Baconos, csirkés, tejszínes egytálétel – vlog

Egy testes, de garantáltan ízorgiát okozó, végtelenül egyszerű és gyorsan elkészíthető ebédet készítettem ma nektek. A férfiaktól a „na, ez tényleg ott van” jelzőt kapta, én pedig büszke voltam arra, hogy sok órás konyhában ácsorgás és a legdrágább húsok és hozzávalók nélkül is készíthettem istenit.

 180812-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

 

 

Hozzávalók: 

  • 150 g Gyermelyi szélesmetélt
  • 150 g bacon
  • 500 g csirkemell
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 dl főzőtejszín
  • 100 g reszelt parmezán
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 dl víz
  • olívaolaj
  • bors

Elkészítés:

Megfőzzük a tésztát. Közben a csirkemelleket sózzuk, borsozzuk (illetve tetszőlegesen fűszerezzük), és olívaolajon kisütjük. Miután kisült, csíkokra vágjuk. A bacont kis kockákra vágjuk, és egy magas falú serpenyőben ezt is megpirítjuk. Hozzáadjuk a  négy gerezd összetört fokhagymát, majd felöntjük a tejszínnel, amihez hozzákeverjük a parmezánt és aprított petrezselymet is. Borsozzuk. A tésztát és a csirkét is összeforgatjuk a baconos szósszal, és tálaljuk.

Jó étvágyat!

Készítsünk együtt citromos tarhonyafelfújtat is, lépésekben! :-)

-KockacZukor-

 

Egészséges túrós pogácsa – vlog

A Balatoni nyaraló teraszán ücsörögtem unokatestvéremmel, testvéremmel és nagynénémmel, amikor egyszer csak eszembe jutott a nagynéném pogácsája, amit egyszer húsvétkor készített. Azonnal lediktáltattam vele a receptet, amit én még egy-két hozzávalóval megtoldottam. Imádom ezt a pogácsát. Most ezt készítettem el nektek.

180624-2_1.jpgFotó: KockacZukor

 

Kesudiós tészta rákfarokkal - vlog

Amikor a fullasztó melegek után jön néhány nap eső, szél és lehűlés, azt én mindig nagy örömmel fogadom. Végre újra kényelmesen érzem magam a saját bőrömben, jó a közérzetem, és rá vagyok kényszerítve az otthonom rendben tartására, a négy fal között elvégezhető dolgok után menni. Persze a pár nap eltelte után ismét vágyom a napsütést és meleget, a barátokat, családot, és könnyű ebédeket.

180624-2.jpgFotó: KockacZukor

Csirkés, gombás frittata – vlog

Körülbelül egy éve nem vásároltam magamnak új cipőt, ruhát, kabátot, nadrágot, szoknyát, bármit. Annyira el voltam foglalva a lakásom csinosításával, hogy eszembe sem jutott a csajos plázázás. Ugyan az otthonomból még egy-két dolog hiányzik, pár napja megálltam egy kirakat előtt, és úgy gondoltam, eljött az ideje egy-két új cuccnak a gardróbomba is. Nem, nem dobott fel a boltról boltra túra, és a szatyrok cipelése, sem a százszor átöltözés. De hazaérve azért jól esett a szatyrokat kipakolni. 

kesz-logo-800_2.jpg

Fotó: KockacZukor

 

Kolbászos, csirkés, krémes egytálétel - vlog

Csotrogány kis öreg kocsimra szinte úgy tekintek, mint családtagra. Viseli a szélsőséges időjárást, az én vezetési stílusomat, a dugókat, a hamis éneklésemet. Azokon a napokon, amikor épp nem vezetek, és csak áll az utca szélén, az ablakból is kinézek rá, hogy lássam, rendben van-e. Sajnos nemsokára eléri a futott kilométereinek határát, és el kell kezdenem megkeresni az utódját. A netes autóböngészés mellé kísérőnek milyen finom is lesz a lenti tésztaétel! Készítsd el velem! :)

kesz-logo-800_3.jpg

Fotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása