. házassági évfordulóra itt kéne összehozni a családot. A Villa Escudero üdülőhelyhez tartozó étteremnek egyik fala vízesés, és a víz az éttermen keresztül folyik végig, a vendégek lába alatt, akik a fillippinó konyha legjobb fogásait fogyaszthatják a különös élmény közepette.

wfr011-950x633.jpg

tourists-enjoying-at-labassin-waterfall-restaurant-in-philippines-201606-1465821448.jpg

Forrás: http://www.blessthisstuff.com/stuff/culture/food/waterfall-restaurant-philippines/

Sushi a banánfa gyümölcseiből

Új őrület van kibontakozóban. A sushit hagyományosan tenger gyümölcseiből, rizzsel készítik. Desszertként is fogyaszthatók makik, ilyenkor mangó vagy barackdarab kerül az édes rizskorong közepébe. Újabban nagy trendje kezdődött, hogy partikon, baráti összejöveteleken pálcikával egyenek egy bizonyos, banánkarikákból készült édességet, amely már ezúton fel is vette a "banán sushi" nevet. Hogyan készül? Friss banán felkarikázva, körben mogyoróvajba, mogyorókrémbe vagy sűrű cukormázba mártva, majd tetszés szerint cukorkákba, olajos magvakba, csokiforgácsba hempergetve. Figyelem: a pálcika feltétlen szükséges az érzéshez. :)

c528054c00dd1183dbc1d99595bba858.jpg

0a0be2fe65ce641952ae50ea8a01c6ea.jpg

e363040ea55cb1864fa2f01f9d203872.jpg

4082c1e2ca01a7da0b113e2ae8b93999.jpg

10e2cf5b21062b756aa0b6b3eb073109.jpg

Fotók: Pinterest

Uborkás szendvics a jövőből

Általános iskolás koromban emlékszem, mindig elcseréltem a száraz májkrémes szendvicsemet a padtársam kígyóuborka szeletektől kissé szottyos, téliszalámis zsömléjére. Sosem értettem, miért akar valaki ahelyett az isteni uborkás szendó helyett májkrémeset enni, de hát egyen, én nem álltam a boldogsága útjába. :) Azóta szinte minden szendvicsbe szeletelek uborkát, mert pont azt szeretem, hogy kissé elázik tőle, valamint kap egy jellegzetes friss ízt minden hozzávaló az uborkától, pláne egy-két óra összeérés után. Nagyon megörültem ezeknek az újragondolt uborkás szendvicseknek, mert magamtól sosem jöttem volna rá erre az ötletre, és még kenyérféle sem kell hozzá, tehát abszolút diétásnak mondható. :) A lenti videóban négyféle variációt mutatnak be erre a különlegességre, a magam részéről téliszalámit, trappistát, majonézt fogok tenni bele - már csak úgy nosztalgiaképpen is. :)

ubi5.jpg

Sonkás-sajtos:

ubi2.jpg

Mozzarellás-paradicsomos:

ubi1.jpg

Füstölt lazacos:

ubi4.jpg

És egy meglepetés, a videóból kiderül:

ubi3.jpg

Forrás: Tasty

Fotózz hambis dobozzal!

Na fogadjunk, hogy nem gondoltad volna: egy mekis hamburgeres doboz segítségével profi képeket csinálhatsz, telefonnal. Philippe Echaroux francia fotós megmutatta, hogy nem feltétlenül kellenek drága cuccok a jó fotókhoz. Az egyik legfontosabb mindig a megvilágítás, na ő erre a célra egy elemlámpát és egy hamburgeres dobozt tákolt össze. Szuper képek születtek, mi a magunk részéről megpróbálunk alkalmazni egy üres lisztes zacskót hasonlóképpen, később jövünk az eredménnyel. :)

epic-portraits-shot-with-an-iphone-and-a-big-mac-59a65b9205115_880.jpg

epic-portraits-shot-with-an-iphone-and-a-big-mac-59a65b950b8ad_880.jpg

epic-portraits-shot-with-an-iphone-and-a-big-mac-59a65b88bca2b_880.jpg

epic-portraits-shot-with-an-iphone-and-a-big-mac-59a54f2641195_880.jpg

epic-portraits-shot-with-an-iphone-and-a-big-mac-59a54f13d236a_880.jpg

Forrás: boredpanda

süti beállítások módosítása