Ha tészta, akkor egyből Olaszország, esetleg a Távol-Kelet jut az ember eszébe. Jól szembeszállunk a sztereotípiával, és bemutatunk pár olyan tésztaételt, amelyről talán kevesebbet hallunk, de ettől még fantasztikusan finomak (állítólag, mert nem mindegyiket volt szerencsénk eddig megkóstolni – sajnos).
A fideua a megtévesztésig hasonlít a paellához, ami nem is csoda, hiszen gyakorlatilag leginkább éppen abban különbözik a spanyol nemzeti eledeltől, hogy rizs helyett tésztával készítik.
Eredete körül akad némi vita (mint általában a legtöbb étel esetén), hiszen a katalánok és a valenciai régió is magáénak vallja. Utóbbi esetében létezik egy olyan változat is, mely szerint a fideuát egy gandiai szakács találta volna fel, amikor nemes egyszerűséggel tésztával pótolta a kifogyott rizst.
Elkészítéséhez pár óráig sofritóban (ez ugyebár egy hagymás, paprikás, paradicsomos szósz) hagyjuk állni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy amikor majd nekiállunk főzni, akkor az étel villámgyorsan elkészül (szemben a paellával). A hal, a kagyló, a rák, a csiga mind mehet bele és nem kell túl sokáig a tűzön tartani.
Kugel, Kelet-Európa
A kugel tulajdonképpen az askenázi zsidó közösség étele, eredetét pedig leginkább Németországba és Kelet-Európába teszik. Voltaképp egy édes tészta- vagy kenyérpuding. Olyannyira, hogy egykoron kenyérből készítették, mígnem valamikor menet közben a kenyeret a tészta váltotta fel.
Alapvetően desszertként fogyasztják, ami nem is csoda, hiszen az összetevőit elnézve (a tésztán kívül olaj, cukor, tojás és só, bors) inkább édességnek számít, noha van burgonyás verziója is, akkor köretként tálalhatjuk. Lengyelországban például mazsolát, fahéjat és sajtot is adtak hozzá.
Elkészítése pofonegyszerű, a tésztát megfőzzük, közben a cukrot karamellizáljuk, majd rácsorgatjuk a tésztára és hűlni hagyjuk. A kikevert tojásokat belekeverjük a tésztába, majd az egészet betesszük a sütőbe és egy jó 45 percet sütjük.
Kheer, India
A kheer egy krémes indiai puding, amit vagy pirított rizzsel, vagy cérnametélttel készítenek el. Ez is egy végtelenül egyszerű étel, a tésztán kívül csak tej, és cukor kell hozzá, meg egy kis idő, amíg az egészet összefőzik és végül kardamommal ízesítik. Elsősorban a fesztiválok és a vallási ünnepek kedvelt étele.
Aushak és mantoo, Afganisztán
Rövid körképünk első felét Ázsiában, egészen pontosan Afganisztánban fejezzük be. Az afgán konyha remeke a leginkább talán a raviolihoz hasonlító aushak és mantoo.
A kettő között gyakorlatilag csak a töltelék a különbség: míg az aushak esetében ez hagyma, addig a mantoonál hús (jellemzően bárány vagy marha). Mindkettő tetejére jöhet viszont a fokhagymás joghurt vagy a darált húsos szósz.