Tészta a mozikban

Valamelyik nap belefutottunk a Hetedik című filmbe, melynek egyik jelenetében kulcsszerepet kapott a tészta. Arra gondoltunk, összeszedünk pár hasonló alkotást, így született meg az a kétrészes minisorozat, melynek első része rögtön itt következik.

spagetti Elf.jpg

Botrány az Operában

A Marx-fivérek 1935-ös klasszikus komédiájának alaphelyzete: egy szerelmes férfi be akar jutni az operába, hogy találkozhasson élete szerelmével. Tenornak jelentkezik, de nem sikerül a felvételi.

A korszak több más filmjéhez hasonlóan a cselekmény fontos eleme itt is az étkezés, jelesül, a főszereplők próbálnak valami kaját találni, lévén illegálisan tartózkodnak egy Olaszországból New Yorkba tartó hajón és éheznek.

Aztán végül csak sikerül ennivalóhoz jutniuk, ami mi más is lehetne, mint egy őrülten hatalmas tál spagetti, húsgombóccal és paradicsomszósszal, ahogy az kell. Ők pedig csak nézik, és fülig ér a szájuk. Emlékezetes jelenet, az biztos, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a filmet minden idők legjobbjai között emlegessék.

Mi a manó?

A sztori szerint az árva Buddy (Will Ferrer) az Északi-sarkon nevelkedett a Mikulás főmanójának a felügyelete alatt. Aztán egy nap kiderül, hogy az igazi apja (akit James Caan játszik) New Yorkban él, családja van, fogalma viszont nincs Buddy létezéséről. Aztán egy nap Buddy beállít hozzájuk...

Minket persze leginkább a spagetti érdekel, nem is hiába, ugyanis az egyik jelenetben Buddy egészen sajátosan értelmezi a tészta elkészítését: jól megpakolja a tetejét mindenféle édességgel, mályvacukorral, M&Ms-zel, juharsziruppal, és ami rémeset még el lehet képzelni.

A maga furcsa módján valahol a film egyik fontos jelenete ez, hiszen megmutatja, hogy Buddy valójában egy nagy gyerek, hiszen anno melyikünk ne álmodozott volna egy jó kis édességebédről?

Derült égből fasírt

E 2009-es animációs film főhőse, Flint egy kis szigeten lakik és borzalmasan unja a jórészt halból álló menüt, így kísérletezni kezd egy géppel, amely az esőből ételt csinál. Ebből aztán hamburgerzápor és puding-áradás lesz, no meg egy őrületes méretű spagetti-tornádó.

Mamma mia...

Szeretlek holtodiglan

A fekete komédia hősnője, rájön, hogy olasz férje (aki pizzasütéssel keresi a betevőre valót) sorozatosan félrelép. Elhatározza, hogy elteszi láb alól. Ez azonban nem is olyan egyszerű, különösen, hogy a férj egy idő után gyanakodni kezd.

A terv egyik része egy hatalmas spagetti-vacsora, a szószban két üveg altatóval. Az asszony egymás után hordja a tányérokat tele tésztával, de nem sok sikerrel. Egy igazi, röhögős, hétvégi film ez, őszintén ajánljuk!

Hetedik

A Brad Pitt és Morgan Freeman főszereplésével készült filmet aligha kell bárkinek is bemutatni. Aki látta, úgysem felejti el, a többiek pedig nézzék meg.

Utóbbiak elől igazán nem szeretnénk az izgalmak elébe menni (majdnem azt írtuk, hogy lelőni a poént, de ez ugye jelen esetben kissé morbid lenne), annyit azonban kénytelenek vagyunk elárulni, hogy a sorozatgyilkos a hét főbűn nyomán követi el a tetteit.

Az első áldozat egy valószínűtlenül kövér férfi, akit megkötözve találnak egy asztalra borulva, fejjel egy tál spagettiben. Mint kiderül, gyakorlatilag halálra zabáltatták tésztával.

A jelenet (lévén az első gyilkosság) meghatározza az egész film hangulatát, tónusát.

(Folytatása következik, méghozzá meghatározó klasszikusokkal.)

süti beállítások módosítása