A tarhonyáról gyerekkoromban csakis a targonca tudott eszembe jutni, de legalább szerettem. A tarhonya még az avas üzemi zsírból is kihozta a legjobbat – egyszerűen jól állt neki az előpirítás, meg az olcsó paprikapor – ez ilyen szocializmusálló étek – nyilván nem ez volt az első gasztronómiai vészkorszak, amit túlélt.

Nyilvánvalóan keleti eredetű ételről van szó, török vagy perzsa, ezekben a nyelvekben ma is megvannak az olyan szavak, mint pl. a tarhana, ami joghurttal készített morzsolt tésztát jelent. Tehát nagyjából azt, ami eredetileg a tarhonya is volt – amit aludttejjel (tarhóban) gyúrták össze.
Végsősoron a liszt egy újabb tartósítási módszeréről van szó, a nomádok nagy zsákokban vitték magukkal az évekig elálló száraz tarhonyát, és a húsételekhez szórták hozzá, talán nem is azért, hogy köretként fellazítsa a tömős húst, hanem azért, hogy kicsit nagyobb legyen a térfogata az ételnek.
A huszadik század elején a szegedi tarhonya hódította meg a magyar konyhát. Nem is annyira spontánul, mint inkább jól megtervezett marketing-akció keretében, ami magába foglalt egy tarhonyakonferenciát is valamint egy mozgalmat, hogy a tarhonya legyen a népétkeztetés alapja. A marketingoffenzíva a mai napig lendületben van, hiszen ma is minden évben megtartják a Tarhonyafesztivált.
Gyermelyen már az új-régi kézzel szaggatottnak tűnő szabálytalan házi-tarhonyát gyártják a nagy gépsorok. Van egy külön erre a célra átalakított sor, amelyről le lehet szerelni a nagy bronzmatricát, és az erre a célra bekevert darabos pépet egy folyton rázkódó folyosóba hullajtja a pépkeverő, ami addig rázza az anyagot, amíg olyan pici nem lesz, hogy kihullik a megfelelő méretű lyukakon, aztán mehet a szárítóba.



Az elkészítése a lehető legegyszerűbb: olajon megpirítjuk, majd egy kis sót szórunk rá és felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, majd lefedve puhára főzzük – illetve al dentére, bár nem tudom, hogy ez a szó mennyire alkalmazható erre a tésztára.
Paprikával is szokták még fűszerezni, de a legtöbb ízt nyilván az a zsiradék adja, amiben előpirítottuk. A magyar konyhában általános köretként szerepel, de kiváltképp marhapörkölthöz kedvelt. A tarhonya igazi hungarikum – csak nálunk keletebbre készítenek hasonlót, nyugatabbra nem. A nemzetközi konyha irányába nincsenek átjárások. Vagy vannak? Főzött mát valaki indonéz vagy marokkói tarhonyát? Esetleg tudunk-e róla, hogy valamelyik kevésbé ismert amerikai fastfood lánc PusztaCouscous-ként árulná a tarhonyás marhapörköltet?