Medvehagyma pesto és gnocchi



Lassan vége a medvehagyma-szezonnak, és talán nem túlzás azt mondani, hogy idén a medvehagyma áttörést ért el. A biopiacokról bekerült a sima zöldségespultba, a vidéki konyhákról és a csúcs-éttermekből a minőségi vendéglátásba.


Lassan tehát vége a szezonnak, de jó esetben olyan sokat szedtünk, hogy azonnal látszott, ennyit senki nem bír pár napa alatt megenni. Van egy megoldás pont ilyen helyzetekre: medvehagymapesto. Pif kolléga ezúttal is remekművet alkotott – házi medvehagymapestós gnocchit. Én ebből sajnos nem kaptam, nekem csak a képen látható üvegcse jutott. A pesto elkészítése amúgy megszégyenítően egyszerű: a medvehagymát megpucolta, á la spenót, összevágta, majd mixerrel összedarálta, aztán 1:5 arányban pirított fenyőmagot, (illetve mandulát) szórt hozzá, majd addig higította olajjal, amíg el nem érte a kívánt krémes állagot.

A gnocchit pedig így:

1 kg gnocchi
250 ml tejszín
15 dkg Mascarpone
egy nagy maréknyi kb. 5 dkg apróra vágott medvehagyma
5 dkg darált mogyoró
8-10 dkg reszelt parmezán
8-10 dkg prosciutto crudo v. Serrano sonka
 
Feltesszük a gnocchi főzővizét. Ha forr, beledobjuk a gnocchit, és 2-3 perc alatt el is készül - feljönnek a víz tetejére a nudlik. Amíg a víz felforr, előkészítjük a mártást. Egy kis edényben kevés olívaolajon óvatosan megpörköljük a mogyorót és összekeverjük a parmezánnal.
A medvehagyma 4/5-ét kevés olíván megfonnyasztjuk, majd beletesszük a mascarponét, és ha krémes lesz belerakjuk a tejszínt és beforraljuk vele.
Belekeverjük a parmezános mogyoró 1/3-át és a kész gnocchival összeforgatjuk a mártást.
Tálaláskor meghintjük az apróra vágott sonkával, a mogyorós parmezánnal és a friss medvehagymával.
 
Só sem kell hozzá, mert a parmezán és a sonka megadja az sós ízét.


 

süti beállítások módosítása