Brokkolis penne

Egy hetes külföldi utamról érkeztem meg a minap. Amikor a csomagjaimat is felvettem, és kimentem az érkezők kapuján, eszembe jutott az a gondolat, hogy ezt a helyet terápiás célokra is lehetne használni. Hiszen itt az emberek örülnek egymásnak, ölelik és csókolják egymást, és csakis mosolyognak, nevetnek, és legfeljebb örömükben sírnak. Én is boldog voltam, hiszen kijött elém mindenki, akit szeretek. :-)

Az egy hét pihenés után aztán ismét visszaállt a megszokott rend és a hétköznapok, én pedig újra elkezdtem főzni.

Brokkolis penne kész 700.jpg Fotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  •          500 g Gyermelyi Vita Pasta penne
  •          600 g csirkemell
  •          4 dl tejszín
  •          1 fej vöröshagyma
  •          2 marék füstölt sonka
  •          300 g brokkoli
  •          2 gerezd fokhagyma
  •          só, bors, vegeta

 

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

A hagymát, fokhagymát, és sonkát kis kockákra vágjuk, és serpenyőben megpirítjuk. Hozzáadjuk a brokkolit, amit szintén megpirítunk. Hozzáöntjük a tejszínt és fűszerezzük vegetával, sóval, borssal. Ezután géppel összeturmixoljuk az egészet.

A csirkemellet kis kockákra vágjuk, és fokhagymás fűszervajon megpirítjuk.

A tálalás során a tésztára rámerjük a brokkolis öntetet, majd a csirkét.

Brokkolis penne kész 2. 700.jpegFotó: KockacZukor

A brokkolihoz nagyon jól illik a szardella is. Ha kipróbálnál egy ilyen receptet, akkor kattints ide: http://masteszta.blog.hu/2014/09/03/brokkolis_szardellas_teszta_927

 

- KockacZukor -

süti beállítások módosítása