Milyen tojást válasszunk a boltban?



Amikor tejet vagy bort veszünk, számos olyan kritérium áll rendelkezésünkre, melyek alapján kiválaszthatjuk a nekünk legkedvezőbbet, vagy az objektíve legjobbat. A tojás vásárlásánál szinte semmiféle kapaszkodónk nincs. Akkor mégis mi alapján válogassunk?



Tojás-ügyben sokat művelődöm mostanában, mert megkaptam dr. Légrády Péter  „Tojás, táplálkozás, egészség” című korszakalkotó szakmai remekét, melyben minden benne van, amit a tojásról tudni érdemes.

Például: évente kb hárommilliárd darab tojást tojunk, ezeknek átlagsúlya 58g.

De, hogy akkor mégis mi alapján válasszunk?

A tojás összetevőinek aránya ugyanaz minden szárnyasnál. De ugyanazon egyed kisebb tojásaiban nagyobb a tojássárgája aránya, tehát tálpálóbb, értékesebb – ez a kisebb tojások mellett szól.

A tojások formája sem befolyásolja a tápértéket és a minőséget. A héj színe sok mindent jelölhet – ahol erősebb a fény ott barnábbak a tojások -, lehet rejtőszínű pöttyös, vagy akár simán zöld is, de ez sem mond sokat a beltartalomról. Talán csak annyit, hogy a tyúk tojószenzonja elején sötétebb, később, amikor beindul a szaporább tojástermelés, akkor már világosabb tojásokat toj.

Bizonyos tojásoknak sima, fényes héjuk van, másoknak matt, szemcsés. A matt-szemcsés változat nagyobb ásványianyag-tartalmú tápról árulkodik.

Figyelhetünk arra is, hogy a tojást tojó tyúkot, mennyire emberi körülmények között tárolták – ezt mutatja a rányomtatott ki számsor is, melynek az első számának a meegfejtése a következő: 0 - ez a számjel jelenti a biotartást, 1 - szabad tartás, 2 - mélyalmos, különféle istállózott, 3 - ketreces technológiából származik.

Bár, miközebn a számokat böngésszük azt azért tudnunk kell, hogy itt egy erkölcsi szempontot is beengedünk a kritériumaink közé, ugyanis a tojás gasztronómiai értéke nemigen függ a tyűk bolfogásától, sokkal inkább a tápanyag minőségétől. Hiába tenyészt valaki kendermagos, kapirgálós, hagyományos tyukot, ha nem kap dús égészséges tápot, vagy pl. ott kapirgál a saját ürüléke körül, akkor abból bizony nem lesz jó minőségű tojás. Ha viszont morális alapon akar tojást választani, egyértelmű. Hogy a 0-sra kell hajtani.

Akkor tehát vegyünk kisebb, rücskös tojásokat, olyan forgalmazótól, melyben bízunk. És ügyeljünk rá, hogy a szavatossági idő még tartson. Ti mi alapján válogattok tojást?


 

süti beállítások módosítása